Gerecsei Öreg Tölgy (A bejegyzés fotóit a gerecsei Öreg Tölgyről készítettem, 2021 júniusának elején)
Hajnal a Gerecsében
Hajnal van. Június eleje. A korán kelő karvalyposzáták énekétől ébredezik az erdő. Szerelmes hímek jelzik a némán figyelő tojóknak, hogy itt vannak és tettre készek. Még a szemérmes európai fülemülék is abbahagyják egy kis időre a bokrokban, a csalogány-dalt.
Fülelek. Nem mozdulok. Az erdőszéli csalán az utóbbi napok esőzéseinek hatására már derékig ér. Előttem hecsedli bokrok rózsaszín virágai várják, a hamarosan a völgybe beszökő első napsugarakat. Kelyheikben harmatcseppek. Vizuálisan takarva vagyok. A szagom azért emberi. Egy reggeli erdőjárás előtt az ember nem borotválkozik és előző nap sem. A ruha se legyen friss öblítő illatú! Tehát álcázás terén megtettem, amit egy természetszemlélő tud.
Már dereng. A Nap, ott bujkál a Gorba-tető mögött. Még vagy 10 perc és beköszön az Öreg-Kovács északi völgyébe, hogy hirtelen kiviruljon minden.
A bükkökért járok ide. Hatalmas teremtmények, 30-40 méter magasra is megnőnek. Van latin nevük is, Fagus sylvatica. Vékony, sima, ezüstszürke a kérgük, rajtuk itt-ott különös rajzolat, a „kínai bajusz”. Az elszáradt, leesett ágak nyomai. Erre sok nőtt. A Gerecse és a Vértes lapos hegyplatóin és a völgyekben nagy bükkösök élnek. A sasbércek kitett részein pedig csenevészebb faállományú karszt-bokor erdők nőttek. Aztán elkezdték a bükkösöket kitermelni. Volt egy rész a Vértesben, amit a térkép Bödön bükk néven jegyzett. Emlékszem, hogy megdöbbentem, amikor az akkor kedvenc helyem fáit elkezdték kivágni. Ugyanez a sokk ért, amikor az Öreg-Kovács fennsíkján haladva a Szent-Péter kápolna felé, szinte pusztasággá vált a kopaszra tarolt hatalmas terület.
Néha, ha az erőt járom és elfáradok, soha nem ülök le. Hátam egy sudár bükk törzsének támasztom és pár perc alatt felfrissülök.
Hogy a fa adja-e az energiát? Ki tudja. Lehet. Egy biztos. Szeretek egy fa törzsének dőlve felfrissülni. Most azonban csak távolról csodálom őket a hajnali derengésben.
A bükkök alatt az erdő szinte tiszta. Kevés a bokor és a magonc, mert ezek az óriások az égben összefogózkodnak. Így alig érik el a napsugarak a talajszintet. Erre egy muflon csordát szoktam látni. 7 egyed volt a legtöbb, amit egyszer számoltam. Ezek a tülkösszarvú őskecskék, melyeket európai muflonnak hívnak, nem őshonosok nálunk. Valahonnan Korzikáról, meg Szardíniáról származnak. Egyszer már eltűntek a tájból. Levadászták őket. Aztán valamikor, tán a 90-es években 50 egyedet engedtek el a Vértesben, emlékeim szerint. Gondolom másfelé is. Lényeg, hogy annyira elszaporodtak, hogy már találkozni is lehet velük, nemcsak vadasparkokban és vadásztársaságok tenyészeteiben, hanem szabadon is.
Egy vadnyúl tűnik fel a tisztásszéli földúton, pont velem szemben. Kicsit sután néz ki, ahogy lassan ugrál. Mivel első lábai nagyon rövidek, ez a lassú, szemlélődő haladáskor úgy látszik, mintha minden egyes ugrásnál orra esne. Most megáll, körbeles, aztán hirtelen eltűnik a magas fűben.
Pont a szemben húzódó lapályos részen, bokros dzsungel nőtt. Egy öreg kocsánytalan tölgy uralja itt a terepet. Formája engem mindig boszorkányra emlékeztet. Egyszer el is neveztem boszorkányfának és azóta, ha az erdőt járom és öreg tölgyre akadok, mindig a boszorkányformát keresem benne. A hajnali gyér fényben kicsit félelmetes számomra. Nem szívesen ölelném meg ezt a fát, pedig a tölgyek nagyon különlegesek. Sokáig élnek. Nem ritka a több száz éves egyed, és 800 évnél idősebbeket is számontartanak. Egyes egyedei uralják környezetüket. Az emberek számontartják őket, nemzedékről nemzedékre viszonyítási pontok a térben és az időben is. Nevet kapnak és napjainkra akár még médiasztárokká is válhatnak. Ilyen itt a környéken a tatai Öreg Platán, amely 230 éves, több könyv ihletője és sok filmben is feltűnik, vagy a gyönyörű kocsányos tölgy, a gerecsei Öreg Tölgy, amit több mint 300 évesnek becsültek és film is készült róla. Az idő tanúi ők. Bár tudnánk velük kommunikálni. Persze ők egymással tudnak, csak nem ismerjük a nyelvüket. Talán azt is jelezték egymásnak, hogy itt vagyok és azt is, hogy nálam nincs sem kézi, sem motoros láncfűrész. Tehát nem kell tőlem félni.
A Nap most átbukik a Gorbán. Először besüti a nyerget, vakító fényt eresztve az álmos aszfaltút nedves burkolatára, majd beúszik a völgybe. Most már a fülemülék is dalolnak, a bozótos verebei is nagy zajt csapva kezdik élni családi életüket. A bükkös felől egy hollópár reggel párbeszéde visszhangzik. Ez a legnagyobb verébalakú madárfaj. Hányszor láttam már az idegesen köröző hollót, amit a párját keresi. Kurrogása szinte sírás, de mindenképpen panaszkodás.
Most a földút, amelynek szélén megbújtam, fénybe öltözik. Egy őzpár ballag ki a közepére. Elnéznek a még sötét bükkök felé, majd a napos Gorba-nyereg irányába. Úgy döntenek. hogy a tölgyet körülvevő bozótos ideális reggeliző hely lesz. Nagyokat szökellve eltűnnek.
Ideje nekem is indulnom. Vár a város, a borotválkozás és a tiszta, száraz ruha.
Hajnali madárének
A film, a gerecsei Öreg Tölgyről
A Nagy Fafilm
