Kairó

Egy napos, madárcsicsergős tavaszi napon, barátom Zoli üzent, hogy menjek át hozzájuk, mert ilyet még nem láttam. Ez a 80-as évek közepén lehetett. Mire odaértem már 4-5 barátom tolongott a nagyszobában. Izgatottan magyaráztak, kábeleket dugdostak ide-oda, mindenki okoskodott, de senki sem volt biztos a dolgában. A háttérbe húzódva, a falhoz dőlve állt, egy jóképű, magas, fekete, egyenes, homlokba boruló hajú, vastag, fekete bajuszt viselő, körülbelül 30 éves férfi. Ruházatán látszott, hogy nem a Centrum Áruházban vásárolta.

Mivel én úgysem fértem közel a tolongó fiúkhoz, megszólítottam az idegent.

- Szevasz, Csikes István!

- Béres! – mondta kimérten, hangjából rögtön kiéreztem a nyírségi tájszólást.

- Honnan kerültél, te ide? – kérdeztem érdeklődve, barátkozós hangon.

- A Zolinak a nagybátyja vagyok. Akarok itt a városban venni egy lakást.

- Csak úgy kápé? Nem semmi lehetsz te! – mondtam csodálkozva.

- Tudod már öt éve külföldön dolgozom, és nem akarom a bankban tartani a pénzem.

- Hol dolgozol, a németeknél? – már nagyon érdekelt a dolog.

- Kuvait. – mondta és ezzel lezárta a témát, odament a fiúkhoz és beüzemelte a csodagépet, egy Sony márkájú, dupla fészkes, gyors másolós videó rekordert.

***

 Így ismerkedtem meg Béres Ferivel, a Kuvaitban dolgozó lakatossal. Egy-két napig volt a városban, majd Szabolcsba ment a szüleihez. Mielőtt visszautazott volna a munkahelyére, még útba ejtette ismét városunkat, mert megnézett néhány lakást.

- Tudod István, én itthon csak egy olajos kezű lakatos vagyok, de ott kinn egy úr. Nem vagyok képes azt a lakókomfortot, azt a luxust otthagyni, amiben élek. Meg a tengert, meg a filippínó lányokat, akik szintén vendégmunkások. Ha piázni, mulatozni akarunk, egy-két napra átugrunk az iraki Baszrába, ott lehet inni is, és lányok is könnyebben akadnak. A pénzemen, meg itthon mindent megkapok, ha egy-két hétre hazajövök. Csak az ország, a magyar beszéd, meg hasonló dolgok hiányoznak. De tudom, egyszer vége ennek az egésznek, és hazajövök. Aztán újra csak egy olajos kezű lakatos leszek.

Akkor irigyeltem Ferit. Elment Kuvaitba, a tengerpartra, a filippínó lányokhoz, a luxuscikkekhez, meg a baszrai mulatókba. Olyan volt ezt nekem akkor hallani, mintha Rejtő Jenő kalandregényt olvastam volna.

Aztán egy jó fél év múlva ismét jött. Már megvolt a lakás, két szoba, összkomfort. A szüleit költöztette éppen bele Szabolcsból, mert úgy döntött, hogy a városunkban telepszik majd le, ha végleg hazajön. Talán már tudta, talán érezte, hisz már hatodik éve dolgozott avval a német céggel a Közel-Keleten, hogy lassan végéhez közeledik a kinti beruházás, és elő kell készíteni a hazatelepülést. Még több mint egy évig dolgozott cége alkalmazottjaként, de minden hazajövetelekor, a számunkra ismeretlen luxus kellékeit hozta haza. Műszaki cikkek, illatszerek, ruhák és számtalan más dolog. Aztán vett még egy összkomfortos lakást, hogy ne kelljen a szüleivel együtt lenni éjjel-nappal, és azt is berendezte.

***

Hét év Kuvait után települt haza. Szinte másodpercek alatt lett barátnő, aki napok alatt élettárssá nemesült. Jött a nyugati autó egy 3 ajtós, metálkék Opel személyében. Aztán a garázs, a hétvégi kert, és gyakorlatilag mindent megteremtett pár hónap alatt, ami úgy gondoltuk, nekünk egy élet alatt sem biztos, hogy sikerül.

De eljöttek azok az idők is, amitől félt, az „olajos kezű lakatos”-ság kora.

Ferinek nem volt jogosítványa, de azért vezetett. Ezt néhány alkalommal az autó is megbánta, aztán az élettárs komolyabban is nekiment a garázsajtónak. Már inkább sajnáltuk az autót, és vele együtt Ferit is. Aztán egyszer az Opel totálkárosra törött, és a karosszériások kezén alkatrésszé málló autóval együtt, az élettárs is végleg eltűnt.

Feri pedig a Kiskőrösi borozó törzsvendége lett. Kellett neki még 5-6 év, és a lakás, valamint a garázs is az enyészeté, vagy másoké lett. Maradt a hétvégi ház.

***

1996-ot írtunk. Ekkorra már nekem is sikerült megvalósítanom az egyszerű magyar ember álmát, a lakás – kocsi - utazás –lehetőleg nyugati, vagy egzotikus – vagyoni szintet. Ferivel már egyre ritkábban futottam össze, de ha véletlenül mégis, csak azt láttam, hogy teljesen tönkrement az italtól. Naponta megtette a kerti lak és a városszéli borozó közti távolságot. Már csak bejárt a munkahelyére, ha ép nem volt betegállományban, mert az idegrendszere, lassan tönkrement.

Barátnőm, a szomszéd városban lakott, és közösen Kairóba készültünk. Úgy egyeztünk meg, hogy a szülei visznek minket a Ferihegyi reptérre. Ezért, hogy autóm ne álljon az utazás végéig a szomszéd város utcáján, még előző nap összecsomagoltam, és átvittem a csomagokat a barátnőmhöz, majd hazajöttem, és beálltam a garázsba.

Másnap sokáig aludtam, még rá is húztam egy kicsit, mivel a repülő este 10-kor indult, így az éjszakai alvás kilőve. Aztán hamar eljött a délután. A 17 órakor induló busszal akartam átmenni a szomszéd városba. 20 perc buszozás, 20 perc pakolás, 10 perc búcsúzkodás, 80 perc autózás, 10 perc búcsúzkodás, csekkolás, repülés, ez volt a terv. Lassan ráérősen indultam le a lépcsőházban. Próbáltam elképzelni, hogy holnap ilyenkor már a világ egyik legegzotikusabb helyén fogok ugyanígy sétálni. 16.45 volt. Zsebre tett kézzel ballagtam a buszmegálló felé. Szembe jött velem Feri, aki dülöngélt haza a borozóból.

- Hááát te, Pissstikéjm? Hová megyel? – kérdezte lassan, a részegekre jellemző hanghordozással. Ha ivott, már csak szabolcsi tájszólásban beszélt.

- Szevasz Ferikém! Kairóba! – mondtam büszkén, zsebre tett kézzel, szélesre húzott mosollyal.

Feri csak állt ott, nézett bambán. Próbálta feldolgozni, az információt, és vizsgálta annak hitelességét. Október vége van, szemerkél az eső, este háromnegyed öt. Itt áll előttem ez a szemtelen gyerek zsebre tett kézzel, és adja alám a lovat, hogy Kairóba megy. Nem eleget piszkáltak már az arabok miatt, meg hogy elvesztettem mindenem? Már ez is kezdi?

Aztán összerakta agyában a számára is elfogadható verziót, vagyis „hogy már ez is?”, aztán lassan, ügyelve arra, hogy el ne tévessze a mondanivalója lényegét ezt mondta:

- Kairóba? Háát, tudod mit mondok erre? Menjél te a jó büdös francba! – ezzel megfordult és bizonytalan léptekkel elindult a városszéli dűlők egyikében lévő kerti lakába.

***

Többet nem láttam Ferit. A következő év tavaszán hallottam, hogy az egyik városszéli dűlőben leégett egy hétvégi ház, és találtak benne egy elszenesedett holttestet. A megyei lapban megjelent párszavas híradás megemlíti, hogy a rendőrség szerint bűncselekményre utaló nyom nem volt.

Tata, 2008.

VÉGE