Az élet a legjobb történetíró. Senki se gondolja, hogy van az az írói fantázia, amely felülmúlhatja az életünkben történő eseményeket. Vannak, akik észre sem veszik, ha belekerülnek egy izgalmas forgatókönyvbe és csak asszisztálnak a filmben, amelyet a sors rendez. Megrázzák magukat, hogy ezt is megúsztam, talán felteszik a kérdést, hogy ez, vagy az miért történt, aztán mennek tovább. Igazából nem keresik a választ. Azok száma pedig igen csekély lehet, akik a velük megtörtént legkülönbözőbb eseményeket összefüggésében is vizsgálják, valamilyen felsőbb értelmet keresve. Pedig az „Élet” nevű puzzle igen izgalmas kirakójáték!
Az itt leírt történet minden eleme, történése igaz, vagyis megtörtént. Persze fel kell használni mindenféle írói eszközt, hogy az olvasó is átélje, ami a mesélővel történt. Ilyen eszköz lehet az is, hogy az idősíkok és események kicsit megkeverednek. De hát ettől izgalmas ez az egész. Sokszor elgondolkodom azon, hogy az életünk egy lineáris eseménysor, ha a múló idő függvényében nézzük. Azonban, ha felülről, kívülről próbálunk ráközelíteni, akár egy drón kamerája, már mást látunk. Egy mátrixban élünk. Minden történése az életünknek, ezer lehetőség végiggondolásának és sorsszerű történéseknek a következménye. Bizonyos dolgok, legyenek azok végzetesek, vagy örömöt okozóak, ebben a mátrixhálóban pillanatnyi helyzetünkhöz képest igen közel vannak hozzánk, egyes közelinek képzelt dolgok, pedig elérhetetlen messzeségben. Csak ezt a vonalszerű gondolkodásunk miatt nem láthatjuk.
Talán szerencsére!
Innen a túlra
Olyan nyugodt este volt. A vendégek szobáikba vonultak éjfél előtt. Még volt néhány üres szoba. Éjfél is elmúlt már. Az ajtót nem zárta be, hátha jön még vendég. Közel a pálya, sokan elfáradnak vezetés közben és lehajtanak. A németországi és ausztriai vendégmunkásoknak, akik Törökország, Szerbia, Macedónia, vagy Albánia felől jönnek a nyári szabadság letelte után, drágák a szobák, de azért próbálkoznak, keresgélnek. Többen is bevonulnának egy kétszemélyes szobába, de még így is csak a felét szánnák rá, mint amibe kerül. Van, hogy a portás megszánja őket, bár ez igen ritka eset, ha végignéz egy koszovói, vagy monte negro-i családon, amikor az apa, vagy az anya vállán kis gyermekek alszanak, mit sem tudva a nehézsors-világról.
Ahogy oldalra néz egy fura alakot lát elmenni a recepció bejárat felöli ablaka előtt. Nagy fekete kalap, hosszú, fekete kabát, amit régen lódennek hívtak. Afféle Clint Eastwood kinézetű alak. A fotocellás ajtó kinyílik. Hallja, ahogy belép a férfi, de nem jön a pult felé, hanem leül a kényelmes bőrfotelbe. A recepciótól nem lehet odalátni és a hall nagy tükre sem mutatja azt a részt. A hotel jó részét mutató kamerarendszer, pedig hetek óta rossz. Az éjszakai portás gyorsan behívja a PC-n a szobatérképet, keresgél, milyen ajánlatot tegyen. Az idegen mozdulatlanul ül a fotelben. Valószínűleg partnere az autóban szöszmötöl, vagy valamelyik vendéget várja, hogy lejöjjön a szobából.
Már eltelt vagy öt perc. A portás nem izgulós fajta, nem is türelmetlen. Vár. Látott már mindent, amit egy ilyen előkelő hotelben látni lehet.
„Amit én nem láttam már itt, az nincs is” -szokta volt mondani.
Aztán úgy dönt, megnézi magának ezt a titokzatos, néma idegent és szóba elegyedik vele. Az is lehet, valami csöves, aki az út másik felén elterülő erdőből bepofátlankodott.
Teljes csönd. A szobákból sem hallatszik ki semmi zaj. Félhomály. Hirtelen feláll, megkerüli a pultot, kilép a hallba és a fotel felé fordul, ami nem látszott a székéből.
A csodálkozástól eltátja a száját. Az idegen eltűnt. Hirtelen megborzong. Hallotta bejönni, hisz az ajtó nem hangtalanul nyílik, Hallotta leülni. Utána nem hallott semmit. Az jutott az eszébe, ha a férfi négykézlábra ereszkedett, a pult alatt elmászhatott volna, de nem hangtalanul a teljes csendben. Utána pedig mindenképpen meglátta volna bármerre megy.
Kilép az épület elé az impozáns márvány lépcsőre. Nézi a hotelvendégek autói körül, jobbra-balra a díszcserjék irányába, de sehol. Ha bement volna az erdőbe az idegen, annak is hangja lenne, ha az úton megy bármerre, a közeli telkek kutyái ugatnának. Nem mehetett sehová. Akkor benn van, valahol!
Mit kell ilyenkor tenni? Meg kell keresni! Keresni kell a pincében, az alagsori termekben, a hátsó gazdasági folyosón, a konyhán, a rendezvénytermekben. Visszamegy és bezárja az ajtót, úgy, hogy ne lehessen kinyitni belülről sem.
Elindul megkeresni a férfit.
*
Először megpróbál irányokat kizárni. A VIP terem kizárva, mellette kellett volna elkúsznia. Lehetetlen. Ugyanez igaz az alagsori helységekre és a wellnessre is. A szobákhoz vezető lépcsősor, vagy a bár maradt, illetve az étterem. Az étteremből nyíló két rendezvényterem ajtaja kilinccsel csukva. Ezeket is ki lehet hagyni.
Mielőtt elindul, valahogy mégis olyan lehetetlennek tűnik, hogy bárki képes elérni ezeket a helyeket. Elaludt volna? Nem! Soha nem aludt el. Nappal bőven kialudta magát munka előtt.
Mindegy most már! Menni kell! Időt nyerni. Ugyanis az étterem mögött nyíló gazdasági folyósókon keresztül azokra a helyekre is el lehet jutni, amelyeket most első körben kizárt. Ha itt marad és tényleg egy rossz szándékú alak bujkál a hotelben, előbb utóbb a VIP terem felől hátába kerülhet, az alagsor felől pedig beszoríthatja a pult mögé. Akkor pedig nincs menekvés, csak full kontakt harc.
Azt pedig el kell kerülni. Kora és habitusa alapján már alkalmatlan ilyen egyenlőtlen küzdelmek megvívására, fegyvert pedig nem tart. Marad a helyismereti előnyből származó gyorsaság és a meglepetés okozás. Tehát indulás!
Van egy apró elemlámpája. Fél tenyerébe elfér. Egy darab, hideg, fehérfényű led világít benne. A recepció gyér éjszakai világítása kivételével, mindenhol sötét van. A lámpa arra kell, hogy addig világítson, míg az adott helyiséget megvilágító rendszer kapcsolójáig elér. Ezen túlmenően elvakításra is szánja, mint egy fegyvert.
Más védelmi eszköze nincs. Úgy gondolja, hogy az a szakmája, hivatása, dolga, hogy szóval oldja meg a konfliktusokat. Ha azzal nem menne, erőszakkal sem menne, hisz nem lehet megsebezni, hogy rosszabbra ne is gondoljak, a hotel területén senkit. Milyen fényt vetne ez erre a helyre?
Itt azonban már elindult valami. Aki ide besurrant, akár agresszív, akár nem, rosszban sántikál. Meg kell keresni, sarokba szorítani, ráijeszteni, kifaggatni, aztán, ha nincs nagy gond, elzavarni. Ha keménykedik, akkor meg kell védenie magát. Elvakítom és valamivel kupán csapom! -gondolta. Aztán kimegy a hotelból, valamelyik hátsó kijáraton. Eltűnik a hátsókertben és hívja a rendőrséget. Olyan helyre megy, ahonnan láthatja, ha közben elhagyná valaki a hotelt. Ez a terv.
Elmegy az étterem hozzá legközelebb található villanykapcsolójáig és kivilágítja a termet. Nem lát senkit. Odamegy a hátsófalból nyíló egyik ajtóhoz, amely egy rendezvényterembe vezet. Benéz, senki. Kinyitja a másik rendezvényterem ajtaját. Üresség és csend. Mindkét ajtót kilinccsel visszacsukja, hogy hangtalanul ne lehessen kinyitni. Visszanéz a bezárt bejárat felé. Hiszen vendég még éjszaka is jöhet. Nincs senki ott sem.
Átmegy az éttermen, a konyha felé. Itt fotocellás ajtó van. Most kinyitott állapotban maradt. vagyis, aki eljutott az étterembe, erre akadálytalanul tovább osonhatott. Akkor pedig, ha végigmegy a hosszú folyosón, ahol balra a konyha, jobbra a mosogató és a hűtőkamrák vannak. Szemben egy hátsó kijárat, amit éjjelre mindig bezár. Ezeket mind végig kell nézni. Először a mosogató irányába el. Mögötte kis folyosó és két iroda, aztán VIP terem és már a recepció mögött van. Ezen gyorsan végig kell menni! Megcsinálja. Már a recepcióra ér, hátulról. Újra bejárat. Üres. Nem vár bebocsájtásra szobát kereső vendég. Zárja a VIP ajtaját hátulról már nem lepheti meg senki. Vissza az éttermen át, újra a hosszú folyosóra. Most végig siet a konyha különböző részein. Mindenféle főző, sütő és melegítő berendezések között halad gyors léptekkel, közben jobbra-balra lesve, mint egy vadászkutya. Vissza, ki a fő folyosóra. A hűtőkamrákba nem néz be, csak az ajtók zártságát ellenőrzi. A hátsó folyosón végén az ajtó zárva. Itt nem ment ki senki. Hát akkor még itt vagy pajtikám!
A hátsó bejárat előtt a folyosó balra törik. Itt két földszinti szoba van. Ezeknek külön bejárat. Az is zárva. Szűkül a kör. A szobák mellett van a hátsó lépcső. Innen el lehet érni minden emelet, minden folyosóját és szobáját. Ha bement valamelyik szobába, nem fogja megtalálni, elmélkedik. Az üres szobák és a szobaasszonyok tárolóhelyiségei is zárva vannak tartva állandóan. Ezeket meg sem nézi. Felsiet a lépcsőn. Végignéz az összes sötét folyosón, bevilágít, de továbbra is a hátsó lépcsőházban közlekedik. A lehető legnagyobb csendben és gyorsan. Akár egy bújócska, egy játék. Nem fél. Hajtja a vadászösztön, az adrenalin. Nem képzelődik, hogy nézhet ki, akit keres. Ha meglátja, tudni fogja.
Felér a legfelső szintre. Végig siet a folyosón, hogy most már a fő lépcsőházon lemenve visszatérjen a recepcióra. Ekkor elindul a lift lefelé.
Na, megvagy! - gondolja. Most már nem is olyan csendben siet le a lépcsőn. Most megleszel! A bejárat zárva, nem tud kimenni. Újra elbújni nincs idő.
A lift előbb ér le, mint ő. Kiér a hallba. A szőke lány, csivavájával az elsőről megy megpisiltetni az ölebét és elszív egy cigit is. A portás kinyitja az ajtót nekik és kiül a lépcsőre. Érzi, hogy leizzad.
A lány odajön egy kicsit beszélgetnek. Majd jó éjt kívánva felmegy. Megint egyedül marad. Éjjel egy körül van az idő. Nem lett meg, akit keresett. Talán mégiscsak elaludhatott és álmodott. Bár ezt maga sem hitte, mégis ezt hagyta magában végleges verziónak.
Bezárja a hotelt és felmegy a netre. Megkeresi a Jazzy rádiót és egész halkan hallgatni kezdi a lágy, andalító muzsikát. Ilyenkor, éjjel, mindig smooth jazzt játszanak. Pedig jobb lenne valami pörgősebb. Akik ezekben az órákban rádiót hallgatnak, nem aludni akarnak, hanem ébren maradni. Közben fellép a Pinterest-re, a kép gyűjteményét gyarapítani.
Tán egy óra telhetett el, vagy annyi sem. Egy hatalmas, fémes csattanást hall a konyha felől. Olyat, mint amikor valaki leejt egy nehéz fémtárgyat, például egy vaslemezt, vagy mondjuk egy fém tálcát.
*
Ha már éreztél olyat, hogy hirtelen libabőrös leszel valami váratlan történéstől, például egy izgalmas thriller nézése közben, amikor a libabőr olyan kemény lesz, hogy az alkarod bőre érdessé válik és a szőr valóban áll, mint a mondásban valaki hátán.
Na, valami ilyen érzés rántotta vissza az éjszaka jelenébe. Óvatosan leszedte a hangot a rádióról, pedig egész kellemes szaxofon muzsika szólt éppen. A csönd akkora lett, hogy a fülében sípolt. Talán ez a megugrott vérnyomás jele lehetett. Agya rögtön helyreállította a korábban futó programot.
Mégis itt van ez a szemét! Meg kellett volna nézni az alagsort, a kazánházat és a hátsókertet is! Mindegy, most már nem kell. Ott van a konyha, mosogató környékén. Lehet épp itt van a háta mögött a VIP-ben, de az ajtót bezárta, nem tud mögé kerülni.
A legfontosabb most várni. A behatoló nyilván megijedt, ha levert valamit. Lapít. Tudja, hogy már nem maradhat észrevétlen. Készül valamire. Kiszökni, vagy véghez vinni, amiért jött. Lehetőség még, hogy valami szer hatása alatt áll, amitől bizonyos érzékei nem működnek, bizonyos tulajdonságai felerősödnek.
Nem hall semmit. Ilyen nincs! Meg kell mozdulnia végre!
Jó! Rendben. Nem szabad tovább várni! Indulás. Óvatosan elindul a hátsófolyosó felé. Átmegy az éttermen, nem kapcsol villanyt, hogy ne tudja senki, hogy jön, szorosan a bárpult vonalát követve és elér az automata ajtó közelébe. Ha odalép az ajtó elé, az rögtön kinyílik és akkor szembe találja magát az osonó valakivel. Erre rá kell készülni.
A kis led lámpáját a szájába veszi. Ezt a belépés pillanatában fogja felkapcsolni. A sötétben ez fegyverként fog hanti. Támadó eszközként. A bárpultról óvatosan leemel egy bontatlan San Pellegrino ásványvizes üveget. Hú, ez ütlegnek jó nehéz! – fut át az agyán.
Egy pillanat alatt az ajtóban terem, bekapcsolja a lámpát és ütésre emeli az üveget.
Az ajtó kinyílik. Belép. Minden üres. Mozgás nincs.
-Előbújhatsz! Vége a játéknak! – mondja.
Semmi. A fotocellás ajtó a háta mögött bezáródik. Felkapcsolja a folyosó világítást. Megint semmi. Lenéz a lába elé.
Egy méretes, fémből készült álmennyezet darab fekszik előtte a kövön. Hát ez volt a zaj! Valamiért leesett a plafonról. Jó, hogy nem állt alatta, vagy hogy nem csúcsidőben zuhant le. Megsebezhette volna a mosogatót, vagy valamelyik éppen alatta áthaladó pincért.
Megemeli a lemezt és a falnak támasztja. Visszamegy a bárba és kinyitja a vizet.
Vége lehetne már ennek az éjszakának. Az órájára néz. Két óra. Akkor még a fele hátravan. A műszak vége, végeláthatatlan messzeségben pislákoló gyertyafénynek tűnt egy alagút túlsó végén. Visszakapcsolja a rádiót és belemerül a net világba. Képeket gyűjtött akkoriban a Pinterest-en, különböző témákba rendezve. Voltak állandó témái és időnként rákapott valami újra is. Mostanában éppen a The Walking Dead sorozatról forgatási képekre és Frida Kahlo mémekre vadászott. Legalább egy órája foglakozott ezzel. Lehetett úgy hajnali három.
A görcsök, amik egyszerre kapták el mindkét combját, brutálisak voltak. Hirtelen, minden előjel nélkül léptek fel. A nagy fájdalomtól felugrik. Lábai, mint két nagy darab fa, tehetetlenül kötötték össze felsőtestét a márványpadlóval. Brutális, elviselhetetlen fájdalmat érez. Felső testével a pultra hajol, könyökével tartva magát. Vár. Lelassítja zihálását, tűri a fájdalmat, hátha enged a görcs. Nem, nem enged. Elindul és óvatosan lépked, mint festők a falétrával. Volt már ilyen görcse egy-két alkalommal, amikor elfeledkezett magáról és túl sokat ült a PC előtt. Ilyenkor, ha kicsit lohad a fájdalom aktivitása, óvatosan ellépdel a gyümölcs hűtőig, megeszik két banánt és helyreállnak a dolgok. Most is ez a terv. Már nem számít, hogy mi történt korábban, hogy besurranót keresett fél éjszaka. Csak a görcs. Most ez a program. Önmentés. Kikeveredni ebből. Ha vendég jönne a hajnalban szobát keresve, nem tudná beengedni. Tehát gyorsan helyre kell jönni!
Most, mintha egy kicsit engedne. Megyek. – gondolkodik hangosan.
Kiér a recepciós pult mögül és óvatosan lépked át a hallon. Ekkor még erősebb görcs rántja össze a combjait. Beleveti magát a nagy tükör melletti bőrfotelba. Pont szemben ül azzal a ponttal, ahol az idegen ücsörgött. Vár. Leveri a víz. A görcs nem enged. Elhatározza, hogy menni kell! Ez a ma éjszaka jelmondata! Menni kell!
Feltápászkodik. Hátán a vasalt fehér ing már teljesen átvizesedett. Eltántorog a bárpultig. Támolyog a pultba kapaszkodva, időnként az útba eső bárszékekre könyökölve, megpihenve. Már a pult túlsó végéhez ér, kábé, ahol felkapta korábban az ásványvizes üveget.
Nagyon rosszul van. Forog vele a világ. Mindegy! A fele utat megtettem a gyümölcskamráig. Akkor jobb lesz. Úgy gondolt most a banánra, mint tengerben fuldokló, a bedobott mentőövre. El kell érni!
A pultot elengedve megáll a fotocellás ajtóban. Az kinyílik. Éppen oda lép, ahol korábban a leszakadt lemez feküdt. Aztán se kép, se hang.
*
A fájdalomtól eszméletét veszti. Hanyatt esik. Feje nagyot koppan a kövön. Elterül az étterem márványpadlóján. Esés közben felborít két bárszéket, két éttermi széket, arrébb sodor egy asztalt és aláesik. Fájdalmai megszűnnek. Nem bántják görcsök, nem számítanak besurranó tolvajok és szobát hajtó éjszakai vándorok sem.
Banánra sincs szüksége. Elemlámpára és San Pellegrino vízre sem. Csak erre a hűvös márványpadlóra. Csak erre van most szüksége. Megszűnt minden más.
Ami ezután történt, nem tudhatta. Csak évekkel később, az élet-puzzle kirakása közben fakadtak fel emlékfoszlányok, képdarabok, míg egyszer aztán fotószerű emlékek is visszajöttek.
Eltelt valamennyi idő ebben a tökéletes nyugalomban. Gyönyörű, stressz- és fájdalommentes, embermentes idő. Ekkor csiklandó érzés fut végig a testében. A végbélnyílásától indul. A gerince menti idegek nanoszekundumnyi idő alatt elszállítják az ingert az agy megfelelő érzékelő pontjáig, ahol megszületik a döntés. Az egyetlen jó döntés, agyának legjobb döntése az eddigi élete során.
Felébred. Egy löket, majd egy vákuum szerű érzés, mely visszatartja a végbél tartalmát. Jaj, majdnem összecsináltam magam. Ez volt az első gondolata. A hátán fekszik. Hideg nyugodtság uralkodik el rajta. Rég volt ilyen tiszta a feje. Régen tudta ennyire pontosan, hogy mit kell tegyen. Fel akar ülni. Megfogja a fejét. Nincs betörve, de egy nagy dudort érzékel a tarkója fölött. Ahogy feltápászkodik, a jobb felkarja, néhány bordája, medencecsontja és néhány ujja is fáj. A későbbi napokban, a testén jelentkező feketés-kék foltok jelzik majd, hogyan vágódott el.
Eltántorog a zuhany alá és gyorsan rendbe teszi magát. Eszébe jut, hogy hajnalban egy takarítónő telefonálni fog. Magával viszi telefont is. Jól sejtette. Hamarosan csörög. Azt jelenti, hogy fél öt van. Akkor döbben rá, hogy közel másfél óra kiesett az életéből.
*
Az esetet nem említi senkinek. A következő napok éjszakai műszakjain nem történik semmi. De ott belül, az agyban erős változások indulnak. Először csak azt érzékeli, hogy nem hat rá a hotel varázsa, az, amiért minden este örömmel jön el, nem gondolva rá, hogy mi várja majd benn. Aztán egy-két műszak után azt érzékeli, hogy fél. Nem valakitől, mint általában az emberek, hanem az egyedülléttől fél. Úgy érzi nincs biztonságban. Felmond.
*
Eltelt egy év is, talán több is, amikor egyszer álmodik az esetről. Nem is mondanám álomnak, csak úgy beugranak képek arról az éjszakáról. Aztán egy hónap múlva újra. Majd egyre többször fordul elő a dolog és lassan összeáll a kép, aminek a foszlányai bevillannak.
Mintha egy drón szeme lenne, úgy lát le az étterem plafonjáról.
Félhomály van. A kis fény, a recepció felől szűrődik be az étterembe. A bárpult mellett két felborult bárszék. A bárhoz legközelebbi asztal mellett két felborult karosszék. Az asztal kissé félretolva eredeti helyétől. Egy emberi test fekszik a földön. A hátán, teljesen kiterülve. Arca a plafon felé. Élettelenül hever. Fekete nadrágja beleolvad a homályba. Fehér inge kicsit félrecsúszva, a fekete nyakkendő a mellén, mintha odaragasztották volna. Kezeit teátrálisan széttárja, mintha Krisztust játszana. Sokáig nézi onnan fentről ezt a haszontalan, élettelen testet, ami már semmire sem lesz jó. Gondolkodik, hogy messze elkalandozzon innen, mindig vágyott az Orion csillagképbe. De aztán valami hamisnak tűnő, nosztalgikus érzés húzza vissza, hogy mégse induljon intergalaktikus utazásra. A test hitelen közel lesz és eltűnik benne.
*
A férfi, csak évekkel később kezdte összeilleszteni története darabjait. Mára meggyőződésévé vált, hogy akkor, ott, éjjel a hotelban, a Halál látogatta meg. Eljött érte. Hívta, szótlan. Csak rendezgette az eseményeket, tologatta az idősíkokat. Adott kiskaput is. Szerencse, hogy játékos kedvében volt.
A néhai éjjeli portás nem tartja már ezt a dolgot félelmetesnek. Úgy gondolja a halál mindig itt van körülöttünk. Egy vékony, láthatatlan fólia választja el azokat a párhuzamos univerzumokat, amelyekben életünk más-más fordulatot vesz. Átlépni könnyű. Innen a túlra eljutni nem is nagy dolog. Visszaút azonban nincs. De mindennek ára van. Igaz, hogy a halál, az utolsó pillanatban elengedte, de 3 hét múlva elragadta a szerelmét.
Még azt is fontos lenne e történet előszavaként, utólag megemlíteni – lám már én is tologatom az idősíkokat-, hogy egy skót boszorkányt felhasználva, a Halál egy évvel korábban, rémisztő üzenetet és jelet küldött, ami ugyanitt a hotelben, egy másik adrenalindús éjjelen került kézbesítésre.
De ez már egy másik, leírásra váró történet.
VÉGE
Tata, 2020.
