A pákozdi műemlék jellegű katolikus templom szentélye a XIV. században már állt, sziklatalapzatra épült román stílusban. A romos állapotú templomot átépítették és 1720-ban Szent József tiszteletére felszentelték.
1747-ben feljegyezték, hogy nyugati homlokzatához fatorony kapcsolódik, amelyben egy harang szólítja misére a híveket. A tornyot 1769-ben kőből építették fel újra.
1748-ban még csak minden negyedik vasárnap volt mise, mivel 1751-ben a jobbágy- és zsellércsaládfők között a katolikusok száma a tíz főt sem érte el. A hetenkénti istentiszteletre 1762-től tértek át
Téglalap alakú hajóját gerendás famennyezet fedte, a hosszház félköríves apszisban végződött
Itt állt a szentély, benne a Szent József képével díszített oltár.
A templom régi berendezéséről az 1778. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv megjegyezte, hogy „oltárkövét” Groll Adolf György (1733–1743 között győri püspök) szentelte fel.
Kórusát két oszlop tartotta.
A templom már a XVIII. század végén is szűknek bizonyult, csupán a hívek fele, nyolcvan felnőtt fért el benne. A XIX. század második felében ugyan sor került bizonyos munkálatokra – 1862–1863-ban tornyát sóskúti mészkőből megemelték, tetőzetét újrazsindelyezték. 1871-ben, a kórus kibővítése mellett, új orgonát kapott.
A XVIII. századból származnak a Fájdalmas Szűzanyát, a Golgotán megfeszített Krisztust ábrázoló festmények, valamint a sajátosan magyar barokk téma megörökítése: Szent István felajánlja koronáját Szűz Máriának.
Milassin Miklós székesfehérvári püspök áldotta meg 1798- ban a templom két harangját, az egyiket a Szent Szűz és Szent József, a másikat Szent Zsigmond (VI. századi burgundiai király) tiszteletére.
Itt szolgált Pilsák György plébános. Magyar, német, szlovák és szerb nyelven is beszélt, 1828-ban került a községbe. Nyelvtudásának 1848-ban is nagy hasznát vette, a hagyomány szerint ő járt közben a faluért Jellasics kapitányainál. Pákozdon temették el 1853 májusában. Sírkövét
1964-ben, a régi temető felszámolásakor a templom fala mellé helyezték.
A plébánia földjeit 1848-tól nem a hívek művelték, hanem az egyház haszonbérbe adta. Az 1868-ban lefolytatott püspöki vizsgálat évében a plébános az uradalomtól készpénzben száz forintot kapott, az eltörölt tized kártalanításának címén pedig 1863-tól, évente negyvennégy forintot.
A plébánia jövedelme kegyes alapítványokból is elérte a száz forintot. Természetben a római katolikus hívek húsz mázsa szénát, húsz urna bort, húsz pozsonyi mérő kétszerest, két öl fát és háromszáz kéve nádat adtak egy-egy esztendőre, a káptalantól pedig két bárányt kapott.
A harangozó az úrbéri egyezséget követően tizenöt hold földdel rendelkezett, kereszteléskor hat, esküvőkor tíz, harangozáskor ugyancsak tíz krajcár stólában részesült.
Az 1912. évi átépítés során Klaucz György kanonok elgondolásai alapján a régi provinciális barokk stílusú templom oldalára merőlegesen új hajót emeltek, a régi hajó keleti fele lett a főszentély, az apszis pedig a mellékszentély. A sekrestyét a régi hajó nyugati feléből és a torony aljából alakították ki.
Az ily módon kibővített templom 1913-ban Szent János tiszteletére szentelt harangot kapott. Berendezését felújították, illetve kiegészítették. Az első világháború alatt két harangját elvitték és beolvasztották, 1918-ban az orgona homlokzati sípjai is erre a sorsra jutottak.
1918-tól kezdve maradtak fenn a Historia Domus feljegyzései, melyek beszámolnak az egyházi év kiemelkedő vallási szertartásairól, az úrnapi, keresztekhez vezetett körmenetekről.
A második világháborúban a plébániát súlyos károk érték. Élelmezési alakulatot helyezett el 1944. december 20-át követően az orosz katonai parancsnokság az épületben. Külön kérte a templom védelmét a templomgondnok 1945 márciusában, amikor huszonhat család kivételével mindenkinek el kellett hagynia Pákozdot.
Ennek ellenére a plébánia irattára és könyvtára a front alatt elpusztult, csupán az anyakönyvek és a már említett Historia Domus maradt fenn. Ezeket a dokumentumokat a református egyház anyakönyveivel és kelyheivel együtt koporsóba tették, és elásták a temetőben.
A templom tetőzete, ablakai megsérültek, az egyházközségi kultúrház egyik helyiségét romossá válása miatt le kellett bontani.
1928-ban megalakult az egyházközség, ugyanebben az évben a templom két – az első világháború óta hiányzó – harangját is pótolták. A már kibővített templom belső festése Gajáczky István honvéd százados és Gajáczky Ferenc tanár áldozatkészségének köszönhető.
Wagner Gy. János festőművész falfestményei a magyar szentek életéből vett jeleneteket ábrázolnak. Az oltár mögötti tablón az oltáriszentséget imádó alakok között valamennyien megjelennek
Szent Erzsébet elűzetése Wartburg várából; Szent Erzsébet hontalanságában Istennek dicshimnuszt énekel; Szent Erzsébet sírját halála után hét évvel a német császár jelenlétében felnyitják, és romlatlanul találják.
A freskósorozat a legtöbb témát Árpád-házi Szent Erzsébet életéből meríti: Szent Erzsébet alamizsnája rózsákká változik;
A búzaszentelő és „keresztjáró” körmeneteket először 1952-ben korlátozták az állami hatóságok, ettől kezdve azokat a templomban tartották. Az úrnapi körmenetet előzetesen engedélyeztetni kellett.
A megszorító intézkedéseket jelzi azonban, hogy 1953-ban a körmenet már csak a templom elé mehetett ki, a hittanoktatást pedig csupán a tanulók negyven százaléka kérte.
A templomot 1962-ben restaurálták. Ekkor váltak láthatóvá az 1912-ben befalazott középkori részletek. A felújítás emlékét a bejárat felett elhelyezett márványtábla jelzi.
Az uradalmi tiszttartóság épülete előtt helyezték el 1834-ben Nepomuki Szent János szobrát, Szabó Sándor uradalmi kasznár adományából. 1967-ben pedig mai helyére állították.
A szöveghez forrásként a katolikus egyház és a Sulinet anyagait használtam fel.
