60 év, 60 emlékmorzsa

55. - 60. történet

A hírhedt oroszlányi gettó, félelmetes épülete, a Sárga tömb

55

Alámerülés a múltba

1996-97 körül. Az oroszlányi szénbányáknál, a minőség-ellenőrzési osztályon dolgozom. Állandó feladataim mellett rám és még néhány műszaki kollégámra testálják a szén reklamációk kivizsgálását és nagyjából két évig rajtunk is marad. Ez néha kellemetlen, néha nehéz feladat, máskor egyszerű rutin. Például, amikor egy győri Tüzép telepen megreklamáltak 200 tonna diószenet és a Tüzép vezetője azzal fogadott, hogy szóba sem áll velem, majd mindjárt jön az ügyvédje, mert ő nem kíván megegyezni, nem volt egyszerű dolog. Amikor az épp divatba jött harcikutyákból kettő is rohan felém Császártöltésen, ahogy a rostált daraszenet mintázom a fóliasátor karborobot kazánjánál, az kicsit izgalmasabb egy átlag napnál. Néhány mázsa tüzelő minősége miatt Siklósra menni és a reklamációt tévő elnézést kér, hogy ő nem gondolta, hogy emiatt átutazzuk a fél országot, akkor kellemes.

Sok-sok történet közül talán egy van, ami igazán emlékezetes maradt. Jön a telefon, hogy szénjárandóság (nyugdíjas bányászoknak járó ingyenes szénjuttatás) minőségét reklamálják az oroszlányi Petőfi udvarban. Micsoda? Akkorra az a néhány háztömb, amelyek közt legfiatalabb koromban acélosodtam, már igazi gettóvá vált. Oda nem mert bemenni senki. De nekem be kell most. Nem gondolok arra, hogy bajom eshet, annál inkább, hogy ez egy időutazás lesz a legfiatalabb gyermekkoromba. Szólok a sofőrnek: Gyere, megyünk a Petőfi udvarba szénreklamációra! Ő nem jön, mondja. Oda fehér ember nem teszi be a lábát. Kinek lehet ott szene? Nem tudom. Mindegy, menni kell! Odavisz a terület szélére és leparkol. Nem jön tovább. Kiszállok az autóból. Galléros ing, zakó, bőrcipő, diplomata táska. Arra gondolok, hogy majd azt hiszik a városi tanácstól jöttem. Talán az megvéd.

A Petőfi udvar felülnézetből, ahol Kistitként éltem életem. A kép alsó közepén a Városkapu sárga épülete, tőle balra lévő 3 épület a Petőfi Sándor utca, rá merőlegesen található 5 épület alkotja az udvarokat, felettük lévő U alakú épület a Sárga tömb. A Petőfi udvar jobbról a második udvar.

Látom, a papíron, amit a titkárnő a kezembe nyomott, nincs pontos cím, csak név. A néhány tömb bármelyikében lehet. Gyorsan döntök. Bemegyek az első ház, első lépcsőházába. A szegénység, a nyomor eltéveszthetetlen szaga megcsap. Fel az elsőre. Nagy zaj. Bármelyik ajtóra koncentrálok, mindegyik mögött sok ember van. Bekopogok a leghangosabba. Félmeztelen, velem egykorú férfi nyit ajtót. Ismerem gyerekkoromból. Úgy meglepődöm, hogy azon a nevén szólítom, ahogy még Kistitiként ismertem meg. Szia, Omega! Én is itt laktam régen és keresek valakit. Honnan jöttél, a tanácstól? Nem a bányától. Mondom a nevet, akit keresek. Nem ismerem, mondja, de gyere, felmegyünk egy emelettel feljebb, hátha ismeri valaki. Addigra már vagy 2-3 kisebb gyerek, fiatalabb felnőttek kijöttek a lépcsőházba, megnézni engem az idegent, a magyart, aki be mert ide jönni. Felérünk a másodikra, bekopog a kísérőm. Rögtön kiáramlik onnan is néhány ember. Elmondom kit keresek. Segítőkészek. Találgatnak egymás között ki lehet a keresett személy, aztán az egyik azt mondja: Két házzal arrébb lesz, de pontosan nem tudja. Megköszönöm. Kilépek. Fellélegzem a tiszta levegőn. Omega még megkérdezi, hogy elkísérjen-e. Megköszönöm a segítségét és egyedül indulok. Most épp elhaladok a ház mögött, ahol laktam, a fekete salakos kijáró mellett, ahová pénzt dobáltunk és amott van a homokozó, ahol kés-iskolán edződtem. Most megyek el a Boros testvérek tömbje mellett és odaérek a harmadikhoz. Erre a térre már be sem mertem kiskoromban lépni, mert egy másik kölyökbandáé volt. Most már bemerek. Három lépcsőház. Melyik lehet? Jön egy állapotos, fiatal nő. Megállítom és mondom neki miért vagyok itt. Igen ismeri, mondja. Középső lépcsőház, első emelet. Félve kérdezem meg: Roma? Nem, az egyetlen magyar, aki még itt maradt.

56

A bánya pokla

1971. Végre új lakás, végre saját szoba. Épül a szocialista lakótelep. Először az építkezéseken játszunk. Panelok egymásra rakva, mint a grund farakásai. Alakulnak az új baráti körök. Már vannak, akik a panelrakások tetején tanyáznak. Nekünk még nincs csapat, majd 1-2 év múlva lesz, nem is akármilyen.

Most a Borosok itteni megfelelői a Prisznyákok uralják a terepet. Ketten vannak, de nagyon agresszívak. Párszor hátba támadjuk őket u szöges csúzlival, de annak is megissza valaki a levét. Akit elkapnak, elverik. Haverom, Józsi, nem fél tőlük. Párszor már össze is mérték az erejüket, de ő nem lakik itt. Egyszer aztán az Ady Mozinál alaposan helybenhagyja az erősebbiket, amikor tolakodnak a sorban. Onnantól béke van, aztán mi is megszerveződünk.

A majki XX-as akna. Jelenleg Bányászati Múzeum

1980. augusztus eleje. Már egy hete a bányában dolgozom, a majki XX-as aknán, földalatti fúrósként. A geológus suliból mindenki idejön, vagy a földmérőkhöz, ha elsőre nem veszik fel. Nekem a fúrós jutott. Egy elővájásra küldenek fúrni minket. Ahogy beérünk nagy a riadalom. A homlokból kidőlt egy hatalmas darab csigásmárga. Pont ezt a vetőt jöttünk megfúrni, aminek lapján kicsúszott ez a tonnás kő. A kő mögött fekszik valaki. Kilógnak a gumicsizmás lábai. Mindenki megrendült. Jönnek a bányamentők is és a felügyelet. Minket elküldenek. Egy másik vágatban várunk.

Másnap visszaküldenek oda. Még mindig nagyon omlásveszélyes a helyzet. A csapatvezető vájár egy vasrúddal megkopogózza a főtét. Azt mondja, most egy darabig nem esik le semmi. Berakom a fúrószárat a fúrógépbe és a lógó kő alá állok. Addig kell befúrni, míg el nem érjük azt a felvetőt, ami visszahozza a széntelepet. A csapatvezető vájár elküld mindenkit a vágat elejéről, a homlokról. Mielőtt elkezdem nyomni a fúrógépet, mögém áll, a vállamra teszi az egyik kezét és azt mondja. Ha érzed, hogy veszem le a kezem, elengeded a fúrót és mindketten hátraugrunk.

Megúsztuk. Kiszállunk a bányából. Megtudom, hogy nem halt meg a tegnapi balesetes, de eltört a gerince és ha ki is jön valaha a kórházból, járni már soha nem fog. 20 éves. Egy hónap múlva házunkba költöznek a szüleivel, mert ott tudnak egy földszintes lakást venni. A tolókocsi miatt fontos. Az idősebbik Prisznyák fiú az.

Fotó - Ladányi, 1999

57

Teljes napfogyatkozás

1999. augusztus 11. A teljes napfogyatkozás napja, amikor hazánkat is érinti a teljes fogyatkozás sávja. Micsoda esemény! Szerencsés embernek tán egyszer megadatik az életében, a lakhelye közelében, hogy ő is csodálhassa anélkül, hogy átutazza a fél világot. Magyarországon ezt megelőzően 1842-ben volt megfigyelhető és a következő 2081-ben lesz. Tehát kötelező program minden értelmes, a maga körüli világot figyelő embernek.

Micsoda ajándék a sorstól, hogy a nyaralási szezon kicsúcsosodása idején a jelenséget, a Szombathely-Szeged sávban lehet megfigyelni, vagyis ebbe a Balaton és a Velencei-tó területe is beletartozik. Sokan a vízből tervezik figyelni és hatalmas bulikat terveznek.

1999. évi magyarországi teljes napfogyatkozás

Én, mint aki fokozottan érdeklődöm a természettel kapcsolatos események iránt, szintén izgalomban vagyok. Előre megvásárlom a szemüvegeket, amelyeket mindenhol lehet kapni.

Sok ellentétes érzés kavarog bennem. Lassan 5 hónapja Zsuzsi már a feleségem, saját lakásunk van Tatán, és István 8 hónapos magzatként készülődik a világrajövetelre.

Ugyanakkor apám a rák végstádiumába ér lassan, anyám főállású ápolóként éli életét. Így aztán az szóba sem jöhet, hogy elkísérjenek. Danit viszont elviszem magunkkal. Négyen, három ember és egy magzatemberke indulunk átélni a teljes napfogyatkozás élményét. A Balaton és Velence környéke szóba sem jöhet. Már kisebb dugók vannak órákkal az esemény előtt. 8 hónapos terhesség idején már mindenre figyelni kell. Ne legyen dugó, ne legyen a helyszínen tömeg, közel legyen az országút és rögtön elhagyhassuk a helyszínt, ha arra lenne szükség. Fehérvárcsurgó környékét nézem ki magunknak és ott, spontán letérve az útról, egy tó mellett táborozunk le, az eseményre várva. Maga a jelenség nem tart túl sokáig, a teljes sötétség pedig 2 perc 23 másodperces lesz. A Hold árnyéka átvonul a Föld felszínén, miközben kitakarja a Napot. Ahol a teljes árnyék halad végig, ott teljes napfogyatkozást lehet látni. 

Fotó -Zseli József, 1999

A Hold árnyéka 12 óra 6 perckor érte el Európát. Magyarországon fél órával később, 12 óra 46 perckor kezdődik a jelenség. Ahogy a Hold beúszik a Nap elé, sötétedni kezd. A vízparti madarak egyre nagyobb számban és egyre zavartabban csicseregnek. A szúnyogok elkezdenek csípni, mint alkonyatkor. Aztán egyenletesen besötétedik, akár egy felgyorsított alkonyat. Mivel olyan helyen vagyunk, ahol nincs település a közelben és mások sincsenek, a sötétség teljes. Szinte félelmetes, de inkább csak csodálkozunk, hisz olyan hamar eltelik az egész. Amikor teljesen kivilágosodik újra, mi önkéntelenül is tapsolni kezdünk, mintha végetért volna egy színházi előadás és összehúzzák a függönyt. Aztán a madarak újra hallatják a hangjuk, nem értik mi történt. Génjeikbe az ilyen ritka események tapasztalásai nem épülhettek be. Újra nappal van. Összecsukjuk a kempingszékeinket és hazaindulunk. Nekem ez az egész egy kicsit sok. Nem tudom kivonni a skizofrén helyzetből: egyszerre készülni a születés és halál eseményeire. De azért egy teljes napfogyatkozás mégiscsak egy van az életben.

58

Highway Star

Befejeztem valamit. Levezetek a You tube-on. Adriano Celentano egy dalát hallgatom: Il ragazzo della Via Gluck, Veronai koncert 2012-ből. Az olaszok olyan hálás közöség! Kívülről éneklik, de olyan sokan és vehemensen, hogy Celentano leáll, vár és keresi a pillanatot, ahol bekapcsolódhat a saját produkciójába. Micsoda koncerthelyszín! A Veronai Aréna.

Deep Purple - Highway Star

Hirtelen emlékek tódulnak fel. Bibione, 2016. augusztus vége. Egy olasz buliegyüttes az Eiffel 65 Blue című dalát játssza, a hatalmas közép-olaszországi földrengés utáni segélykoncerten. Még egy hét sem telt el azóta. Mi a Condominio Monacoban lakunk, a koncert helyszínétől 100 méterre. Két nappal korábban egy Deep Purple cover band ad olyan koncertet, hogy azt hiszen, Deep Purple-n vagyok. Nem nehéz elhinnem. Ian Paice, a Deep Purple dobosa ül a doboknál. A Highway Starral kezdenek, aztán a Space Trucker jön.  …és hengerelnek több, mint 2 órán át. Petivel nézzük. Isti és Zsuzsi a szálláson maradnak. Nem csoda. Éjjel indultunk otthonról és aznap érkeztünk. Zsuzsiban már ott a gyilkos kór. Néhány nap múlva, még ott Itália földjén megkezdődik egy hatalmas versenyfutás a halállal és egy Highway Star sem elég, hogy nyerjünk. A versenyt kevesebb, mint 3 hónappal később elveszítjük.

Hermész Triszmegisztosz

59

Hermész Triszmegisztosz

Felfedezem magamnak Hamvas Bélát. Először A bor filozófiáját olvasom. Zavaros, fontoskodó ömlengésnek érzem. De nem adom fel, olvasgatom továbbra is. Pár hétre rá, kezembe kerül a hangoskönyv változat Rudolf Péterrel. Na, az magával ragad teljesen! Pontosan a helyére teszi, hogyan kell értelmezzem. A TAO virágait szintén hangos könyvben szerzem meg. Pont olyan hosszú, amíg a soromra várok a háziorvosi rendelőben. Aztán, amikor pár nap múlva visszamegyek kontrollra, megint meghallgatom. Aztán rátalálok a Tabula smaragdinára. Hurrá! Ez az én világom! Sokat olvasgatom, ízlelgetem, értelmezem. Hamvas fejtegetései nagyon tetszenek. Egy életre megtanulom Hermész Triszmegisztosz nevét.

Egy alkalommal elkísérem Petit a gyermekorvosi rendelőbe. A doktor bácsi ismert, helyi, jobboldali gondolkodású, köztiszteletben álló, a nyugdíj korhatárt már régen betöltő úr. Kérdezi, hova jársz gimibe, Péter? A Hamvas Béla Gimnáziumba. Van olyan? Hol van? Oroszlányon. Tudod, ki volt? Igen, egy filozófus.

Elismerően felhúzza a szemöldökét és rám néz! Apukától tudja?

Nem tudom, tudhatja a gimiből is, hiszen oda jár, de lehet. Gondoltam elejtek egy poént: Egy cégnél dolgoztunk, csak nem egy időben. Csodálkozik.

A ’60-as évek elején a Bokodi Erőműben volt raktáros, ahol én is dolgozom jelenleg.

…és olvasott is Hamvast? – néz rám vizsgáztató hangon. Egy időben sokat foglalkoztam a Tabula Smaragdinával, Hermész Triszmegisztosz tanaival. -válaszolom.

Nem hallottam róla! – gondolkodik félhangosan. Ezután bármikor megyünk, Hamvast mindig szóba hozza.

Valahogy István is megjegyzi ezt a nevet. Ez amúgy is jellemző, hogy ha valami foglalkoztat, arról a velem egy háztartásban élők is hallani fognak. Hamvas Béla gimnázium, irodalom óra. Írásbeli felelés. Valamelyik neves íróról kell írni. Ki volt a legnagyobb hatással a művészetére. Lövése sincs. István odaírja egy híres író nevét, aki éppen beugrik neki, mert az biztos hatással volt rá, de ez még kevés! Beveti a titkos családi név-fegyvert: Hermész Triszmegisztosz.

A tanár összeszedi a papírokat és meglátja Istvánét, rajta a név: Hermész Triszmegisztosz. Ki a fene az? A tanárban is feldobja. Az ott lévők sem tudják. Így szól a legenda.

Dedikálás a Váci utcában

60

Alterego

2005-2006 környékén határoztam el, hogy a komolyabban veszem az írást. Először a RoFripp nevet választottam, ami kedvenc együttesem, a King Crimson szellemi atyjának, Robert Fripp nevének rövidített változata. Aztán jött Paphnutius. Úgy éreztem minden stílusban, bármit tudnék írni, de ehhez több név is szükségeltetik. Ekkor született Etienne Horvat. Elképzeléseimben még egy további alterego is szerepelt, akiből csak egy e-mail cím lett egyelőre, HermTris, a korábban leírt Hermész Triszmegisztosz. Így bármit is írnék, mindig van hozzá megfelelő név. De igazából csak a Paphnutiust használom.

Paphnutius

Megjegyezhetetlen, kimondhatatlan név. Egyszer valaki ír nekem az egyik költészeti csoportban, Rájöttem a neved jelentésére: Paph = Pap, ez a vezetékneved! …és a nutius?-kérdezek vissza. Azt még nem tudom. De arra is rájövök.

Könyvhét. Dedikálás a Váci utcában, 2010 körül. Az egyik kiadó vezetőjével beszélgetek. Akkor mutatnak be neki. Már több alkalommal megjelentem az általa alapított irodalmi folyóiratban, de egy másik kiadó standján dedikálok. Almát eszik bicskával és ad egy falatot.

Tudod, a neved szerintem nagyon jó választás. Egyedi, különleges. Nehezen megjegyezhető, de aki egyszer az eszébe vési, soha nem felejti el. Az írásaimmal is legyen így! - gondoltam.

Az első alkalom, amikor nyomtatásban megjelent egy versem, már nagyon régen volt. 2007-2008 környékén lehetett. A nevem nem engedtem odaírni az antológiába, csak a Paphnutiust. Karácsonykor odaadtam Zsuzsinak a kötetet. Nem akarta elhinni, hogy én vagyok. Aztán azt mondta: Kérlek, ezután írd oda a neved is, ha már egyszer te írtad! Utána már csak a nevem után írtam az írói nevet, bár ez csak a nyomtatásban megjelent írásokra igaz.

Az álnév Anatole France Thaisz című történetéből származik. Valamikor 2005-2006 környékén olvastam ezt a művét és nagy hatással volt rám Paphnutius alakja. Aztán kezdett elterjedni az internet a háztartásokban, még ha csak az idegtépő, betárcsázós verzió is. Alakultak a versolvasó és versíró körök a net oldalakon. Láttam mindenki álnéven publikál. Az első gondolat a legjobb! A Paphnutius nevet írtam, írásaim alá. Szinte az első ember, akivel kapcsolatba kerültem a versek kapcsán, egy titokzatos hölgy volt. Thaisz álnéven publikált!

Etienne Horvat

Már teljesen elterjedt a net. Minden lakásban ott van. A facebook a fő felület, amin szabadidejükben lógnak az emberek. Már nekem is van vagy kétezer ismerősöm.

Paphnutius alakjának megformázásával lehetőségem nyílt alkotni a legkülönbözőbb művészeti stílusokban. Egy ilyen archaizáló név sok lehetőséget nyitott és az alteregó segített művészi ars poétikám megfogalmazásához. Viszont szerettem volna kísérleti műfajokat is kipróbálni, ami véleményem szerint nem fért volna bele Paphnutius alakjába, jellemébe.

Ezért kitaláltam Etienne Horvat karakterét. A névből Etienne, az István francia változata, a Horvat, pedig anyai nagyapám vezetéknevéből eredeztettem (Horváth).

Megírtam Etienne életrajzát és létrehoztam a nevében néhány szöveget. Ám manapság nem érsz semmit, nem vagy senki, ha nem vagy fenn a neten. Ezért nyitottam egy Etienne Horvat facebook profilt és a sajátomtól teljesen más körből, főleg francia, kanadai francia, francia nyelvterületek, majd az egész világról ismerősi kört kezdtem szervezni. A fedőtörténet szerint Párizsba mentem Ligetihez, az emigrált híres zeneszerzőhöz. Nos Ligeti már elhunyt 2006-ban és Etienne Párizsban maradt. Ezen párizsi tartózkodás idején nyílt meg a profil 2010 környékén. Vagyis párizsi lakos vagyok, de quebec-i, francia-magyar szülőktől, aki újra keresi Párizsban francia gyökereit és a kommunikációban igazi világfiként minimális francia mellett angol, magyar és néha német nyelvet használ.

Néhány hónap alatt közel ezer ismerőssel rendelkezett Etienne. Hívták párizsi randevúra a Notre-Dame elé és beleszerelmesedett egy dél-francia, arab származású nő, Montpellierből. Rendszeresen írt neki egy francia bohóc Párizsból, és a kanadai magyar emigrációból is sokan jelölték ismerősnek. Voltak köztük ismertebb emberek is, akiket természetesen nem nevezek meg.

A francia nyelv megfelelő ismerete nélkül nem lehetett tovább folytatni ezt a „szélhámoskodást”, ezért a profilt felszámoltam. Időnként a fotóimat ezen a néven publikálom és egy e-mail címet is használok ezen a néven. Ebben embriónyi állapotban tartózkodik jelenleg, arra várva, hogy felélesszem.

 Végszó

Sajnos elértem a végére. Megvan a 60. történet. Amikor elkezdtem, azt hittem nehéz lesz összeszedni, hiszen annyi epizódot megírtam már az életemből. De úgy látszik ez az élet-puzzle sokkal több darabból áll, mint gondoltam. Most, hogy már csak olvasgatom, javítgatom a szöveget, újabb és újabb kis puzzle darabokat találok. Söprögetem őket, talán nem kerülnek az emlékezet szemetesvödrébe.

Tata, 2022 - 2023