Ezt a történetet több mint 10 éve írtam. Egy irodalmi oldal szerkesztője karácsonyi számot készített. Arra kért írjam le az én karácsonyi gondolataimat. Bár már sok idő eltelt a mondanivaló most is igaz.

A habcsók – Adventi gondolatok

„Csodásabb éj sosem volt…

Nappalnál fényesebb sereg:

angyalok csillagos csapatja a földre érkezett.

” Falus M. Lukács – A jel

„a mindenség előlép innen ég onnan ég onnan világít szét oda áramlik szét”

(Vágtázó Halottkémek – Verőfény, Az Éden visszahódítása I.)

5 éves lehettem és izgatottan vártam a Karácsonyt. Nem volt soha gazdag az ünnep, alig volt valamink. Lakásunk sem. A nagyszülőknél laktunk, akkor már a másodiknál. A 60-as években egyébként sem volt nagy az ajándékválaszték. De én mindennek örültem. A kevés ajándék nagyobb érték, mint a mai ünnepek választéközönéből szinte kötelezően választott Lego, Barbi, PS, DVD. Nagyobb becsben állt a feldíszített fenyőfa is.

Nálunk az ünnepnek nem volt lelki jellege. Hiányzott az a spiritualista várakozás. Hittörténetekről, mi több hitkérdésekről szó sem eshetett. A Karácsony csak úgy volt ünnep magában gyökerek nélkül. Persze az ajándékot a Jézuska hozta, de ezt sem ragozták túl. Ha így veszem nagyjából egyforma ünnepeket ültünk szokásos ételekkel és ajándékozással. De az a Karácsony nagyon más volt, mint a többi. Kigyulladt a fa. Sok helyen megtörtént, nem ritka esemény. Apám rövid tanakodás után egy vödör vízzel tökéletesen megszüntette a problémát. Az addigra már félelmetesen lángra kapott fa leborult a szobaasztalról és bűzösen füstölögve feküdt a szoba padlóján. Elázott, eltört, vagy megpörkölődött minden, ami díszként, ünnepi kellékként, ajándékként, vagy csemegeként szolgált volna azon az ünnepen.

Az a Karácsony már Szenteste véget ért, még jóval éjfél előtt. S mivel a várakozás, mi több éjféli mise nem szerepelt a „programban”, abban az évben tulajdonképpen nem is volt Karácsony. Akkoriban ezt nem fogtam fel, és csak azon sajnálkoztam, hogy egyetlen egy habcsókot sem tudtam megenni, és egy újabb évet kellett várni, hogy megkóstolhassam az áhított csemegét. Már biztosan elfelejtettem volna az egészet, de nem olyan régen –tán egy-két éve-, megláttam egy égett szélű, megsárgult, kemény fedeles könyvet, annak a Karácsonynak az egyetlen megmaradt emlékét, mely tárgyi, fizikai lététől elrugaszkodva szimbólummá vált. Az elmaradt Karácsony szimbólumává.

Még ma sem tudom annyira belsőségesen megülni ezt az ünnepet, mint szeretném. Ha tehetném, egyszerűbb étkeket ennék, mint hétköznap akár egyszerűbbet, mint egy átlagos hétvégén. Nem szaladgálnék bevásárló kocsival, és nem cipelnék töménytelen dolgot a lakásba. Jó lenne csendben lenni, és csupán apró szimbolikus, de személyre szabott ajándékokat adni a szeretteimnek. De vajon a gyerekeim megértenék-e azt, hogy a kevés mennyivel több, hogy milyen egy kis habcsókra egy évet várni? 

VÉGE

Forrás: https://paphnutius.freewb.hu/proza/