Radiofóbia
Ez csak--a sugárzástól való rémület?
Vagy inkább--félelem a háborúktól?
Esetleg--rettegés az árulástól,
gyávaságtól, ostobaságtól, törvénytelenségtől?
Eljött az idő, hogy letisztázzuk
mi is az a radiofóbia.
Azokban éled--
akik átélték a csernobili drámát,
megtagadják az engedelmességet,
s nem hiszik a kormány hazugságait.
(„Már eleget nyeltünk, betelt a pohár!”)
Nem fogunk beletörődni
a meghamisított számjegyekbe,
azt gondoljuk,
megbélyegeztek minket!
Nem kívánjuk - és ne javasold te sem! --
a világot bürokraták szemüvegén keresztül nézni!
Mi túl gyanúsak vagyunk!
Értjük ezt, és emlékezünk,
mert minden egyes áldozat, olyan akár egy testvér! …
Most nézzünk rá erre a beteg világra
a halott épületek ablaktábláin keresztül.
Ez a szemüveg már nem csap be minket!--
Ez a szemüveg világosabban mutat mindent --
higgy nekem --
lassan kiszáradnak a folyók,
mérgezettek az erdők,
halva születnek a gyermekek …
Ti hatalmasok, mit hirdettetek a
hősködésen kívül, a televízión át?
Igazán csodás, ahogy gyermekek megtanulták,
hogy a sugárzás mennyire kockázatos! …
(A felnőttek radiofóbiától szenvednek--
gyermekeik túlteszik magukat rajta?)
Mivé lett ez a világ,
ha a leghumánusabb hivatásokat
is felülről irányítják?
Radiofóbia,
mindenhol megbújhatsz!
Ne várjunk, amíg további sokkhatások,
újabb tragédiák,
betegítenek újabb ezreket,
akik túlélték a poklot.
Látnokok --
A radiofóbia lehet, hogy meggyógyítja
a világ
nemtörődömségét, önteltségét, kapzsiságát,
bürokratizmusát, és a szellem hiányát,
úgyhogy mi nem élünk vissza senki jószándékával;
csendben, nem-emberi emberré mutálódunk.
Fordította: Nagy István Paphnutius, 2011.
(Az eredeti orosz és a Leonid Levin and Elisavietta Ritchie által készített angol változatból.)
A hajdani Pripjaty, ahol a csernobili munkások éltek
Pillantásod végigfut majd árnyékomon
Pillantásod végigfut majd árnyékomon,
s az árnyékom
túlnő önmagán
lombszerű formává.
A sápadt nap ragyogni fog felettünk,
mint egy lámpa,
mely megpörköli égető kérdéseink …
Foglyulesünk a sárszínű fény által,
levegőért kapkodva, összeszorított ajkakkal,
a válaszokért kutatva,
melyeket nem lelünk
e ragyogó félelmes éjszakában.
De gravitációtól megszabadult árnyaink
megrázzák a jázminbokrokat,
szétfújják hajtásaik,
s az éjszaka lehelete hátunkra szitál.
A sárgult levelek fáradtan hullnak majd alá,
hisz véges-végtelen fogják beszívni e léget.
Az ősz örök bölcsessége pedig mintha
meglepetéssel töltene el minket …
A fordítás Leonid Levin és Elisavietta Ritchie által készített angol változat alapján készült..
A Pripjatyiakhoz
/Triptichon/
1.
Tudjuk, semmilyen vezekelés sem hozza helyre
annak az áprilisnak a tévedéseit és a szenvedést.
A lelkiismeret hajlott vállakkal tartja
az örökre ránehezedő kínos terhet.
Higgy nekem, lehetetlen
legyőzni,
vagy enyhíteni
fájdalmunk az elveszett otthonért.
A gyötrelem ottmarad a dobogó szívekben,
a félelem az elménkben lüktet.
Ott,
töviskoszorúval a fején,
darabokra hullt városunk kérdezi:
mindig szerettelek titeket
és mindent megbocsátok nektek,
hát miért hagytatok el örökre?!
2.
De a város éjjelente feléled
bár örökre kiürült, életre kel.
Ott maradt álmaink felhője száll,
s az ablakokat bevilágítja a holdfény.
A fák rendületlen emlékek által élnek,
emlékeznek a kezek érintésére.
Mily keserű lehet a tudat,
hogy árnyékunk senkinek sem kell
védekezni a perzselő hőségtől!
Éjjel ágaikon csendben ringanak
hajdanvolt lángoló álmaink.
A ragyogó csillagfény
a járdára hullva
őrködik, míg eljön a reggel . . .
De ahogy kivilágosodik . . .
Elveszett álmaink,
az elárvult házak
néma ablakaiba
tapadva keserű
jégmosollyal búcsúznak tőlünk! . . .
3.
Álltunk létünk hamuja fölött;
most mit vigyünk hosszú utunkra?
Tudat alatt ott a félsz, mehetünk bárhová
fölöslegesek vagyunk.
A veszteség érzése
felfedte a lényegét
a hirtelen jött gyökértelenségnek,
megmutatta, hogy kálváriánkban nem
osztoztak velünk a vétkesek; egy napon
ők néznek szembe a megsemmisüléssel?
. . . Minket arra ítéltek, hogy nyájként maradjunk ott
a legkeményebb teleken . . .
Ti, repüljetek el!
De amikor elszálltok
ne feledjetek el minket, földhözragadtakat!
Nem baj, hogy vidám, távoli földekre mentek
boldog szárnyalástok messzire visz,
és lehet, hogy szénné égetett szárnyaink
védenek meg titeket, a gondatlanságtól.
Fordította: Nagy István Paphnutius, 2012.
(Az eredeti orosz és a Leonid Levin and Elisavietta Ritchie által készített angol változatból.)
A csernobili tűzoltók és mentők emlékműve
Ljubov Makarivna Szirota (1956 -) ukrán nemzetiségű költő, művelődésszervező
Ljubov Makarivna Szirota 1956. június 21-én született a Szovjetunióban, Irtisszk városában, amely ma Kazahsztánhoz tartozik. Életének első szakaszában Frunzében töltötte, Kirgíziában. Alaptanulmányait is ott végezte, és ott kezdte el az egyetemet is. Ott jelentek első, fiatalkori versei. Az eredetileg ukrán származású családjával 1975-ben visszaköltözött Ukrajnába. Egyetemét már ott fejezte be a Dnyipropetrovszki Állami Egyetemen orosz nyelv és irodalom szakon.
1983-ban Pripjatyba költözött. Ekkor már volt egy fiú gyermeke, Alekszandr. Egy művelődési ház igazgatónője lett. Ebben az időben szervezte meg a Prometyej színtársulatot, amelynek vezetője is lett 1986-ig.
április 26-án sorsdöntő fordulat történt. Ekkor robbant fel a Csernobili atomerőmű 4-es számú blokkja, amit elmondása szerint saját szemével látott. Gyermekével együtt nagy dózisú radioaktív sugárzást és ennek következtében ő és fia, jelentős egészségkárosodást szenvedett.
Ekkor kitelepítették a teljes lakosságot Ukrajnába. Szirota Kijevbe került. Az elszenvedett traumák hatására kezdte versekbe foglalni "speciális" tapasztalásait, élményeit, érzéseit. A költeményekből szerkesztett kötetet Teher (oroszul: Nosa - Ноша) címmel adtak ki 1990-ben.
Számos, Csernobillal foglalkozó dokumentumfilmben feltűnt, például az 1988-as Porogban.
Később a kijevi Dovzsenko filmstúdióban dolgozott.
Adolf Haras pszichológus segítette, hogy versei szélesebb körben ismertek legyenek. Egyik leghíresebb verse, a Radiofóbia, egy amerikai orvosi hetilapban (Journal of the American Medical Association) jelent meg 1992-ben. Ezen kívül több versét is angolra fordította a Leonid Levin és Elisavietta Ritchie fordítópáros, amelyekből néhány közlésre is került.
április 26-án, a katasztrófa 23 éves évfordulójának alkalmából jelent meg második kötete, a Pripjaty-szindróma (Pripjatyszkij szindrom - Припятский синдром). A könyv 1986. április 26–27-i eseményeket dolgozza fel, az evakuálást, saját és ismerősei történeteit. Az anyag 15 év alatt született. A mű oroszul jelent meg Ukrajnában és Oroszországban.
A nulladik óra
A csernobili katasztrófa
Dokumentumfilm
A csernobili katasztrófa c. epizód a világ legborzalmasabb nukleáris katasztrófáját megelőző óra történéseit mutatja be. A csernobili nukleáris katasztrófa tízszer pusztítóbb volt, mint a hirosimai atomtámadás, s az emberi tévedés és a tökéletlen technológia végzetesnek bizonyult.
1986 04.26: A reaktor biztonsági funkcióit ellenőrző rutintesztet akartak végrehajtani, de az önleállító mechanizmus elromlott. A műsor kitér a szörnyű következményekre is.
Bizonyos órák és percek megváltoztatják a történelem menetét. Ilyenkor minden egyes másodperc, szó és döntés már-már elviselhetetlen feszültségtől terhes és kihat nem csupán egy nemzet, hanem az egész emberiség sorsára is.
Gyakran halljuk, hogy az ilyen órák -és nem pedig az év előre megtervezett hónapjai- hordozzák magukban a legnagyobb változásokat. Bár ezek az események a történelem részeivé válnak, csak nagyon keveset tudunk a végzetes pillanatok szörnyű eseményeiről és döntéseiről.
A visszaszámlálást mutató órával és a megosztott képernyővel a sorozat a sorsdöntő órát, a kulcsszereplők nézőpontját és a cselekmény központi helyszíneit bemutatva hozza közel a nézőhöz. A csúcsminőségű rekonstruált jelenetek művészi módon vegyülnek archív- és híradó felvételekkel, szemtanúk beszámolóival és megrendítő interjúkkal. Alapos kutatómunka garantálja, hogy amit látunk, az a valóságon alapul. A közvetlen forrásokon - naplókon, leveleken, telefonbeszélgetéseken és nyomozati eredményeken - alapuló, vizuális megoldásaiban újszerű és drámai hatású sorozat új korszakot nyit a televíziózás történetében.
