Szellemek földjén

Kínai és japán költőóriások megidézése

Melegíts még bort

lelkem remeg legbelül

Szólt Csü Ping halkan.

Li Paj elmereng-

ezer versen is túl, mit

is mondhatna még?

Mécses fényénél

Tu Fu langyos bort iszik

Mesterén mereng

Teliholdfényben,

Po Csü-ji részegen, a

Kutyának mesél

Tavasz; Si Naj-an

jade szívű hölgyére

gondol szüntelen

Basó elmereng-

Legendák tudójára,

Li-taj Po-ra vár

Buszon elmereng-

Legendás tanítójára,

Basó-ra gondol

Éji asztalnál

Basó, Buszon és Issza-

Issza rizsbort tölt

Tata, a Pálma rendezvényház parkolójában, 2018 március

Egy kis adalék, segítség

Csü Ping (más néven Csü Jüan) az első név szerint ismert, jelentős kínai költő. Ezért a kínai költészet atyjának is nevezik. I.e. 340-ben született és i.e. 278-ban halt meg. A dél-kínai Csu fejedelemség uralkodói családjából származott, és maga is magas udvari tisztséget viselt. Udvari ellenfelei aztán sikeren kezdték ki, hamis rágalmakkal illetve őt. Ezért a király száműzte udvarából. Elkeseredésében a Lo-folyóba vetette magát.

Korában a kínai fejedelemségek megosztottságának felszámolása, az egységes kínai állam megteremtése volt a haladó politikai irány és a költő is ezt propagálta. Nyílván ez nem tetszett a helyi uralkodónak, féltve kiváltságait.

Ebben az időben született a Száműzetés (Li szao) című elégiája, amely az előbbiek alapján nemcsak irodalmi értéke, de politikai – társadalmi jelentéshordozása okán is az egyik legfontosabb kínai költemény.

Az idézetek Csü Jüan Számüzetés című művéből, Nagy László fordításában.

"Elindultam igazamért

Lent-fönt csak azt kutatom//

Égi Tóból isznak lovaim

A gyeplőt rájuk dobom"

"Vizsgálom a multat, jövőt

Sarkaid, emberi terv

Nem hasznos, aki nem igaz

Segélni rosszat: keserv

Nem bánom tetteimet

Bár testem beleszakad

Markolatában ferde tőr

Legyilkol jót, igazat"

"Vakmerő, ki embert megitél

A világ csupa homály

Hordoz a lélek rosszat, jót

De ez mind gonoszfia

Szerintük övre üröm a jó

Üröm – s nem orchidea”

Li Paj (701–762) kínai költő, a Tang-dinasztia idején élt. Nevének régiesebb formái a Li Po, de leginkább Li Taj-po. Ismert még "Halhatatlan költő", Si hszien néven is.

Kína irodalmának történetében őt tartják az egyik legnagyobb költőnek. Megközelítőleg 1100 költeménye maradt fenn. A konfucianizmus és a taoizmus voltak rá nagy hatással. Kevesebb, mint két évig, költőként, a császár szolgálatában állt, majd ismeretlen okból száműzték. Ezután élete végéig kóborolt az országban.

Tu Fu (712 – 770), a Tang-dinasztia (618–907) idején élt három legjelentősebb költő egyike Li Taj-po és Po Csü-ji mellett. Li Paj fiatalabb kortársa. A Tang-kor négy irodalomtörténeti korszaka közül a másodiké, a Seng-tang „virágzó Tang-kor” alkotója volt. Szigorú nevelésben részesült a konfucianizmus hagyományai szerint. 20 éves korában vándorútra kelt, és sok vidéket beutazott. 735-ben hivatalnoki vizsgára jelentkezett, de megbukott. Ismét vándorútra kelt. A régi Kína romba dőlt kultúrközpontjait látogatta meg. Verseiben ábrázolta az iszonyú nyomort. Legjelentősebb verseit korának társadalmi problémái ihlették. Költészete felöleli a kínai költészet tipikus témáit: évszakok, találkozások, az élet mulandósága, szeretett feleség. Táj- és útleíró versei, valamint elbeszélő költeményein is vannak

770-ben halt meg, egyes források szerint utazás közben, amikor csónakja a Jangcén eltűnt a ködben, illetve egy másik verzió szerint betegen találták a csónakban, és partra szállítása után egy nappal halt meg.

Po Csü-ji (772 - 846) a Tang-dinasztia korának egyik legismertebb kínai költője

Költeményeinek ihletője nagyrészt hivatali pályája volt, három tartományban is tevékenykedett kormányzóként. Japánban is nagy hírnévre tett szert, és népszerű más keleti országokban is, ahol hagyománya van a kínai kulturális befolyásnak.

Elszegényedett, de művelt családból származott. Kora ifjúságától csodagyereknek tartották. Fiatalon a császári könyvtárban kapott állást. Szókimondása miatt hamarosan lefokozták, majd 815-ben száműzték. Később rehabilitálták és magas állásokat kapott.

Rendkívül termékeny alkotó volt, több mint 2800 verséről tud az irodalomtörténet, emellett levelei és esszéi is fennmaradtak. Világos, áttekinthető, közérthető költői stílusban írt. Versei, különösen ifjúkorában, erős társadalomkritikát, politikai mondanivalót is hordoztak. A hagyomány szerint, ha egy szolgája nem értette meg versét, átírta más szavakkal. Verseit maga sokszorosította, terjesztette. Ez is magyarázza, hogy már életében rendkívül ismert és népszerű lett.

Si Naj-an egy kínai író. Nem tudunk róla semmi pontosat. Feltételezhetően ő írta az egyik leghíresebb kínai regény, a magyarul is megjelent Vízpati történet legnagyobb részét. A történetet Szung Csiang alakja ihlette. A regény 12. századi kínai legendákból áll össze és végleges formáját a 16. század környékén nyerte el. Írójáról megoszlanak a vélemények. Szung Csiang egy történelmileg kevésbé dokumentált felkelés vezetője volt a Szung-dinasztia idején, Huj-cung császár uralkodásának (kr. 1100-1135) vége felé. Alakját a nagy hatású Ming-kori regény, a Vízparti történet tette halhatatlanná, melynek egyik főszereplője, és amelynek központi témája az általa vezetett felkelés.

Macuo Basó, Macuo Kinszaku néven 1644-ben született az Iga tartománybeli Uenóban. Legismertebb álneve Basó, amelyet 1672-es Edóba költözése után vett fel. Néhány évvel később költőiskolát nyitott, ezzel lehetővé téve művei széles körű elterjedését. 1680-ban válogatást adott ki tanítványai műveiből, ezzel viszonozva azt a sok anyagi segítséget, mellyel diákjai folyamatosan támogatták.

Haikuköltészettel 1662-ben kezdett el foglalkozni, példaképe a két kínai költőóriás: Li Taj-po és Tu Fu volt, legfőbb mesterének pedig Szaigjó Hósit (1118–1190), a remeteköltőt tekintette, akinek verseiből többször idézett első útinaplójában is. 1694-ben, utazásának egyik állomásáról levelet írt volt tanítványának, Kubota Enszuinak, melyben örökre elbúcsúzott tőle. Ekkor íródott utolsó haikuja.

A vándorúttól fáradtan, betelten

kopár mezőkön, zörgő avaron

kószál a lelkem.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

A szomorú hír hallatán számos tanítványa sietett betegágyához. Basó, miután megírta búcsúversét és végrendeletét, megtagadta magától az ételt, és nyugodtan várta a halált. Holttestét végakaratának megfelelően az ocui Gicsúdzsi-templomban helyezték örök nyugalomra több mint nyolcvan tanítványa jelenlétében.

Basó élete során öt útinaplót írt, melyek közül világszerte legismertebb a Keskeny út északra című műve, amelyet 1689. május 16-án kezdődő, 150 napig tartó vándorútján írt. A Keskeny út északra nemcsak a legjobban sikerült Basó-mű, de a klasszikus japán irodalom egyik legfontosabb alkotása is egyben, és szinte minden európai nyelvre lefordították.

Josza Buszon (1716 – 1784), japán haiku-költő és festő, Macuo Basó és Kobajasi Issza mellett az Edo-kor egyik legnagyobb költője. Húszéves korában Edóba (a mai Tokió) költözött, és Hajano Hadzsintól tanult költészetet. Példaképe, Macuo Basó nyomdokain bejárta Honsú északi tájait – ez a vidék ihlette Basó híres művét, a Keskeny út északra című, haiku-betéteket tartalmazó prózáját. Buszon útijegyzetei 1744-ben jelentek meg; ekkor használta először írói nevét. Japán más részeit is beutazta, végül 42 éves korában Kiotó városában telepedett le. Valamikor ezután kezdte Josza néven kiadni verseit. 1770-ben felvette a Jahantei nevet (ami egyébként mestere, Hadzsin írói álneve is volt). 68 évet élt, sírja a kiotói Konpukudzsi zen buddhista templom területén található.

Kobajasi Issza (1763 – 1828) japán haikuköltő. Mizogucsi Szogantól és Nirokuan Csikuától tanulta a haiku művészetét a Kacusika iskolában, a mai Tokióban. Szintén segítette őt Nacume Szeibi. 14 évesen, 1777 tavaszán útnak indult, élete következő tíz évéről semmit se tudunk; 1787-ben egy haikuiskola bejegyzése említi. Mint sok költőtársa, ő is rengeteget utazott. 1812-ben visszaköltözött szülőfalujába. Ezután tragédiák sorozata érte. Két feleségét és négy gyermekét is elvesztette. Halála előtt falujában tűzvész pusztított, az ő háza is odaveszett. Ezután a pajtájában lakott, és ott is halt meg.

Közel húszezer haikut írt, Issza név alatt (jelentése: „egy csésze tea”). Bár népszerű volt, mégis állandó anyagi gondokkal küzdött.

Forrás – Wiukipédia, átszerkesztett szócikkek