Sejtelmes felhő
Januári télutó Fonyódon
1 rész
Tavaly áprilisban elhatároztam, hogy felfedezem Somogy rejtett kincseit, ami nem csak a Balaton. Ennek keretében elmentem Fonyódra is, hogy felfedezzem a környékét. 
Akkor egy komoly eső félbeszakította ezt a túrát. A hétvégén úgy gondoltam, hogy ideje bepótolni. Így kerültem a Balaton partjára is, ahonnan ezeket a pillanatképeket hoztam a tél végi Balatonpartról.
Először minden ködös volt, párás, nem látszottak a túlsó part vonalai és a tanú hegyek sem. Aztán dél körül kezdett kiderülni és a szél is feltámadt. Egy óra alatt tavasz termett a vízparton. Ahogy jönnek sorban a képek látható, hogy a végén milyen tiszta, színes, ragyogó lett minden.
A túra java ködös erdőben folyt, amiről most nem mutatok képeket, az egy másik bejegyzésben kerül sorra. Szeretnék egy képsorozatot mutatni a későbbiekben, a két fonyódi hegyről és egyet a bélatelepi villasor történetéről. 
Ahogy kerestem a kilátást, a túlparti hegyeket, főleg a Badacsonyt, de nem volt ott semmi, csak pára, a nyirkos Várhegyen jutott eszembe, hogy van egy régi versem a ködös Balatonról, úgyhogy azt teszem ide a képek mellé.
A Sejtelmes felhő című versemet Balatongyörökön írtam, egy ködös délelőttön, nagyjából 15 éve, egy kora tavaszi napon. A tó felszínét vastag páratakaró fedte és nagyon lassan vetkőzte le magáról ezt a ködpaplant. Így aztán órákon keresztül élvezni lehetett ezt a különleges látványt.
Sejtelmes felhő
Sejtelmes felhő, gomolygó köd! Te csalsz!
Próbálsz valamit paplanba rejteni, hát mit akarsz?
Tőlem soha ne kérj csodálatot!
Míg a vízre meredek, ne várj áhítatot!
Nem akarok nem látni!
A víz ejtett foglyul téged,
a mozdulatlan érzéki levegő,
mely átenged egy kis sárgát,
de csillanni már nem enged ő.
Takard csak el a hegyeket, megteheted,
de tőlem az érzést el nem veheted,
felsejlenek még azok a láthatáron,
addig is tompaságod, én nem csodálom.
Badacsony, Szent-György, Szigliget, Gulács
Bárhányat említek, mindegyik más.
Nézzetek le rám, Ti mind tudjátok,
hogy én mindig hű voltam hozzátok!
Nem csábít el tenger, óceán,
kies bérc, sarki fény, csábos hableány.
Lábatok mossa halkan csobbanva elhalón,
megrezdülve, elhalkulva a Balaton.
Te szőke-selymes, lágyan-csobbanó,
Te morcos-haragos, nádpiszkos, olajos!
Kellesz nekem mindenhogyan,
felkavart iszaptól tajtékosan.
Ódon pince penészes falának dőltem,
hegy levétől megrészegülten,
bazalt tufa könnye poharamba cseppen,
a rizling, a szürkebarát: ereimben érzem.
Piros homokkövek, sötétszürke bazaltok
a paplan-ködben ti most úgysem látszatok!
Kecskeköröm kincsem tenyeremben tartom:
legyen ez amulettem,
míg állok a parton.
