Pesti multikulti

A nő orosz anyanyelvűként már régóta itt élt a családjával, akkor éppen egy belvárosi, zárt udvaros bérház egyik lakásában. Aztán eljött a rendszerváltozás ideje. Népek jöttek-mentek és Budapest élettel telt meg. Az elsők között érkeztek a kínaiak. Volt, aki egyedül, vagy előre küldve fészket rakni, volt, aki kis családdal, és voltak három generációs betelepülések is. A belvárosi ház egyik lakásába is beköltözött egy ilyen család. Csendesek, udvariasak. Ha szembe találkoztak egy lakóval szégyenlősen mosolyogva köszöntek előre. Egész nap hajtottak. Építették a kicsi bizniszt. Lassan megtanultak magyarul kommunikálni. A nagypapa ebből nem sokat érzékelt. Reggel kitette a székét az udvarra és egész nap ott ült. Nem szól senkihez, nem köszönt senkinek. Csak ült és nézett. Lassan megismert mindenkit, aki lótott-futott egész nap. Már ismerte a lakók szokásait. Ki mikor jön, mikor megy. Néha magában fütyörészett. Talán kínai császárok történetét elmesélő népdalokat, de az is lehet, hogy Mao Ce-tung hősi tetteit dicsőítő mozgalmi dalokat. A nő mindig észrevette és még rá is köszönt időnként. De a bácsi csak ült és összeaszott, ráncos arcbőréből, csupán a szűk résen kisandító szemei jelezték, hogy nem egy szobor, hanem élő ember. Hetek teltek el így és Natasa az egyik alkalommal, amikor elhaladt a bácsi mellett, halk füttyre lett figyelmes. Kalin, kamalin, kakalin-kamaya- ismerte fel a világ leghíresebb orosz dalát. Hátranézett. A szűk résből kinéző szemek hamisan mosolyogtak.