Ma két éve, hogy már nem közöttünk vagy!

Anyu

Ma két éve, hogy Anyu nincs közöttünk. Két éve, hogy elköltözött valahová, egy párhuzamos univerzumba. Én úgy képzelem, az Orion csillagképben található Lófej köd homlokára, ahol Apám 23 földi éve várt rá. Persze ez csak egy pillanat ezredrésze, ha az Univerzum időléptékét használom.

Sokszor elgondolkodtam azon, hogy bár különböző habitusú lelkek voltunk, mégis olyan békében töltöttünk el közösen 60 évet, hogy soha nem vesztünk össze és még egy hangos szóra, egy megemelt hangsúlyú mondatra sem emlékszem, amivel engem illetett volna. Pedig eddigi életem első felében nem voltam málészájú szoknyaszélen ücsörgő mama kedvence. Bátran toltam bele az orrom, az arcom sok mindenbe, amibe nem kellett volna. Így aztán úgy gondolom, hogy kizárólag neki köszönhető az a konfliktusmentes, biztos lelki háttér, amit biztosított nekem eddigi életem folyamán.

Amikor a kezeim közt tartottam élettelen testét, először nem a hatalmas űrt éreztem, amit a lelkemben hagyott, hanem egy pici megkönnyebbülést, hisz mindketten megéreztük, hogy vége. Ő pedig kizárólag méltóságteljes életet akart élni. Ez pedig sikerült is neki.

Egyszer, talán 10 éve lehetett, hogy volt egy hosszú beszélgetésünk, amit én kezdeményeztem és megtudtam sok dolgot, amire kíváncsi voltam, amik meghatározták az én és végső soron a család sorsát is. Miben is fejezhettem volna ki az érzéseimet, mint egy hosszú versben. Már akkor tudtam, hogy amíg Anyu él, nem fogom ezt a verset publikálni és most is úgy érzem, hogy nem kell. Talán egyszer megteszem, de az is lehet, hogy a házi archívum része marad. Végtére is sok ilyen írást nem tettem közzé eddig sem.

Most pedig szeretném ezzel az írással kiegészíteni a tavalyi blogbejegyzésemet, amit ezen a napon tettem közzé. Ezzel emlékezem Anyura, akinek soha nem voltak ellenségei, aki igazi jó szellemként él tovább azok emlékezetében, akikkel valaha is találkozott.

3 haiku Anyunak

stílusos hiány

december közepén: én

eggyé váltunk már

Egy éve léptem

a belső útra. Lelkem

rőt kannavirág.

az elfogadás

üres-semmivé válás

mindenki előtt