Minden kép egy történet.
Ezé a fotóé ez:
A szöcskét tegnap délután láttam. Élettelenül sodródott egy nagy betonmedence közepén. Aztán ma, amikor arra jártam már közel volt a peremhez és jobban szemügyre vehettem.
Annyira tragikusan költői volt, hogy gondoltam lefényképezem a többi, vízen sodródó lepke darázs és csibor tetemekkel együtt. de aztán morbidnak találtam és elhessegettem magamtól a gondolatot.
Délután ismét elmentem arra, hátha békát találok, mert azok sem tudnak kijönni a medencéből. A szöcske a víz közepén volt akkor. A szemem sarkából egyszer csak azt láttam, mintha megmozdult volna. Ez lehetetlen! Több mint egy napja élettelenül sodródott.
Néhány óra múlva valahogy kifelé sodródott, így elértem a békák kimentésére eszkábál hosszúnyelű kőműves fanglival. Akkor is kiszedlek gondoltam és óvatosan alámerítettem. Sikerült is kimerítenem. Továbbra is mozdulatlanul lebegett a fangli vizében, amikor kiöntöttem a betonra. Ekkor megmozdult és pár másodperc múlva arrébb ugrott. A meglepetéstől alig maradt idő, hogy előkapjam a mobilom. csináltam néhány közeli homályos fotót róla, aztán átugrott a drótkerítés túlsó oldalára. Ezt nem illik, mondtam félhangosan és a gazt áthúzva, amin szárítkozott visszahúztam az oldalamra. Egy jó fotópózzal tartozol nekem!
Egész közel tettem a mobilt a jó kép érdekében. Ekkor a telefonra ugrott és körbe-körbe mászkált rajta. Testéről nedvességcseppek borították be a mobilt. A nem várt vendéget nagy nehezen letessékelte a mobilom képernyőjéről. Ekkor csináltam ezt a képet.
