A Belvedere kincsei 2. rész

A bécsi Felső-Belvedere palota kincseit bemutató sorozat második részében 19 festményt és két szobrot szeretnék megmutatni. Főleg osztrák alkotások. Minden kép egy érdekes történet és nagyjából 300 évet ölelnek fel ezek a rendkívüli képek. A barokk, rokokó stílustól, a 20. századi irányzatokig. Portrék, szecessziós, kubista, expresszionista képek tárják fel titkaikat.

Johann Kupetzky (Kupeczky János) – Önarckép, 1709 körül

Cseh származású magyar-szlovák barokk festő. (Bazin, 1667 – Nürnberg, 1740)

Szülei, a 30 éves háború idején, 1666 táján, a husziták elől a csehországi Mladá Boleslavból (akkor Jungbunzlau) a Pozsony vármegyei Bazinba menekült. Johann Kupetzky épp ekkor született. 15 éves korában megszökött, hogy festőnek tanulhasson.

A Nyitra közeli Holics várába került, amelynek ura, Czobor gróf, rendkívüli műbarát volt. Épp a luzerni Klaus Benedikt festőt foglalkoztatta kastélyában. A grófnak megtetszett a fiatal festőlegény, magánál tartotta és amikor Klaus 1684-ben elhagyta a kastélyt, a gróf megbízásából és anyagi támogatása mellett magával vitte Bécsbe, ahol őt 3 évig tanította. 1687-ben Olaszországba vándorolt, ahol 22 évi tartózkodás után Liechtenstein herceg meghívására, Bécsbe utazott, mert elnyerte a császár kegyét, aki udvari festőjévé nevezte ki. 1723-ig ott volt. Ezután Nürnbergben telepedett le, és a jómódú polgárság sokat foglalkoztatott portréfestője lett. Műveit a legismertebb európai múzeumok őrzik. A Szépművészeti Múzeumban lévő képén egy kuruc dalt fújó tárogatóst örökített meg. Ugyanitt látható az 1720 körül festett Nő viola da gambával című festménye is. A bemutatott önarckép, bécsi tartózkodása idején készült. Forrás: Wikipédia 

Egon Schiele - A Reiner fiú (Herbert Reiner portréja), 1910.

Felső Belvedere kastély, Olaj, vászon. 101 × 101,5 cm

Max Reiner, a neves ortopéd orvos, 1910-ben, a fiatal Schiele-t bízta meg, akkor ötéves fia, Herbert megfestésére. Üres tér előtt ábrázolja, hatalmas, vörös köntösben. Egyetlen tárgy sem jelzi az ábrázolt személy gyermekkorát. Feltűnőek a durva kezek, amelyektől lényegesen idősebbnek tűnik Herbert, és ellentétben állnak a fiú ragyogó, ártatlan tekintetével. A kép négyzet alakú, ami elég ritka portréknál. Még több hasonló portrét készít később. 

Egon Schiele - Házfal-Ablak, 1910

Olaj, vászon. 111 × 142 cm. Felső Belvedere

A kép, egy durván vakolt és repedésekkel tarkított öreg ház falát ábrázolja. A szabálytalanul elhelyezett ablakok megtörik a normális ház képzetét. Nincs két egyforma ablak: részben nyitott, részben zárt, minden ablaknak más a színvilága. A kép kitöltésére kidolgozott házfal nem enged következtetéseket levonni a környékről. Csak egy keskeny ösvény a kép alján utal a térre. Valószínűleg ez egy épület volt Krumauban, Schiele anyjának szülőhelyén, amely inspirálhatta a művészt. A hatás további fokozására Schiele olyan festési technikát használt, amely nagyon hasonlít egy valódi házfal vakolatához. 

Edvard Munch - Férfiak a tenger mellett, 1908

Edvard Munch (1863 Løten – 1944 Skoten Oslo mellett)

Olaj, vászon. 100 × 120 cm. Felső Belvedere

1907 nyara. Munch a Balti-tenger melletti Warnemündébe utazik, felépüljön betegségéből. A tengertől nem messze bérel egy halászházat. Új témát talál. Most először foglalkozik kifejezetten a meztelen férfitesttel. A következő évben két férfit festett szemből, és egy harmadikat, aki a többiekkel együtt fürdik. Létezik egy fotó, amin Munch látható, amin a téma variációján dolgozik. Ő maga áll a homokban, palettával és ecsettel a kezében, a háttérben egy meztelen férfimodell. Ezt a változatot állítólag a hamburgi Clematis művészeti szalonban mutatták volna be, de a galéria alagsorában maradt: „A meztelen férfiak még mindig szokatlanok” – írta Gustav Schiefler gyűjtő Munchnak. Biztos nem tudja mindenki, hogy ennek a festőnek a képe, a Sikoly, amit a legtöbb ember ismer, a horror sorozat miatt. 

Tina Blau - Tavasz a Práterben, 1882

Tina Blau (1845 Bécs – 1916 Bécs)

Olaj, vászon. 215 × 291 cm. Felső Belvedere

Tina Blau 1882-ben a bécsi Künstlerhaus nemzetközi kiállítására festette monumentális parki tájképét. Egy anekdota szerint a zsűri kezdetben arra hivatkozva utasította el a festményt, hogy az olyan fényes, „hogy lyukat tép a falon”. A művet csak Hans Makart (híres osztrák festő) közbenjárására állították ki. Ez azonnal híressé tette a művészt. 1883-ban a Párizsi Szalonban mutatták be és díjazták is. A természet hangulatainak, fényeinek és részleteinek megörökítésére Tina Blau festőeszközökkel megrakott létrakocsiját erdőn, réteken át tolta, és közvetlenül a szabadban festett. A Tavasz a Práterben azonban méretéből adódóan a bécsi Práter közepén található műtermében jött létre. Utólag megállapították, hogy a kép, az első osztrák impresszionista festmény. 

Otto Friedrich - Gabrielle (Ella) Gallia, 1910 körüli randevú

Otto Friedrich (1862 Raab/ Győr – 1937 Bécs)

Olaj, vászon, 121 × 39 cm, Felső Belvedere

Ajándék magántulajdonból, Nagy-Britannia, 2003.

Otto Friedrich osztrák-magyar szecessziós festő. Gustav Klimt mellett alapítója volt a szecessziónak, egy úttörő művésztársaságnak, amely a független kreativitást hirdette. Képei a világ nagy múzeumaiban megtalálhatóak. Az itt látható kép is fontos műveinek egyike.

Gabrielle (Ella) Gallia, Eduard Danzer, a „Danzer's Orpheum” alapítójának lánya volt, és körülbelül 1893/94 óta házasodott össze Hugo Galliával, az Állami Vasúti Társaság tisztviselőjével (vezető könyvvizsgálójával), aki több bérház tulajdonosa volt Bécs Alsergrund kerületében.

 Max Kurzweil - Therese Bloch-Bauer portréja, kb 1907

Max Kurzweil (1867 Bisenz/Bzenec – 1916 Bécs)

Olaj, vászon. 123 x 103,5.

Felső Belvedere, 2016 óta tartós kölcsönben, magántulajdonból, Kanada

Maximilian Franz Viktor Zdenko Marie Kurzweil osztrák festő és nyomdász. 1879-ben Bécs közelébe költözött. A Bécsi Képzőművészeti Akadémiára és a párizsi Académie Julian-ra járt, ahol 1894-ben kiállította első festményét a Szalonban. A bécsi szecessziós mozgalom legjelentősebb képviselői közé tartozik Gustav Klimt mellett. Későbbi munkái Edvard Munch és Ferdinand Hodler hatását mutatják. Magánéleti körülményei következtében, amelyet súlyosbított veleszületett melankólia érzése, 1916-ban öngyilkos lett tanítványával és szeretőjével, Helene Hegerrel.

A kép az 1908-as képzőművészeti kiállításon lógott Therese unokahúgának, Mira és Bettina Bauer nővérek két portréja között. A kép nem szerepelt a katalógusban az ábrázolt személy teljes nevével, csak a "Frau Dr. Th. B." rövidítéssel. Therese Bloch-Bauer láthatóan gond nélkül magával vihette a festményt, amikor 1938-ban Angliába emigrált. A műalkotások nem szerepeltek egyenként a kiviteli dokumentumokban, ezért a festmény létezésére a mai napig nem utaltak. 

Oskar Kokoschka - Heimsuchung

Látogatás,1912

Oskar Kokoschka (1886 Pöchlarn – 1980 Villeneuve)

Olaj, vászon. 80 × 127 cm. Felső Belvedere

A kép az 1912-es drezdai „Nagy Művészeti Kiállítás” előtt készült, ahol először mutatták be. Carl Moll, a Miethke Galéria művészeti igazgatója és Kokoschka támogatója kiállítási megbízottként rendelte meg a munkát. A drezdai kiállításon a festmény "Női akt" címet viselte, a "Látogatás" kifejezés egy berlini szecessziós kiállításon jelent meg 1916-ban, és ezt a kifejezést később Kokoschka is használta. Közelről nézve egy mezítelen nő ül a szabadban, a láthatáron egy kis falu látható. Kokoschka már nem diffúz háttér elé helyezi a női alakot, ahogy az korai portréira jellemző volt, hanem egy átlós képtengely mentén nyitja meg a mélységet. A kép kompozícióját meghatározó kristályos szerkezet azonban, amely a kubizmus és a futurizmus hatására relativizálja az így létrejövő térbenyomást. Bár a "Látogatás" címe az 1911/12-es bibliai ábrázolások egy csoportjához rendelhető, az ikonográfiai értelemben vett közvetlen ószövetségi utalás nem nyilvánvaló. Sokkal inkább a melankólia ábrázolás hagyományára utal, amely Albrecht Dürer 1514-es rézmetszetére nyúlik vissza. A „Látogatást” Carl Moll végrendeletében az osztrák képtárra hagyta. 

Fernand Khnopff - Nimfa félalakja ("Vivien"), 1896

Fernand Khnopff (1858 Grembergen-lez-Termonde – 1921 Brüsszel)

Festett gipsz, aranyozott fa alapon. Magassága: 99 cm. Felső Belvedere

A belga szimbolista Khnopff alkotásaiban gyakran találkozhatunk rejtélyes és titokzatosan színpadra állított nőalakokkal és misztikus hibrid lényekkel. Itt van Vivien, egy legendás tündér az angol Artúr legendából. Ellopta a varázskagylót Merlin bűvésztől, és most diadalmasan a kezében tartja. A félig lehunyt szemekkel, fürkészően nyitott ajkakkal és libbenő vörös hajjal a gyönyörű nimfa a femme fatale-t testesíti meg. Ez a fajta „végzetes csábító”, aki erotikus bájaival manipulálja a férfiakat, és gyakran sodorja őket szerencsétlenségbe. Népszerű motívum a művészetben és az irodalomban a bécsi fin de siècle* időszakában.

* A fin de siècle (jelentése századvég) szellemi-kulturális mozgalom volt Európában, a 19. század – 20. század fordulója körüli évtizedekben. Különösen elterjedt Közép-Európában. A történelemben ez az 1880 és az első világháború kezdete közötti időszak. A németajkú országokban Jahrhundertwende kifejezéssel ismert. 

Theodor Friedl - Ámor és Psyche, 1890 körül

Theodor Friedl (1842 Bécs – 1900 Kirchau)

Márvány, 200 x 110 x 72 cm, Felső Belvedere.

Úgy tűnik, súlytalanok: Psyche, a halandó királylány, a lélek megtestesítője, és Ámor, a szerelem szárnyas istene. Ámor estéről estére meglátogatja szeretőjét. Csókjára várva Psyche lehunyta a szemét, mert az ősi mítosz szerint megtiltották, hogy a kedvesére nézzen. Friedl, nagy példaképéhez, Gian Lorenzo Bernini római barokk szobrászhoz hasonlóan csaknem 250 évvel később a technikai lehetőségek határáig dolgozta meg a márványt. Ez különösen jól látható Ámor alakjában, szárnyaiban és kinyújtott karjában. Egy rosszul elhelyezett véső vagy egy óvatlan kalapácsütés egy csapásra tönkretehette volna az egész művet. Friedl számos dinamikus és dekoratív barokk szobrot alkotott, többek között hamburgi, budapesti, augsburgi, brünni, karlovy Vary-i, prágai és bécsi színházépületek számára. 

Koloman Moser, Profil női portré, 1913 körül

Olaj, vászon, 50 x 50 cm, Felső Belvedere

Koloman Moser (1868 Bécs – 1918 Bécs)

Koloman Moser osztrák művész volt, aki jelentős hatást gyakorolt a huszadik századi grafikára. A bécsi szecessziós mozgalom egyik legkiválóbb művésze és a Wiener Werkstätte társalapítója volt. Moser műalkotások széles skáláját tervezte, beleértve a könyveket és grafikai munkákat, a postai bélyegektől a magazinmatricákig; divat; ólomüveg ablakok, porcelánok és kerámiák, fúvott üvegek, étkészletek, ezüst, ékszerek és bútorok.

Például osztrák-magyar 50 koronás bankjegy 1911, Ferenc József császár bélyegzője 1908, stb.

Ferdinand Hodler – Ergriffenheit, 1900

Ferdinand Hodler (1853 Bern – 1918 Genf)

Olaj, vászon. 115 × 70,5 cm. Felső Belvedere.

Mezítláb, halványkék ruhában egy fiatal nő áll kecsesen a táj közepén. Mint egy táncosnő, a kezét a mellkasához emelte, miközben arcát elfordította tőlünk. Ferdinand Hodler svájci festő ezen a művén feleségét, Berthét ábrázolja. Egy korábbi kiállításon a „Nő a virágos réten” címet viselte. A kép későbbi címe „Ergreifendheit” (Érzelem), végső soron az ábrázolt személyt egy bizonyos érzés allegorikus megtestesítőjének nyilvánítja. Hodlert a szecesszió fontos képviselőjének tartják, és tagja a bécsi szecessziónak is. Számos művét – köztük ezt is – a Szecessziós kiállításon mutatták be, 1904-ben. Ott szerezte meg Carl Reininghaus gyűjtő, aki 1918-ban eladta a festményt a mai Belvedere-nek. 

Egon Schiele - Victor Ritter von Bauer,1918

Olaj, vászon. 140,6 × 109,8 cm. Felső Belvedere

Egon Schiele osztrák expresszionista festő volt, rövid élete nagy részében konfliktusban állt a művészeti kritikusokkal és a társadalommal. Schiele még Gustav Klimtnél is az erotikát tette az egyik fő témájává, és 1912-ben rövid ideig bebörtönözték trágárságért. A meztelen figurával való bánásmódja magányos, elgyötört szellemre utal, akit inkább kísért, mintsem kiteljesedik a szexualitás. 

Gustav Klimt - Öreg ember a halálos ágyán, 1900

Gustav Klimt (1862 Bécs – 1918 Bécs)

Olaj kartonon. 30,4 × 44,8 cm. Felső Belvedere

Vásárlás a Sotheby árverésén, 1995.

A halálábrázolások újra és újra megjelennek Klimt munkáiban, de a nagyon személyes témájuk miatt ritkán kerülnek a nyilvánosság elé. A legtöbb esetben az ábrázolt személyek egyértelműen azonosíthatók. Nem így van e portré esetében, ahol az öregember kiléte nem világos, és továbbra is rejtély a kutatók számára. Klimt gyakran közvetlenül az emberek halála után készítette el az ábrázolásokat, esetenként még a halál napján is. A mű 1900-as keltezése a férfi halálának évére utalhat. Lehet, hogy a munka meg is szakadt. Így az eredeti kompozíciónak csak egy részét látjuk. 

Oskar Kokoschka - Csendélet báránnyal és jácinttal, 1910

Oskar Kokoschka (1886 Pöchlarn – 1980 Villeneuve)

Olaj, vászon, 87 × 114 cm, Felső Belvedere

Ez a festő „mocskos lény”, festményei „gusztustalan pestisforrások, tele rohadt szaggal”. A művészetkritikusokat Kokoschka vad, expresszív festészeti stílusa hergelte így fel. Ez volt az durva olajfesték használat, a hagyomány és a vallási témák kísérleti megfogása. Ez a csendélet húsvéti megrendelésre készült. Motívumai: egy báránytetem, teknősbéka, egér és valamilyen akváriumban tartott lény, talán egy kétéltű, esetleg angolna, valamint a titokzatosan ragyogó jácint. Kokoschka Dr. Oskar Reichel belgyógyász és gyűjtő házában hozta létre ezt a „csendéletet”. Új szimbólumok, a mulandóság és a megváltás kifejezésére. 

François Pascal Simon Gérard - Moritz Christian Reichsgraf von Fries feleségével és fiúkkal, 1805 körül

François Pascal Simon Gérard báró (1770 Róma – 1837 Párizs)

Olaj, vászon. 223 × 163,5 cm. Felső Belvedere 

Egy fiatal család látható: Moritz Christian Reichsgraf Fries gróf (1777–1826) lovaglóruhát visel, felesége, Maria Theresia, született Hohenlohe-Waldenburg-Schillingsfürst hercegnő (1779–1819), divatos, magas derekú, ékszer nélküli ruhát. Egyéves fiúk, Moritz, meztelenül fekszik a kiságyban. A háttérben meghúzódó klasszikus épületrészek, az értékes kasmírkendő és a hölgy lábtartója, a hölgy emelkedett státuszára utal. A gróf a 19. századi Bécs fontos bankárja és művészetpártolója volt és François Gérard-ot, a francia arisztokrácia egyik legkeresettebb portréművészét bízta meg, hogy készítsen családképet. Gérard neoklasszicista, romantikus festő, ismert portréfestő volt. A francia forradalom alatt rövid ideig a Forradalmi Törvényszék esküdtjeként dolgozott. Elsősorban a portréknak szentelte magát, amelyeket általában egész alakos figurákként, reprezentatívan gazdag építészeti vagy tájképi elemekkel ábrázolt.

 Egon Schiele - Tod und Mädchen Halál és lány, 1915

Egon Schiele művész (1890 Tulln – 1918 Bécs)

Olaj, vászon, 150 × 180 cm, expresszionista, Felső Belvedere.

Schiele 1915-ben, az első világháború idején festette a képet Bécsben. Ebben az évben szakított Wally Neuzil ápolónővel, aki sokáig az élettársa volt, de Schiele elhagyta, hogy feleségül vegye a középosztálybeli Edith Harms-ot. A festő nem sokkal a kép elkészítése előtt kapta meg behívóját az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe. A szétválás után Neuzil ápolónőnek készült, és 1917-ben, háborús szolgálata közben skarlátban halt meg.

A festmény középpontjában egy férfi és egy nő látható. Arca szögletes, koponyaszerű, aurája rossz előérzetet sugalló, öleli a lányt, aki kapaszkodni tűnik belé. A halál sötétbarna köntöst, a lány élénk színű ruhát visel, ami erősíti a kontrasztot élet és halál között, növeli a festmény drámaiságát. A háttér absztrakt és töredezett, amelynek révén a szemlélő tekintete a központi figurákra irányul. A szereplők alatt gyűrött, fehér drapéria.

A kép az élet múlékony jellegére, élet és halál elválaszthatatlan kapcsolatára reflektál, amely Schiele egyik központi témájául szolgált egész munkássága során. A halál arcvonásai a művészt idézik, nagy, tágra nyitott szeme a semmibe néz. Feneke eredetileg meztelen volt, a művész valószínűleg barátja, Arthur Roessler javaslatára festette át.

Egon Schiele - Kauerndes Menschenpaar (Die Familie), 1918.

Guggoló emberpár (A család)

Egon Schiele (1890 Tulln – 1918 Bécs)

Olaj, vászon. 150 × 160,8 cm. Felső Belvedere

Egy férfi és egy nő, mindketten meztelenek, egy szoba sötétjében kuporognak. Egy gyerek kukucskál ki a nő lábai közül. A nő bőre világosabb rózsaszín tónusú, de a férfié sötétebb bronz a még sötétebb háttér előtt. A figurák tömör piramiskompozícióba rendeződtek, a padlón heverő nő balra néz az űrbe, karjával az oldalán. Az éber tekintetű férfi Schiele arcvonásait viseli, és védelmezően a kettő mögé kuporog.

Csontos teste ellentétben áll a nő lágy íveivel, aki kissé lefelé néz, önfeledten. A két test a közelük ellenére elszigeteltnek tűnik. Schiele saját családja soha nem létezett. Felesége Edith 1918. október 28-án, hat hónapos terhessége alatt spanyolnátha következtében halt meg, a művész pedig mindössze három nappal később. A nő modellje nem Schiele felesége, Edith (született Harms), hanem egykori szeretője, Wally Neuzil lehet. Edith a festés idején az első gyermeküket várta, és egy későbbi időpontban Schiele átfestette a nő lábai közé tett virágcsokrot egy takaróba bugyolált gyermekkel, amelyet unokaöccse, Toni mintázott. A festmény egyes részei befejezetlennek tűnnek, köztük a férfi bal keze. Berta Zuckerkandl művészeti kritikus használta először a „Család” címet.

Schiele az Osztrák-Magyar Hadseregben betöltött könnyű feladatait az első világháborúban lehetővé tette számára, hogy folytassa a festészetet. Ezt a festményt 1918-ban a Bécsi Szecesszió 49. kiállításán állították ki, amelyhez a plakátot is Schiele tervezte. A kiállításon 19 festménye és 24 rajza szerepelt. Schiele talán a vezető festő volt Bécsben Gustav Klimt 1918 februárjában bekövetkezett halálát követően, amelyet spanyolnátha okozta tüdőgyulladás követett.

A festményt a Belvedere Galéria 1948-ban szerezte meg Hans Böhler osztrák művésztől, amikor az Egyesült Államokban élt. 

ifjabb Martin van Meytens - Doppelbildnis (Dupla portré), 1740

Martin van Meytens d. J. (1695 Stockholm – 1770 Bécs)

Olaj, vászon. 105 × 126 cm. Felső Belvedere

Martin van Meytens, ifjabb (Stockholm, 1695. június 24. – Bécs, 1770. március 23.) 18. századi, flamand származású svéd portréfestő, aki főleg Bécsben alkotott. Tanulmányait Hágából Svédországba települt apjánál, id. Martin van Meytens festőnél kezdte. Korán vándorútra kelt: London, Párizs, Bécs, Rómában, Torinó.

1730-ban Bécsben telepedett le, ahol főleg arcképfestőként vált különlegesen népszerűvé. 1732-ben udvari festő, 1757-ben a bécsi művészeti akadémia igazgatója lett.

Állandó feladata volt az uralkodó pár, a császári család és az udvar tagjainak megörökítése. Számtalan változatban festette meg Mária Terézia és férje portréját.

Sokat dolgozott magyar megrendelőknek is, A Pálffy család képmása Bécsben (Österreichisches Barockmuseum), a Bánffy Dénes képmása Budapesten (Magyar Nemzeti Múzeumban) látható.

A reprezentatív barokk udvari portré egyik legjelentősebb képviselője volt Ausztriában.

 Johann Georg Platzer - Samsons Rache (Sámson bosszúja) 1730/1740 körül

Johann Georg Platzer (1704 Eppan-St. Pauls – 1761 Eppan-St. Michael)

Olaj rézre! 76 × 95 cm. Felső Belvedere

Platzer egy termékeny osztrák rokokó festő és rajzoló volt. Tiroliban született, festőcsaládból származott. Elsősorban történelmi és mitikus jeleneteket festett. Nagybátyjával udvari festőként dolgozott Passauban. Visszatért Eppanba, ahol 1761-ben bekövetkezett haláláig dolgozott A grazi Joanneum Alte Galerie ad otthont Platzer legnagyobb gyűjteményének.

A képen egy bibliai eseményt látunk. Kiváltója Sámson, akinek történetét az Ószövetség meséli el. Miután Delila elárulta, megfosztja hatalmától és megvakítja, visszanyeri erejét, és azonnal arra használja, hogy bosszút álljon a filiszteusokon: Középen egy olyan épület pilléreit bontja le, amely inkább egy barokk szakrális térre emlékeztet, mint a bibliai filiszteusok palotájára. Bár Platzerre jellemzőek a figurákban gazdag jelenetek, a művész itt a végletekig vitte. Dráma, erőteljes mozgás és részletgazdagság teszi a barokk festészet kiváló példájává. 

Maximilian Oppenheimer - Klingler Quartet, 1917

Maximilian Oppenheimer (1885 Bécs – 1954 New York)

Olaj és tempera, vászon, ovális: 70 × 80 cm. Felső Belvedere

A Karl Klingler által 1905-ben alapított vonósnégyest máig a 20. század első felének egyik legjelentősebb kamarazenei együtteseként tartják számon. Klingler első hegedűn, bátyja Fridolin brácsán játszik, a többi felállás többször is változik. Ahelyett, hogy engedett volna a nemzetiszocialisták nyomásának, és leváltotta volna a zsidó csellistát, Ernst Silbersteint, a kvartett 1936-ban végleg feloszlott. Max Oppenheimer, aki maga is szenvedélyes hegedűművész, a zenei összjátékot kezek, partitúrák és hangszerek dinamikus hálójába fordítja. Művészetét a nemzetiszocialisták „elfajzottnak” minősítették, . 1932-ben, a Reichstag felgyújtását követő üldözési hullám részeként munkáinak többsége rágalmazási kampánynak esett áldozatul. Oppenheimer 1938-ban Bécsből Svájcon keresztül az Egyesült Államokba menekült. Munkásságát számos különböző irányzat befolyásolta, az expresszionizmus, a kubizmus és a futurizmus. Portrékat készített többek között Thomas Mann-ról, Arnold Schönbergről, Anton Webern-ről, vagy Karl Marx-ról.

folyt. köv.

Ha még nem láttad, és érdekel a festészet, nézd meg a Belvedere kincseiről szóló előző bejegyzést is!

 https://paphnutius.blog.hu/2025/05/28/becs_a_belvedere_kincsei_1_resz