Időt venni nehéz dolog!
Hív a vasút, vár a MÁV
Verzió 2.0
Őszi kaland
A nyáron írtam egy posztot, amely arról szólt, hogy az ember el akar jutni A-ból B-be vonattal és ez nagyon nem akar sikerülni. Az volt a Hív a vasút, vár a MÁV 1.0 verziója, a nyári kaland. Persze kellő kitartással mégiscsak elértem célom, bár az a nap már nem sikerült jól. Kevesebb időm maradt, mivelhogy haza is akartam jönni. Ott lógott a levegőben végig a csábítás, hogy hagyjam az egészet, nyeljem le a vonatjegy árát és menjek haza. A helyzet csupán bosszantó volt, de nem ért el az a szürreális érzés, ami tegnap történt, amikor szintén a vonatot választottam és nehezen tudtam hazajutni. Olyan volt, mint egy rossz álom, amikor menekülnénk valahonnan, de le vagyunk bénulva. A tehetetlenség és a remény hullámzó érzése, hogy mégiscsak sikerül, de vajon meddig tart még.
Minden esemény, folyamatos történések egymásból következő, vagy legalábbis számunkra összefüggő epizódok láncolata. Apró jelek, a saját időfolyamunkban. Hát vegyük sorra, célom felé haladás sorrendjében. Kelenföldre menet 10 percet késtünk. Ez nem sok egy vonatnál Magyarországon, tényleg nem az, de azért lekéstem a 19-es villamost. A következő 20 perccel később indult. Aztán elnéztem a megállót és eggyel előbb szálltam le, én tapasztalatlan vidéki. Így egy megállót gyalog tettem meg. Imádok sétálni a romantikus, folytonos, ezeréves történelmet megélő utcácskákon, de újabb időveszteség. Ahogy néztem a megállókat, kiírta a mobilom, hogy rendezvény miatt 16 órától nem megy ez a villamos. Ezért visszaúton gondoltam felszállok egy másikra, a 17-esre, ami irányban egy kicsit talán követi az előzőt, de aztán eltér. A Széna téren leszálltam és visszasétáltam a Dunapartra, ahol fotózni akartam. Újabb 20 perc. Amíg gyalogoltam a korzón, nem jött egy villamos sem. A Várkertbazárnál aztán úgy döntöttem, hogy felmegyek a várba és a másik oldalon leereszkedve elgyalogolok a pályaudvarig. Felmentem hát a várba. Ahogy kiléptem a liftből elkezdett esni az eső. Ekkorra már, eredeti terveim szerint a Déliben kellett volna legyek. Hát elindultam gyalog a Délibe, esőben. Már közel jártam, a Vérmezőn, amikor órámra nézve láttam, hogy még 10 perc van a következő vonat indulásáig. Megszaporáztam hát a lépteim. Nem is számítottam rá, hogy elérhetem ezt a vonatot.
Eddig voltak azok az előjelek, amelyek folyamatosan meg-megakasztottak, apró impulzusokat küldve, hogy ez bizony nem egy hétköznapi, unalmas délután. De engem még mindig altatásban tartott a budai utcák, a kivilágított épületek és a Duna két partjának világklasszis látványa. Reménnyel töltött el, hogy már nem lesz semmi más, mint elázva beülni egy fűtött helyre, a vonatba és Tatán kiszállni belőle.
Még 5 perc volt a vonat indulásáig. A jegypénztárba már nem volt idő elmenni, ezért a vonat megkeresése és az oda kocogás közben megvettem mobilon a vonatjegyet. Meglehetősen teli volt a szerelvény, de találtam helyet. Amikor leültem, biztonságból ránéztem a jegyemre a MÁV alkalmazásban, hogy sikerült-e esőben, futás közben megvennem. Sikerült! Megnézem jobban, egy órával későbbire vettem, nem erre. Nincs kedvem csurig telt vonaton kalauzzal vitatkozni!
Hát jó! Még úgysem ettem, amióta itt vagyok! Leszálltam és leültem a vonat közelében egy padra a fedett részen, és sóvárogva néztem, hogy mindjárt elmegy a vonat. Nélkülem. Elővettem a szenyómat és hatalmasat haraptam bele. Közben nézem a vonatot. Már el kellett volna induljon. Megjelenik a kiírón egy piros négyzetben a felirat, hogy 5 perccel később fog indulni. Gondoltam, fene egye a pénzt, hideg van, sötét van, esik, veszek mobilon egy újabb jegyet erre a vonatra, és visszarohanok rá. Ám az alkalmazás jelzi, ennek a vonatnak már a múltba került menetrendileg az indulási ideje, vagyis nem vehetek rá jegyet. Szomorúan ettem tovább. Hirtelen elkapja a fülem a hangosbemondót, a vonat további 10 perccel később fog indulni. Látom, nagyobb társaság, futnak a vonat felé. Feléledt újra a remény, talán még tehetek valamit.
Besietek a pénztárhoz. Nem áll ott senki. Kérdem: Arra a vonatra is vehetek jegyet, ami késés miatt még nem indult el? Vehettem. Futás ki újra a vonathoz. Aztán meglátom a tájékoztató táblán, hogy újabb 5 perc késés lesz. De hát akkor futnom sem kell! Két szerelvény van összekapcsolva ezen a vonalon, mert sok utas megy Tatabánya, Győr irányába. Ezért elgyalogolok az első szerelvénybe, ahogy szoktam.
Még hely is van, bőven. Befejezem a szendvicsem. Fel sem tűnik, hogy újabb percek teltek el és lassan már fél óra késés van, az indulási időhöz képest. Ekkor megjelenik a kalauz: Mindenki menjen át a hátsó szerelvénybe, mert ez elromlott! Le kell kapcsolni, elvinni a hátsó szerelvény elől, aztán hozni egy másikat. Az első szerelvény utasmennyisége ekkor benyomult az addigra zsúfolásig megtelt hátsóba. Sikerült egy ajtó melletti pozíciót megszereznem, így a hátam legalább meg tudtam támasztani. Nagy a zsongás-bongás. Folyamatosan kérdésekkel foglalkoztatják a kalauzt. Ekkor a jegyvizsgálónak támad egy mentő ötlete. Aki csak Tatabányáig megy, az keresse meg az Oroszlányra menő vonatot és azzal eljuthat Tatabányáig. 5 perc múlva indul. A környezetemben kiürül egy csomó hely és ismét ülök!
Ezalatt beáll egy szerelvény tőlünk két vágányra. Az a vonat, amire a mobillal vettem a jegyet! Hiszen lassan annak is itt az indulási ideje. Ráadásul valószínűleg annak jó lehet a motorja. Ha statisztikailag nézzük, nagyon kicsi az esélye annak, hogy két egymás után ugyan oda induló vonat is elromlik már a pályaudvaron.
A következő vonattal kapcsolatos elmélkedés másoknál is felvetődhet. Újabb kvíz kezdődik a kalauzzal közösen, hogy ki indul előbb. A kaller váltig állítja ez! De sokan elbizonytalanodnak. Egy-két kalandvágyó elindul abba a vonatba. Én úgy döntöttem kivárom, lesz, ami lesz. Eszembe jut Luis Buñuel klasszikus filmje Az öldöklő angyal, amikor egy parti résztvevői elalszanak. Reggel megdöbbenve tapasztalják, hogy képtelenek elhagyni az épületet, ahol vannak. A társaság egyre kétségbeesettebb és hisztérikusabb lesz. Szeretnének hazamenni, ahogy mi is.
Jól döntöttem! A vonat mintegy 55 perc késéssel elindult, néhány perccel így megelőzve a következőt, amire a mobil alkalmazáson vettem jegyet. Út közben elgondolkodtam. Időt szerettem volna venni. Sok-sok türelmembe került és némi pénzbe. Ám ez az 5 perc időnyereség 1490 forintba került!
Tata, 2022. október 22.
