A „Meteora”görög eredetű szó, „levegőben lebegő”-t jelent, mely az égbe meredő kolostorokra és a magános sziklákra utal e területen. Egyes leírásokban „Görögország sziklaerdeje”-ként, vagy az „Olimposz Isteneinek keze”-ként említik ezt a területet.
A Meteorák 1988-ban került fel az UNESCO Világörökségi Listájára
Egy monda szerint„ a magányosságra vágyó szerzetesek közelebb szerettek volna kerülni Istenhez;megfogtak egy sast, azt a madarat, amely a legmagasabbra száll, a lábára kötelet kötöttek, és így tudták meg hol van a fészke. Oda, a sasfészek mellé, az egyik sziklakúpra építették az első kolostort.” Így indult meg a korai századokban e terület benépesülése, s a keresztény ortodox kolostorok megjelenése.
A görögországi Meteorák védett, fantasztikus sziklaformái és az ortodox keresztény kolostorok az Andikhasiai-hegység déli kitettségű lejtőin fekszenek, Kalambakától 1-2km-rel északra; a Ioanninát és Larisszát összekötő E92úttólészakra, a Piniósz-folyó felső völgyszakaszán. Trikkalától 25 km-rel ÉÉNy-i irányban található meg. A védett terület magába foglalja Kastraki települését is. A Meteorák átlagos tengerszint feletti magassága 313 m, s helyenként 700 m fölé magasodnak a sziklák csúcsai; kiterjedési területe 375 ha.
A Meteorák és a Thesszáliai-síkság környezete 60 millió évvel ezelőtt tenger borított a térszín lehetett, ahol a tengerben sekély-és mélytengeri üledékes összletek rakódtak le. A tengerparton az északabbra fekvő hegységi területekről érkező folyók jelentős mennyiségű folyóvízi hordalékanyagot raktak le, deltát építettek. A delta kavicsos és homokos anyaga az oldott kalcium-karbonáttartalom, a vas-oxidok, a kovasav és a tengervíz hatására igen jelentős keménységűvé cementálódott össze.
Deltaüledékeket találunk tehát eredetileg a Meteorák övezetében.
20-30 millió évvel ezelőtt néhány jelentősebb geológiai változás következtében Európa területe kiemelkedett és az Égei-tenger mai vízfolyásai is kialakultak. 10 millió évvel ezelőtt, a harmadidőszakban, az Alpi-orogenezis következtében gyűrődött fel Görögországban a Pindosz-hegység, s a tenger visszahúzódásával megkezdődött a Piniosz-folyó völgyének formálódása is. A terület kiemelkedett a tengerből, s magasabb fennsíkok keletkeztek.
A lemeztektonikai hatások és a gyűrődések következtében a környező hegyek rétegsorai közelebb kerültek egymáshoz, így az üledékekre jelentős nyomás nehezedett és a kőzetanyagban repedések, hálószerű törésrendszerek keletkeztek.
A Pindosz-hegység kőzeteinek pusztulása az erózió, a defláció és az extrém hőmérséklet hatására indult meg, s folytatódott évmilliókon keresztül. Ennek következtében a hajdani fennsíki övezetben különálló sziklatornyok, önálló sziklahegyek keletkeztek.
A Piniósz-folyó medrének fokozatos mélyülése magányos sziklahegyek kialakulását eredményezte, melyek mintegy 130 m-rel emelkednek a síkság fölé.
Az „égig érő” tornyokként rendületlenül álló sziklák valaha a tenger fenekén helyezkedtek el. 10 millió éve függőleges irányú mozgások az egész környéket kiemelték a tengerből. Ugyanezen erők hatására a szomszédos hegyek közelebb csúsztak, így az üledékre hatalmas nyomás nehezedett, hálószerű törések és repedések alakultak ki, amit az időjárás, erózió tovább mélyített, kialakítva az ég felé nyúló tornyokat.
A hordalékot a hegyekből sebes folyású és széles folyók sodorták le. A víz elvándorlása után a szél elhordta a homokot, és a folyófenék sziklái hegyként magasodtak az egyre gyorsabban süllyedő síkság fölé, kialakítva a magányos sziklahegyeket, melyek között természetes átjárót nem találni, a csúcsokat egyenként lehet meghódítani.
A szövegben
Dobos Anna A GÖRÖGORSZÁGI METEORÁK TERMÉSZETI ÉS KULTÚRTÖRTÉNETI TÁJ ÉRTÉKEI, Eszterházy Károly Főiskola, Környezettudományi Tanszék, tanulmányából használtam fel részleteket.
