Mikor az utcán átmentél kedves
Mikor az utcán átmentél kedves,
még minden megvolt a szerelemhez.
Te és én, ketten a bomlott világban,
tépett-vérző szíveink megtépáztan.
De lelkünk repesett az aszfalt felett:
te a túloldalt, s én átellenben veled.
Lágy csókod íze még ajkaimon égett,
azt hittem akkor, sohasem ér véget.
Tested áldó melege ruhám alá zárva,
mindörökre készen, újra rád, s rád várva!
Csak egy perce, hogy a sarkon elváltunk,
most szemben ellentétes buszra vártunk.
És mobilom csörgött, te hívtál túlról:
már most hiányzol drága, súgtad újból.
Engem jobbra vitt a busz, téged meg balra,
aztán elsodort az idő, egy távoli partra.
József Attila
MIKOR AZ UCCÁN ÁTMENT A KEDVES
Mikor az uccán átment a kedves,
Galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
Bokája messze, sugárral fénylett.
Mikor a válla picikét rándult,
Egy kis fiucska utána bámult.
Mikor befordult s táncolt a kis bluz,
Kinyujtózott a sarkon a koldus.
Mindenki nézte, senki se bánta,
Hogy ő a szivem gyökere-ága.
Karcsu szél hajlott utána hűsen,
Mindenki ámult, nézte derűsen.
Aggódott szivem, derűjük rászállt,
Kettétört ott egy irigy virágszált.
Mikor az uccán átment a kedves,
Tisztán jutottam, tiszta szivekhez.
