Menyegző boszorkánnyal

Kedd előtt

Ez a történet már annyiszor bejelentkezett nálam. Ott tekergett, kígyózott a gondolataim között, összefonódott az agyam fodraival, groteszk copfokat képezve. Aztán szétbomlott, felszívódott, eltűnt, mint egy sötét felhő, amiből soha nem lett vihar.

Hányszor fogtam már bele, hogy kiírjam magamból, de valami mindig visszahúzott. Először azt hittem képzeletem már nem az igazi. Kiégtem, elfelejtettem, vagy már nem is kellene megírnom semmit. Főleg nem olyan történeteket, amiket igyekeztem magam is elfelejteni.

De bármit is teszek, valahogy mindig visszatér. Most úgy döntöttem elkapom, nyakon csípem és papíron megfeszítem. Legyen közszemlére téve, mint a középkori terek máglyáin, amikor is velőtrázó sikollyal kénsárga füsté vált. Az emberek pedig megkönnyebbülve ünnepeltek. Persze azért a félsz bennük maradt. Mert hát gondoljunk bele. Ha a boszorkány ember, akkor nem boszorkány, hiszen annak egész mások a tulajdonságai. Ha viszont annyira más, hogy tulajdonságai nem emberiek, akkor nem ember!

Tehát a boszorkány nem ember, csupán egy emberi alakot öltött rém. Az emberi alakot pedig nem sárból, vagy szalmából formázza, hanem elveszi egy igazi ember testét. Lelkét válogatott kínokkal megöli, vagy elűzi a testből és a helyére költözik. Nem hiszem, hogy a boszorkányok rendelkeznének az ízlés nevű emberi tulajdonsággal. Legtöbbször magányos, vén öregasszonyok testét bitorolják el, ám néha rátalálnak sokkal szebb, fiatalabb testekre is. Ezek a legveszélyesebb boszorkányok. Könnyen az emberek, főleg a férfiak közelébe tudnak kerülni, bizalmukat pedig minden erőlködés nélkül elnyerik.

Nem tudom honnan ered az a tapasztalat, illetve mi lehet az oka, hogy a fiatal női testbe bújt boszorkányok hasonló külső jegyeket viselnek. Általában fekete hajú, fekete szemű teremtések. Persze sokan néznek így ki, akiknek talán csak milliomod része rém. Jómagam, tudtommal nem találkoztam ilyennel, -hozzáteszem, hogy szerencsére-, így aztán nem is tudok részletes leírást adni róluk. Történeteiket remegő kezű, istenfélő krónikások vetették papírra, még akkor is rettegve tőlük, amikor saját szemükkel győződtek meg arról, hogy máglyán porig égtek.

De van egy másik, jól behatárolható megjelenésű álcatest, amit választanak. Ez ritkább, talán még jobban felhívja magára a figyelmet és bizton állíthatom, hogy sokkal gonoszabb és kegyetlenebb fajta. Bőre hófehér, mintha nem lenne benne élet (nincs is emberi értelemben!), haja igazi vörös, göndör, nagyon hosszú és természetes loknikba rendeződve teríti be a hátát. Sokszor közel a derekáig ér. Vállai keskenyek, kezei, lábai kicsik és mindig hidegek. Amolyan madárcsontú, vézna, gyenge, beteges ember kinézetét keltenék, ha nem lenne ott az a hajkorona és hát a szemek. Az átható nézésű, világosszürke, vagy zöld szemek. Fülei vékonyak, szinte átlátszóak. Kívülről ez is a betegesség jele lenne, pedig a szuper hallásuk szerve. Nem is részletezem tovább, hisz éjjel van, amikor ezeket írom és a franc sem akarja, hogy meglátogasson egy.

Kedd

Langyos augusztusi este volt. Napokkal korábban megszűnt a fullasztó meleg és a napközbeni 28-30 fokot, a kellemes, éjszakai 20-22 váltotta fel. Ezt ígérték az időjósok egész hétre. Frontmentes, száraz, meleg, nyári időt, párásság és hőhullámok nélkül. Olyan nyári időt, ami az éjszakai portást gyermekkorának kora augusztusaira emlékeztette. Fontos leírni, hogy kora augusztusi, mert akkoriban augusztus 20-a után elromlott az idő, hogy legyen egy kis alkalom a gyerekeknek ismételni iskolakezdés előtt, vagy készülni a pótvizsgára.

Az éjjel laza műszakra lehetett számítani. Csupán néhány szoba volt foglalt. Üzletemberek, állandó lakók, egy-két átutazó. A többi szoba takarítás, előkészítés alatt. Hétvégén nagy lakodalom lesz. A vőlegény rokonai szerdán és csütörtökön érkeznek Skóciából. A menyasszony rokonai péntek délelőtt jönnek, közvetlenül a házasságkötés előtt, ami a hotel diszkertjében lesz megtartva, pont délben, közvetlenül az után, hogy a tatai Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom nagyharagja elhallgat. Néhányan közülük is a hotelban alszanak majd, de szombaton már hazamennek. A skótok java vasárnap reggel fog elutazni.

A portás elábrándozott. A pénteki lagzit már nem fogja látni. Nem is bánja. Látott már eleget. Elutazik a családjával, az Isztria legdélibb csücskén található Medulinba. Péntek reggel hazamegy, alszik estig, aztán bepakol az autóba, felébreszti az asszonyt meg a két fiút és terv szerint éjfélkor elindulnak Horvátországba. Most, erre a Medulin nevű helyre gondol. Volt már ott egyszer, még 17 évesen. Akkoriban még pici halászfalu, két nagy hotellel. Azóta már közel fél emberöltőnyi idő telt el, biztosan nem fog ráismerni semmire. Amikor szóba került az adriai nyaralás, mindenképpen Isztria jutott az eszébe. Korábban már többször járt Horvátországnak ezen részén, de úgy gondolta, ezt mutatná meg a családnak legszívesebben.

Míg így ábrándozott, megjelent egy ismerős vendég a recepción. Florian az egyik német cég itteni leányvállalatát felügyeli időnként. Mindig ebben a hotelban száll meg. Reggeltől estig benn van a cégnél, így szinte csak az éjszakai portásokat ismeri, más személyzet nem lévén éjjel a kis családi hotelban.

-Kiszolgálnál a bárban? Elment már a pultból a személyzet!

A portás kicsapol neki egy korsó búzasört, vár egy kicsit, tesz-vesz a pultban, hátha kér még valaki, valamit. Néhányan beszélgetnek az asztaloknál, de látszik, hogy mindenki készül már a szobájába.

*

Visszaül a helyére. Medulin… milyen régen is volt? A faluról elnevezett hotelben laktunk. Terveztük, hogy majd teszünk egy kirándulást a közeli nagy kikötővárosba, Pulába, hogy megnézzük az amfiteátrumot és a halpiacot. Most beugrik egy kép. Pula, 1979 nyara. Fehér ruhás matrózok díszsorfala a kikötő felé vezető főút mindkét szélén. Sok százan lehetnek, talán ezren is. Rendőrök a sarkokon. A kikötőben vagyunk. Egy barátommal véletlenül keveredtünk ide. Pont a mai napot választottuk a pulai városnézésre. De itt most szinte megállt az élet valamiért. Értetlenül nézelődünk. Fotózgatom a tömeget, főleg a matrózok sorait. Odalép egy rendőr és felszólít, hogy ne fotózzak. Arrébb ódalgok és tovább fotózgatok. Megint szólnak a hátam mögül. Németül szólítanak meg. Nem értem. Hátrafordulok. Egy másik rendőr. Az magyarázza, hogy elveszi a gépből a filmet, ha tovább fotózom. Megértően bólogatok. Ekkor rendőrmotorosok, majd hatalmas fekete autók tűnnek fel. Elhaladnak előttünk. Nem sokat látok. Aztán tőlünk nagyjából 100 méterre a karaván megáll és egy hatalmas fekete autóból kiszáll valaki. Az emberek tapsolnak, vagy nyújtogatják a nyakukat. Körülöttem német beszédet hallok. Egy ember száll ki a fekete limuzinból, valami katona tiszteleg neki, ő kezet nyújt, a tömeg felé integet és hamarosan beszáll egy hajóba. Mi még várunk. A hajó elindul. Körbenézek és látom, hogy a környező épületek tetőin mesterlövészek állnak fel, távcsöves puskával a kezükben. Akkor tudom meg egy magyar turistától, hogy Tito, Jugoszlávia teljhatalmú elnöke volt az a fontos ember, aki felszállt a hajóra.

Utólag már Magyarországon hallottam a hírekben, hogy a közeli Brioni-szigetekre ment, ahol csodás magánnyaralója található, mert itt fogadta még aznap Andreotti olasz miniszterelnököt.

*

Szép lassan csordogált az éjszakai műszak. A vendégek időben felmentek a szobáikba. Új szobát nem vettek ki. Van idő ábrándozni, készülődni lélekben és a netről ténylegesen a péntek éjjeli útra. Keres egy Horvátországgal foglalkozó oldalt, leszűkíti Isztriára és lehetséges kiránduló célpontok közt keresgél. A félsziget belsejében, Pula és Pazin között fekvő Svetvinčenat impozáns várkastélyáról nevezetes. Erődszerű építmény, magas falakkal, erős bástyákkal. Isztria legjobb állapotban fennmaradt várkastélya. A Morosini, majd a Grimani család birtokában állt. A falak nagy udvart határolnak, amely 1632-ben boszorkányégetés színhelye volt. Egy helybeli asszony elcsábította a Grimani család egyik fiát. Tettét bűbájnak, boszorkányságnak minősítették és máglyahalálra ítélték.

- Hűha! Ez már valami! Ezt megnézzük! -így a portás.

Szerda

Másnap megérkezett Invernessből, a Skót-felföldről, a násznép egy része. Kiskorú gyerek nem volt velük. Hatvan körüli párok, húszas-harmincas fiatalok. Pillanatok alatt a bárban termettek. A szobakulcsok felvétele során megállapította, hogy ezekkel nem lesz könnyű kommunikálni. Főleg az idősebbek beszédét nehezen lehetett érteni. Annak idején megtanulta megkülönböztetni az angolt máshogy beszélők származását. A jenkit a texasitól, az angolt a skóttól. Felismerte, ha arab beszél angolul, meg persze, ha magyar. Az a legrosszabb interpretáció. Pl. a skótok susogó s hangzóit akkor figyelte meg, amikor korai Bond filmeket nézett eredeti nyelven. Sean Connery skót susogása elragadó. Na, ezeké nem volt az. Főleg éjjel nem, amikor már alaposan felöntöttek a garatra. A személyzet hazament, a bár pedig csupán a szállóvendégek számára maradt nyitva. Ilyenkor az éjjeli portás átvonul a recepcióról a bárpult mögé és kiszolgál. Közben fél szemmel a bejáratot nézi, jön-e új vendég.

Egy meglehetősen kapatos 65-70 éves nő lever egy poharat a pultról. Ripityára törik a vastagfalu üvegpohár. Nagy darabos cserepei szétszóródnak a bárszékeken ülő vendégek alatt. Menne, hogy gyorsan feltakarítsa, nehogy valamelyik kapatos skót belelépjen, mert akkor még mentőt is kell hívni.

A részeg matróna rá rivall. Először adjon neki egy másik pohár italt az összetörött helyett, majd csak utána takarítson. Kérdezi, mit kér: „veit vein” - mondja gyors, türelmetlen hangon. A portás kérdőn néz rá: „veit vein” mondja újra hangjában azzal a természetességgel, mintha Magyarországon, egy kis vidéki szállodában, egy éjszakai portásnak kötelessége lenne a skót nyelvjárást ismerni. Ekkor beugrik neki: veit = white (vájt), vagyis fehér, vein=wine (vájn), vagyis bor. Fehér bort kér.

Takarítás közben meglát egy másik skót társaságot. Egy család. Ötvenes pár, felnőtt korú gyermekeikkel. 25-28 körüli magas, izmos férfi és egy csodás 20-22 éves lány. A gyér világitás mellett is látható fehér bőre, szépen ívelt álla, vékony arca kiugró pofacsontokkal. Nem magas, inkább alacsony és vékony. Hosszú haja a háta közepéig ér. Úgy hat az asztalnál ülve, mint egy porcelán hajasbaba.

*

Az Adriai-tengerben úszik. Már eltávolodott a partoktól. A lagúna vize langyos. Lát egy apró szigetet. Úgy gondolja nem lehet messze. Megpróbál beúszni. Jobbról egy tengerbe benyúló földnyelv. Ott van a kemping. Van nudista partrész is, hallotta előző nap beszélni a magyar csoport néhány férfitagját. Csak úszik. Előtte nem tudja milyen távolra két fejet vesz észre, akik szintén a sziget irányába úsznak. Ez megnyugtatja. Életében először úszik a tengerben messzebb a parti sekély víztől. Kisebb fodrozódó hullámok jönnek most pont szembe. Rutintalanul benyel egyet. Majdnem elhányja magát. Nagyon rossz íze van a tengervíznek. Bokákol, próbálja kiköpni a sóssá vált nyálát. Tán egy órája úszhatott ekkor. Egyszer csak látja, hogy az előtte úszók felállnak és gyalogolnak ki a sekély homokpadon. Akkor már nincs sok hátra. Most már jól látja őket. Egy negyvenes nő és férfi. Megismeri őket. A csoportjukból valók. Egy baráti társaság. Ők nem látják őt. Kimennek a homokos partra és elterülnek. Süt rájuk a nap. A férfi megcsókolja a nőt. Aztán ráfekszik. Hoppá! Mi történik itt? Mintegy 50 méterre van már a parttól… és azok ott éppen szeretkezni kezdenek.

Gyorsan felfogja, hogy itt most nem mehet ki a partra. Körbe kellene úszni a szigetet. Hátranéz. Hát elég messze van a túlpart. A nudista partszakasz közelebb van, de már oda sem vágyik. Mit tehet. Visszafordul pihenés nélkül.

Már eltelhetett vagy 2 és fél - 3 óra az indulástól, a visszaérkezésig. A magyarok kisebb csoportokban a parton heverésznek, napoznak, beszélgetnek, söröznek. Csupán egy férfi és egy nő áll a parton. nyakukat nyújtogatják és szemüket meresztik a tengerbe, a sziget irányába. A férfi, a feleségéért, a nő, a férjéért aggódik. Hol lehetnek eltűnt párjaik, akik olyan régen beúsztak?

*

Gondolataiból a hotel belső telefonjának csörgése zökkenti ki. A hadováló, kapatos öregasszony hívja, aki a poharat összetörte. Azt kéri vigyen szobakulcsot, mert a fia berúgott és már korábban felment a szobába. Be akartak nézni hozzá, hogy minden rendben van-e, de belülről bezárta az ajtót és nem reagál a kopogásukra. Nincs pótkulcs. Egy vendég elvihette véletlenül a közelmúltban. A mesterkulcsot sem találja, amelyik minden zárat kinyit. Felrohan. Dörömből az ajtón. A fiatal skót kinyitja. A wc-ből tántorgott ki. Nincs komoly baj. Részeg anyja reklamál. Mi az, hogy nincs pótkulcs?

Az étteremben halk zene szól. Már csak két asztalnál maradtak vendégek. Egy középkorú pár és a négy tagú család, akiket már korábban megfigyelt. Ekkor a báty és a húg felállnak és az asztalok közt elkezdenek táncolni a lágy zenére. A lány gyönyörű. Látszik, nem először táncolnak együtt. A porcelánbaba hátrahajtja a fejét, haja hátára simulva majd a fenekéig ér és széles mosollyal a száján, forog bátyja karjaiban. Lenyűgöző látvány.

Csütörtök

A portás féltízre érkezik munkahelyére. Szokásához híven rögtön megnézi a szobatérképet és tájékozódik. Nincs üres szoba, vagyis napközben megérkezett az összes skót, a holnapi magyar vendégek szobái pedig zárolva vannak. Ma már emelkedettebb a hangulat, mint tegnap. Negyven-negyvenöt skót pedig tud jó hangulatba kerülni, ha ünnepel. A vőlegény is itt van már. Afféle legénybúcsú is ez az este, hiszen a menyasszony majd holnap délelőtt érkezik. Mint kiderül a tegnap megfigyelt asztaltársaság fiatalabb tagjai a vőlegény legjobb és legközelebb barátai. Már elég jó hangulatban vannak. Így hát ma nem lesz ábrándozás a holnap esti utazásról. Ma kőkemény munka lesz itt, betű szerint értve!

Egyszer csak egy dalra lesz figyelmes. Egy mobilból recseg, amit a recepciós pult szélére tettek. Rögtön felismeri. A Leather And Lace (Bőr és csipke) Stevie Nicks korszakos dala. A foyerban a nagy tükör előtt a tegnap esti törékeny lány táncol a vőlegénnyel, a lány bátyja pedig nézi őket. A lány a férfi fülébe énekel: Csak azt keresem, amit nem látok / megvan a saját életem / és erősebb vagyok, mint gondolnád / de itt belül érzem / ha egyszer besétálsz az ajtómon / soha nem fogsz kijönni onnan.

Forognak, táncolnak egészen megható. A lány bátyja is énekel, kezében sör. A portás próbál nem odafigyelni, de nem tudja kivonni magát a jelenet hatása alól. A törékeny skót lányt már dívának látja, az pedig énekel tovább és közben érzi ránéz, amikor úgy fordul tánc közben.

Maradj velem, maradj / szükségem van rá, hogy szeress / szükségem van rád ma / a bőröd alá akarok bújni / és felöltöztetlek a csipkémmel…

Huh, ez nagyon durva! Tisztára a hatása alá kerülök! Kimegy a pultból és körülnéz a bárban. Mondjuk van még személyzet, de attól még mehetek bárhová a hotelben, ahová akarok.

Ahogy áthalad a bár felé még hallja a lány hangját:

O take from me / My lace / Take from me / My lace

Ó, vedd el tőlem a csipkémet / Vedd el tőlem a csipkémet…

Mindegy, csak teljen már el ez az éjszaka, holnap este ilyenkor már készülődik Medulinba. Reméli hajnalig marasztják a személyzetet, mert a skótok előlagzit tartanak. Mindenki táncol, énekel és mindenki kapatos. Még azok is, akik előző este berúgtak. Mivel jó idő van, a hotelmenedzser a kivilágított teraszra szervezte a ma esti vendéglátást, így az étterem és a bár gyakorlatilag üres. A hotelportás beveszi magát a pult mögé és pohár mosogatással, pultfeltöltéssel tölti az idejét. Mivel a pultosok is kimentek a terasz bárjába, a pincérek csak akkor jönnek ide, ha valami hiányzik a kinti pultból. A menedzser a terasz és az étterem közti konferenciateremben felállított pianínón játszik. Így megszűri, hogy a vendégek ne szivárogjanak vissza az étterembe és a szobákba is kevesebb zaj szűrődik fel.

Pont a pultban pakolgat, amikor a terasz felől feltűnik a lány. Már sokat ivott, de nem részeg, csak jókedvű és közvetlen. Odajön a pulthoz és pálinkát kér. Egy húzásra bedönti. Aztán hirtelen ott terem a pult mögött és arca két oldalára nedves szájával puszit ad a portásnak. Azt mondja szereti. A portás csak nevet. Végigméri a lányt. Gyönyörű hófehér bőre van. Nagyon vékonyak az ujjai, csuklói és karjai. Fogsora épp, fehér és szabályos. Ajkai duzzadtak. Törékeny testű, kis, formás mellei fehér blúza alatt bújnak. Bő, ráncos, sötétbordó szoknyát visel, ami kicsit térd fölött ér. Fekete harisnyás lábán fekete bakancs. De lehetne írni bármit, az mind elhomályosulna a hajkoronája mellett. Hosszú, aranylóan vörös, természetes göndör loknik, amelyek a háta közepéig érnek. Egy csoda az éjszakában! Ráadásul nagyon erős kisugárzása van. Nem lehet nem ránézni, a közelében csak úgy lenni. Ha a bűvkörébe kerülsz, nehezen szabadulsz, vagy elveszel, mint ahogy a dalban is énekelte Stevie Nicks: ha egyszer besétálsz az ajtómon, soha nem fogsz kijönni onnan.

Szereti, ismétli. Itt marad vele reggelig. Segít, mondja és rutinosan kivesz egy tálcányi poharat a mosogatógépből.

-Jaj, ne! Azokat most pakoltam be, még nem tiszták.

-A bátyámmal táncoltam az előbb, meg a volt barátommal, aki a bátyám legjobb barátja és a volt szerelmem. Most meg elvesz egy magyar lányt.

De nem is baj. Ő már az éjszakai portást szereti. Most tölt magának egy pálinkát és egy pohár sört. Bedönti mindkettőt. Érdekes. Nem lesz részegebb, csak erősebb. Csak bátrabb. Most újra odasomfordál a portáshoz és megöleli. Szájon akarja csókolni, de a portás elfordítja a száját. Nem baj, mondja. Akkor is szeretlek!

Ismét kimegy a többi vendég közé. A portás szól a menedzsernek, hogyha még egyszer bejön a lány, tartsa a zongoránál. 10 perc múlva fel is tűnik. Egy darabig áll a zongora mellett, de nem köti le. Már megint a bárban van.

-Unalmas! Nem szeretem a zongorát! Téged szeretlek! -mondja a portásnak. -Szeretkezni akarok veled!

-Van feleségem és családom! – válaszolja a portás. Ettől kicsit lehiggad, és barátságosra változtatja a hangját. -Mesélj róluk!

A férfi kelletlenül mond pár dolgot. Nincs kedve már ehhez. Menne haza, holnap Medulin. De még csak éjjel két óra. Ezek ki tudja meddig maradnak. Aztán még rendet kell csinálni, hogy mire a takarítónők jönnek, gyorsan fel tudjanak mosni, a reggeliztetés előtt.

*

Ahogy teltek a percek nem érezte a környéken senki, hogy a csillagok végtelen pályájukon haladva olyan együttállásba kerültek, amelyek ingataggá, kiszámíthatatlanná teszik az éjszaka további részét. Ne rójunk fel hát semmit az éjszakai portásnak, hisz pont azt írtam, hogy kiszámíthatatlanná vált minden a légkörben akkor, ott a hotel környezetében.

Most egy kicsi nyugalom következett. A lány eltűnt közben. Visszament a teraszra, a családjához. A vendégek lassan elkezdtek felszállingózni a szobáikba. Fél három körül járt az idő.

A portás visszatér a pult mögé, gondolja rákeres még egyszer Medulinra. Valami zene is kellene közben. Adja magát a Leather And Lace Stevie Nickstől. Most szóljon az eredeti, hisz annyira jó dal. Sokszor előfordult vele, vagyis szinte mindig, hogy több dolog is foglalkoztatta egyszerre, több mindent is csinál párhuzamosan. A mai fiatalok erre azt mondják, hogy „multitasking”. Behívja a Wikipédiát és beüti a Stevie Nicks nevet. Ilyeneket olvas:

Stephanie Lynn Nicks (ismertebb nevén Stevie Nicks) amerikai énekesnő-dalszerző. Gyakran a rock and roll királynőjeként hivatkoznak rá, mivel a Fleetwood Mac együttes tagjaként és szólókarrierje során is korszakalkotó hatást gyakorolt a műfajra. Nem csupán énekhangja és dalszövegei, hanem öltözködési stílusa is legendássá vált. Kendővel és bakanccsal párosított egyszínű, bő, főként fekete, csipkés sifonruhákban lépett fel. Rajongói boszorkánynak gondolták és misztikus hangulat vette körül. Nicks többször is kijelentette, hogy nem boszorkány és a félreértések elkerülése érdekében a nyolcvanas évektől sokáig nem lépett fel fekete ruhában. Az American Horror Story sorozatban boszorkányként való szereplésével sokak szerint kifigurázta, rajongói szerint ráerősített az őt körbevevő legendákra.

-Ez a kiscsaj is egy boszorkány! Tátotta el a száját a portás. Tényleg olyan, mint egy boszorkány. Már akkor elbűvölt, amikor itt táncolt a pult előtt, meg ahogy ránézett a volt barátja válla fölött. Tiszta őrület. Az a fehér bőr, az a haj. Meg ahogy bírja az italt. Ugyanolyan, bármennyit iszik. Az ilyen vékony lányok, ha néha össze-vissza isznak mindent, nagyon berúgnak. Hirtelen nevetgélőssé, majd harsánnyá válnak, aztán rosszul lesznek. Ez lezajlik 2-3 óra alatt egy ilyen rendezvény alkalmával. Több tucatszor látott már ilyet. Épp ezen gondolkodott a számítógép monitorjára meredve, amikor úgy érezte nézi valaki. Felkapta tekintetét és átnézett a recepciós pulton. Úgy összeriadt, hogy libabőrös lett. Még jó, hogy ült. Ott állt előtte a lány, világosszürke szemeivel nézte őt. Mereven, pislogás nélkül. Ahogy elkapta a portás tekintetét, mosolyra húzódott a szája és megszólalt:

-Hello! Palinka! Can I get palinka?

Úristen! Megint pálinkát kér. De a lány úgy állt a lábán, hogy sok ország költségvetése megirigyelné, ha ilyen biztos lábakon állna. Üdén mosolyog és gyönyörű hajkoronája lebeg utána, ahogy a portást követve visszasétál a bárpulthoz. A férfi félig tölt egy tulipános poharat pálinkával.

-Double, full! -mondja a lány parancsoló hangon. A portás kelletlenül teletölti a poharat. A lány felhajtja.

-More!

A férfi ismét teletölti a poharát.

Mérges vagyok! Nem szeretsz! – mondja és felhajtja újra.

-More!

Újra megtelik a pohár. Fogja és kisétál vele a foyerba. Lépne ki a fotocellás ajtón, de az éjszaka lévén, zárva van. A vendégek a terasz irányába tudnak a szabad levegőre menni, dohányozni. A főbejáratot ilyenkor bezárják, hisz kiadó szoba már nincs.

A lány pohárral kezében sietne ki, de az ajtó nem nyílik. Fejjel nekimegy az ajtónak. Ekkor már hajnali 4 óra van. Alig maradt 1-2 vendég a teraszon és azok sem skótok. A portás már menne ki a bárpultból, de a lány visszanéz, szeme haragoszöldes. Hajának egy része arcába hullva. Valamit ordít, de olyan hangon, hogy a férfi megáll a mozgásában. Most elkezdi találomra nyomogatni az ajtónyitó automata gombjait, de nem nyílik. A reteszkulcs elfordításával lettek a gombok kiiktatva. Így szokták, ha nem akarják, hogy kimenjen valaki. Az ajtó zárva marad. A portás megkerüli a pultot és elindul segíteni. Ekkor a nő eszeveszett dühre gerjed és belefejel az automata dobozába. A férfi ekkor ér a foyert és az éttermet elválasztó boltívhez. A lány megfordul. Szájából és orrából folyik a vér, a fehér blúzára. A tulipános pálinkás poharát a portás fejét megcélozva elhajítja. Az a kezével elhárítja. A pohár nagyot csattanva apró szilánkokra törik és a gyönyörű mintás márványpadló egyszerre veszélyes tereppé változik az apró éles üvegszilánkoktól. A valaha törékeny porcelánbaba most úgy néz ki, mint egy fúria. Ordít, de olyan tiszta angolsággal, hogy a portás is megértse.

-Dögölj meg, te rohadt szemétláda… és dögöljön meg a családod is. Mindenki! A feleséged, a gyerekeid. Mind dögöljetek meg! Megátkozlak benneteket! A portás lába földbegyökerezett, pedig büszke volt rá, hogy ő már mindent látott itt, amit egy hotelben látni lehet. A nő szeme mélyzöldre változott. Szájából fröcsögött a nyálhabos vér, ahogy felhasította az ajtóretesz kulcsa, amibe belecsapta az arcát. A fehér csipkedíszes blúza, vérrel teljesen összekenve., mintha magára öntött volna egy pohár vörösbort. Ahogy így átkozza a portást elkezd felé futni. Az ledermedten áll. Ekkor ér oda a hotel menedzser. Jó felépítésű kemény fickó. Futtában megfogja a lányt, ledönti az egyik bőr kanapéra és leszorítja. A lány őrjöng, habzó szájjal ordít. A férfi tenyerével betapasztja a száját. Odaér az egyik pincér.

-Az asztalomon van nyugtató, gyorsan hozd ide! Gyorsan! – utasítja a pincért. Az pillantok alatt megfordul és ott terem a bogyókkal. Aztán szétfeszíti a nő száját, a portás pedig beletöm két tablettát. Az mostanra elfárad és lanyhulni kezd az őrjöngése. Látszólag elernyed. Nem csoda! Három férfi tartja leszorítva, mintha gúsba lenne kötve. Aztán minden előjel nélkül újrakezdi.

-Tekereg, mint egy kígyó, őrjöng, mint egy boszorkány a máglyán. Már összevérzett itt mindent. Bevett valamit! Tuti, hogy bevett valamit! Majd elfárad lassan. A vőlegényhez tartozik. Ma délben kezdődik a házasságkötés. Nem kell ide rendőrség! -mondja a hotel menedzser.

Talán újabb tíz perc telhetett el. A lány lehiggadt, vagy elernyedt. A hotel menedzser próbálja óvatosan elengedni.

A nő feláll. nem tántorog, nem ténfereg. nem szól egy szót sem. Szapora léptekkel, átsiet a foyeren, beszáll a liftbe és felmegy a szobájába. Miközben elsiet, szeme sarkából a portásra néz. Az úgy megijed, hogy kirázza a hideg, mint amikor egy izgalmas film nézésekor, rájön a frász az emberre.

Nyílik a bejárati ajtó. Jönnek a takarítónők. Akkor már hajnali öt van!

A portás lemossa a vért a kezéről, gyorsan összesöpri a pohár széttört cserepeit, nehogy a takarítók óvatlanul belelépjenek. Teljesen letört állapotban van. Egy boszorkány megátkozta, hogy haljon meg a családjával együtt. Talán elengedné a dolgot, miután aludt rá egyet, de hát ma éjfélkor indul egy közel 700 km-es vezetésre Medulinba. Hogyan ne gondoljon erre vezetés közben? Nagyon ébernek kell majd lennie! …és a legfontosabb! Otthon senkinek egy szót sem az éjjel történtekről.

Csütörtök után

Hát, nem volt egy kellemes állapotban az odaúton. Az utazás izgalmát, a vezetés közbeni rettegés váltotta fel. Annyi minden történhet egy hosszú autóúton. A közlekedés, a forgalom talán az emberek által létrehozott algoritmusok legbonyolultabbja. De rendben megérkeztek. Nyaralás közben nagyon óvatos volt, mindenre figyelt. Akár egy testőr. Úgy gondolta, hogy most ő a család védangyala. A visszaút már nappal történt és az asszony is figyelte az utat. Utólag visszagondolva egy olyan pontot lehetne találni, amikor baj történhetett volna. Sűrű volt a forgalom a szlovén autópályán. Ugyanakkor folyamatos haladás. 130-150 km/órás sebességgel hömpölygött a színes kocsikaraván véges-végtelen Ljubljana irányába. Egyszer csak rászólt a felesége.

- Nagyon könnyedén vezetsz! Csak bal kézzel, egy-két ujjal fogod a kormányt. Ez nagyon veszélyes. Légy szíves vezess két kézzel!

Egyetértett vele és két kézzel jó biztosan megfogta a kormányt, 10 óra, 10 perc, ahogy tanulta annak idején. Nagyon felszabadult érzésekkel telítődve ült a volán mögött. Nem bizonyítható, hogy ez a koncentráció hiány a boszorkány műve lett volna.

Talán az egész csak fantáziálás lehetett? Agyának prefrontális kérgéből indult akaratlagos képzelgése tévesztette meg először, amire aztán ráerősítettek a halántéklebenyében tárolt emléknyomok, s ez érthetően megzavarta? Ma sem tudja. A hotelben még évekig történtek mindenfélék, amíg ott dolgozott, hogy végre történjen egy olyan is, ami után már ő is eljött. Könyvre való történet azoknak, akik a létezés tortájának biztonságosabb szeletén élik életüket.

De, az a lány vagy boszorkány, vagy rém, vagy csak egy féltékeny, csalódott nő, aki bevett valamit, amitől boszorkánynak tűnt, mindig ott maradt a tudatában. Izgett - mozgott, jelezte, hogy van és lesz is örökre. Az írók tudják, hogy egy történettől csak úgy lehet szabadulni, ha kiírják magukból. Ha eltüntetik a megbúvó gondolatok közül. Kicsit más ez, mint egy gyermek. A gyermeket megszüli a nő, felneveli és egyszer útjára engedi. A történet a testben, az agyban fogan, növekszik, válik felnőtté. Amikor megérett és kikívánkozik, az író megírja (értsd: megszüli), és rögtön útjára engedi. A Menyegző boszorkánnyal történetét hét évig nevelgette tudatában. Reméli ennek a számnak nincs köze a szerelmet valló, majd kiátkozó skót-felföldi boszorkányhoz és újabb hét év múlva nem történik semmi.

Tata, 2022. május

VÉGE