My Way
Az én 10-es listám
A Retro rádió felhívást tett közzé, hogy a hallgatók állítsák sorba a 10 legkedvesebb slágerüket a 60-70-80-as évekből. Összehoztam egyet. Persze ez csupán egy rádióbarát lista, kerülve minden közhelyet és tingli-tangli dalt. A 9. Frank Sinatra – My Way.
Mindig is szerettem Sinatra érces hangját. Függetlenül attól, hogy a zenei ízlésem éppen merre fejlődött, milyen irányokba kutakodott, Sinatra dalokat mindig hallgattam. A New York, New York és a My Way voltak azok, amiket talán leggyakrabban.
A My Way szintén ezerszer feldolgozott dal, talán a legszélsőségesebb Sid Vicous-nak a Sex Pistols basszerosának verziója.
Azt gondoltam, hogy szerethetek bármilyen zenét, ha lenne hangom és tudnék énekelni, ilyesmi dalokat szeretnék. Szinte már elképzeltem egy virtuális nagylemezt.
Odaképzeltem még, a Keresztapa című film olasz dalát, ami akkor hangzott fel, amikor Corleone hazalátogat szicíliai gyökereihez, és amit Gyöngéden ölelj át címmel Korda György olyan gyönyörűen énekelt. Aztán Joe Dassin - L'Ete Indien című sanzonja, amit Kovács Kati Indián nyár címen adott elő: Rajta lenne az előző bejegyzés Just a Gigolo-ja is.
A színész-énekes Charles Aznavour – She című dala a legszebb szerelmes vallomás, amit valaha hallottam.
Mindenképpen ott lenne két Lou Reed dal is a Perfect Day és a Take a Walk to the Wild Side
Odaképzelem még Leonard Cohen Hallelujah-ját.
Még mindenképpen az eléneklendők közé kerülne a Cant Take My Eyes Off You című dal Frankie Valli and The 4 Seasons előadásában, amit a Szarvasvadász című filmben hallottam először és azt is linkelném ide. Bocs, Frankie Valli!
Frank Sinatra – My Way
Sid Vicious - My Way
Korda György - Gyöngéden ölelj át
Joe Dassin - L'Ete Indien
Charles Aznavour – she
Leonard Cohen – Hallelujah
Lou Reed - Perfect Day
Lou Reed - Walk on the Wild Side
A szarvasvadász - Can't Take My Eyes off You