Az utóbbi időben több olyan gondolatot lejegyeztem, amelyek saját magam számára megfogalmazott tanácsok. Afféle bölcseletek, amelyek önállóak, bár össze is köthetőek. Gondolkodtam mit lehetne ezzel kezdeni. Aztán valamelyik nap egy nagy túrát tettem a hegyekben. A végtelen erdő körbeölelt. Öt órás erdőfürdőm során, amikor is tényleg esett az első két órában és csodás fotókat csináltam, megszületett a megoldás. Mire kiértem egy nagy tisztásra elállt az eső, kisütött a Nap és a mező virágai megmosakodva, ünnepi ruhát öltöttek. Így adta magát az ötlet, hogy a virágok díszítsék fel gondolataimat.

Nem aggódom a holnap, még kevésbé a holnapután miatt.

Ma van feladatom, azt kell elvégeznem, tehetségem szerint a legjobban.

A következő nap is ez lesz a dolgom.

Többet nem tehetek.

Este visszagondolok az eltelt napra.

Ha mindent úgy végeztem el, ahogy szerettem volna, jutalmam a nyugodt alvás.

Ritkán alszom nyugtalan.

Az aggódás legyengíti az embert.

Rossz helyre teszi a gondolkodás fókuszát, ezért előrehaladás helyett állandóan a bizonytalan célt keresi.

Minden tragédia azé, aki elszenvedi.

Az együttérzés nem keverendő össze a másik helyetti szenvedéssel.

Mindenki fájdalma a sajátja, vagyis azé, aki fizikailag érzi.

Más osztozhat vele fájdalmában, de csak a lelki részében.

Álszent dolog azt mondani: tudom mit érzel.

Honnan tudhatnád?

Senki sem tud a másikkal azonos pontról ránézni egy problémára.

Így nem is érezhet ugyanúgy.

Ugyanazok a traumák, mindenkire másként hatnak.

A foghúzás sem fáj egyformán és a fejfájás is egyénre szabott.

Soha ne engedd, hogy más bizonytalansága átragadjon rád. Ő sem azért sugározza feléd, hogy lehúzzon magához, azt várja, hogy felemeld magadhoz.

Csak akkor mutass erőt, ha tényleg erős vagy. Nem elég erősnek lenni, nem bűn.