Reggeli – vacsora /Két haiku/   Fekete rigó ugrál a magas fűben: reggelit kutat   Két őz rág az út mellett, sötét gazosban- kocsim figyelik  

  Trianon (*)   tizenhat harminckettő egy - hat - három - kettő a számok kicsit összekeveredtek nem ismerték a jó sorrendet összekeveredtek, hát nem jöttek sorba így eshetett meg a szégyenteljes csorba összekeveredtek akkor határok - népek - utak s vett az igazság eltévesztett utat így…

Ha érted-e jelet, az ármádiát hamarosan megleled!     kies holtággal óv meg az örök Duna     valaha halálos sebességgel versenyzett idővel és örökléttel     ez a hős dereglyés csak a parton ily merész     bátor vikingek merész utóda, ki ebben alámerült /Egyszemélyes izlandi…

  Öt haiku   1 (Időtlenség) Szétfolyt az idő A végtelen kék égen Határtalan tér     2 (Messzeség)   Ahol meghajlik a látóhatár, vár rám valaki, talán.     3 (Megérzés)   tán bizsereg itt valami, bár nem vélek hallani semmit     4 (Hangtitok)   éterek hangja súgdos más…

  Ma van Walt Whitman születésnapja /1819. május 31./ Ebből az alkalomból: Walt Whitman – Hozzád szólok IDEGEN! ha megérint a vágy, amikor elhaladunk egymás mellett, miért nem beszélsz hozzám? És miért ne beszélhetnék hozzád én? (Fordította: Nagy István Paphnutius, 2011) „Az új világrész nagy…

  A’a   Nézem a filmet hawaii vulkánjairól. Két féle láva ömlik belőlük: Pāhoehoe - sima, kötélláva, jó láva A’a - durva, égető, gonosz láva Nem tudom miért, de ezt megjegyzem.    

    párhuzamos világok   számtalan alakban létezem mindenhol mert a létezés végtelen egyes testeim már halottak másikak öröklétűek vagy életben hagyottak    

  Kvantum-elágazás   nem mindig sikerül elkapni a pillanatot tetten érni egy átsuhanó gondolatot pedig e kvantum-elágazás miatt bár mi vagyunk, párhuzamos valónk mégis valaki más  

    Desdemona háza Contarini Fasan Palota   Sok monda övezi e házat - egy biztos- átjárta szerelem, s bánat; hogy Palma Querini élt itt, vagy Desdemona, nem tudja csak a lagúna, de az bizony hallgat; hogy Nicolo Contarini szíve hasadt meg itt, vagy Cristoforo Moro lelke…

  Ammonitesz   Csigaforma csontházamban éltem. Létem megkérdőjelezhetetlen. Végem senki nem láthatta előre. Fejlábacskáimmal evickéltem, lebegtem végtelen időben az ősóceánok vizében. Aztán az élet megváltozott, ahogy minden átcsúszott a paleocénbe. Minden szinten és térben,…