Generációs szakadék

Ma olyan nyugodtan ébredtem. Semmi feszültség nem volt bennem és ez ritkaság mostanában. Így 50 után valahogy minden más. Mindenki azt mondja, hogy 10 évet letagadhatnék, de szerintem ez főleg a fotóimra igaz. A belsőmben én érzem a kort. Vannak ennek a kornak előnyei és hátrányai is. Mindenképpen hátránynak tartom, hogy nem vagyok tapasztalt a tizenéves korosztállyal való kommunikálásban. Ez konkrét problémákat is okoz, a 13 éves István fiammal való szóértés terén. Persze, ha belegondolok abba, hogy Zsuzsa 10 évvel fiatalabb nálam, és ő sem boldogul vele jobban, egy kis felmentést ad, hogy nem csak bennem a hiba. Ma ennek a korosztálynak egy idősebb képviselőjével, egy 17 éves lánnyal kerültem kommunikációs zavarba.

Történt, hogy a facebook-on publikáltam ép egy friss versemet, amikor megjelent egy ismerősnek jelölés. Rögtön rákattintottam. Nem jelentenek ezek a jelölések ismeretséget, bár ismerőseim jobbára itt is ismerőseim, de azért több az ismeretlen. Mint publikáló irodalmár megszoktam azt, hogy idegenek is ismerni vélnek. Én szívesen visszajelölök mindenkit, hisz az új ismerős, potenciálisan új olvasót jelent számomra. Természetesen utánanézek a képeinek, lakhelyének, közös ismerősöknek, mert ha van ilyen kapocs, akkor pár szavas köszöntőt is írok. Ebben az esetben ez elmaradt. A kislány 17 éves volt és egy nagyon jó rajzot publikált. Látható volt, hogy tízegynéhány ismerőse van, tehát most regisztrált. Én pedig úgy kerültem a képbe, hogy rajztanár unokatestvérem már ismerőse volt. Gondoltam, a tanítványa, és látta, hogy a tanár úr ismerőse is művész, hát bejelölt. Ekkorra már egy személyes fotó is felkerült, és egy tényleg szép, fiatal nő mosolygott vissza rám a képről. Visszajelöltem. Ekkorra már további két rajz és két bikinis fotó is fenn volt. Töltötte az oldalát. Én rutinból mind a hat képet lájkoltam, majd kimentem a konyhába, egy pohár vizet inni. Még ki sem értem hallom a cset hangjelzését, hogy valaki beszélgetést kezdeményezett velem. Gondoltam, zeneszerző barátom Ákos az, akivel egy produkció szervezésével bajlódunk egy ideje. Visszatértem a géphez, és a csodálkozástól tátva maradt a szám.

Ez az üzenet fogadott, a fiatal tanulólánytól:

- szia cica van gazdid?

Nem vagyok egy meglepődős fajta, és hát ez cset, vagyis nem odázhattam el a választ, így aztán ezt írtam:

- Van bizony

Minden szünet nélkül jött a válasz:

- akk cs   (fordításomban: akkor csá)

Szerencsére sikerült felvennem a stílust és mondhatni a kor színvonalán válaszoltam:

- cs (szándékom szerint: csá)

vége