
Költői kép: az apa, a fia és a barát (Részlet a filmből)
Nyolc hegy
Filozófia, hegyek, barátság...
Könyv és filmajánló is egyben
2023-ban találkoztam a Nyolc hegy című filmmel. Azért kezdtem el nézni, mert valamilyen hegymászó történetet sejtettem a cím mögött és azokat mindig megnézem. De mást kaptam. A hegyek megvoltak a Dolomitok és a nepáli Himalája formájában, de ez a film sokkal többről szólt. Néhány hét múlva újra megnéztem ezt a lassú, nem rövid filmet (2 óra, 27 perc), amelyet egy belga rendezőpár alkotott 2022-ben.

Részlet a filmből

Aztán megnéztem harmadszorra is és akkor beütöttem a címét a könyvkeresőbe. Paolo Cognetti Nyolc hegy (Le otto montagne). Létezik magyar nyelven! Pont akkoriban kérdezte Peti, hogy mit szeretnék karácsonyra. Ezt kértem. Így aztán olvashattam könyvben is. Olvasás közben rájöttem, hogy a film önmagában tökéletes, de a regény részletesebb, több rétegű, nagyobb időszakot ölel fel és másként fókuszál.
Ha felkeltettem az érdeklődésed, olvasd tovább!
A könyv

Az Everest északi oldala a tibeti alaptáborból nézve
Röviden a könyvről: Paolo Cognetti regénye, egy mélyen megindító történet a férfibarátságról, az apák és fiúk közötti bonyolult kapcsolatról, valamint az ember és a természet elválaszthatatlan kötelékéről.
A történet az 1980-as években indul, amikor a milánói Pietro szülei nyaralót bérelnek egy apró alpesi faluban, Granában. Itt ismerkedik meg Brunóval, az utolsó helyi gyerekkel, akivel életre szóló, harminc éven átívelő barátságot kötnek.

Kép a filmből
A cím, egy nepáli mondára utal. A világ közepén áll egy óriási hegy, a Szumeru (vagy Meru-hegy), amit nyolc tenger és nyolc hegy vesz körül. A kérdés az, hogy ki lesz bölcsebb, ki tanul többet az életről. Az, aki bejárja a nyolc hegyet, vagyis a világot, vagy az, aki feljut a középső csúcsra, vagyis otthon marad.
A regény központjában a felnőtté válás, a transzgenerációs traumák és a hegyek vonzása áll. Míg Pietro bejárja a világot, Bruno sosem hagyja el a völgyet, mégis mindketten saját útjukat keresik az apai örökségük árnyékában. A könyv 2017-ben elnyerte a legrangosabb olasz irodalmi elismerést, a Strega-díjat és a francia Médicis-díjat.

A történet az Aosta-völgyben és a körülötte található hegyeken játszódik
A filmről néhány mondat és adat. A belga Felix van Groeningen és Charlotte Vandermeersch voltak a film rendezői. A főszerepet Luca Marinelli és Alessandro Borghi alakítja, akik a valóságban is közeli barátok, ami mélységet adott a játékuknak. A filmet szokatlan, 4:3-as képarányban forgatták (nem szélesvásznú 16:9), hogy ne csak a táj szélességét, hanem a hegyek monumentális magasságát is érzékeltessék. A kísérőzenét a svéd Daniel Norgren szerezte, akinek melankolikus dalai szorosan összefonódtak a film hangulatával.

Catinaccio és a Marmolada megemlítettnek a történetben

Díjak és elismerések: Cannes-i Filmfesztivál (2022): Elnyerte a Zsűri díját (Prix du Jury).
David di Donatello-díj (2023): Ez az olasz Oscar, ahol a produkció elvitte a legjobb film, a legjobb operatőr és a legjobb adaptált forgatókönyv díját is. Az utóbbi évek egyik legjelentősebb európai alkotásává vált.
A film hűen követi Paolo Cognetti regényét, de a képi világával és a lassú, meditatív tempójával különleges élményt nyújt. A film és a könyv befejezése alapvetően ugyanazt a tragikus ívet követi, de a hangsúlyok és a lezárás módja jelentősen eltér. 
Paolo Cognetti

Paolo Cognetti (1978–) olasz író és dokumentumfilmes, akit ma az erdők és hegyek krónikásaként ismer a világ. Milánóban született és matematikát tanult az egyetemen, mielőtt a filmezés felé fordult. 30 évesen, egy személyes válság után döntött úgy, hogy elhagyja a várost, és az Alpokba költözik egy magányos házba 2000 méter magasan. Ez az élmény alapozta meg későbbi írói sikerét. Bár korábban novellákat és esszéket is írt, a világhírt a 2016-ban megjelent Nyolc hegy hozta el számára. Személyes hangvételű műve, egyszerű, mégis mélyen költői, kerüli a felesleges díszítettséget, és inkább a belső csendre és a természet hatalmára koncentrál. 
Monte Rosa
Több fontos műve is megjelent magyarul: A magányos farkas boldogsága (önéletrajzi ihletésű esszéregény a hegyi életről). Sosem érünk fel a csúcsra (nepáli utazásának naplója). Lent a völgyben (legutóbbi regénye, amely szintén az Alpokban játszódik). 2024-ben mutatták be első egész estés dokumentumfilmjét, a Fiore mio-t, amely kedvenc hegyéről, a Monte Rosáról szól.
Engem nagyon megfogott a film és a könyv is, ezért a továbbiakban sokkal több réteget is bemutatok, a háttér filozófiai vonatkozásait is megmutatom. Azonban innen már lehetnek spojlerek is, ezért csak akkor olvasd tovább, ha a mélységek is érdekelnek.
Tofane
A regény szimbolikája:
A történetben a két főszereplő sorsa, a két utat modellezi. Bruno a középső hegy embere. Sosem hagyja el a szülőföldjét, a saját völgyét. Mélyen gyökerezik egyetlen helyen, és ott próbálja megtalálni a teljességet.
Pietro a nyolc hegy utazója. Ő a világot járja, Nepáltól Milánóig keresi önmagát, és számtalan különböző csúcsot megmászva gyűjt tapasztalatokat.
A történet arra világít rá, hogy nincs jobb út. Két egyenlő út van. Mindkét férfi a saját hegyét mássza, és mindkettőjüknek meg kell küzdenie a saját választásuk magányával és nehézségeivel.

Szakadjunk el a buddhista szemlélettől és nézzük meg, a történet hogyan gyökerezik a modern filozófiai irányokban. A regény kapcsolódik a modern pszichológiai és filozófiai diskurzushoz a férfiszerepek válságáról (maszkulinitás - kritika, az apák árnyéka). Az apa figurája mindkét fiú számára egy elérhetetlen és szigorú erkölcsi mérce. A barátságuk valójában egy közös kísérlet arra, hogy feldolgozzák az örökölt férfimintákat, és megtalálják a saját útjukat.
Az egzisztencializmus jegyei tetten érhetőek. Heidegger (német filozófus, 1889-1976) fogalmai szerint az ember bele van vetve egy adott környezetbe, világba - vetettség. Bruno sorsa a tiszta egzisztencializmus. Nem választja a hegyet, ő maga a hegy. Számára nem létezik más opció, mert az önazonossága elválaszthatatlan a szülőföldjétől. Sartre (francia író, 1905 – 1980) szerint az ember azzá válik, amit választ. Szabadság és választás. Pietro a modern, gyökértelen ember, aki a szabadságát az utazásban éli meg, de közben folyamatosan szembesül a választás kínjával, hogy sehol sem érzi magát igazán otthon.
Arne Næss (norvég filozófus, 1912 – 2009) Ökofilozófiája alapgondolat a regényben. A természet nem csupán díszlet, hanem egyenrangú fél. Bruno karaktere a mélyökológiát testesíti meg. Elutasítja az emberközpontú világot, ahol a hegy csak turizmusra vagy legeltetésre való. Számára a hegynek önértéke van. Kritika a modernitás ellen, amely a természetet csupán erőforrásként, vagy díszletként (a milánói szülők hétvégi háza) képes értelmezni.

Sassolungo
Maurice Merleau-Ponty (francia fenomenológus, 1908-1961) Fenomenológiája (tudatos élmények vizsgálata) is ott van. A leírások hűen tükrözik azt a filozófiai irányzatot, amely szerint a világot a testünkön keresztül ismerjük meg. Bruno tudása nem könyvekből származik, hanem a fizikai munkából, a kő érintéséből, a hideg érzékeléséből. Ez a fajta „testi tudás” szembeállítódik Pietro intellektuális, távolságtartó szemlélődésével.
A film egyik kulcsjelenete, amikor Pietro szembesül a csúcskönyv bejegyzésekből, hogy mit hagyott ki életéből és a veszteség pótolhatatlan.
William Blake (angol költő, festő, 1757 – 1827) szerint az emberi lélek két véglet között feszül. Bruno képviseli az ártatlanságot (nem erkölcsi értelemben, hanem mint romlatlan, ősi egységet a természettel), míg Pietro a tapasztalást (a városi, intellektuális, de darabokra tört embert). A ház felépítése a hegyen egy puszta vízióból (az apa álmából) hoznak létre valami kézzelfoghatót. Blake gyűlölte a „sötét sátáni malmokat” (a gyárakat). A regényben a város (Milánó) és a hegy ellentéte pontosan ezt a blake-i feszültséget hordozza: a szabadság birodalma szemben a lélekölő modernitással.

Francis Bacon (brit festő, 1909 – 1992), akinek képei az emberi létezés nyers, húsbavágó és gyakran fájdalmas valóságát ábrázolják. Festményein az alakok gyakran egy zárt, geometrikus térben vannak. Bruno sorsa a film végén kísértetiesen emlékeztet erre: a háza, amit ő épített, a végén a börtönévé és a sírjává válik. A nyers valóság, az esztétizálás elvetése. A Nyolc hegy nem szépelgő tájleírás; a hegy itt hideg, kegyetlen és közönyös. Bruno nem egy romantikus hős, hanem egy nyers ember, aki – ahogy Bacon alakjai – szinte beleolvad a környezetébe, elveszítve társadalmi mivoltát.

Ha valakinek élményekkel teli gyermekkora volt, legalább annyit meg kell őriznie belőle, hogy időnként visszatérhessen oda a gondolataiban.
…és ha már filozófus, hadd zárjam ezt az esszét az Erzsébet-kori Francis Bacon (angol, 1561 – 1626) filozófus gondolatával: „A természetet csak úgy győzhetjük le, ha engedelmeskedünk neki.” Bruno tragédiája pontosan ez: ő engedelmeskedett a hegynek, eggyé vált vele, de ez számára a pusztulást jelentette. Egymásba fagytak, mint a jégkristályok a Marmolada* lejtőin.
* A Marmolada a Dolomitok legmagasabb hegycsoportja (3343 m) az olasz Alpokban, amelyet „a Dolomitok királynőjének” is neveznek. Nevét a márványra emlékeztető, tömör, tengeri korallokból kialakult mészkőzetéről kapta (latinul marmo = márvány).
Forrás: Saját, Wikipédia, AI,
