Vérteskozma
A Vértes ölében megbúvó kincs
Vérteskozma, a Vértes déli részén fekszik. Nem túl magas, de meredek hegyek találhatók a településtől délre, egészen a Székesfehérvárra, illetve Csákvárra tartó útig, illetve Kőhányásig.
Ez az út volt annak idején az Esterházy grófság kocsi-sztrádája, amely egészen Tatáig vezetett. Az itteni erdőrengeteg szinte érintetlen, hisz fokozottan védett természeti érték, amit védenek. Csupán néhány rész járható, illetve a védett részeken tilos letérni a turista jelekkel ellátott útról.
Amikor erre a területre megterveztem ezt a túrát, én is figyelembe vettem ezt. Olyan helyekre nem mentem, ahová tiltva van. Minden természetet szerető embernek ez kötelessége!
Hársvirágzás
A múlt heti szári túrámtól délre lévő területet jártam be. Hasonlóan érintetlen, 16 km megtétele alatt egy emberrel sem találkoztam. Viszont annál több erdei állattal: vaddisznóval, őzekkel, csodás bogarakkal és lepkékkel. Csodás madárdal vezetett végig az úton. Mostanában rászoktam, hogy mobilommal madárhangokat rögzítek az erdőkben. Nagyon jó szórakozás.
A túrát úgy terveztem, hogy a vége, a falun vezessen végig.
Vérteskozma területe már az ősidők óta lakott volt. Első írásos emléke az 1300-as években történt. A Gesztesi-várhoz tartozó területként írnak róla. Katonák szálláshelyeként tartották számon. A török időkben a legtöbb magyar faluhoz hasonlóan elnéptelenedett. 1744-ben 59 katolikus sváb családot telepítettek be a faluba, akik erdőgazdálkodást végeztek és földet műveltek.
A község sorsát a második világháború pecsételte meg, mivel a frontvonal több mint három hónapon keresztül a Vértesben húzódott. 1946 május 18-án 318 német származású lakosát telepítették ki német származása miatt.
Mindössze négy család élt tovább a faluban. Aztán a települést Gánthoz csatolták a közeli Kőhányással együtt. Én még ismertem olyan családot, akik a 90-es évek elején adták fel itteni házukat és költöztek Gántra.
A viszonylag érintetlen vadon nagyon jó vadászterület. Ismert politikusok rendelkeznek vadászházzal Gánton és jómagam is láttam híres politikai személyiségeket egy tél végi vadászatra indulni a 2000-es évek elején, amikor arra szerettem volna menni, hogy texasi rokonaimnak megmutassam, hogy néz ki a hó.
Annak idején Kádár János egyik kedvenc vadászterülete volt a vidék. A gánti kocsmát is sokáig Kádár kocsmának hívták. De már régóta nem. Állítólag a vöröshagymás zsírosdeszkát szerette nagyon, vörösborral leöblítve.
A Pamlag-völgyi hasadékbarlang, alíg észrevehető
Az erdők nagyvadban is gazdagok. Annak idején egy akkora vadmacskát lőttek itt Kozma mellett, hogy egy nyugat-európai világkiállításon arany érmet nyert a kitömött trófeája.
Ma, ahogy az erdőt jártam, én is találkoztam egy hatalmas vaddisznóval. Olyan nyugodtan eszegetett, hogy mintegy 20 méterre meg tudtam közelíteni.
Mára Vérteskozma újra benépesült. Nem lehet új házat építeni, csak a meglévőket felújítani. Nincsenek új eladó telkek.
A kirándulók kedvelt célpontjává vált ez az egyutcás zsákfalu. Autóval csak az itt ingatlannal rendelkezők hajthatnak be. A többieknek a falu szélétől néhány száz méterre kijelölt parkolóból gyalog kell megközelíteni.
Természetvédelmi területen fekszik, és élő skanzenként működik. Egy Községvédő Egyesület gondoskodik róla, hogy a tradicionális utcakép, a házak megmaradjanak.
Amikor a napos rétről, a félhomályos erdőbe visz az út.
Forrás:
Wikipédia
VérteskozMa
Csodálatos Magyarország
Saját leírások