Ars longa, vita brevis

Paphnutius

Paphnutius

Galamb és kacsa

2023. december 07. - Paphnutius

2018_02_21_teli_minimal_1.jpg

 

Galamb és kacsa

 

Éjjel rengeteg hó esett. Szépen betakarta a város minden mocskát. Hajnalban letakarítottam az autót. A parkolóban annyi hó volt, hogy alig tudtam kitolatni az autók közül. Aztán napközben is esett. Már nem olyan intenzíven, de folyamatosan. Hazainduláskor nehezen tudtam kiállni az erőmű parkolójából. Az utak már jók voltak, letakarították a havat. A táj azonban fehér leplet húzott magára és a felhők is úgy lógtak a fejem felett, mint lúdtollal teli, téli dunnák.

Környén a lámpánál Tata felé fordultam. Innen már fokozatosan emelkedik az út 2-3 kilométeren át, hogy aztán alábukjon Tagyospuszta felé. Tempósan kell haladni a falu szélétől, mert ennek a kis autónak lendület és hosszabb útszakasz kell, hogy felpörögjön az emelkedőn. Most is gyorsultam. A Környe tábla után már erősen dombnak fel megy az út. Így aztán mehettem már vagy hetvennel.

2018_02_21_teli_minimal_3.jpg

 Akkor vettem észre a galambot. Ott állt az aszfalton. Miért nem mozdult, nem tudom. Csak állt és nézett a szántó felé. Előttem nem volt autó, de mögöttem több is. Mind gyorsultunk. Fékezés, hirtelen kikerülés szóba sem jöhetett. Tömeges ütközés lett volna belőle. Persze minden mérlegelésre ugyanúgy csak egy fél másodperc jutott, mint ahogy a galamb életéből sem volt több hátra.

Nagyot puffant az autóm jobb elején. Borzalmas, idegen érzés volt elütni egy élőlényt. A galamb kisebb testű, fiatal madár volt. Az nem jutott eszembe, hogy az autóban kár keletkezett, de attól tartottam, nehogy vért lássak a kocsi elején, ha megállok majd. Aztán az is beugrott, hogy ez valamilyen figyelmeztetés, hogy az úton még baj érhet és figyelmesen kell vezessek.

2018_02_21_teli_minimal_4.jpg

Hirtelen beugrott, hogy a galambok hogyan is tájékozódnak. Egyszer olvastam amerikai kutatók egy kísérletéről. 200 helyről postagalambokat engedtek el, vagy 45 ezer mérést végeztek, amíg figyelték a mozgásukat. Kiderült, hogy ultraalacsony frekvenciájú hanghullámokból virtuális térképet rajzolnak az agyukban és ezt követik ösztönszerűen. Ezek a hangok a nagy felületeken, vizek, földek, stb képződnek, ahogy a légmozgás egyfajta turbulenciát hoz létre. Az adatokból az is kiderült, hogy mi képes megzavarni ezt az érzékelést. Megnézték azon helyek geológiai térképét, ahol a madarak érzékelése nem volt jó, vagyis eltévedtek. Kiderült, hogy azokon a helyeken földtani eltérések, úgynevezett anomáliák vannak. Nekem most már ez a hely is egy ilyen földtani anomália lesz.

2018_02_21_teli_minimal_5.jpg

Amikor ez jutott az eszembe, egy kamion jött velem szembe, sokkal nagyobb sebességgel, mint kellett volna. Ő lefelé jött, érthetően gyorsabban, mint én, még ha csúszott is az út. Ahogy elhaladt mellettem teljesen beterítette latyakkal a szélvédőm. Gyorsra állítottam az ablaktörlőt, de így is hosszúnak éreztem az időt, amíg újra kiláttam az autóból. Még két ilyen találkozásom volt, de akkor már előre kapcsoltam az ablaktörlőn, mielőtt elhaladtak mellettem.

Beugrott, hogy egyszer munkába menet elgázoltam egy vadkacsát még a kilencvenes évek elején. Szerencsétlen a Majki-tóról szállhatott fel és vagy a kecskédi reptéren akart landolni, vagy át akart repülni a Kecskédi-tóra, nem tudhatom. Lényeg, hogy éppen akkor fogyott el az ereje, amikor odaértem és felülről az autóm előtt landolt az úttesten. Még ma is kiráz a hideg, ahogy reccsent, vagyis inkább sercenésre emlékeztetett az a hang, ahogy a karosszéria alá került.

 2018_02_21_teli_minimal_6.jpg

Hazaértem a ház elé. Az autón még mindig sok hó volt, ezért elővettem a kefét, hogy lesöpörjem a karosszériát, nehogy az éjjel ráfagyjon. Amikor végeztem, előrementem a kocsi jobb elejéhez. Nem volt véres.

 

VÉGE

Tata, 2023. 12. 07.

Illusztrációnak a 2018. 02. 21-én készült Környe, Téli minimál című fotósorozatomból válogattam.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://paphnutius.blog.hu/api/trackback/id/tr7318276181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása