Tarr Béla

„Amikor a művészet elveszít egy ilyen radikális alkotót, egy ideig úgy tűnik, minden rettenetesen unalmas lesz ezután. Ki lesz itt a következő lázadó? Ki lép ki a fényre? Ki forgat fel mindent?” – írta Krasznahorkai László a New York Times-nak küldött válaszában Tarr Béla halála után.

Elhunyt Tarr Béla (1955–2026), a kortárs filmművészet egyik legnagyobb hatású látnoka, január 6-án, 70 éves korában. A lassú filmművészet óriása volt. Hosszú és súlyos betegség után távozott közülünk. Radikális stílusa, végtelennek tűnő fekete-fehér beállításai és kompromisszumot nem ismerő látásmódja örökre megváltoztatta a mozgókép nyelvét. Ahogy egykor ő maga vallotta: „Azt gondolom, minden embernek méltósága van” – ez a méltóság és a létezés súlya marad utána az egyetemes kultúrában.

Magyarország legismertebb élő embere volt, mondhatni az ország legmagasabbra értékelt magyar brandje, Tarr Béla filmrendező. Az egész világon beszámoltak róla nem csak a filmes szervezetek, de a legnagyobb, legjelentősebb folyóiratok is. Elárasztották a netet a privát fotók és filmjeinek részletei. Tarr Béla teljesen egyedi filmjei sok rendezőnek adtak inspirációt. Bárhová nyúlunk, ott van a hatása. 

Casey Affleck és Matt Damon a Gerry című megdöbbentő filomben

Az egyik kedvenc filmem a Gerry (2002). Bevallottan és rendkívül erősen Tarr Béla hatása alatt készült. Gus Van Sant rendező több interjúban is elismerte, hogy a film radikális stílusváltását a magyar mester munkássága, különösen a Sátántangó (1994) inspirálta. Van Sant ebben a filmjében kezdte el alkalmazni a vágás nélküli, rendkívül hosszú snitteket. A filmben több közvetlen képi utalás is található. Az egyik leghíresebb jelenet, amikor a két főszereplőt hátulról követi a kamera, miközben az erős szél ördögszekereket (nagy labdává összeálló szúrós gaz, a sivatagi tájak jellemzője Amerikában.) görget mellettük. Ez egyértelmű vizuális „hommage” a Sátántangó szélviharos jelenete előtt. 

Gus Van Sant amerikai filmrendező, fényképész, zenész és író. Független filmesként indult, de Good Will Hunting című filmjével betört a hollywoodi filmek világába is.

Gus Van Sant híres megfogalmazása szerint a Gerry nem más, mint „Tarr Béla és a Tomb Raider videójáték fúziója”. Utóbbi a kamera mozgását és a karakterek mögötti állandó jelenlétet inspirálta. A Halál-trilógia kezdete: A Gerry volt az első darabja Van Sant azon korszakának (amelyet az Elefánt és az Utolsó napok követett), ahol a narratívát háttérbe szorította a tarr-i lassúság, a valós idő és a környezet meditatív megfigyelése.

Gus Van Sant annyira tisztelte Tarr munkásságát, hogy esszét is írt róla a MoMA (Museum of Modern Art) egyik retrospektív kiállítására, kiemelve, hogy Tarr azon kevés rendezők egyike, aki képes volt megújítani a filmnyelvet. 

Hranitzky Ágnes Balázs Béla-díjas magyar filmvágó és rendező,

Tarr Béla munkásságában kulcsfontosságú volt felesége, Hranitzky Ágnes, aki állandó alkotótársa és vágója volt, valamint Krasznahorkai László író, akivel mély szakmai és személyes kapcsolatot ápolt. A rendező műveinek jellegzetes, hosszú snittjeit és vizuális világát szorosan együttműködve alakították ki Hranitzkyvel. Számos esetben társrendezőként is feltüntették. 

Krasznahorkai László Nobel-, Kossuth- és József Attila-díjas magyar író

Tarr és Krasznahorkai évtizedeken átívelő, mély szakmai és baráti kapcsolatot ápolt, amelynek során az író regényei és forgatókönyvei adták a rendező legfontosabb filmjeinek alapját. Együttműködésük eredményeként jött létre a "Tarr–Krasznahorkai-univerzum", amelynek meghatározó darabjai közé tartozik a Kárhozat, a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák és a Torinói ló. Tarr Béla többször hangsúlyozta Krasznahorkai munkásságának jelentőségét, és amikor az író irodalmi Nobel-díjat kapott (2025-ben), Tarr azt nyilatkozta, hogy „Lélekben mindig együtt voltunk”. Még annyit érdemes hozzátenni, hogy ez a kapcsolat úgy kezdődött, hogy Tarr kereste meg az írót, hogy szeretné megfilmesíteni a könyvét és természetesen voltak alkotói vitáik is.

Koltai Róbert és Pogány Judit a Panelkapcsolat (1982) című filmben. A férj és a feleség kilenc év házasság és két gyerek után egy lakótelepi panellakásban élik konfliktusokkal teli életüket.

Tarr Béla a kortárs magyar és egyetemes filmművészet egyik legmeghatározóbb alakja, akinek alkotásai a létezés mélyebb rétegeit és az idő múlását vizsgálják. Pályafutását olyan társadalmi érzékenységű művekkel kezdte, mint a Családi tűzfészek, amelyben a szűk terek és az emberi kiszolgáltatottság kaptak központi szerepet. 

Víg Mihály magyar zeneszerző, versíró, dalszövegíró, gitárművész és énekes. Az állandó alkotótárs.

A rendező radikális stílusváltását a rendkívül hosszú beállítások és a fekete-fehér képi világ jellemzi, amely a nézőtől kitartó figyelmet és elhivatottságot követel. Egyik legismertebb és legmonumentálisabb műve a Sátántangó, amelyről Jonathan Rosenbaum kritikus úgy vélekedett, hogy „minden percét érdemes volt megvárni”.

A Werckmeister harmóniák egy magyar–német–francia–olasz filmdráma Tarr Béla és Hranitzky Ágnes rendezésében. A forgatókönyv Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényén alapul. A film 1997-2000 között készült

A rendező szerint a filmjei nem csupán történetek, hanem tapasztalatok. Azt vallja: „A forma és a stílus az maga a tartalom”. Víg Mihály zeneszerző (Balaton együttes) filmzenéinek segítségével olyan különleges atmoszférájú alkotásokat hoztak létre, mint például a Werckmeister harmóniák. Saját bevallása szerint a művészetében a bizonytalanság is fontos szerepet kap: „A legfontosabb emberi tulajdonságnak a kételkedést tartom”. Nem szeretett forgatókönyvből dolgozni és korai, dokumentarista filmjeiben, a párbeszédet a szereplőkre bízta.

 A torinói ló Tarr Béla 2011-ben bemutatott filmje, amely filmes életművének – saját nyilatkozata szerint – utolsó alkotása. A címe arra a lóra utal, amelyet Friedrich Nietzsche pillantott meg 1889. január 3-án, torinói lakásából kilépve. Főszereplő Derzsi János, Tarr legfoglalkoztatottabb színésze.

A Torinói ló című 2011-es filmjével (ami Nietzsche-vel megtörtént eset, ami nem is biztos, hogy megtörtént) Tarr Béla végleg visszavonult a nagyjátékfilm-rendezéstől, kijelentve, hogy mindent elmondott, amit a világról akart. Ezután még csinált rövidfilmeket és nagy nemzetközi művészeti projektek filminstallációit készítette meghívásra, ezen kívül produceri munkákat is végzett. Utolsó ilyen munkája a Bárány (Lamb) című  izlandi-svéd-lengyel misztikus dráma.

A bárány (Lamb) Tarr utolsó produceri filmje

Szarajevói filmiskolájában (film.factory) így foglalta össze hitvallását: „Nekem nincs szükségem oktatásra, csak felszabadításra!”. Bár filmjeit sokan pesszimistának tartják, ő maga így válaszolt egy nézői kérdésre: „Mondd meg, a film után erősebbnek vagy gyengébbnek érezted magad? Ha erősebbnek, akkor te magad válaszoltad meg a kérdésedet”.

Sátántangó

Nincs olyan év, hogy ne vennék elő a filmgyűjteményemből egy Tarr Bélát. Persze nem a Sátántangót, mert az 7 és fél óra. Arra rá kell készülni és kizárni a külvilágot. Adták már le tévécsatornákon is, éjjel. Emlékszem, amikor a ’90-es évek végén Houstonban voltam és ellátogattam az ottani szépművészeti múzeumba, amely a világ egyik leggazdagabb ilyen intézmény, ennek a filmklubjában szombat éjjelre hirdették a Sátántangó vetítését. 

A londoni férfi

Tavaly a Londoni férfit néztem újra. Megjelenése óta nagyjából 5-6 alkalommal láttam, vagyis 2-3 évente megkívánom. Nem gondolom, hogy ezek a filmek mindenki számára nézhetőek. Túlzottan tönkrement már ehhez a világ. Az emberek a rövid, pörgő történetekre vannak rászoktatva. A filmek színesek, vibrálóak, a szereplők egyszerű vágyakat fogalmaznak meg, harsány, vagy rafinált módon. Az ösztönöket célozzák meg. Minél fiatalabb valaki, annál nehezebb neki befogadni Tarr Bélát.

Forrás: a képeket a google-ról szedegettem össze, nagyrészt Wikipédia. A szöveget részben magam írtam,. Felhasználtam forrásokat, AI, Wikipédia, index, filmes oldalak.