666
A ház hideg szíve
Nem hiszek a babonákban, még akkor sem, ha a legtöbb népi hiedelmeken, hagyományokon, vagy a bibliai szövegeken alapszik. Persze néhány már annyira belém ivódott, hogy nem lehet nem tudomást venni róluk, mint például a 13-as szám, a fekete macska balról való érkezése előttem, ha megyek az úton, nem lépek a küszöbre, stb. Ilyen a 666-os szám is.
"Itt van a bölcsesség. Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát;
mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat." Olvassuk a Bibliában, a Jelenések könyvében.
A hétköznapi életben semmit nem befolyásol e szám. Nem is találkozunk vele, ezért nem különösebben foglalkoztat senkit. Nem jön szembe soha, mint pl a 13.
Gregory Peck az Ómen című filmben
Gyakran használják fel filmekben is e számot. Ilyen például az 1976-ban megjelent Ómen Gregory Peckkel a főszerepben, ahol egy örökbefogadott kisgyermek képében az Antikrisztust nevelgetik, majd további két folytatásban a Sátán felemelkedését láthatjuk.
A heavy metal zene sem hagyja parlagon a témában rejlő balsejtelmes misztikumot. A Black Sabbath és az Iron Maiden is szívesen ragadta meg a témát, 1982-ben, The Number of the Beast című dalában:
Jaj neked, ó föld és tenger
Mert az Ördög küldi a dühödt fenevadat
Tudja, hogy hamarosan itt az idő
Aki érti, kiszámolhatja a fenevad számát
Mert ez egy emberi szám
Éspedig a hatszázhatvanhat…
Néhány hete belefutottam az encore-on egy Robert Wise filmbe. Ez egy angol rendező, aki fantasztikusan jó filmeket készített, több Oscar-díj, Golden Globe díj és sok jelölés tulajdonosa. A film címe The Haunting, magyar címen A ház hideg szíve. 1963-ban jelent meg, fekete-fehér és a legjobb rendező díjára jelölték a Golden Globe-on.
A ház
Nagyon kíváncsi voltam rá, ezért leszedtem. Pár hét eltelt, amíg olyan hangulatba kerültem, hogy kedvem legyen megnézni ezt a rémisztőnek ígérkező horrort.
A film plakátja
Robert Wise hátborzongató és hatásos filmje egy kísértetházról szól, melyben egy nyomozó felkér neves médiumokat, hogy vizsgálják ki a furcsa történéseket, egy New-England-beli kúrián, a Hill House-ban. A ház, amely a mendemondák szerint gonosz kísértetek lakhelye, ahol már több lakó is meghalt titokzatos körülmények között.
A film egyik leghíresebb jelenete
A meghívott médiumok közül csak ketten jönnek el, a lelki gondokkal küzdő Eleanor és az agresszívan kommunikáló Theodora. A kis csoporthoz a nyomozó unokaöccse is csatlakozik, akit csupán az ingatlan értéke érdekel, valamit időközben hívatlanul feltűnik a szervező párja is.
A film zsenialitása abban a felismerésben rejlik, hogy a néző sokkal jobban retteg attól, amit nem lát, mint ha borzalmakat tárunk elé. Az emberi képzelet sokkal erősebb, mint amit meg tudunk neki mutatni. Ezért ebben a filmben semmilyen látványos kegyetlenkedésre nem kell számítanunk.
A Kutyaszorítóban híres plakátja
Ezt a módszert alkalmazta Tarantino is, a Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs, 1992) című filmjében. A film fül-levágós jelenetét kétféle módon forgatták le. Úgy, hogy realista módon mutatnak mindent és úgy, hogy az esemény teljes takarásban történik. A stáb a kitakarós verziót szavazta meg borzalmasabbnak, ezért ezt látjuk a filmben. Tarantinonál, aki soha nem titkolta, hogy inspirációkért visszanyúl gyermekkori filmélményeihez, elképzelhető, hogy ez a film volt egyik inspirátora a Kutyaszorító hírhedt jelenetéhez, bár a film cselekménye egy japán akciófilm jelenetének tovább gondolása.
A film, Shirley Jackson 1959-ben megjelent bestsellere, a "The Haunting of Hill House" című regénye alapján készült. Ez a regény egyike a legősibb házas horroroknak, és azóta számtalan szerzőt megihletett már, például Stephen Kinget is.
Ahogy a letöltő oldalakon történik, a letöltést követően elkezdtem seedelni, vagyis visszatölteni a filmet. Mindez szeptember 23-án történt. Egész addig rendben ment minden, amíg úgy nem döntöttem 1-2 hét elteltével, hogy megnézem a filmet. Nagyon élveztem. Jó olyan horrort nézni, ahol egy igényes rendező elképzeléseit láthatjuk a témáról.
A film megnézése után történt valami, ami zavarni kezdett. Minden reggel megnézem a számítógépemen a fő híreket, e-maileket, stb. Ekkor ránézek arra is, hol tart a filmek visszatöltése. Látom, hogy a ház szíve 0,666-on áll. Micsoda véletlen, hogy egy horrorfilmre rákapcsolódik az Antikrisztus száma, gondoltam, aztán el is engedtem a dolgot. De másnap is ott tartott. Aztán egy hét múlva, majd két hét múlva is. …és még jelenleg is, amikor ezt a bejegyzést írom! Lehet, hogy nem jelent ez semmit! De mégis. Itt a gépemen a 666-os szám, minden reggel látom, minden reggel ezzel kezdem a napom, ahogy ránézek a seedelésekre és NEM AKAR ELTŰNNI!
Végül még egy apróság, ami tényleg már csak számolgatás, hogy a Feltöltve menüpontot, ha megnézzük: 936 MB. Számait összeadva 9+3+6= 18, ami 3x6, vagyis 666!
Tata, 2022. 11. 18.