Kora tavaszi gondolatok

Sietek, nyújtom a lépteim.

Az elején meg kell nyomni,

ha nagyjából sík a terep

és nincsenek kidőlt fák,

hatalmas tócsák,

vagy bakancsmarasztó sár.

Bírom két-három kilométeren át ezt a tempót.

Átlagban legalább néggyel kell haladnom,

mert később már nehezebb lesz a terep.

Az okos óra minden kilométeren ad statisztikát.

Ez nagy segítség,

persze nem a táv leküzdésében,

hanem az önhajszolásban.

A természettel próbálok harmóniába kerülni;

minél jobban ismerni,

annál könnyebb benne közlekedni, tájékozódni.

Élményszerűbb az ottlét,

ha hagyom magam beleveszni.

Jobb ismerős dolgokat újralátni,

mint állandóan rácsodálkozni,

akár egy újszülött a világra.

Most nézem korábbi évek képeit.

Február vége:

az egyik képen térdig érő hó,

a másik képen virágzik a tüdőfű,

most meg az aranyeső!

Már nem lepődöm meg,

inkább azon ügyeskedem

hogy elkapjam a tavasz jellegzetes pillanatait;

nálam a téltemető, hóvirág, sáfrány a sorrend,

de van már tőzike, kökörcsin is.

Régen a barkát húsvétra szedtük,

de idén már nem lesz addigra.

A medvehagymáért nem izgulok.

Persze az első krémleves szenzációs:

az a friss, jellegzetes illat, ahogy gőzölög,

aztán mehetnek bele a roppanós levesgyöngyök és a reszelt sajt!

Nem lehet róla lemaradni, minden évben kötelező.

Három éve hóból szedtem, azt hittem lefagynak az ujjaim.

Elkapott a lelkesedés.

Pedig van bőven!

Szerencsére!

Szóval!

Elég volt már a szobából!

Ráznám már le magamról ezt az influenzát.

Nem szokott elkapni, idén nagyon ügyes volt!

Tata, 2024. március 1.

A képek, a Vértesben készültek, 2023-ban.