Anyu nem használt internetet. Nem is akart szerepelni a közösségi oldalakon. Ezért a személyes blogomban teszem meg a búcsúzást, ezzel a verssel:
Anyu
I.
Anyu 23 éve él egyedül.
23 éve old meg saját maga, minden dolgot.
Még az autós segítséget is nehezen tudom ráerőltetni.
Apám halála után, soha senkit nem engedett a maga közelébe.
Soha, senkinek nem engedte, hogy beleszóljon a dolgaiba.
Mindenről saját véleménye van.
Anyu egy szuverén egyéniség.
Egy bátor ember, aki mer a saját útján járni.
Nem használ internetet.
Nem használ okostelefont.
Nem pazarolja az idejét felesleges dolgokra.
Minden perce a családjáé.
A nyugodt figyelmesség állapotában él.
Soha nem veszekszik.
Mindent békével kezel.
A lelki béke óriás-szobra.
A példaképem.
II.
Anyu most küzd.
Összefogtak ellene.
A biológia, a gerontológia mechanizmusai
és még sok más -gia-ra végződő szörnyűség.
De ő küzd.
Nem a halál ellen.
Nem az orvosok ellen, követelve az egészséget.
A nyugodtságért, a méltóságért.
Mi más lehet ennél fontosabb.
III.
Két hete kezdtem ezt a verset.
Egy hete írtam a második szakaszt.
De nem tudtam, hogyan is fejezhetném be.
Ezért félbehagytam.
Most befejezem, mert ennek a történetnek ma reggel végeszakadt.
Nem hirtelen.
Nem váratlanul.
De végeszakadt.
Körülbelül fél nyolckor,
Anyu elköltözött egy másik dimenzióba.
Lelkében békével és szeretettel.
Arca bőre sima volt, szája csukva,
szemével épp csak kitekintett fáradt szemhéjai alól.
Az Orion felé nézett, pontosan a Lófej ködre,
amelynek homlokán felhúzott térdekkel,
egy fiatal suhanc ül,
aki 23 éve várja:
Apám…
Tata, 2022. november - december.
Befejezve: december 11.
Advent 3. vasárnapján, ha meggyújtod a rózsaszín gyertyát és ismerted Anyut, egy pillanatra gondolj rá is!
