10 éve volt, hogy éjszakáim jó részét a Hotel Gottwald portáján töltöttem portás, recepciós és mindenféle munkákat végezve, ami épp nekem jutott. Ha csend volt éjjel, ott kinn, a város zajától távol, feléledt az éjjeli természet és magam voltam, mint ember. S akkor beindul a képzelet és néha megjön az ihlet is. Akkor írtam ezt a haikucsokrot (amik valójában nem haikuk), Jack Kerouac stílusában. Visszatekintve tartalmas, tapasztalásokkal teli időszaka volt az életemnek, a Gottwaldban eltöltött évek. 

14 haiku-szerű, Kerouac stílusában

ködszemcsék táncolnak

a kamerában

végleg itt az ősz

már vártam

*

csontjaimban érzem

a hajnalt

Mindenszentekkor 

*

erős vagyok,

nem félek a téltől!

de márciusban

nagyon várom majd a tavaszt,

délről

*

ha vízszintesen fúj a szél,

csak a változást sietteti

*

néha elgyengülök,

pedig izmaim

erősek

*

ma mindkét combom

begörcsölt egyszerre,

tehetetlen kínomban

szitkozódtam

*

hónapok óta nem írtam

szinte semmit

ma meg dől belőlem,

a szó

*

reggel,

mire felkel a nap,

én lefekszem

*

Az Este

lassan ráhajol a Nappalra

csókolóznak

*

lesz még jobb évem,

mint a tavalyi,

s tán szarabb is,

mint az idei,

ha megélem!

*

elmúlt éjfél

Zoli Rachmanyinovot gyakorol

a zongorán 

*

holdtalan éjszakán

réteses tálakat készítek

néhány csókosnak 

* 

este fél tizenegy

a pincér, meg a pultos lány

megint köszönés nélkül távoztak

*

baljósan villog az a kamera

egy szellem lehet,

vagy elektromos hiba?

 /2014. október 31, Hotel Gottwald, Tata/