Siófok a 60'-as évek végén

IV. A remény felé lépdelve

Azt mondják, az lesz igazából felnőtt, akinek már nem élnek a szülei. Hát ilyen szempontból szerencsés vagyok. 60 lettem, mire felnőtté váltam. Ez azért lehetett így, mert szüleim nagyon korán akartak engem és épségben is tartottak, hogy megéljem ezt a kort. Anyám mindig azt mondta, amikor látta, hogy életem nehezebb periódusában vagyok, hogy: Vigyázz magadra, nem akarlak eltemetni! Neked kell majd engem!

Sajnos, most, hogy már én is felnőtt vagyok, ami ráadásul egybeesik a 60. életévről megemlékező írással, így a szüleimre való emlékezés is szervesebben épül bele ebbe az írásba.

Amikor betöltöttem az 50-et, kezembe került egy régi mappa, benne egy csomó, lap, fecni, a tinédzser koromban született íráspróbálkozásaimmal. Ebből közöltem akkor egy csokrot 50 címmel. Tudtam, hogy most, a 60. alkalmából mást kell kitaláljak.

Van egy mondásom: Az öregedésben csak egy jó dolog van, hogy az embernek lassan mindenről lesz egy története. Nekem pedig nagyon sok történetem van, hiszen mindig próbáltam mozgalmas életet élni. Ám sok olyan kisebb történés válik emlékezetessé, ugrik be időnként az emlékezetbe, amit nem lenne érdemes önálló sztoriként megírni. Így született az ötlet, hogy elkezdem összefonni az ilyen aprócska emlékképeimet és meg sem állok 60-ig. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy ezt be kell fejezzem a következő születésnapig.

15

Kb 13 lehetek. Kapok egy könyvet ajándékba. Az osztrák tudós-meteorológus, Alfred Wegener kontinensvándorlásokról szóló kutatásait mutatja be Dr. Hédervári Péter, a Születő óceánok, haldokló tengerek címmel. Lenyűgöz és elhatározom, hogy geológus leszek. Beadom jelentkezésemet az ország egyetlen geológusképző iskolájába.

Csak jó tanulók mehetnek és szóbeli is van, ami szokatlan a 70-es évek közepén. Az elbeszélgetés első kérdése ez volt: István! Hallott már valamit a geológiáról?

Rögtön beugrott a kedvenc könyvem, így ezt válaszoltam: Nemrég olvastam egy könyvet a Wegeneri Pangeáról.

Nem volt több kérdés. Felvettek.

16

Lassan 15 leszek.

Első többnapos terepgyakorlat a geológus iskolával. Az Aggteleki karsztba megyünk. Bevisznek minket egy zárt kutatóbarlangba. A tanulókat vezető kutató észreveszi, hogy többen cseppköveket gyűjtenek, ami szigorúan tilos mindenhol, nemhogy egy kutatóbarlangban. Azonnal véget ér a túra. Visszamegyünk a szállásra, ahol a tanárok átkutatják a csomagjainkat. Akiknél találnak a barlangból származó köveket, súlyos büntetést kapnak később.

Közben a közeli meteorológiai állomásról is jelzik, hogy eltűnt valamilyen csiszolt üveggömb, ami az egyik észlelőberendezés pótolhatatlan alkatrésze. Ennek keresésére egy nyomozótiszt jön. Szerencsére nincs a tanulóknál. Amíg el nem kezdődik a procedúra, nem is tudunk róla. Egy szobában négyen vagyunk. A mi szobánkból senki sem érintett a cseppkőlopásban, így mi nem számítunk semmire. Az egyik szobatárs otthonról elcsent egy üveg bort. Gondoltuk, megkóstoljuk. Még csak épp kibontottunk. Az üveg, az asztal közepén, mi négyen ülünk az asztal körül. Hirtelen belép a nyomozó és az egyik tanár. Mi riadtan lekapjuk a poharainkat és az üveg bor ott meredezik az asztal közepén. Szerencsére ebből már nem lesz ügy. Túl sok ügy jutott aznapra szegény tanárainknak.

17

Az első év vége felé járunk a geológus iskolában. A vasútállomásra tartok. A tatabányai centrum környékén járok. Látom, hogy le van zárva minden és egy színpad áll a parkolóban. Megtudom, hogy Piramis koncert lesz majd. Egyszer csak meglátom a közelemben Révész Sándort. Előkapom az egyik füzetemet, amibe ősmaradványokat kellett rajzolni. Odarohanok hozzá és kérek a füzetembe egy autogramot. A koncertet csak részben látom, nem merek sokkal később hazamenni. Néhány évvel később a tatai Építők parkjába hirdettek Piramis koncertet. Olyan kezelhetetlen tömegű fiatal gyűlt össze, hogy a rendőrség a koncertet lefújatta. Egy későbbi időpontban mégiscsak megtartják a koncertet az Angolpark szabadtéri színpadon. Nagy rendőri erők vonultak ki. Azokat, akik ugrálni, mozogni akartak a koncerten gumibottal csúnyán összeverték. Még egy alkalmam adódott megnézni a nagy Piramist, 1982-ben. Egy tatabányai moziban léptek fel. A koncertre sikerült bejutnom, de akkor már Révész nem énekelt. Csalódás volt.

De aztán eljött az igazság pillanata. Újra összeállt a Piramis és a Budapest Sportcsarnokban hatalmas bulikat tartottak. Egy koncertet szerettek volna tartani, de Magyarország legnagyobb csarnoka, ötször telt meg. Az egyiken ott voltam és csodálatos volt. Lemez és film is készült így aztán ez az emlék örökre megmarad.

18

16 éves vagyok, amikor először elmehetek egyedül koncertre. Akkoriban a Párt, a KISZ felhasználásával próbálta összemosni az ünnepeket. Március 15, a Tanácsköztársaság ünnepe március 21, és a szovjetek által felszabadított ország kinevezett ünnepnapja április 4. Ezeket a KISZ Forradalmi ifjúsági napok címen összevonta, egalizálta és erre egy ünnepségsorozatot szervezett. Ennek a zárórendezvénye volt a tatabányai Turul madárnál egy nagy popkoncert. Az első ilyenen veszek részt, ahol a Corvina lép fel. Nagyon élvezem. Borzasztó hideg van. Vastagon látszik a lehelet. Abban az időben a rendőrök nem engedték a tombolást, a koncerthangulatot, inkább úgy gondolták, egy koncerten úgy kell viselkedni, mint a színházban.

Soltész Rezső a basszgitáros énekes nem szívbajos. Gyerekek mozogjunk, táncoljunk mert mindannyian megfagyunk. Így aztán a rendőrök sem nyaggatták az ugrálókat.

19

13 éves koromban apám hazahoz egy elektromos gitárt. Nem boltban vette. Egy munkatársa készítette, de nem vált be neki. Jó kis gitár lenne, de a nyaka nagyon vastag. Nehezen éri át a kezem. Sokat próbálkozom vele, de állandóan begörcsöl a tenyerem és az ujjaim. Felpaprikáz a tehetetlen düh, hogy csinálnám, de nem megy. Előveszem a vasfűrészt és levágom a gitár nyakát. Egy év múlva kapok egy igazi gitárt, a Cremonát. Újra nekiállok gyakorolni és autodidakta módon megtanulok alapfokon játszani. Ezután hordom az iskolába, a terepgyakorlatokra, házibulikra és játszom Oroszlányon is a lakótelepünkön. Legalább 10 év gitározással telt el. Együttest soha nem csináltam. Viszont többen is tanultak tőlem, akik sokkal többre vitték. Két apró kis történet jut erről az eszembe. Egyszer egy lagzin voltam a tradicionális Arany csille étteremben. Egy 3 tagú rockegyüttes zenélt. Már emelkedett hangulatomban elkiáltottam magam, hogy szamba. Erre a banda elkezdte játszani Santanától a Samba Patit. A végén odamentem hozzájuk és megköszöntem. Ekkor a basszeros azt mondta: Én köszönöm, hogy annak idején a lakótelepen, az első akkordokat megmutattad.

A másik sztori:

Zsuzsival elmentünk szilveszterezni Oroszlány ikonikus vendéglátó helyére, az Éden eszpresszóba. Egy ismerősöm együttese játszott, akivel üdvözöltük egymást. Neki is mutattam annak idején blueszenéket és több próbájukon is részt vettem korábban. Elfoglaltuk asztalunkat és már 2-3 dal lement, de még senki sem táncolt. Ekkor az énekes beleszólt a mikrofonba. Szeretném felkérni kedves barátomat, teátrálisan asztalunk felé mutatott, hogy szerelmével nyissa meg a szilveszteri bált, majd rákezdtek egy Santanára.

Geológus tanulóként, fehér pólóban

20

Másodikos vagyok a geológus iskolában. Nagy hírrel fogadnak reggel. Az utolsó két órában moziba megyünk a felsőgallai bányászmoziba. A Helga és Michael című nyugat-német, szexuális felvilágosító filmet kell megnézni. Filmnézés közben eszembe jut egy korábbi emlékem. Talán 13 lehetek. Béla ekkor az Oroszlányi Szénbányák Bányászüdülőjének beszerzője és az üdülő területén lakik, egy kis házikóban, Siófokon. Elkér pár napra a szüleimtől. Van, hogy vele megyek az árubeszerzésekre, van, hogy hagyja, hadd csináljak, amit akarok. Egyik nap elmegy és kezembe nyom egy színes külföldi újságot, hogy nézegessem. Egy dán pornóújság volt…

Nos e két alkalommal szexuális felvilágosításom elméleti része megtörtént.