Edward_Magnus - Felix Mendelssohn Bartholdy, 1846
Felix Mendelssohn-Bartholdy - Az első benyomások Velencéről
Levelek Olaszországból Svájcba /Részletek/
Fordítás – Nagy István Paphnutius, 2016
„…Elég sötét volt, amikor tegnap este megérkeztünk Mestrébe. A hajó, a szélcsendben finom evezőcsapásokkal haladt Velence felé. A vizet szemléltük és a távolban fények látszottak. Észrevettünk egy kisebb sziklát, amely kiállt a tengerből. Ezen egy lámpás égett. Minden tengerész levette a kalapját, ahogy elhaladtunk mellette és közben ezt mondogatták: "Viharos Madonna". A víz itt gyakran veszélyes és viharos. Aztán csendben siklottunk a nagyváros belsejébe, számtalan híd alatt, kürtjelzések, lánccsörgés nélkül, adószedőktől nem zavarva.
A csatornában sok hajó volt, számos horgonyzott a parton. Elhagytuk a színház épületét, ahol gondolák várakoztak gazdájukra, mint kocsik a ház előtt. Akkor már a nagy csatornában haladtunk. Feltűnt a Szent Márk templom, a szárnyas oroszlánok, a Dózse palota és a Sóhajok hídja. Az éjszaka sötétjéből örömmel hallottam egy ismerős hangot és egy alak körvonalai bontakoztak ki...
Hát, valójában miért vagyok Velencében! Ma láttam a legkifinomultabb képeket a világon és rajtuk keresztül megismerkedtem egy csodálatos személyiséggel, akinek eddig csak a nevét tudtam. Giorgione-nak hívják és egy másik utánozhatatlan művészt, Pordenone-t, aki a legtökéletesebb portrékat festi. Mind maga, mind tanítványai, oly alázattal, odaadással, jámbor lélekkel bírók, hogy úgy érzed, mintha beszélgetnél velük és megszeretnéd közben.
Pordenone Giorgione
Ki nem jönne zavarba ettől? Ám, ha Tizianóról beszélek, még áhítatosabb hangulatba kerülök. Eddig nem tudtam, hogy ő milyen kivételes művész, de még ezen a napon megtapasztaltam. Ahogy megélte az életét minden szépségében és teljességében, azt a képe bizonyítja Párizsban, ugyanakkor felfedte az emberi fájdalom mélységét és a mennyei boldogságot. Ragyogó képe a Krisztus sírba tétele* és a Mária Mennybemenetele** tökéletesen bizonyítja ezt.
Tiziano Vecellio - Mária Mennybemenetele
Ahogy Mária lebeg a felhőn állva, úgy tűnik mintha hullámzó mozgást végezne, és ez lüktetés elárasztja az egész képet; ahogy felnéz, egy pillanatra visszafojtja a lélegzetét, félelme és jámborsága, ezernyi érzése sűrűsödik ebben az egylélegzetnyi időben, minden szó szegényesnek és közhelyesnek tűnik! A három angyal is a kép jobboldalán a szépség legmagasabb szintjét képviselik – tiszta, derűsen bájos, tudatalatti, ragyogó és szeráfi.
De ne többet erről! Ahhoz költőnek kell lenni, - szinte már én is azzá válok, - és ez egyáltalán nem illik hozzám; de bizonyára látom majd magamon, minden nap.
De írnom kell néhány szót a Krisztus sírba tételéről is, mint ahogy kérted. Olvasd hát és majd jussak eszedbe közben
Tiziano - Krisztus sírba tétele (Musée du Louvre)
A kép megjeleníti a legnagyobb tragédia következményét, - még mindig milyen hatalmas és időszerű a fájdalom. Magdaléna támogatja Máriát, attól tartva, hogy belehal a gyászba; arra törekszik, hogy elvezesse onnan, de még egyszer végignéz a halott testen, - valójában azt kívánja, hogy a látványt kitörölhetetlenül megőrizze a szívében, gondolván, ez az utolsó alkalom; - ez felülmúl mindent; - majd a gyászoló János, aki együtt érez és szenved Máriával; és József, aki beletemetkezett a jámborságába és leszáll a sírba, irányítva és vezetve a szertartást, és Krisztus maga békésen fekve, tudomásul véve, hogy eljött a vég; a lángok ragyogó színekkel égnek, az ég pedig baljósan sötét! Ez egy olyan alkotás, amely szívemhez szól, lelkesedéssel tölt el, és soha nem lehet elfelejteni.
Mendelssohn-ra hatalmas hatással lehetett a Louvre-beli kép, ha így emlékeiből maga elé idézve is képes volt elemzést adni róla, ahogy felszakadtak emlékei a velencei Tiziánó művek tanulmányozása közben.
Találtam a neten egy Mendelssohn darabot, amelynek Velencei gondoladal volt a címe. Ez indított arra, hogy Mendelssohn Velencével való kapcsolatát kutassam. A zenei szál:
A "dalok szöveg nélkül" (Lieder ohne worte) háromrészes formáiban a legotthonosabb Mendelssohn. E rövid karakterdarabok egész pályáján végigkísérik: a hatosával összefoglalt művek nyolc sorozatban jelentek meg. A címnek megfelelően elsősorban az énekelhető dallamosság jellemzi e 48 darabot, noha a dallamok terjedelme nem mindig az emberi hang terjedelméhez méretezett. Az I., op. 19: 1830-32 között keletkezett, 1834-ben jelent meg. A darabok egy részét svájci, olaszországi és párizsi útja során írta Mendelssohn. A hatodik a Velencei gondoladal címet viseli - 6. Andante sostenuto, g-moll (Venetianisches Gondellied)
Bizonyára mindenki ismeri a Nászindulót. Mendelssohn szerzeménye, mely a Szentivánéji álom című darabhoz írott kísérőzenéinek egyike. A művet először Samuel Reay orgonista játszotta esküvőn 1847. június 2-án, Dorothy Carew és Tom Daniel házasságkötésekor a tivertoni Szent Péter templomban, Angliában. Igazán népszerűvé viszont csak azután vált, miután Viktória királyi hercegnő kiválasztotta Frigyes porosz herceggel kötendő esküvőjére, 1858. január 25-re. A hercegnő nagyon kedvelte Mendelssohn zenéjét, aki Angliában járva gyakran játszott is neki.
Mendelssohn Hamburgban született 1809-ben, apja, Abraham Mendelssohn-Bartholdy gazdag bankár, a felvilágosodás híres filozófusának, Moses Mendelssohnnak fia volt. Szüleinek négy gyermeke közül Felix a második volt. A család 1811-ben Berlinbe költözött, evangélikus hitre tért át, és nevét – hogy megkülönböztesse magát a család zsidó hiten maradt ágától – Mendelssohn-Bartholdyra változtatta. A gyereket nívós házitanítók oktatták., A politikai liberalizmus vonzásába került, szellemileg és művészileg egyaránt felvilágosult légkörű családnál megfordult többek közt Heinrich Heine is.
Mendelssohn, akit a maga korában gyakran hasonlítottak Mozarthoz, kilencévesen lépett fel először mint zongorista, tizenkét éves korától már rendszeresen komponált. A zene mellett Wilhelm von Humboldt hatására az irodalomban, nyelvekben is jártas lett, mindemellett úszott, vívott, lovagolt. 1825-ben – Cherubini elismerő szavai hatására – eldőlt a sorsa: zeneszerző lesz. Ettől kezdve opus-számmal látta el műveit. Nővére, Fanny is rendkívüli tehetség volt, zeneszerzéssel is foglalkozott, de akkoriban a nők társadalmi helyzete még nem engedte a „férfias” pályaválasztást.
Tizenhét éves volt, amikor Shakespeare Szentivánéji álom című színdarabjához a nyitányt komponálta. A berlini énekakadémia igazgatója, Goethe barátja révén 1821-ben megismerkedhetett a költőfejedelemmel. A Mendelssohn-ház vasárnapi hangversenyein fedezte fel az abban az időben csaknem elfelejtett Johann Sebastian Bach muzsikáját. Mendelssohn 1829-ben európai körútra indult. Anglia, Skócia, Weimar, Nürnberg, München, Bécs, Pozsony, Itália városai: Velence, Firenze, Róma, Nápoly. Hosszabb időt töltött Párizsban, majd ismét Angliába utazott. Benyomásait zeneművekben örökítette meg: Olasz és Skót szimfónia, Skót szonáta, Hebridák nyitány stb. 1832-ben tért haza, később Düsseldorfban vállalt városi zeneigazgatói állást. 1835-ben lipcsei meghívásra elvállalta a Gewandhaus-zenekar vezetését. Itt jól érezte magát, kibontakoztathatta mindazokat az értékeket, amiket a zenében fontosnak tartott. A zenekart Európa egyik vezető együttesévé, Lipcsét nemzetközi rangú zenei központtá fejlesztette. Händel-oratóriumokat, Schumann-szimfóniákat, Beethovent és Schubertet vezényelt. 1829-ben mutatta be a Máté- passió-t, amivel elindította Bach németországi reneszánszát.
Mendelssohn felesége, Cécile Jeanrenaud, akit 1837-ben vett nőül, és aki öt gyermekkel ajándékozta meg. Már a Szentivánéji álom nyitányában megjelennek egyéniségének legjellemzőbb vonásai, amellyel – Carl Maria von Weber mellett – megalapozta a német zenei romantikát. További romantikus vonásai művészetének a barokk hagyományok tisztelete, az orgonamuzsika és a fúgaszerkezet reneszánsza, az úti élményeiből eredő tájköltészet. A zenei utánpótlás biztosítására – kezdeményezésére – 1843-ban megalakult a lipcsei konzervatórium, az első ilyen német intézmény. A lipcsei évek alatt születtek nagyszabású oratóriumai, a Paulus, később az Éliás, és a Szentivánéji álom-hoz írt nyitányát kísérőzenévé egészítette ki.
Szülei halála (1835, 1843) nagyon megviselte, egyre inkább befelé fordult, elfáradt. Az Éliás bemutatója után még eleget tett egy angliai meghívásnak. Fanny nővére is elhunyt. Erőt vett a teljes depresszió. 1847. november 4-én halt meg többszörös agyvérzés következtében.
A sorsnak furcsa fintora, hogy – csakúgy, mint az általa újra felfedezett Baché – az ő neve is csaknem feledésbe merült halála után, az életében kiadott 72 és 49 posztumusz műve közül is csak keveset mutattak be. Ehhez a Németországban erősödő antiszemitizmus éppen úgy hozzájárult, mint az az előítélet, ami szerint Mendelssohn muzsikája ugyan szép és elegáns, de „lapos”. Reneszánsza 1959-ben kezdődött, amikor születésének 150. évfordulójáról emlékezett meg a világ.
