Fotó forrása - 8800.hu
A ballagás
Why Does It Hurt When I Pee?
Bár már egyre ritkábban, de azért megesik a bakonyaljai falvakban, ha a magamfajta öregedő férfiak sztorikat mesélgetnek egymásnak a régi szép időkből, hogy elhangzik a történet valamelyik verziója, amikor a falu általános iskolájában, a nyolcadikosok ballagásán a szülők, diáklányok és pedagógusok, egymás vállára dőlve sírtak, hogy Why Does It Hurt When I Pee?, vagyis Mért fáj, ha pisilek?
„Az lehetett csak a bölcs,
az, ki először eszével megfigyelte s nyelvére is vette a szót.”1
A férfi a régi fészerben pakolászott. Már napok óta tartott az évtizedek óta felhalmozódott lim-lom selejtezése, rendezgetése. Volt ott minden, a törött fülű vékától, a rozsdaette fazékig. Agyon foltozott vászonzsáktól a kiselejtezett rádióig. Egy falusi házban nem dobnak a szemétbe semmit. A maradékokat feleszik az állatok, vagy megy a komposztálóba, az éghető dolgokat elégetik, a felesleges használati tárgyak pedig a fészerbe kerülnek, hátha jók lesznek még valamire.
A tárgyaknak lelke van. Ha egyszer befogadtuk őket, eltöltöttünk velük egy csomó időt, az életünk részévé válnak. Szép lassan a használat közben, a szívünkhöz nőnek. Kinek lenne szíve kidobni egy tíz éve használatos rádiót csak azért, mert már szalajt az állomáskereső gombja, meg leverődött a sarka? Persze vannak olyan lelketlen emberek, akik könnyű szívvel válnak meg a tárgyaiktól. De vajon lehet ezen csodálkozni, amikor egyesek a családjukat, gyermeküket is eldobják maguktól. Azok persze könnyen kiraknak a kuka mellé mindenfélét. A mi kukánk még soha nem telt meg. Ha jön a szemetes autó, sokszor alig van benne valami. Mondták is egyszer a szemetesek – bentről hallottam -, ezek vajon megeszik a szemetet, vagy mi a francot csinálhatnak vele? A mostanában divatos lomtalanításkor meg csak les az ember, hogy miket ki nem raknak egyesek! Bizony Isten, ha nem szégyellné az ember, hát egy csomó dolgot behordana a pajtájába abból, amit mások kiraktak.
Ezek a gondolatok jártak Csöpi fejében, amikor a polcok tartalmát próbálta szelektálni. Hírtelen azon kapta magát, hogy amiket így magában gondol, azok nem is az ő gondolatai, hanem a szüleié, főleg az anyjáé. Ő mondogatta ezeket, miközben a szomszédok cselekedeteiből hozott fel negatív példákat. Jórészt egyetértett a szüleivel.
A fészer hátsófalánál állt egy régi polc. Rajta az ő régi dolgai. Lemezjátszó, lemezek, rádióserősítő, kazettás magnó, egy cipős doboz tele kazettákkal. Két régi hangfal, 25 wattosak, 4 ohmosak, az egyik beszakadva. Gondolataiba mélyedt.
- A lemezeim! A bakelitjaim. Már elfeledkeztem róluk. Hiába. Mindent be lehet szerezni manapság, a netről. A legjobb zenéket pedig már akkor összegyűjtöttem, amikor a cd-k elterjedtek. Persze vannak beszerezhetetlen dolgok, de csak pillanatnyilag. Előbb utóbb minden előkerül valahonnan. A lemezgyűjteményem maradványa. Egyszer kénytelen voltam feladni az elveimet és eladtam a lemezgyűjteményem javát. Kellett a pénz. A ’80-as években nagy szám volt, ha valaki kijuthatott Olaszországba. Az meg sokba van. Vonatjegy, szállásköltség, biztosítás, költőpénz, na meg a lényeg, a fekete valuta. Hamar kellett döntenem. Pénz kell! Minél több. A lemezek. Az volt az egyetlen pénzzé tehető értékem. Összeszedtem hát a legjobb 50-60 lemezt, amennyit kézben elbírtam, fel a vonatra és irány Budapest. Ott tudtam, hogy a Múzeum körúton, az antikvárium környékén, az Ecserin, meg a frissen nyílott 3-4 zeneboltban eladhatom őket. Voltak kincsek, amikért fájt a szívem. A kereskedők meg hülyének néztek, olyan kicsi árat kínáltak egy-egy ritkaságért. Persze az is voltam. Amit 4-500 forintért vettem, jó ha 300-ért átvették. Az igazi ritkaságok, mint a Refugee, If, Savoy Brown, Gentle Giant2, hamar elkeltek. Végül is annyi lemezt eladtam, amennyi kellett a valutához. Voltak olyan korongok, amelyektől nem voltam hajlandó megválni soha. Az a pár Frank Zappa3. Azok még most is megvannak.
Most célirányosan kezdett keresgélni. A lemezekre volt kíváncsi. Megfogni, átböngészni a borítójukat, magába szívni a ’70-es, ’80-as évek hangulatát. Hamar rájuk talált, a legfelső polcon voltak egy kartondobozban. Ott volt az LGT Bummm-ja dupla tasakos, gyűjtőknek szóló kiadásban, a Háry János 4 lemezen, könyvvel együtt, a Latinovics féle Utazás a koponyám körül, Szörényi Levente Utazás című lemeze, és néhány Zappa lemez. Most ismét elkalandoztak volna a gondolatai, de jött az ötlet, hogy ki kellene próbálni a régi cuccot, hogyan szól. A hírtelen ötletet gyors cselekvés követte. A konnektorba elosztót dugott, és odahúzta a polchoz. Az Unitra erősítőre rácsatlakoztatta a PL 200-as lemezjátszóját4, a megmaradt egy darab Orion hangfalat, majd elosztóba dugta a készülékek villásdugóit. Most bekapcsolta őket. Világítottak, áram alatt voltak. Éltek! Ránézett a lemezekre.
- Melyiket rakjam be először? Itt van a Hot Rats 5. Kemény jazzrock, Captain Beefheart6 énekel recsegő hangján, Don Sugarcane Harris7, és az ifjú Jean-Luc Ponty7 hegedül. Ezt későbbre hagyom. Itt van A Sheik Yerbouti5, a Tinsel Town Rebellion5 és a Joe’s Garage5 is. Ezek dallamosak. Beindítom, aztán jó kis pakolás lesz ez, olyan nosztalgiázós.
Csöpi felrakta a Joe’s Garage első korongját. A lemez már recsegett egy kicsit. Milyen jó volt azt a recsegést is belehallani, valahogy jobban életre kelt a zene, mint a „kihipózott” cd-kről. Már szólt vagy 8-10 perce és épp elfoglalta volna magát a szomszéd polc rendezgetésével, amikor felhangzott "Why Does It Hurt When I Pee?" című, régi kedvenc:
„Why does it hurt when I pee?
Why does it hurt when I pee?
I don't want no doctor
To stick no needle in me”
Mért fáj, ha pisilek?
Mért fáj, ha pisilek?
Doktor! Nem akarom,
hogy megszúrjon.
- Hát itt van ez a dal! A dal, amely nevezetessé tette, ezt a kis bakonyaljai falut. Nem nagyon híressé, de a környéken mindenképpen. Az esetet néhány évig mesélték társaságokban. Persze nem csak ez a dal volt a ludas, volt még kettő … de ezekről majd később. Honnan is lehetne ezt a sztorit kezdeni? Megkerülhetetlen a személy, aki a lavinát elindította. Ő a húgom, Erzsike, akit én nemes egyszerűséggel Erszikének hívtam, éles nyelve miatt. Tehát Erszike.
***
A 80’-as évek legelején kezdődött Csöpinél a Zappa-őrület. A haverjai között volt egy srác, aki szinte mindent be tudott szerezni, ha lemezről volt szó. Adta-vette őket folyamatosan, így aztán sok jó korong megfordult nála. Minden hétvégén Pesten üzletelt. Egy kis cetli volt a zsebében a kínálati listával, azt mutogatta a járókelőknek, akik ott őgyelegtek, egy lemezüzért keresve. Abban az időben ilyen kémfilmekbe illő módszerekkel lehetett jó lemezekhez jutni a hétköznapi halandónak. A lemezek gyártási helye adta az alapárat. Indiai 150-200 Ft, jugoszláv 250-300 Ft, nyugati nyomás 350 –Ft-tól, ha angol, vagy amerikai, 500 Ft felett. Erre jött még a felár, ha valami ritka csemege kínálkozott, vagy ha a vevő volt balek. Szóval ennél a neppernél hallotta először Frank Zappát. Nem kellett hozzá sok, hogy függő legyen ettől a különlegesen eklektikus, progresszív, avantgárd, és kitudja még hányféle jelzővel illethető, műfajilag besorolhatatlan zenétől. Mivel maga a lemezüzér volt az ismerőse, az rendszeresen jól beetette a friss szerzeményeiből, majd megélt a rendeléseiből. Olyan volt ez, mint egy narkó dealer, amikor rászoktatja az áldozatát.
Lényeg, hogy a serdülőkorban lévő hugicája állandóan a Csöpi által szerzett Frank Zappa lemezeket hallotta. Akkoriban kevesen tudtak angolul, főleg a kis településeken. Persze azért voltak sejtéseik a dalok mondanivalójáról, de mélységében nem értette a szöveget senki. A dalok értéksorrendjét így a dallam, annak fülbemászó jellege, és hangszeres szólók, pontosabban a szólók virtuozitása határozták meg. Ez így rendben is volt, hiszen a Zappa számok többségében nem, vagy csak alig volt szöveg. De ami volt …
Visszatérve a dallamhoz. Egy fiatal lány a külföldi dalok hallgatása közben, kizárólag a dallam hatására képes szerelmes lenni. Nem konkrétan valakibe, csak úgy. Így aztán Erszike is nagyon a szívébe zárta néhány – a háttérből, vagyis a bátyus szobájából kihallatszó – szerelmesnek tűnő, inkább mondjuk úgy, lassú Zappa számot. Többet kazettára is másolt és a barátnőkkel délutánonként megbújva arról beszélgettek, milyen jó kis szerelmes dalok ezek. Az egyik kedvenc a Bobby Brown, a Barna Bobby volt, a másik az I Have Been In You Baby a harmadik pedig a Why Does Hurt When I Pee. Ezek jól megfértek a Zalatnay, Kovács Kati, Gemini és M7-es számok között.
Erzsikét nagyon rendes kislánynak ismerte mindenki. Mindig szót fogadott, nem beszélt vissza és a bizonyítványa is tiszta jeles volt az első hét évben. Most nyolcadikba járt és már közeledett az év vége. Még csak április eleje volt, amikor elkezdték az iskolai ballagásra a felkészülést. A diákokból alakult szervezőbizottság, az iskolai úttörővezetővel, és az igazgató bácsival együtt többször is megbeszélést tartott, az esemény előkészületeiről. A nyolcadikosok ballagása a falu egyik legnagyobb ünnepe, ahol mindenki részt vesz függetlenül attól, hogy a gyermeke ballag-e vagy nem. Ott nézelődik a település apraja-nagyja, és főleg az öregasszonyok. Az egyik ilyen megbeszélés végén, amikor már szinte minden részletet megbeszéltek, Erzsike egy kéréssel fordult az igazgatóhoz.
- Igazgató bácsi! Szeretnénk egy új dolgot javasolni a ballagással kapcsolatban.
A diri meglepődött. Milyen ötlete lehet ennek a leánynak, már mindent megbeszéltünk, és …
- Igazgató bácsi! – szakította meg gondolataiban Erzsike. – A lányokkal azt találtuk ki, hogy vezessünk be egy újítást.
- Újítást? Miféle újítást? – horkant fel az igazgató.
- Igazgató bácsi! Azt szeretnénk, hogy ne a régi dalokra ballagjunk, hanem a kedvenc számainkra.
- Ez lehetetlen. A ballagás csak akkor ballagás, ha zeng a Ballag már a vén diák, meg az Elmegyek, elmegyek, hogy a Gaudeámus igiturról ne is beszéljek. Hát, hogy gondoljátok? - mondta idegesen.
- Hát úgy gondoltuk – mondta félszegen egy másik lány, - hogy ezeket énekelnénk mi szívesen, csak mondjuk, ezek közé beraknák, hár…, inkább kettő számot … és akkor nem folyamatosan ismételgetnénk a ballagási dalokat, hanem közben, amikor már majdnem kiérünk az udvarra, akkor ezek is elhangoznának.
- Újszerű ötlet! Nem nagyon szeretem az újszerű ötleteket. Mit szólnak hozzá majd az emberek, meg a Tanácselnök?
- Igazgató elvtárs! – szólalt meg az úttörővezető, aki egyben az orosztanár is volt az iskolában. – Ne zárkózzunk el az újszerű ötletektől. Egyszer majd ezekből a lányokból lesznek a tanárok és az igazgatók. Ők kitűnő tanulók és nem volt rájuk panasz sosem. Ha valami ötletük van, azt hallgassuk meg.
- Jól van, Úttörő pajtásnő! Hát hallgassuk meg! Én erre ugyan nem érek rá, de megbízlak, hogy a lányokkal együtt hallgasd meg a zenéket, és vegyétek fel magnóra, sorra a ballagási dalokkal együtt, az elhangzás sorrendjében. Majd egyszer, ha lesz időm, én is foglalkozok a dologgal. Ha nincs más, akkor befejeztük. Gyerekek, menjetek vissza az órára!
***
Az úttörő vezető - orosz tanárnő, nem sokkal volt idősebb Csöpinél. Nagyon bírta. A faluban egyébként is kevés fiú volt, azok is mind valahol tanultak, és csak hétvégén jöttek haza. Csöpi itthon lakott. Innen járt dolgozni. A nő tudta róla, hogy valamilyen jó kis társaságba jár Oroszlányra, és szenzációs nyugati lemezei, meg komoly műsoros kazetta gyűjteménye van. Gondolta jók lehetnek azok a zenék, ha ezek a lányok is odavannak értük, és így ő is hozzájuthat ezekhez. Egy napon elment hát Erzsikéékhez, és Csöpi megmutatott nekik néhány számot, amit kértek. A tanárnő majd elájult a gyönyörtől, hogy amerikai zenét, ráadásul ilyen ritkaságokat hallgat. A lányok kiválasztották a Bobby Brown és az I Have Been In You című dalokat. De a tanárnőnek nagyon tetszett a Why Does Hurt … című is.
- Legyen ez a három akkor. Először lemegy a Gaudeámus igitur, amikor kijöttök az osztályból, aztán, ahogy végigsétáltok az iskola termein, énekeljétek a Ballag már a vén diákot. Amikor már jöttök ki az udvarra, jöhetnek ezek a szupi lassú számok, ha befejeztétek a sétát az udvaron és besorakoztok a többi osztály mellé, akkor pedig jön, a Elmegyek, elmegyek. – Állította össze a műsort egy szuszra a tanárnő. – Csöpi, ha hozok egy-két kazettát, felveszel nekem ezekből a zenékből? – mondta búcsúzóul az ajtóból visszaszólva.
- Persze! A tanárnőnek mindent! – játszotta az eszét a fiú.
***
Az idő gyorsan elszállt és elérkezett a nagy nap, a falu nagy napja, a nyolcadikosok ballagása. A szervezők nagyon sokat dolgoztak és kitűnő munkát végeztek. Az alsóbb osztályok tanulói gyönyörűen feldíszítették az iskolát az otthonról hozott virágokkal. A ballagó lányok fekete szoknyában és fehér matrózblúzban feszítettek, míg a fiúk az erre az alkalomra vásárolt fekete öltönyben, fehér ingben és vörös nyakkendőben. A szülők már előre bevitték a felszalagozott ballagási csokrokat az osztályterembe, amivel majd gyermekük végigsétál az iskolán. Már gyülekeztek a vendégek is az iskolaudvaron. Legelöl azok a szülők és nagymamák álltak, akiknek a gyermekük ballagott, hátrébb a rokonok, kíváncsiskodók. A férfiak leghátul, a májusi, melegen tűző déli nap elől, az eperfa árnyékába húzódtak, és halkan beszélgettek, miközben egymást kínálgatták cigarettatárcájukból.
A nagymamák zsebkendőjüket tenyerükben tartva vártak türelmesen, miközben a többi vendéget figyelték, ki hogyan öltözött, ki kivel beszélget,milyen csokrot hozott, milyen rajta a szalag, a kisebb gyermekeknek ki van-e pucolva a cipője, stb. A ballagásnak még hetekig kellett témául szolgálnia, az esténként a házak előtti padokon gyülekező öregek számára.
Aztán egyszer csak felcsendült a Gaudeamus igitur juvenus dum szumus… Hirtelen mindenki az iskola felé nézett, ahol a gyerekek a tantermeket járták végig, utoljára. Az anyák ekkor már könnyeikkel küszködtek, a nagymamák pedig izzadt tenyerüket törölgették a zsebkendőikkel. A férfiak a hátuk mögé dugták a Kossuthot, és a tömeg mögött megállva, nyakukat nyújtogatták az udvar közepe felé. De ekkor már zengett a Ballag már a vén diák tovább, tovább, Isten veletek cimborák tovább, tovább. A nyolcadikosok most a tornatermen sétáltak végig, és az ebédlő felé tartottak. Már többen nem tudták magukban tartani a meghatódás könnyeit.
A ballagók már az ebédlőből sétáltak a tanári szoba felé, amikor felzendült a következő dal:
Hey there, people, I'm Bobby Brown
They say I'm the cutest boy in town
My car is fast, my teeth is shiney
I tell all the girls they can kiss my heinie
Szevasztok, skacok, Barna Bobby vagyok
A város fiúi közül a legszebb
A mosolyom tökély, verdám farol
A csajok meg csókolják meg...
A tömeg meglepődött. Mit meglepődött, megrökönyödött. Még ilyet? Külföldi zene a ballagáson. Az anyukák is abbahagyták hirtelen a szipogást, a nagymamák hirtelen körbevezették tekintetüket a tömeg első során a reakciókat figyelve, és a férfiak is lábujjhegyre emelkedve, nyakukat nyújtogatták, hogy mi történhetett. Az igazgatónak is rögtön az eszébe jutott, hogy elfelejtette meghallgatni azokat a zenéket. Szemével az orosz tanárnőt kereste, aki már várta ezt, és amikor elkapták egymás tekintetét, egy bíztató, megnyugtató mosolyt küldött feléje. A dal pedig hömpölygött a folyosókon a nyolcadikosokkal együtt, akik mind nagyon élvezték az újszerű ballagást. A szöveget senki sem értette, beleértve ebbe az összes ott tartózkodó vendéget is. De ekkor már a következő dal szólt:
I have been in you baby
and you have been in me
Megdugtalak bébi,
és te is megdugtál engem…
A közönség már nem lepődött meg a következő „angol” dalon és kezdte élvezni a fülbemászó dallamot. Az anyukák ismét szipogtak, a nagymamák ismét izzadt tenyerüket itatták a zsebkendőjükkel és a férfiak ott hátul, visszaereszkedtek a talpukra. A ballagók már kezdtek feltűnni az ajtóban, közeledtek az udvar felé. Abban a pillanatban, hogy az első pár feltűnt az ajtóban, megszólalt a harmadik és egyben utolsó idegen dal. Szinte tökéletes volt az időzítés, akár egy filmben, minden a forgatókönyv szerint zajlott.
Tehát abban a pillanatban, ahogy megjelent az ajtóban az első pár, felzendült az utolsó meglepetés dal:
„Why does it hurt when I pee?
Why does it hurt when I pee?
I don't want no doctor
To stick no needle in me”
Mért fáj, ha pisilek?
Mért fáj, ha pisilek?
Doktor! Nem akarom,
hogy megszúrjon.
Az anyukák és nagymamák, akik eddig próbálták visszatartani könnyeiket, hangos sírásban törték ki. Az öröm könnyei voltak ezek. Itt az ő Julcsikájuk, Jancsikájuk, Böbécskéjük, és Karcsikájuk. Hát, hogy eltelt az idő! Ki hangosabban, ki halkabban sírdogált, és erre csodálatosan rásegített a zene, amely csak úgy áramolt körbe az udvaron:
My balls feel like a pair of maracas
My balls feel like a pair of maracas
Oh God I probably got the
Gon-o-ka-ka-khackus!
My balls feel like a pair of maracas
Ai-ee-ai-ee-ahhhh!
Golyóim tojásnyira nőttek
Golyóim tojásnyira nőttek
Istenem, az is leh-he-het,
Hogy megkaptam a trippe-pert?
Golyóim tojásnyira nőttek,
Ajjaj, nekem lő-ő-őttek!
Ezen a ponton vagy fergeteges nevetésnek, vagy hatalmas botránynak kellett volna következni. De nem történt semmi. Az Istennek ez a jámbor falusi közössége, nem tudott angolul. A tót származású lakosok tudtak egy kicsit tótul, a sváb származásúak meg egy picit svábul. Oroszul tudott az orosztanár, meg egy kicsit a gyerekek, akik már a felső tagozatba jártak. Eszperantóul is tanultak egy páran, de a zene nyelvét, a zenéét, amit annyira imádtak, nem tanulta senki. Tanár sem volt, könyvet sem lett volna könnyű beszerezni, meg kedve sem volt senkinek hozzá.
Ez a történet is a feledés homályába veszett volna, ha Csöpi nem határozza el egyszer, hogy beiratkozik egy angol nyelvtanfolyamra, Oroszlányon. Addigra már egyre többen kezdtek nyelvet tanulni. Persze azt a szlenget, amit Zappa használt, nem tanították sehol. Aztán megjelent egy szlengszótár, és Csöpi is jól haladt az angollal. A Frank Zappa meg továbbra is kedvenc volt. Így hát egyszer nekidurálta magát, hogy lefordítson egy-két kedvenc számot. Az I Have Been In You Baby cíművel kezdte, aztán érthetően kíváncsi lett és sorra került a Barna Bobby és a Why Does Hurt When I Pee is. hirtelen megértette, hogy micsoda szerencse volt, hogy senki nem értett egy szót sem a ballagási dalok szövegéből. A tudatlanság ebben a speciális esetben a közösség hasznára vált. Ám Csöpi úgy gondolta, mégsem szabad veszni hagyni ezt a sztorit, így aztán egy-két alakommal elmesélte barátainak a kocsmában. Ekkor már nem lakott otthon Erzsike, a hugica, így aztán csak ő is később hallotta meg a történetet. Az úttörővezető pajtásnő sem volt már régi tisztségében, mert már nem voltak az iskolában úttörők, és gyorstalpalón átképzett angoltanárként egy másik falu iskolájában dolgozott.
VÉGE
Fordítások – Paphnutius
1 Aiszkhülosz – Leláncolt Prométheusz, fordította: Trencsényi-Waldapfel Imre
2 Refugee, If, Savoy Brown, Gentle Giant – a ’70-es évek angol rock – blues zenéjének nevezetes együttesei.
3 Frank Zappa (1940 - 1993) amerikai gitáros, zeneszerző, producer. Néhány szóval meghatározhatatlan irányzatot képviselt. Minden lemeze más stílus jegyeit hordozta, a jazztől, a blueson át, minden stílus free változatáig. Írt elektronikus zenét, nagyzenekari darabokat és balettot. Egy időben Pierre Boulezzel8 dolgozott, és kiadtak egy közös lemezt is (Boulez conducted Zappa). Együttműködött a Bécsi Filharmonikusokkal is. Több mint 60 lemeze jelent meg. Halála után megszámlálhatatlan koncert felvétele, és kalózlemeze színesítette a Zappa lemezek kínálatát.
4 A Pioneer népszerű lemezjátszó típusa, amely a ’80-as évek elején Magyarországon kapható volt.
5 Frank Zappa népszerű és ismert lemezei.
6 Captain Beefheart – még ma is aktív, avantgárd zenész, Zappa néhány lemezén is közreműködött.
7 Don Sugarcane Harris, Jean-Luc Ponty – ismert jazzhegedűsök, önállóan is jelentős nevet szereztek maguknak.
8 Pierre Boulez (1925 - ) francia zeneszerző és karmester, a kortárs zene egyik legjelentősebb alakja.
9 Zalatnay, Kovács Kati, Gemini és M7, ’70-es évek végén, divatos popzenét játszó magyar előadók és zenekarok.
