Ars longa, vita brevis

Paphnutius

Paphnutius

Memento Park 2.0

XXII. kerület, Budatétény, a Balatoni út és Szabadkai utca sarkán

2025. június 14. - Paphnutius

20250614_134741.jpg

A park bejárata, a klasszicizáló homlokzattal, háttérben az egykori Sztálin szobor, lefűrészelt csizmáival, balra a Gellért-hegyről ideszáműzött hatalmas, szovjet katona szoborral. A középen található vörös csillagot formázó virágágyás szintén kiállítási elem. A Clark Ádám téren lévő körforgalomra utal, ott ahol a  0 km szobor áll. Jelentése: a kommunizmus eszméje minden irányban terjed, ahogy a csillag ágai mutatják.

Memento Park 2.0

XXII. kerület, Budatétény, a Balatoni út és Szabadkai utca sarkán

Tavaly szeptemberben meglátogattam a Memento parkot. Nagyon tetszett, emlékeket ébresztett és egy hosszú blogbejegyzést készítettem belőle. Akkor megmutattam a szobrokat és elmeséltem történetüket. Most úgy hozta a sors, hogy ismét eljutottam ide. Nem álltam meg, hogy ne fotózzak és úgy éreztem, szeretnék újabb képeket mutatni erről, persze kicsit más felfogásban. Ezúttal a legtöbb témából montázsokat szerkesztettem. A park történetéről és a szobrokról nem fogok most írni, hisz aki erre kíváncsi, olvassa el az előző bejegyzést, amelyet itt talál meg:

https://paphnutius.blog.hu/2024/09/15/memento_park

Memento park a címe, 2024. szeptember 15.-én publikáltam.

Úgyhogy most csupán fotó impressziókat mutatok…

20250614_132757.jpg

Egy pillanatra próbáltam Lenin szónoki pózába merevedni. Ismeretlen szovjet szobrászalkotása, a Csepeli Fémművek bejárata előtt állt.

20250614_190352-collage.jpg

Ezek a szobrok a raktárban vannak. Jobbra fenn, a gyerekkorú Lenin. Az olvasó Lenin, nekem tetszik is, mint szobor.

20250614_190634-collage.jpg

A lelki terror fontos szerepet játszott a kommunista ideológiában. A témával egy állandó kiállítás foglalkozik, ami megérdemelne egy külön bejegyzést. Híres költők vers részletei vannak szövetre festett alkotásokhoz rendelve.

20250614_171231-collage.jpg

A külföldieknek nagy szám egy Trabantba ülve megörökíteni magukat. Én tavaly ellenálltam a csábításnak, de most engedtem...

20250614_171343-collage.jpg

20250614_135033.jpg 

Tavaly óta új látványelem: egy telefonfülke, ahol a készülékbe évszámokat kell beütni és nagy kommunista vezetők szónoklataiba hallgathatunk bele. Én Mao-Ce Tung, Fidel Castro és Rákosi hangját hallgattam.

20250614_191244-collage.jpg

A spanyol polgárháború emlékműve. Ezeket a szoboralakokat nagyon szeretem. Érzem rajtuk Picasso hatását is.
20250614_191536-collage.jpg

Két régi plakát Leninnel és gyerekekkel. A felsőn karácsonyfával.

Az 1989–90-es politikai változást követően Budapest utcáiról eltávolítottak sok politikai tartalmat hordozó szobrot. A múzeum számos szobra értékes és egyedi művészeti alkotás, Európa-szerte ismert és elismert szobrászok munkái. Ilyen szemmel is nézni kell őket, nem csak a politikai tartalom miatt!20250614_191700-collage.jpg

Ezeken a képeken is érezhető a szimbolizmus, ami a propaganda mellett művészetet is hordozhat. A jobb alsó kép, engem Picasso Guernicájára emlékeztet.

20250614_191924-collage.jpg

Hideg rázós monstrum. A Memento Parkban 42 köztéri szobor látható. Úgy gondolom a hely fő műve. A Tanácsköztársasági emlékmű. Kiss István alkotása 1969-ből. Bronzból készült és a felvonulási téren állt, a Dózsa György úton. Megjelenít minden mögöttes és direkt mondanivalót, amit e hely megfogalmaz. Odaálltam, hogy érzékelhető legyen a letaglózó méret.

20250614_134025.jpg

...és végül ez a béke szimbólum. Akár a mai magyar valóság! A földgolyót óvni szándékozó karok már igen rossz állapotban vannak. Mint a politikai rendszerek és társadalmak. A Föld pedig... Túl fog élni minden csapást, amit az emberiség rászabadított, míg ki nem pusztította magát. Ez a mai mondanivalója ennek a parknak és főleg ennek a szoborkompozíciónak.

 

a mérleg

2024_08_02_somogyvamos_pusztatorony_11.jpeg

Olyan régen írtam már ilyesmit és talán most is felesleges volt.

De mindegy! Ami kijött, azt már nem lehet visszatuszkolni! :)

 

a mérleg

 

sokszor úgy gondolom

már elvégeztem mindent

de többször

hogy még alig valamit

 

-kettő közt az igazság-

 

tudom mi vár rám

hogy hol lesz a határ

de mikor

az itt a kérdés

 

a nagy mérleget pedig

-mindenemről-

már nem én fogom

elkészíteni

 

remélem

nem csak tévelygek

az idő tengelyén

 

arra már rájöttem

nem számít

az első három dimenzió

nem számít a tér

szinte mindegy hol vagyok

 

ha nyugodtság van

és jól érzem magam

 

már megtanultam

mi a ZEN NYUGALOM

szinte alig karcol valami

 

de az időben

a negyedik tényezőben

ott lakik az igazság

 

pedig nem is létezik

ember találta ki

embernek

 

egy állat nem fél a múlásától

nem számít

nem létezik számára

 

nekünk embereknek van

nekünk fontos

vagyis a legfontosabb

ami igazából nincs

 

így aztán az a mérleg sem biztos

hogy elkészül valaha

 

Fák, rétek és kőbányák

A Gerecse élő és élettelen világa

nagy-pisznice.jpg

Nagy-Pisznice

A Gerecse élő és élettelen világa

Fák, rétek és kőbányák

Felkerekedtem, hogy megkeressem a tardosi felhagyott kőfejtőket, amelyeket manapság sziklamászók használnak és hogy kicsit többet foglalkozzak a környék fáival, virágaival és állataival. Mindjárt az út elején egy frissen elgázolt másfél méteres barna erdei siklót találtam, ami nem volt szép látvány és nem is fotóztam le. tipikus_gerecsei_tisztas_legelo_ket_hagyott_vackor_faval.jpg

Tipikus gerecsei tisztás, legelő, két hagyott, vackor fával

Ezt a vidéket nevezhetnénk magas Gerecsének is, hiszen itt vannak a legmagasabb területek és csúcsok. A túra során Tardos széléről indultam és elmentem a Bányahegy felhagyott bányáihoz. Most is sziklamászók gyakoroltak itt. 20250608_115643.jpg

Nagy-Gerecse

Ezután célba vettem a Hajagost, ami mindenkinek ismert brutális emelkedésével, aki a Gerecse 50 útvonalán végig ment. Én ellentétes irányba haladva, leereszkedtem, ami nem könnyebb. A térdeket teszi próbára. Az eldugott, valaha volt bányászközségbe, Héregre jutottam. Itt lakik Levente Péter és Döbrentey Ildikó művészházaspár.

lovak_hereg_hataraban.jpgLovak Héreg határában 

Eddig a zöld jelzésen mentem, itt váltottam át a pirosra és a Nagy-Gerecse oldalában haladtam, míg rá nem tértem a kék kereszt jelre, hogy eljussak a Kis-Gerecse kőfejtőkhöz. Itt mindhárom bányaudvarban egy-egy sziklamászó csapat mászott.

A kőfejtőkből a kéken eljutottam Tardos közelébe, majd még két jelzésváltással a község határáig.

banyahegy_kofejtok_1.jpg

Bányahegy, felhagyott kőfejtő

Tardosi vörösmárvány. Nem igazi márvány. Jura kori mészkő, a benne lévő vasoxidnak, a hematitnak köszönheti a színét. Sok Amoniteszt tartalmaz. 1204 óta bányásszák. Sok helyen feltűnik ez a csiga alakban feltekeredett házú ősmaradvány, amit ha meglátunk, ez a hely jusson eszünkbe. banyahegy_kofejtok_4.jpg

Néhány épület, ahová felhasználták ezt a követ: az esztergomi Bakócz-kápolna (1511), az Eszterházyak nyári lakja, tatai Angolpark (1703,) budapesti Szent István-bazilika (1905) lábazata, budapesti múzeumok, vagy a debreceni pályaudvar (1961) kőpadlója. Mátyás király idejében a budai építkezésekhez vittek belőle. banyahegy_kofejtok_5.jpg

A nagy millenniumi építkezésekhez hajóval szállították Budapestre. Bizonyos részeit ma is bányásszák. Napjainkban, a régi bányafalak, a sziklamászók paradicsomává vált.

banyahegy_kofejtok_12.jpg

banyahegy_kofejtok_14.jpg

 Most pedig a vidék csodás lakóiból szeretnék bemutatni néhányat:

20250608_103035.jpg

Akár egy elejtett pirított zsemle, pedig egy fán élősködő gomba, Hajagos

fekete_fenyo.jpgFekete fenyő, Királykúti pihenőhely, Héreg

A feketefenyő (Pinus nigra), örökzöld fenyőfaj. Nevét tűinek szokatlanul sötét színéről kapta. Szabálytalan, robusztus termetű fenyő, 30 méter magasra is megnőhet. Egyenes, hengeres törzse már alacsonyan elágazik. A mediterrán és kontinentális éghajlatú hegyvidékekre jellemző. Őshazája Kis-Ázsia és Délkelet-Európa, de mára a közép- és dél-európai mészkőhegységek száraz lejtőinek fontos erdőalkotó fájává vált.

mezei_juhar.jpg

Mezei juhar

A mezei juhar egész Európában közönséges; főleg az irtásokon, legelőkön feltűnő. Kisebb termetű, lombhullató fa, ritkán éri el a 10–15 méternél nagyobb magasságot, de kivételes esetekben, akár 25 méteresre is megnőhet. Ez a példány láthatóan a nagyok közé tartozik, ezért is fotóztam le. Legjellemzőbben az aljnövényzetben bővelkedő gyertyános–tölgyesekben.

keskenylevelu_bukkony.jpg

A Keskenylevelű bükköny, a hüvelyesek rendjébe, a pillangósvirágúak családjába tartozó nemzetség. Mérsékelt égövi Európában is őshonos.

mezei_kakukkfu.jpg

Mezei kakukkfű

A mezei kakukkfű, más néven keskenylevelű kakukkfű, vadkakukkfű, az árvacsalánfélék családjába tartozó félcserje termetű növényfaj. 5–25 cm magas évelő növény, tapasztalati úton bizonyított gyógyhatással. Fűszerként elsősorban sültek ízesítésére használják. Bíboros, rózsaszín, ritkábban fehér virágja apró, 2–6 mm, virágzatban csoportosulnak a szárak csúcsán. Virágzása májustól augusztusig terjed. Erős illatát azonnal érezzük, ha leülünk a közelében. Megtalálható szinte mindenhol, köves lejtőkön, száraz gyepeken, így a Gerecsében is.

holtfa.jpg

A holtfa az erdők egyik szemléletes látképi eleme. Nagyon fontos az erdei ökoszisztéma fenntartásában. Egy ilyen holtfa többszáz növény és állatfajnak biztosít életteret. Gyönyörű, hogy halálban egy fa ugyan olyan fontos és szükséges az ökoszisztémában, mint fa korában. Ezért nem szabadna kivágni az erdei fákat olyan indokkal, hogy kiszáradtak.

a_nagy_szarvasbogar_nostenye.jpg

A nagy szarvasbogár nősténye

Közismert európai rovarfaj, a kontinens legtermetesebb bogara. Zömmel Dél- és Közép-Európa lakója. Korábban gyakoribb volt, de a tölgyesek pusztulásával, kiirtásával, megszűnik sok helyen az élettere. A nőstények 3-5 centiméteresek, a hímek 3-8 centiméter hosszúak.medvehagyma.jpgMedvehagyma

Mindenki kedvence, a magyar tavaszi túrák egyik nagy sztárja, a medvehagyma. Jelenleg így néz ki. Ez az egyik legjobb termőhelye a Kis-Gerecse hegyoldala.

kocsanyos_tolgy.jpgKocsányos tölgy

A mai klímaviszonyok nem kedveznek ezeknek a csodás élőlényeknek, amelyek erdeinkben még nagy számban élnek. Nagyon szeretem őket. Kedvező körülmények között akár 800–1000 évig is élhetnek. Régi idők tanúi. Minden igazság tudói. A laza, szikla- és vályogtalajokat és az enyhe teleket kedvelik.

kozonseges_gyertyan.jpg

Közönséges gyertyán (Carpinus betulus), kis-közepes méretű fa, tipikusan 10-20, néha 30 méter magas. Egész Európában előfordul Írország, Nagy-Britannia északi része és Skandinávia nagy része kivételével. Levelei 5–9 cm hosszúak, a kupacslevelek 3–4 cm-esek, háromkaréjúak.

Európában csak két faj, a közönséges- és a keleti gyertyán él. Lombhullató növény. Fája igen kemény, nehéz vele dolgozni. Szerszámnyélnek, fogaskeréknek, kocsikeréknek, zongora mechanikának kiváló. Parkettázásra is használják.

vadkorte_5.jpgA vadkörte vagy vackor (Pyrus pyraster) nem igényes, előfordul bükkös, gyertyános tölgyes, cseres, erdőssztyepp környezetben, karsztbokor erdőkben, száraz tölgyesekben, ligetekben, erdőszegélyen, valamint erdőből kialakított legelőkön hagyásfaként. Magyarországon mindenhol előfordul. Nem számít ritka növényfajnak.

A vadkörtefák termését már a honfoglaló magyarok is gyűjtötték. Mivel a vadkörte a Kárpát-medencében őshonos, és idős kort megér, igen gyakran hagyásfák formájában is találkozhatunk velük az egykori oklevelek határjárási részeiben. Középkori írásos emlékeinkben, akárcsak az almák esetében, szintén találkozhatunk már körték fajtaneveivel is.

szagos_muge_1.jpg

A szagos müge vagy szagos galaj (Galium odoratum) kis termetű, évelő, lágy szárú növény. Európa és Ázsia bükkös és gyertyános tölgyeseiben fordul elő. A Gerecsében gyakori.

Föld feletti részeit a népi gyógyászatban idegesség, álmatlanság, fokozott ingerlékenység görcsök, valamint emésztési zavarok (renyhe emésztés, felfúvódás, böfögés) tüneti kezelésére alkalmazzák. Az orvostudomány vénás megbetegedéseknél használja kivonatait, egyik hatóanyaga, a kumarin gyulladáscsökkentő, vérhígító, keringésjavító hatásai miatt.

Klasszikus ízesítője számos alkoholos italnak, például a német nyelvterületen népszerű „májusi bor” néven ismert bólénak, de készítenek belőle szirupot is. Ameddig engedélyezték az élelmiszeriparban, alapanyaga volt az erdőmester fantázianevű, leginkább az 1980-as években elterjedten készített fagylaltoknak. Waldmeister (erdőmester) névvel italok, szörpök, fagylaltok vannak forgalomban Németországban napjainkban is. 

europai_hars.jpg

A európai hárs, vagy közönséges hárs két hársfajta, a Tilia cordata és a Tilia platyphyllos természetben előforduló hibridje. Európában vadon elszórtan fordul elő, ahol a két szülőfaj egyaránt őshonos. Nem áll szoros rokonságban a hárs gyümölcsfával és a citrusfélékkel. Ezt a példányt a Kis-Gerecse kőfejtők mellett fotóztam.

20250608_124051.jpg

Kilátás az egyik kőfejtő tetejéről Szlovákia felé

kis-gerecse_kofejtok_2.jpg

A Kis-gerecsei kőfejtő, hazánk legjobb sziklamászóhelye, közel 200 mászóúttal, a közepestől az extrém nehézségűekig. Nehéz, 9-es és 10-es fokozatú útjaival világszínvonalú mászóhely hírében áll, amely 1992 óta központi helyet foglal el a hazai sportmászásban.

kis-gerecse_kofejtok_6.jpgHétvégenként és jó időben sokan megfordulnak a hatalmas falaknál, profik és kezdők egyaránt jól ismerik ezt a helyet. Az északra néző színpompás, márványszerű mészkőfalak 10-20 méteres magasságukkal szinte rádőlnek az alattuk állókra, a leglátványosabb falszakaszok felül teljesen áthajlanak. kis-gerecse_kofejtok_8.jpg

A vörös, rózsaszín, narancssárga, szürke és fekete rétegződések a napfény erőssége és dőlésszöge miatt különböző árnyalatban tündökölnek. Színeiket az idők folyamán kioldódó vas- és a mangán-oxidtól kapta, amelyek a tengeri üledékképződés során kerültek a mészkőbe. A Gerecsére egyébként is jellemző a mészkő vöröses színe, amely az országban ritkább, de itt mindenhol a felszínen megtalálható jura kornak köszönhető.

20250608_124056.jpgA Nagy-Pisznice, a kőfejtő tetejéről, ennek túlfelén van a dinoszaurusz lelet kőbányája. Ez is szigorúan zárt terület

Innen légvonalban csak pár kilométerre van az az egyébként zárt kőfejtő, ahol az első magyarországi dinoszaurusz letetet találták.

20250608_111435.jpgRét csodás júniusi virágszőnyeggel

20250608_111504.jpg 

Forrás:

Képek - saját

Szöveg

saját - Wikipédia, Turista magazin, Plantnet, stb felhasználásával.

csonkas_hegy.jpg

A mindig lélegzetelállító rálátás a Csonkás-hegyre.

 

Az édenkert

Nyár eleje a Gerecsében

20250531_144406.jpg

Gerecse

Nyár eleje a Gerecsében

Május végén a természetben a növények fantasztikus színeket öltenek. Mélyzöld takarón,  megjelenik a lila, sárga, piros, kék, a paletta összes színe. Idilli állapot, amely addig tart amíg a kánikulai meleg nem fakítja meg ezt a csodás zöldet. nagyviragu_laputurbolya_1.jpg

Nagyvirágú laputurbolya

Vannak helyek, ahol úgy érezzük az édenkertbe jutottunk. Nekem is van ilyen. A Gerecse hegység egy nem túl ismert és turisták által egyáltalán nem látogatott hegyén. De ez nem mindenki édene, csak az enyém. Hisz az édenkert nem földrajzilag meghatározható pontja a földnek, csupán bennünk létezik.

Csináltam néhány fotót az én édenkertemben.

20250531_124847.jpg

Erdei here


20250531_125357.jpg

Kisvirágú rózsa, vadrózsa

20250531_124950.jpg

 

Az édenkertet nem lehet megtalálni.

Nem vezetnek oda utak és titkos ösvények sem.

Nem létezik a kiváltságosok számára.

Nincs ára!

20250531_123916.jpg

Csillogó gólyaorr

20250531_124401.jpg

Külön bejárata sincs,

mert egyáltalán nincs bejárata.

Nem rejtett zug apró ablakokkal,

csodás kerttel, háttérben csobogó patakkal.

Nincsen benne almafa.

Nem lakott ott Ádám és Éva.

A bibliai kígyó is csak mese.

20250531_125129.jpg

20250531_140823.jpg

Fonalas csenkesz

20250531_140832.jpg

Sokan hiszik, hogy egyenlő a mennyek országával,

de sajnos még az sem.

Oda élő ember nem kerülhet.

Az édent pedig a földön kellene meglelni.

20250531_125801.jpg

Cincér

20250531_130331.jpg

Lábatlan gyík

20250531_142757.jpg

A lepkék a nedvességet keresik. Ha melegben túrázom, mindig kiköt rajtam egy, és a pólóm nedvességét gyűjti magába. Percekig is eltart, amíg vendégül láthatom ezeket a csodás lényeket, de volt, hogy akár egy órát is eltöltött rajtam az egyik.

Nincs a közepén hatalmas kör alakú ágy,

selyem ágyneművel.

Az benne a legtitkosabb,

hogy nincs olyan tudás,

ami közelebb vinne hozzá.

20250531_131855.jpg

A rozsdás csövön talált életteret magának ez a kis növény.

20250531_125339.jpg

Valamilyen boglárka fajhoz tartozhat ez a virág

 20250531_135840.jpg

Csalán

Lehetne egy más dimenzióban,

de az is csak egy sci-fi.

Akkor nincs is!

20250531_135912.jpg

Ebben az erdőben sok szarvas, őz és muflon él. Mindig nagy szerencse látni egy-egy egyedet, vagy akár egy vegyes rudlit is. Persze nagyon félénk állatok, ezért könnyebb látni őket, mint megörökíteni. Most is csak 1-1 megriadt őzet láttam.

20250531_155621.jpgÓriás fekete hangya

bodito_baraboly_vagy_dudatonk_6.jpg

Mindent elborít az erdei turbolya, hamarosan fehér virágait is kibontja. A gólyaorrokkal együtt, most ők ketten borítják a Gerecse egyik legszebb hegyének, a Gorbának az erdeit.

Ez áll a legközelebb az igazsághoz.

Hiszen nevezhetünk ki helyeket édenkertnek,

bárhol a világ bármely pontján, ami szerintünk szép.

20250531_144440.jpg

Az édenkert egy részlete

20250531_143750.jpg

Virágzik a hegyi kakukkfű. Illatát jól érezni.

20250531_141105.jpg

Csíkos pajzsospoloska

20250531_140810.jpg

Csakhogy az édenkert leírható tulajdonsága

nem a fizikailag megfogható szépség.

Anyagtalan.

A lélek állíthatja elő.

Egyszer csak azt érezzük ott vagyunk.

20250531_125657.jpg

Alant Tardos, a háttérben a Bányahegy és a Nagy-Gerecse

Testünk hirtelen ebben a képzeletvilágban kezd létezni,

szellemünk pedig jóságosan engedi,

hogy a fizika törvényeit és ráció szabályait kicsit felfüggesszük.

Le kell lassulni, nem gondolni semmire,

vagy olyan helyre menni,

ahol elérhet ez a kiüresedés,

s akkor betölthet az érzés,

hogy édenkertben vagy.

20250531_142920.jpg

20250531_145538.jpg

 

 

A Belvedere kincsei 2. rész


20250429_100835.jpg

A Belvedere kincsei 2. rész

A bécsi Felső-Belvedere palota kincseit bemutató sorozat második részében 19 festményt és két szobrot szeretnék megmutatni. Főleg osztrák alkotások. Minden kép egy érdekes történet és nagyjából 300 évet ölelnek fel ezek a rendkívüli képek. A barokk, rokokó stílustól, a 20. századi irányzatokig. Portrék, szecessziós, kubista, expresszionista képek tárják fel titkaikat.

20250429_114859.jpg

 

johann_kupetzky_onarckep_cc_1709.jpg

Johann Kupetzky (Kupeczky János) – Önarckép, 1709 körül

Cseh származású magyar-szlovák barokk festő. (Bazin, 1667 – Nürnberg, 1740)

Szülei, a 30 éves háború idején, 1666 táján, a husziták elől a csehországi Mladá Boleslavból (akkor Jungbunzlau) a Pozsony vármegyei Bazinba menekült. Johann Kupetzky épp ekkor született. 15 éves korában megszökött, hogy festőnek tanulhasson.

A Nyitra közeli Holics várába került, amelynek ura, Czobor gróf, rendkívüli műbarát volt. Épp a luzerni Klaus Benedikt festőt foglalkoztatta kastélyában. A grófnak megtetszett a fiatal festőlegény, magánál tartotta és amikor Klaus 1684-ben elhagyta a kastélyt, a gróf megbízásából és anyagi támogatása mellett magával vitte Bécsbe, ahol őt 3 évig tanította. 1687-ben Olaszországba vándorolt, ahol 22 évi tartózkodás után Liechtenstein herceg meghívására, Bécsbe utazott, mert elnyerte a császár kegyét, aki udvari festőjévé nevezte ki. 1723-ig ott volt. Ezután Nürnbergben telepedett le, és a jómódú polgárság sokat foglalkoztatott portréfestője lett. Műveit a legismertebb európai múzeumok őrzik. A Szépművészeti Múzeumban lévő képén egy kuruc dalt fújó tárogatóst örökített meg. Ugyanitt látható az 1720 körül festett Nő viola da gambával című festménye is. A bemutatott önarckép, bécsi tartózkodása idején készült. Forrás: Wikipédia egon_schiele_a_reiner_fiu_-herbert_reiner_1910.jpg

Egon Schiele - A Reiner fiú (Herbert Reiner portréja), 1910.

Felső Belvedere kastély, Olaj, vászon. 101 × 101,5 cm

Max Reiner, a neves ortopéd orvos, 1910-ben, a fiatal Schiele-t bízta meg, akkor ötéves fia, Herbert megfestésére. Üres tér előtt ábrázolja, hatalmas, vörös köntösben. Egyetlen tárgy sem jelzi az ábrázolt személy gyermekkorát. Feltűnőek a durva kezek, amelyektől lényegesen idősebbnek tűnik Herbert, és ellentétben állnak a fiú ragyogó, ártatlan tekintetével. A kép négyzet alakú, ami elég ritka portréknál. Még több hasonló portrét készít később. schiele_hauswand_fenster_1910.jpg

Egon Schiele - Házfal-Ablak, 1910

Olaj, vászon. 111 × 142 cm. Felső Belvedere

A kép, egy durván vakolt és repedésekkel tarkított öreg ház falát ábrázolja. A szabálytalanul elhelyezett ablakok megtörik a normális ház képzetét. Nincs két egyforma ablak: részben nyitott, részben zárt, minden ablaknak más a színvilága. A kép kitöltésére kidolgozott házfal nem enged következtetéseket levonni a környékről. Csak egy keskeny ösvény a kép alján utal a térre. Valószínűleg ez egy épület volt Krumauban, Schiele anyjának szülőhelyén, amely inspirálhatta a művészt. A hatás további fokozására Schiele olyan festési technikát használt, amely nagyon hasonlít egy valódi házfal vakolatához. edvard_munch-ferfiak_a_tengerparton_1908.jpg

Edvard Munch - Férfiak a tenger mellett, 1908

Edvard Munch (1863 Løten – 1944 Skoten Oslo mellett)

Olaj, vászon. 100 × 120 cm. Felső Belvedere

1907 nyara. Munch a Balti-tenger melletti Warnemündébe utazik, felépüljön betegségéből. A tengertől nem messze bérel egy halászházat. Új témát talál. Most először foglalkozik kifejezetten a meztelen férfitesttel. A következő évben két férfit festett szemből, és egy harmadikat, aki a többiekkel együtt fürdik. Létezik egy fotó, amin Munch látható, amin a téma variációján dolgozik. Ő maga áll a homokban, palettával és ecsettel a kezében, a háttérben egy meztelen férfimodell. Ezt a változatot állítólag a hamburgi Clematis művészeti szalonban mutatták volna be, de a galéria alagsorában maradt: „A meztelen férfiak még mindig szokatlanok” – írta Gustav Schiefler gyűjtő Munchnak. Biztos nem tudja mindenki, hogy ennek a festőnek a képe, a Sikoly, amit a legtöbb ember ismer, a horror sorozat miatt. tina_blau_spring_in_the_prater_1882.jpg

Tina Blau - Tavasz a Práterben, 1882

Tina Blau (1845 Bécs – 1916 Bécs)

Olaj, vászon. 215 × 291 cm. Felső Belvedere

Tina Blau 1882-ben a bécsi Künstlerhaus nemzetközi kiállítására festette monumentális parki tájképét. Egy anekdota szerint a zsűri kezdetben arra hivatkozva utasította el a festményt, hogy az olyan fényes, „hogy lyukat tép a falon”. A művet csak Hans Makart (híres osztrák festő) közbenjárására állították ki. Ez azonnal híressé tette a művészt. 1883-ban a Párizsi Szalonban mutatták be és díjazták is. A természet hangulatainak, fényeinek és részleteinek megörökítésére Tina Blau festőeszközökkel megrakott létrakocsiját erdőn, réteken át tolta, és közvetlenül a szabadban festett. A Tavasz a Práterben azonban méretéből adódóan a bécsi Práter közepén található műtermében jött létre. Utólag megállapították, hogy a kép, az első osztrák impresszionista festmény. otto_friedrich-gabrielle_1902.jpg

Otto Friedrich - Gabrielle (Ella) Gallia, 1910 körüli randevú

Otto Friedrich (1862 Raab/ Győr – 1937 Bécs)

Olaj, vászon, 121 × 39 cm, Felső Belvedere

Ajándék magántulajdonból, Nagy-Britannia, 2003.

Otto Friedrich osztrák-magyar szecessziós festő. Gustav Klimt mellett alapítója volt a szecessziónak, egy úttörő művésztársaságnak, amely a független kreativitást hirdette. Képei a világ nagy múzeumaiban megtalálhatóak. Az itt látható kép is fontos műveinek egyike.

Gabrielle (Ella) Gallia, Eduard Danzer, a „Danzer's Orpheum” alapítójának lánya volt, és körülbelül 1893/94 óta házasodott össze Hugo Galliával, az Állami Vasúti Társaság tisztviselőjével (vezető könyvvizsgálójával), aki több bérház tulajdonosa volt Bécs Alsergrund kerületében.

max_kurzweil-therese_bloch-bauer_portjeja_1907.jpg Max Kurzweil - Therese Bloch-Bauer portréja, kb 1907

Max Kurzweil (1867 Bisenz/Bzenec – 1916 Bécs)

Olaj, vászon. 123 x 103,5.

Felső Belvedere, 2016 óta tartós kölcsönben, magántulajdonból, Kanada

Maximilian Franz Viktor Zdenko Marie Kurzweil osztrák festő és nyomdász. 1879-ben Bécs közelébe költözött. A Bécsi Képzőművészeti Akadémiára és a párizsi Académie Julian-ra járt, ahol 1894-ben kiállította első festményét a Szalonban. A bécsi szecessziós mozgalom legjelentősebb képviselői közé tartozik Gustav Klimt mellett. Későbbi munkái Edvard Munch és Ferdinand Hodler hatását mutatják. Magánéleti körülményei következtében, amelyet súlyosbított veleszületett melankólia érzése, 1916-ban öngyilkos lett tanítványával és szeretőjével, Helene Hegerrel.

A kép az 1908-as képzőművészeti kiállításon lógott Therese unokahúgának, Mira és Bettina Bauer nővérek két portréja között. A kép nem szerepelt a katalógusban az ábrázolt személy teljes nevével, csak a "Frau Dr. Th. B." rövidítéssel. Therese Bloch-Bauer láthatóan gond nélkül magával vihette a festményt, amikor 1938-ban Angliába emigrált. A műalkotások nem szerepeltek egyenként a kiviteli dokumentumokban, ezért a festmény létezésére a mai napig nem utaltak. oskar_kokoschka_heimsuchung_1912.jpg

Oskar Kokoschka - Heimsuchung

Látogatás,1912

Oskar Kokoschka (1886 Pöchlarn – 1980 Villeneuve)

Olaj, vászon. 80 × 127 cm. Felső Belvedere

A kép az 1912-es drezdai „Nagy Művészeti Kiállítás” előtt készült, ahol először mutatták be. Carl Moll, a Miethke Galéria művészeti igazgatója és Kokoschka támogatója kiállítási megbízottként rendelte meg a munkát. A drezdai kiállításon a festmény "Női akt" címet viselte, a "Látogatás" kifejezés egy berlini szecessziós kiállításon jelent meg 1916-ban, és ezt a kifejezést később Kokoschka is használta. Közelről nézve egy mezítelen nő ül a szabadban, a láthatáron egy kis falu látható. Kokoschka már nem diffúz háttér elé helyezi a női alakot, ahogy az korai portréira jellemző volt, hanem egy átlós képtengely mentén nyitja meg a mélységet. A kép kompozícióját meghatározó kristályos szerkezet azonban, amely a kubizmus és a futurizmus hatására relativizálja az így létrejövő térbenyomást. Bár a "Látogatás" címe az 1911/12-es bibliai ábrázolások egy csoportjához rendelhető, az ikonográfiai értelemben vett közvetlen ószövetségi utalás nem nyilvánvaló. Sokkal inkább a melankólia ábrázolás hagyományára utal, amely Albrecht Dürer 1514-es rézmetszetére nyúlik vissza. A „Látogatást” Carl Moll végrendeletében az osztrák képtárra hagyta. fernand_khnopff_nimfa_felalakja_1896.jpg

Fernand Khnopff - Nimfa félalakja ("Vivien"), 1896

Fernand Khnopff (1858 Grembergen-lez-Termonde – 1921 Brüsszel)

Festett gipsz, aranyozott fa alapon. Magassága: 99 cm. Felső Belvedere

A belga szimbolista Khnopff alkotásaiban gyakran találkozhatunk rejtélyes és titokzatosan színpadra állított nőalakokkal és misztikus hibrid lényekkel. Itt van Vivien, egy legendás tündér az angol Artúr legendából. Ellopta a varázskagylót Merlin bűvésztől, és most diadalmasan a kezében tartja. A félig lehunyt szemekkel, fürkészően nyitott ajkakkal és libbenő vörös hajjal a gyönyörű nimfa a femme fatale-t testesíti meg. Ez a fajta „végzetes csábító”, aki erotikus bájaival manipulálja a férfiakat, és gyakran sodorja őket szerencsétlenségbe. Népszerű motívum a művészetben és az irodalomban a bécsi fin de siècle* időszakában.

* A fin de siècle (jelentése századvég) szellemi-kulturális mozgalom volt Európában, a 19. század – 20. század fordulója körüli évtizedekben. Különösen elterjedt Közép-Európában. A történelemben ez az 1880 és az első világháború kezdete közötti időszak. A németajkú országokban Jahrhundertwende kifejezéssel ismert. theodor_friedl_amor_es_psyche_1890.jpg

Theodor Friedl - Ámor és Psyche, 1890 körül

Theodor Friedl (1842 Bécs – 1900 Kirchau)

Márvány, 200 x 110 x 72 cm, Felső Belvedere.

Úgy tűnik, súlytalanok: Psyche, a halandó királylány, a lélek megtestesítője, és Ámor, a szerelem szárnyas istene. Ámor estéről estére meglátogatja szeretőjét. Csókjára várva Psyche lehunyta a szemét, mert az ősi mítosz szerint megtiltották, hogy a kedvesére nézzen. Friedl, nagy példaképéhez, Gian Lorenzo Bernini római barokk szobrászhoz hasonlóan csaknem 250 évvel később a technikai lehetőségek határáig dolgozta meg a márványt. Ez különösen jól látható Ámor alakjában, szárnyaiban és kinyújtott karjában. Egy rosszul elhelyezett véső vagy egy óvatlan kalapácsütés egy csapásra tönkretehette volna az egész művet. Friedl számos dinamikus és dekoratív barokk szobrot alkotott, többek között hamburgi, budapesti, augsburgi, brünni, karlovy Vary-i, prágai és bécsi színházépületek számára.koloman_moser_profil_noi_portre_1913_korul.jpg 

Koloman Moser, Profil női portré, 1913 körül

Olaj, vászon, 50 x 50 cm, Felső Belvedere

Koloman Moser (1868 Bécs – 1918 Bécs)

Koloman Moser osztrák művész volt, aki jelentős hatást gyakorolt a huszadik századi grafikára. A bécsi szecessziós mozgalom egyik legkiválóbb művésze és a Wiener Werkstätte társalapítója volt. Moser műalkotások széles skáláját tervezte, beleértve a könyveket és grafikai munkákat, a postai bélyegektől a magazinmatricákig; divat; ólomüveg ablakok, porcelánok és kerámiák, fúvott üvegek, étkészletek, ezüst, ékszerek és bútorok.

Például osztrák-magyar 50 koronás bankjegy 1911, Ferenc József császár bélyegzője 1908, stb.

ferdinand_hodler_ergriffenheit_1900.jpg 

Ferdinand Hodler – Ergriffenheit, 1900

Ferdinand Hodler (1853 Bern – 1918 Genf)

Olaj, vászon. 115 × 70,5 cm. Felső Belvedere.

Mezítláb, halványkék ruhában egy fiatal nő áll kecsesen a táj közepén. Mint egy táncosnő, a kezét a mellkasához emelte, miközben arcát elfordította tőlünk. Ferdinand Hodler svájci festő ezen a művén feleségét, Berthét ábrázolja. Egy korábbi kiállításon a „Nő a virágos réten” címet viselte. A kép későbbi címe „Ergreifendheit” (Érzelem), végső soron az ábrázolt személyt egy bizonyos érzés allegorikus megtestesítőjének nyilvánítja. Hodlert a szecesszió fontos képviselőjének tartják, és tagja a bécsi szecessziónak is. Számos művét – köztük ezt is – a Szecessziós kiállításon mutatták be, 1904-ben. Ott szerezte meg Carl Reininghaus gyűjtő, aki 1918-ban eladta a festményt a mai Belvedere-nek. egon_schiele_victor_ritter_von_bauer_1918.jpg

Egon Schiele - Victor Ritter von Bauer,1918

Olaj, vászon. 140,6 × 109,8 cm. Felső Belvedere

Egon Schiele osztrák expresszionista festő volt, rövid élete nagy részében konfliktusban állt a művészeti kritikusokkal és a társadalommal. Schiele még Gustav Klimtnél is az erotikát tette az egyik fő témájává, és 1912-ben rövid ideig bebörtönözték trágárságért. A meztelen figurával való bánásmódja magányos, elgyötört szellemre utal, akit inkább kísért, mintsem kiteljesedik a szexualitás. klimt_alter_mann_auf_dem_totenbett_oil_on_millboard_1900.jpg

Gustav Klimt - Öreg ember a halálos ágyán, 1900

Gustav Klimt (1862 Bécs – 1918 Bécs)

Olaj kartonon. 30,4 × 44,8 cm. Felső Belvedere

Vásárlás a Sotheby árverésén, 1995.

A halálábrázolások újra és újra megjelennek Klimt munkáiban, de a nagyon személyes témájuk miatt ritkán kerülnek a nyilvánosság elé. A legtöbb esetben az ábrázolt személyek egyértelműen azonosíthatók. Nem így van e portré esetében, ahol az öregember kiléte nem világos, és továbbra is rejtély a kutatók számára. Klimt gyakran közvetlenül az emberek halála után készítette el az ábrázolásokat, esetenként még a halál napján is. A mű 1900-as keltezése a férfi halálának évére utalhat. Lehet, hogy a munka meg is szakadt. Így az eredeti kompozíciónak csak egy részét látjuk. kokoschka_stilleben_mit_hammel_und_hyazimhe.jpg

Oskar Kokoschka - Csendélet báránnyal és jácinttal, 1910

Oskar Kokoschka (1886 Pöchlarn – 1980 Villeneuve)

Olaj, vászon, 87 × 114 cm, Felső Belvedere

Ez a festő „mocskos lény”, festményei „gusztustalan pestisforrások, tele rohadt szaggal”. A művészetkritikusokat Kokoschka vad, expresszív festészeti stílusa hergelte így fel. Ez volt az durva olajfesték használat, a hagyomány és a vallási témák kísérleti megfogása. Ez a csendélet húsvéti megrendelésre készült. Motívumai: egy báránytetem, teknősbéka, egér és valamilyen akváriumban tartott lény, talán egy kétéltű, esetleg angolna, valamint a titokzatosan ragyogó jácint. Kokoschka Dr. Oskar Reichel belgyógyász és gyűjtő házában hozta létre ezt a „csendéletet”. Új szimbólumok, a mulandóság és a megváltás kifejezésére. fran_ois_pascal_simon_gerard_moritz_christian_reichsgraf_von_fries_felesegevel_es_fiukkal_1805_korul.jpg

François Pascal Simon Gérard - Moritz Christian Reichsgraf von Fries feleségével és fiúkkal, 1805 körül

François Pascal Simon Gérard báró (1770 Róma – 1837 Párizs)

Olaj, vászon. 223 × 163,5 cm. Felső Belvedere 

Egy fiatal család látható: Moritz Christian Reichsgraf Fries gróf (1777–1826) lovaglóruhát visel, felesége, Maria Theresia, született Hohenlohe-Waldenburg-Schillingsfürst hercegnő (1779–1819), divatos, magas derekú, ékszer nélküli ruhát. Egyéves fiúk, Moritz, meztelenül fekszik a kiságyban. A háttérben meghúzódó klasszikus épületrészek, az értékes kasmírkendő és a hölgy lábtartója, a hölgy emelkedett státuszára utal. A gróf a 19. századi Bécs fontos bankárja és művészetpártolója volt és François Gérard-ot, a francia arisztokrácia egyik legkeresettebb portréművészét bízta meg, hogy készítsen családképet. Gérard neoklasszicista, romantikus festő, ismert portréfestő volt. A francia forradalom alatt rövid ideig a Forradalmi Törvényszék esküdtjeként dolgozott. Elsősorban a portréknak szentelte magát, amelyeket általában egész alakos figurákként, reprezentatívan gazdag építészeti vagy tájképi elemekkel ábrázolt.

egon_schiele_-tod_und_m_dchen_1915.jpg Egon Schiele - Tod und Mädchen Halál és lány, 1915

Egon Schiele művész (1890 Tulln – 1918 Bécs)

Olaj, vászon, 150 × 180 cm, expresszionista, Felső Belvedere.

Schiele 1915-ben, az első világháború idején festette a képet Bécsben. Ebben az évben szakított Wally Neuzil ápolónővel, aki sokáig az élettársa volt, de Schiele elhagyta, hogy feleségül vegye a középosztálybeli Edith Harms-ot. A festő nem sokkal a kép elkészítése előtt kapta meg behívóját az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe. A szétválás után Neuzil ápolónőnek készült, és 1917-ben, háborús szolgálata közben skarlátban halt meg.

A festmény középpontjában egy férfi és egy nő látható. Arca szögletes, koponyaszerű, aurája rossz előérzetet sugalló, öleli a lányt, aki kapaszkodni tűnik belé. A halál sötétbarna köntöst, a lány élénk színű ruhát visel, ami erősíti a kontrasztot élet és halál között, növeli a festmény drámaiságát. A háttér absztrakt és töredezett, amelynek révén a szemlélő tekintete a központi figurákra irányul. A szereplők alatt gyűrött, fehér drapéria.

A kép az élet múlékony jellegére, élet és halál elválaszthatatlan kapcsolatára reflektál, amely Schiele egyik központi témájául szolgált egész munkássága során. A halál arcvonásai a művészt idézik, nagy, tágra nyitott szeme a semmibe néz. Feneke eredetileg meztelen volt, a művész valószínűleg barátja, Arthur Roessler javaslatára festette át.

egon_schiele_kauerndes_menschenpaar_die_familie_1918.jpg

Egon Schiele - Kauerndes Menschenpaar (Die Familie), 1918.

Guggoló emberpár (A család)

Egon Schiele (1890 Tulln – 1918 Bécs)

Olaj, vászon. 150 × 160,8 cm. Felső Belvedere

Egy férfi és egy nő, mindketten meztelenek, egy szoba sötétjében kuporognak. Egy gyerek kukucskál ki a nő lábai közül. A nő bőre világosabb rózsaszín tónusú, de a férfié sötétebb bronz a még sötétebb háttér előtt. A figurák tömör piramiskompozícióba rendeződtek, a padlón heverő nő balra néz az űrbe, karjával az oldalán. Az éber tekintetű férfi Schiele arcvonásait viseli, és védelmezően a kettő mögé kuporog.

Csontos teste ellentétben áll a nő lágy íveivel, aki kissé lefelé néz, önfeledten. A két test a közelük ellenére elszigeteltnek tűnik. Schiele saját családja soha nem létezett. Felesége Edith 1918. október 28-án, hat hónapos terhessége alatt spanyolnátha következtében halt meg, a művész pedig mindössze három nappal később. A nő modellje nem Schiele felesége, Edith (született Harms), hanem egykori szeretője, Wally Neuzil lehet. Edith a festés idején az első gyermeküket várta, és egy későbbi időpontban Schiele átfestette a nő lábai közé tett virágcsokrot egy takaróba bugyolált gyermekkel, amelyet unokaöccse, Toni mintázott. A festmény egyes részei befejezetlennek tűnnek, köztük a férfi bal keze. Berta Zuckerkandl művészeti kritikus használta először a „Család” címet.

Schiele az Osztrák-Magyar Hadseregben betöltött könnyű feladatait az első világháborúban lehetővé tette számára, hogy folytassa a festészetet. Ezt a festményt 1918-ban a Bécsi Szecesszió 49. kiállításán állították ki, amelyhez a plakátot is Schiele tervezte. A kiállításon 19 festménye és 24 rajza szerepelt. Schiele talán a vezető festő volt Bécsben Gustav Klimt 1918 februárjában bekövetkezett halálát követően, amelyet spanyolnátha okozta tüdőgyulladás követett.

A festményt a Belvedere Galéria 1948-ban szerezte meg Hans Böhler osztrák művésztől, amikor az Egyesült Államokban élt. ifjabb_martin_van_meytens_doppelbildnis_dupla_portre_1740.jpg

ifjabb Martin van Meytens - Doppelbildnis (Dupla portré), 1740

Martin van Meytens d. J. (1695 Stockholm – 1770 Bécs)

Olaj, vászon. 105 × 126 cm. Felső Belvedere

Martin van Meytens, ifjabb (Stockholm, 1695. június 24. – Bécs, 1770. március 23.) 18. századi, flamand származású svéd portréfestő, aki főleg Bécsben alkotott. Tanulmányait Hágából Svédországba települt apjánál, id. Martin van Meytens festőnél kezdte. Korán vándorútra kelt: London, Párizs, Bécs, Rómában, Torinó.

1730-ban Bécsben telepedett le, ahol főleg arcképfestőként vált különlegesen népszerűvé. 1732-ben udvari festő, 1757-ben a bécsi művészeti akadémia igazgatója lett.

Állandó feladata volt az uralkodó pár, a császári család és az udvar tagjainak megörökítése. Számtalan változatban festette meg Mária Terézia és férje portréját.

Sokat dolgozott magyar megrendelőknek is, A Pálffy család képmása Bécsben (Österreichisches Barockmuseum), a Bánffy Dénes képmása Budapesten (Magyar Nemzeti Múzeumban) látható.

A reprezentatív barokk udvari portré egyik legjelentősebb képviselője volt Ausztriában.

johann_georg_platzer_samsons_rache_samson_bosszuja_17301740_korul.jpg Johann Georg Platzer - Samsons Rache (Sámson bosszúja) 1730/1740 körül

Johann Georg Platzer (1704 Eppan-St. Pauls – 1761 Eppan-St. Michael)

Olaj rézre! 76 × 95 cm. Felső Belvedere

Platzer egy termékeny osztrák rokokó festő és rajzoló volt. Tiroliban született, festőcsaládból származott. Elsősorban történelmi és mitikus jeleneteket festett. Nagybátyjával udvari festőként dolgozott Passauban. Visszatért Eppanba, ahol 1761-ben bekövetkezett haláláig dolgozott A grazi Joanneum Alte Galerie ad otthont Platzer legnagyobb gyűjteményének.

A képen egy bibliai eseményt látunk. Kiváltója Sámson, akinek történetét az Ószövetség meséli el. Miután Delila elárulta, megfosztja hatalmától és megvakítja, visszanyeri erejét, és azonnal arra használja, hogy bosszút álljon a filiszteusokon: Középen egy olyan épület pilléreit bontja le, amely inkább egy barokk szakrális térre emlékeztet, mint a bibliai filiszteusok palotájára. Bár Platzerre jellemzőek a figurákban gazdag jelenetek, a művész itt a végletekig vitte. Dráma, erőteljes mozgás és részletgazdagság teszi a barokk festészet kiváló példájává. maximilian_oppenheimer_klingler_quartet_1917.jpg

Maximilian Oppenheimer - Klingler Quartet, 1917

Maximilian Oppenheimer (1885 Bécs – 1954 New York)

Olaj és tempera, vászon, ovális: 70 × 80 cm. Felső Belvedere

A Karl Klingler által 1905-ben alapított vonósnégyest máig a 20. század első felének egyik legjelentősebb kamarazenei együtteseként tartják számon. Klingler első hegedűn, bátyja Fridolin brácsán játszik, a többi felállás többször is változik. Ahelyett, hogy engedett volna a nemzetiszocialisták nyomásának, és leváltotta volna a zsidó csellistát, Ernst Silbersteint, a kvartett 1936-ban végleg feloszlott. Max Oppenheimer, aki maga is szenvedélyes hegedűművész, a zenei összjátékot kezek, partitúrák és hangszerek dinamikus hálójába fordítja. Művészetét a nemzetiszocialisták „elfajzottnak” minősítették, . 1932-ben, a Reichstag felgyújtását követő üldözési hullám részeként munkáinak többsége rágalmazási kampánynak esett áldozatul. Oppenheimer 1938-ban Bécsből Svájcon keresztül az Egyesült Államokba menekült. Munkásságát számos különböző irányzat befolyásolta, az expresszionizmus, a kubizmus és a futurizmus. Portrékat készített többek között Thomas Mann-ról, Arnold Schönbergről, Anton Webern-ről, vagy Karl Marx-ról.

20250529_153350.jpg 

folyt. köv

 

Ha szívesen olvasol Bécsről, néznél még képeket a bécsi múzeumok kincseiről, ezeket a bejegyzéseket is nézd meg:

Kalandozás a császári főváros utcáin

https://paphnutius.blog.hu/2025/05/05/kalandozas_a_csaszari_fovaros_utcain

Bécs, a Belvedere kincsei, 1. rész

https://paphnutius.blog.hu/2025/05/19/becs_a_belvedere_kincsei_1_resz

A művészet lényege Hundertwasserrel

https://paphnutius.blog.hu/2025/09/23/a_muveszet_lenyege

Wien Museum, Egy csodás kollekció a város szívében 1. rész

https://paphnutius.blog.hu/2025/09/27/wien_museum_egy_csodas_kollekcio_a_varos_sziveben_1_resz

 

Ócsa

Nem is sejted, milyen jó hely! Csak, ha elmész.

00_20250524_123952.jpg

Egy képen a település két legfontosabb látnivalója

Ócsa

Nem is sejted, milyen jó hely! Csak, ha elmész.

Szombat reggel. Jé, nem esik az eső és bár van egy-két felhő, de süt a Nap! Irány a természet! Biztos sáros minden és még itt-ott lehet eső, írja a reggeli meteorológiai jelentés. Akkor legyen egy városlátogatás, ami nincs nagyon messze és még nem jártam ott. Az sem baj, ha van a közelében egy tanösvény, hátha nem lesz már semmilyen csapadék. De hova menjek? 6:30.

20250524_112901.jpgSzékelykapu és a Bólyai emlékmű

Legkésőbb 1 óra múlva tudnom kell, különben nincs értelme messzebb menni. Legyen a budapesti agglomeráció valamelyik kisvárosa. Mondjuk ÓCSA! -ugrott be elsőre. Csak az agyturkászok tudnák megfejteni, hogy miért ez jutott az eszembe. Gyors Wikipédiázás… 20250524_112813.jpg

20250524_164759-collage.jpg

Bólyai János emlékmű

Van itt régi templom, falumúzeum, Ófalu, közterületi szobrok, látványos és különleges pincesor és még tanösvény is. Vonattal a Délibe, metróval a Nyugatiba, onnan a Dabasra induló vonattal. Sűrűn mennek a járatok, kevesebb, mint 3 óra az út, ha minden rendben megy! Útravalót már nincs idő venni! De van ott Tesco és Spar is. Majd vásárlok ott. Indulás!

20250524_115623.jpgI. Világháborús emlékmű

Olyan régi vonaton már rég ültem, mint ami Ócsára ment a Nyugatiból. Ha nem futva értem volna el, gondolkodtam volna, nem valami nosztalgia járat-e. Lassan is ment, de legalább volt idő nézelődni. Elvem, hogy az utazás is a túra, a kirándulás, vagy a nyaralás része. Nem nyűg! Esemény, amin látnivalók vannak, embereket tudunk megfigyelni, esetleg kapcsolatot teremteni és sokszor történik valami… Itt nem történt más, csak hogy időben odaértem. 20250524_113553.jpg

A Trianon emlékmű turulmadara

11 után pár perccel már ott voltam ebben a közel 10 ezer lakosú kisvárosban. Az állomástól fél órás gyaloglásra volt az Ófalu rész, ahol a fő látnivalók voltak. Útközben tudtam venni némi ételt és innivalót, és szép sorban útba estek Ócsa köztéri szobrai. Bólyai János figyelemre méltó emlékhelye székelykapuval és sugaras elrendezésű térkompozícióval, a Trianon emlékmű, a világháborús szobor és útba esett a katolikus templom, apró kálvária stációival.

20250524_113514.jpg

Római katolikus templom
20250524_124344.jpg

Babák az egyik tájházból

Végre odaértem a Tájházakból és a nevezetes templomból álló látogató komplexumhoz. Kombinált jegy, SZÉP kártyára 3100 Ft, idegenvezetéssel mindkét helyen. Megérte az árát! Aki megnézi majd, szerintem ugyanígy fogja gondolni. 20250524_123628.jpg

20250524_124004.jpg

A tájház és a skanzen között az a különbség, hogy a skanzenben teljesen hitelesen, újonnan építenek fel egy épületet, portát, komplett életet bemutató installációt, míg a tájház egy eredeti és eredeti formájában felújított épület.

20250524_124020.jpg

Kopjafák a régi temetőből, ahol vagy száz ilyen sír volt.

20250524_124628.jpg

Megható a régi párokat nézni, akik már régen nincsenek közöttünk és semmit sem tudhatnak a világ fordulásáról

Itt egy komplexum található, tehát nem egy épület, hanem több, felújítva és tematikusan berendezve. Mindezt egy úrtól tudtam meg, aki azt mondta, a felesége 8 évig vezette a helyet és szóba elegyedtünk, miközben a kis vonatra vártam a pincesor bejáratánál, de erről később. 20250524_124613.jpg

Az Ócsai Tájházegyüttest a Duna-Ipoly Nemzeti Park üzemelteti. Ócsa legidősebb részén, az Öregfalu településrészen, a XIII. század elején épült román bazilika szomszédságában található. Fantasztikus néprajzi csemege. 20250524_124844.jpg

Egy öt tagú család

1975-ben a területtel együtt helyezték védelem alá a 62 portából álló falurészt, melynek kétbeltelkes településszerkezete többszáz éves. A templomot körülölelő kicsi telkeken álló parasztházak legöregebbjei a XVIII. század végén épültek. 20250524_124903.jpg

20250524_124826.jpg

Egyszer csak magam is felfedeztem egy vitrinben, a betyárok között

A településforma lényege, hogy nem a lakóház udvarán, hanem a lakótelkeket övező kertben, ólas telkeken voltak a telkes jobbágyok istállói, széna-szalma boglyái, cséplőhelyei és itt tartották az egész állatállományt. Hat egyedi műemléki védelem alatt álló ház van az öregfaluban, megőrizve a kor magyaralföldi építészetének sajátosságait. 20250524_125033.jpg

1980-ban nyílt meg az Ócsai Tájház. A tárgyi emlékek nagy részét helyi lakosok adományozták a tájházi bemutatókhoz. Van itt Sütőasszony portája, Nagygazda portája, Ágas-ház, babaház.

20250524_125518.jpgA búbos kemence és a magas ágy, a régi szobák alapberendezései

20250524_125949.jpg

A Nagygazda házához egy látványraktár kiállítás is tartozik. Sütőasszony háza szerényebb, kéthelyiséges zsellérház, működő kemencével és csikótűzhellyel. Az Ágas-ház nevét a jól látható, a falon kívül futó ágasfáról kapta, ami a szelemengerendát tartja. Ócsai Népviseleti Babagyűjtemény az úgynevezett Turján-házban látható.

20250524_125723.jpg

20250524_125849.jpg

20250524_125901.jpgÖregfalut körbeölelő Ócsai Tájvédelmi Körzetet is gyakran mutatják be a túravezető kíséretével. A láperdők vidékét, ahol most májusban nyílnak az orchideák. Ezek a részek egyénileg nem látogathatók.

20250524_130326.jpgHangulatos házsarkak virágokkal

20250524_120649.jpg

Árpád-kori templom

Az Ócsai Református Műemlék Templom csak vezető kíséretével látogatható. A tárlatvezetés igazi időutazást és sok kultúr-, vallás-, és művészettörténeti érdekességet nyújt.

20250524_120218.jpgXIII. századi román stílusú, háromhajós, kereszthajós bazilika, a premontrei szerzetesek számára épült. A falu az Árpádházi uralkodók idején királyi birtok volt. Lendületes fejlődését a török megszállás állította meg.

20250524_122626.jpg

A török megszállás egyetlen emléke a templomban, látható ezen a képen. A fülkét a muzulmánok készítették. Pont keletre van tájolva és a fülkébe a koránt helyezték el. 20250524_122618.jpg

A lakosság a XVII. század elején református hitre tért. A templom 1560-tól az Ócsai Református Egyházközség tulajdonában és használatában van. Legnevesebb patrónusa gr. Teleki József (1738-1796) volt. Több nagy pusztulás történt az idők folyamán, háborúk, tűzvész, villámcsapás miatt. Ezért a felújítások során különböző építési stílusok jelentek meg. 20250524_122523.jpg20250524_122512.jpg

1902-ben, meszelés alkalmával rátaláltak a főszentélyben látható értékes középkori freskókra. A főszentély falán az apostolok láthatók hármasával, oszlopos keretben. Tovább jobbra és balra az ívekre Szt. Miklós és Szt. György alakja került. 20250524_122611.jpg20250524_122543.jpg

Baloldalon Szt. László életéből vett jelenetek, vele szemben az utolsó ítélet töredékes maradványai láthatók. 1922-24 közötti időszakban a két toronyra egy-egy emeletet építettek. 20250524_122430.jpg

20250524_123129.jpg

1986-ban nyolc évre bezárták a templomot, és megkezdődött a régészeti feltárás, az alapos és szakszerű restaurálás és renoválás.1994. október 29-én adták vissza a hívőknek és látogatóknak. 20250524_123145.jpg

Azért ez a kép került ide, mert a Katedrális film forgatásakor a bal oldali kis fej letörött. Visszaragasztották és csináltak egy másolatot is. Az van jobbra.

A templom több neves eseménynek adott azóta otthont és a filmesek is nagyon kedvelik. Itt forgatták a Ken Follet világhírű regényéből, a Katedrálisból készült filmadaptációt és a manapság bemutatott Hunyadi című sorozatban is feltűnik a helyszín. 

20250524_141758.jpg

Az Ócsai Öreghegyi pincesor

Ottjártamkor éppen fesztivál volt. Orbán napi nyitott pincék rendezvény. Kinyitottak a pincék és a környékbeliek ellátogattak bort kóstolni, pincepörköltet enni és a nagy, épített színpad előtt koncerteket hallgatni. A rendezvényt és város pályaudvarát kisvonat járattal kötötték össze, amelyet két napig ingyen lehetett igénybe venni.

20250524_134326.jpgA felszínt fedő löszréteg alá vájt borospincék, a népi építészet egyedülálló különlegességeinek számítanak.

Az öreg hegyi löszréteg alá vájt pincesor a XVII. századból származik, bizonyítja, hogy már négyszáz évvel ezelőtt is műveltek itt szőlőt.

A pincesoron 300 éve minden évben megtöltik a hordókat. Tárgyi emlékeiket, eszközeiket és szerszámaikat megőrizték, sokat azok közül még használnak is. 20250524_135801.jpg

Körülbelül 100, jellegzetesen alföldi, nyeregtetős, ollóágas, zsúptetővel fedett, hosszú hordógurító gádoron megközelíthető, többágú pince található. Vannak elhagyatottak, eladók is. Manapság a felújított pincék visszakapták a speciálisan épített nádtetejüket.

20250524_133831.jpgA környéken kedves emberek élnek. Minden általam meglátogatott helyszínen barátságos, vendégszerető, mosolygó emberekkel találkoztam.

20250524_134647.jpgEgy elhagyott pince

Ja! …és a tanösvények. Fantasztikus járható útvonalak vannak ezen a lápvidéken. Most csak annyit róla, hogy régen itt folyt a Duna, ezért a lápvidék. 20-25 km túra tehető a területen. Szóval lesz miért visszatérni.

20250524_134751.jpgEz az egyik kedvencem a képek közül

Forrás:

Szöveg – saját, Ócsa honlapja, DINP anyagai, Wikipédia: Ócsa alapján

Képek – saját

  1. 05. 24.

20250524_135134.jpg

Egy gyönyörűen felújított pince

 

Bécs, a Belvedere kincsei, 1. rész

00_10.jpg

 

Bécs, a Belvedere kincsei, 1. rész

 

01_20250429_105457.jpg

Amikor a Bécsi Belvederéről beszélünk, a Felső-Belvedere palotára gondolunk. Itt látható egy hatalmas festménygyűjtemény. Savoyai Jenő herceg (1633–1736), a sikeres hadvezér és művészetbarát Lukas von Hildebrandttal építtette magának a Belvedere nevű nyári palotát – akkor még Bécs városkapui előtt.

02_20250429_105459.jpg

A Belvedere nem csak pompás barokk kastély, hanem Ausztria egyik legértékesebb műgyűjteményének is otthont nyújt, amely magáénak tudhatja Gustav Klimt, Egon Schiele és Oskar Kokoschka néhány főművét.

A fő látványosság Klimt A csók című alkotása, de Monet képek és Rodin szobrok is láthatók itt. Sok-sok egyéb ritka alkotás is, nem is beszélve magángyűjtők itt kiállított darabjairól. A kiállítás 800 év művészettörténetét mintegy 400 művön keresztül mutatja be. Szeretnék néhány fontos művet megmutatni ezek közül:

04_klimt_der_kiss_lieberspaar_oil_on_canvas_au-ab-pb-pt-zn_1908-9_3.jpg

Klimt – A csók - Szerelmespár, Olaj, vászon, AU-Ab-Pb-Pt-Zn, 1908-9 180 x 180 cm

Gustav Klimt 1862-ben született Bécsben, egy aranyműves fiaként. Tanulmányait a bécsi Képzőművészeti Iskolában végezte, és hamar elismertté vált dekoratív falfestményeivel. Élete nagy részét Bécsben töltötte, ahol 1918-ban spanyolnátha következtében hunyt el.

„A csók” (1907–1908) Klimt legismertebb alkotása, amely egy ölelkező párt ábrázol arany háttér előtt. A kép az intimitás, a szerelem és a testi-lelki egyesülés szimbóluma, miközben gazdag díszítése és aranyhasználata ikonikus stílusjegyévé vált. A festmény az osztrák kultúra egyik legismertebb műalkotása.

05_klimt_johanna_staude_oil_on_canvas_1917-18.jpg

Gustav Klimt - Johanna Staude, 1917-18

Klimt legismertebb műveiből itt látható néhány. Gyakran használt aranyfüstöt, dekoratív mintákat és szimbolikus elemeket festményein. Műveiben keverednek a klasszikus elemek a modern szecessziós stílussal. Az emberi testet érzéki, gyakran erotikus módon ábrázolja.

06_klimt_fritza_riedler_oil_on_canvas_1906.jpg

Gustav Klimt - Fritza Riedler, 1906

07_klimt_bildnis_mathilde_trau_oil_on_canvas_ca_1893.jpg

Gustav Klimt - Mathilde Trau, ca 1893

08_klimt_bauerngarten_mit_sonnenblumen_oil_on_canvas_1906.jpg

Gustav Klimt - Nyaraló kertje napraforgóval, 1906

Jelentősök tájképei, csendéletei is, amelyeken felismerhető egyéni stílusa.

09_klimt_alleee_zum_schloss_kammer_oil_on_canvas_1912.jpg

Gustav Klimt - A Kammer kastélyhoz vezető út,1912

A bécsi szecesszió egyik vezető alakja volt, művészete az Art Nouveau jegyeit viseli. Képeit díszítettség, stilizált formák és szimbolizmus jellemzik.

10_klimt_schloss_kammer_am_attersee_iii_oil_on_canvas_1906.jpg

Gustav Klimt - Kammer kastély az Attersee-nél III. 1906

11_klimt_mutter_mit_zwei_kindern_familie_oil_on_canvas_1906.jpg

Gustav Klimt - Anya két gyermekével - Család, 1906

12_20250429_112133.jpg

Alfred Wickenburg (1885 - 1978) osztrák festő kubista stílusú festménye

Rinaldo and Armida (Vienna, Belvedere), 1923, olaj, vászon, 110 x 149.5 cm.

Rinaldo d'Este, keresztes lovag Tasso A megszabadított Jeruzsálem c. eposzában. Jeruzsálem ostrománál párbajban megsebezte Argantét, majd utóbb, ugyancsak párbajban, megölte egy vezértársát, aki súlyosan megsértette, és ezért Goffredo száműzte a táborból. Idővel halála híre ért a keresztény sereghez, de ez álhírnek bizonyult, mert ő szabadította ki ötven lovagtársát, akik Armida fogságába estek. Ezután azonban ő került a szép varázslónő hatalmába, és egy bűvös sziget tündérkertjében szerelmi gyönyörök közt élt vele. Forrás – Arcanum.

13_20250429_112455.jpg

Alfréd Réth-Kompozíció, 1937

Réth Alfréd, született Róth Alfréd (Budapest, 1884. február 29. – Párizs, 1966. szeptember) Franciaországban alkotó magyar festő, az avantgárd művészet fontos képviselője, az École de Paris művészcsoport tagja. Inkább francia festőként tartják számon. Forrás – Wkipédia.

14_20250429_112532.jpg

Bortnyik Sándor-Címtelen, 1923

Bortnyik Sándor (Marosvásárhely, 1893. – Budapest, 1976.) magyar festő, grafikus. A magyar absztrakt konstruktivizmus egyik jelentős képviselője. Forrás – Wkipédia.

15_20250429_112900.jpg

Friendsreich Hundertwasser-Hosszú ösvény, 1955

Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser (eredetileg Friedrich Stowasser) (Bécs, 1928. – Új-Zéland közelében, 2000.) osztrák építész, festő és filozófus. Építészete az organikus építészethez tartozik. Jelentős filozófiai hitvallás van építészete mögött, mellyel az embert vissza akarja részben téríteni a természethez. Nagy hatással volt rá a bécsi szecesszió építészete Forrás – Wkipédia.

16_anton_hanak_az_utolso_ember_ecce_homo_1917-24.jpg

Anton Hanak - Az utolsó ember

Anton Hanak (Brno 1875–1934 Bécs) A szobor magassága kb. 233 cm (alappal együtt). Anyaga: bronz. Több példánya is létezik. A művész 7 évig dolgozott rajta, 1917- és 1924 között.

Hanak „Ecce Homo”-ként is emlegette. Ebből következtethető ki a művészi szándék. Ecce homo: Ime az ember! Pilátusnak tulajdonítják e mondást, amit akkor használt, amikor a katonák Krisztust a zsidók királyaként tövissel megkoronázták és bíbor köpenyt adtak rá. A művészetben Krisztust szimbolizáló alak.

17_20250429_102959.jpg

Claude Monet - Ösvény Monet kertjében Givernyben, 1902

Claude Monet kertje, a Párizstól 70 km-re található kis faluban, Givernyben volt. Ma is védett hely. Franciaország egyik díszkertje. Claude Monet több mint negyven éven át élt Giverny-ben, 1883-tól egészen az 1926-ban bekövetkezett haláláig. Nem állnak precíz információk rendelkezésre arról, hogy az ötholdnyi, virágágyásokból és vízililiommal lepett kerti tóból álló kert hogyan nézett ki pontosan az ő idejében. Bár festményei megmutatják, hogy milyen volt. A festő halála után a kert pusztulásnak indult, 1944-ben pedig súlyosan meg is sérült a szövetséges csapatok bombázása idején. Amerikai adományokból 1977 és 1980 között állították helyre. 2011-ben újabb felújítás kezdődött.

18_20250429_103736.jpg

Auguste Rodin – Eva, 1881

Mérete: 174 x 55 x 64 cm. Anyaga: bronz.

Éva, az Ősanyja, minden emberi életnek a földön. Fejét szégyenlősen a karjaiba rejti. Mivel Rodin a természetet tekinti a legfontosabb példaképnek, mindig élő modellekkel dolgozik. Rodin egy fiatal, terhes nőt választ. Nem tud róla semmit, amíg modellje nem mesél neki a terhességről. Éva befejezetlen marad, Rodin sok évet tölt vele a stúdiójában. Aztán végül elengedi. Éva az első modern szobor, megtalálja az utat a közönséghez, és ezzel forradalmat indít el a művészeti világban.

 19_20250429_104318.jpg

Claude Monet, A séf (Le Père Paul), 1882

A fény! A színek! Az impresszionista festmények mintha belülről sugároznák a fényt. Közelről először csak festékfoltokat látunk. Csak a megfelelő távolságból ölt testet a szakács kalapja és kabátja, megvilágított átjárók és árnyékok. Mint minden impresszionistát, Claude Monet-t sem a valódi tárgyak aprólékos ábrázolása érdekelte, hanem az optikai jelenségek múlékony észlelése. Paul Antoine Graff, sokak által dicsért séf volt. Egy kis szálloda tulajdonosa az észak-franciaországi Pourville-ben, ahol Monet 1882-ben több hétig tartózkodott. 1903-ban ezt a festményt a bécsi szecessziós kiállításon mutatták be, ahol a Belvedere múzeum számára vásárolták meg.

folyt. köv.

 

Túra a Róka-hegyen és a Kevélyeken

00_9.jpg

A Kevélyek hegycsoport egy része Pilisborosjenő felől

 

Túra a Róka-hegyen és a Kevélyeken

Már többször jártam a Kevélyeken. A Pilisnek ez a hegycsoportja nagyon népszerű a túrázók körében. 5 hegyből áll, amiket két túrában szoktak bejárni. Csobánka felől a Csúcs-hegy és az Oszoly közelíthető meg. A másik három hegyet, az Ezüst-, a Nagy- és a Kis-Kevélyt pedig Pilisborosjenő felől érhetjük el. Én ezt a másodikat választottam, de kicsit megturbóztam.

roka-hegy_1.jpg

roka-hegy_3.jpg

Róka - hegy

Csillaghegyről indultam, a H5 HÉV megállóból és először felmentem a Róka-hegy fantasztikus sziklavilága és az innen megcsodálható kilátás miatt. Majd a Kő-hegyen felkapaszkodva értem el az Ezüst-Kevély kőbányáját.

 roka-hegy_4.jpg

roka-hegy_5.jpg

Róka - hegy

Felgyalogolva, majd a nyeregbe ereszkedés után „megmásztam” a Nagy-Kevélyt. Tovább haladva a Kevély-nyeregbe ereszkedés után jött a hullámvasút következő tagja a Kis-Kevély.

 roka-hegy_6.jpg

roka-hegy_7.jpg

roka-hegy_2.jpg

Egy len fajta (Linum), talán évelő len, Róka - hegy

Ezen a túrán gyűjteni lehet a magassági métereket. Végig fantasztikus rálátás van a Budai-hegységre, a Pilisre és a távolban a Gerecsére is. Látjuk felülről a környező településeket, mindenhonnan mást. Először Budapestet, Ürömöt, Pilisborosjenőt. Pilisvörösvárt és a végén Csobánkát.

 ko-hegy_3.jpg

ko-hegy_2.jpg

Kő - hegy

A terület felett légifolyosó van

A Kis-Kevély után, ha nincs kedvünk a jelzésre visszagyalogolni, egy meredek lejtőn ereszkedve juthatunk a Mackó-barlanghoz. Én ezt az ösvényt választottam.

ezust-kevely_4.jpg

Kőbánya az Ezüst - Kevélyen

ezust-kevely_6.jpg

 Szurok habszekfű

ezust-kevely_7.jpg

Ezüst - Kevély

Mivel két nappal korábban még esett elég tartósan az eső, ezért, bár az ösvény száraznak látszott, nagyon csúszott. Szenvedett mindenki, aki erre jött. De ez is benne van egy kalandos túrában. A barlangba fejlámpa nélkül is be lehet menni és nem érdemes kihagyni!

ezust-kevely_18.jpg

ezust-kevely_19.jpg

kis_kevely_1.jpg

Nagyezerjófű, Ezüst - Kevély

Mire ide lejutottam a Kis-Kevélyről, 170 méter szintet jöttem le a csúszós terepen, Most vissza kellett emelkedni a Kevély-nyeregbe 110 métert, majd ismét leereszkedve, hogy folytathassam utam a következő célponthoz, az Egri csillagok forgatásának helyszínére.

 nagy_kevely_3.jpg

nagy_kevely_4.jpg

nagy_kevely_5.jpg

Kilátások a Nagy - Kevélyről

Ez egy nagyon népszerű hely. Sokan nem is mennek a hegyekre, csak Pilisborosjenőről idesétálnak. Általában hétvégenként iskolás csoportok látogatják nagy számban a turisták mellett.

 egri8_var_makett_9.jpg

egri8_var_makett_8.jpg

egri8_var_makett_7.jpg

Egri vár makett - forgatási helyszín

Most is így volt. Ezen a részen már tanösvény jel is van és mindenki a volt kőbánya felé folytatja útját, amihez ismét felfelé kell menni, de megéri. Bizonyos szögből tényleg gigantikus kőtevére hasonlít a szikla, aminek kedvéért idejönnek.

 20250510_140436.jpg

Mackó - barlang

Van itt egy kőbánya is érdekes képződményekkel, mesterséges odúkkal. Aztán az út bevisz Pilisborosjenőre, A falu elején egy levendula kert van, ami sokakat önmagában is vonz. A buszforduló felé menet egy szép ház, rajta emléktáblával, amely azt hirdeti, hogy valaha itt lakott Bessenyei Ferenc színművész. Az elővárosi busz innen bevisz Budapestre és sűrűn jár.

20250510_155951.jpg

Kellemes túra volt. Kicsit jobban sütött a Nap, mint amennyire kívántam, de ez május, a csodás, kiteljesedő tavasz hónapja, a virágok ünnepe. Ezért ezt is érdemes elviselni.

 teve_szilkla_2.jpg

A teve szikla

teve_szilkla_3.jpg

Egy pár adat:

Indulás H5 HÉV Csillaghegy megállóból piros sáv, majd piros csúcs jel a Rókahegyhez. A Kevélyeken a piros sáv vezet, aztán már sok lesz a jelzés, ki merre akar haladni, azt válassza.

kis_kevely_13.jpg

Pihenőpad,   Kevély-nyereg

Pilisborosjenő buszfordulót érdemes a túra végpontjának választani, ahonnan a 840-es elővárosi busz félóránkét indulva visszavisz Budapestre.

1746954034t4vx.jpg 

A túra hossza: 18,8 km. Szint: 861 m fel és 745 m le. Közepesen nehéz, jó fizikai- és szédülésmentes állapotot igényel.

profil_11.png 

kis_kevely_6.jpgCsodás kilátás a Kis-Kevélyről, előtérben Csobánka, hátul Ziribár hegy, mögötte a Pilis - tető

 

Kalandozás a császári főváros utcáin

Bécs / Vienna / Wien 1. rész

20250429_134000.jpg

Egy hangulatos utcakép a Stephansplatz-on

 

Kalandozás a császári főváros utcáin

Bécs / Vienna / Wien 1. rész

 

Bécsben várost nézni? Csodálkozott a Flixbusz sofőrje. Hát mit lehet ott még nézni? Hát mit? Ha még az ember nem nézte meg soha, akkor nagyon sok mindent! Így is történt. Eleve úgy gondoltam, hogy a legfontosabb látnivalókhoz is kell 3, vagy inkább 4 nap. Ebből ez volt az első. 25 km gyaloglás és betervezett program 3/4-ének teljesítése. Vagyis a 4 alkalom minimum szükséges lesz majd. Csupán az alapokhoz!

20250429_151649.jpg

Bécsnek sok fontos dísz- és közparkja van. A Stadparkban található Strauss szobor Bécs egyik szimbólumává vált.

20250429_132015.jpg

Tán Ausztria legfontosabb temploma, a Stephansdom. Csodás és monumentális. A turisták egyik kedvence.

20250505_172543-collage.jpg

 20250429_122923.jpg

A világhírű bécsi opera a Staatsoper

20250429_122320.jpg

Az opera alatt kiterjedt aluljáró rendszer és metróállomás. A metrótól az operaházig a komolyzene nagyjaira emlékeztető csillagok sétánya vezet: Bartók Béla csillaga.

20250505_173448-collage.jpg

Egy városnézésbe egy múzeum fér bele. Én a Belvedere-t választottam, de mivel ebből is van 3, én a Felső-Belvedere palota hatalmas festménygyűjteményét akartam megnézni, elsősorban híres osztrák festők miatt. Erről külön bejegyzést készítek majd, de azért mutatok belőle.

20250505_174103-collage.jpg

 A bal felső képet mindenki ismeri. Gustav Klimt A csók című képe a világ egyik legkedveltebb festménye. Tőle jobbra egy Monet. Alul balra a másik nagyon híres osztrák festő, Egon Schiele egyik jellemző képe, alul jobbra pedig a világhírű osztrák építész, Hundertwasser labirintust ábrázoló festménye.

20250505_173829-collage.jpg

Még néhány fotó a Belvedere-ről, 3 kép a csodás palota parkból, ami összeköti a Felső- és Alsó-Belvedere-t. Jobbra fenn egy kis részlet a palota belső tereiből.

20250429_121703.jpg

Az egyik bécsi egyetem modern épülete, ahol a meleg miatt jéghideg gyümölcsjoghurtot osztogattak.

20250429_120033.jpg

A szovjet katonák emlékműve politika mentesen őrzi az itt elhunyt katonák emlékét. A szobor aranypajzsa ragyogott a napfényben.

20250429_140242.jpg

A Hofburg hatalmas épülettömbjének részlete. Ez volt a császár lakhelye.

20250505_174323-collage.jpg

A bejáratot díszítő 4 szobor a sok-sok remek alkotás közül.

20250429_142021.jpg

Mint minden palotának Bécsben, a Hofburgnak is van szabadon látogatható parkja. Ez a Burggarten, ahol tömegek pihennek nap, mint nap. Ennek a parknak fő látványossága Mozart szobra.
20250505_172721-collage.jpg

Szent Péter temploma (Peterskirche), Bécs talán legszebb barokk műemléke, emellett akusztikája és orgonája miatt koncertek helyszíne is. Ottjártamkor orgona hangverseny volt éppen.

20250505_172837-collage.jpg

A templom körüli utcákban találhatók a lovasfogatok.

20250505_173020-collage.jpgA Karlsplatz árnyas padjai alatt sokan fogyasztják el ebédjüket,szendvicseket. Az itt található Károly templom (Karlskirche9 Bécs második legnagyobb szakrális épülete. Itt található több más szobor mellett Johannes Brahms szobra is. A harmadik képen a csodás kinézetű Karlsplatz metrómegálló műemléknek beillő felszíni épülete.

20250429_131637.jpg

Hangulatos utcaképek

20250429_131714.jpg

20250429_131652.jpg

20250429_134911.jpg

A csodás barokk pestisoszlop (Pestsäule) a belvárosból.

20250429_124009.jpg

A világhírű osztrák étel, a Bécsi szelet, Wiener Schnitzel. Kapható csirkéből, sertésből, de az igazi a borjúból készült. Ez az utóbbi. Petrezselymes burgonyával és salátával szolgálják fel. Nem foglalkoztam vele a fotózáskor, de ez egy nagy adag, amivel jóllaktam. Ára egy korsó sörrel 30 Euró.

...és a hely, ahol fogyasztottam, az operaházzal pont szemben található régi kis étkezde, a BISTRO 59.

 20250429_123249.jpg

A következő Bécsről szóló bejegyzésben a Felső-Belvedere múzeum festmény és szobor gyűjteményét tervezem megmutatni.

folyt. köv.

 

 

 

 

 

Koloska – völgy

Balatonfelvidék


20250501_123506.jpg

Kilátás a Jókai kilátóból - Tihanyi-félsziget

 

Koloska – völgy, Balatonfelvidék

 

Egy hónap után visszatértem a Balatonfüred feletti Koloska-völgybe, hogy a tavaszt teljes virágzásában is élvezzem ezen a csodás helyen. A völgyből kötelező felmenni a Koloska-sziklákhoz, ahonnan szép kilátás nyílik a völgyre. Innen több irányba is mehetünk. Mi a Jókai kilátót választottuk, mert onnan már a Balaton, a Tihanyi-félsziget és a Balatonfelvidék is jól látható. Utána felkerestük a méltán híres Lóczy-barlangot, amely hatalmas fejlesztésen esett át. Látogató központ épült és vezetéssel meglátogathatjuk a földalatti világot.

20250502_091949-collage.jpg

Múlt századi szüretelők, fából készült, nagy méretű szobrai a völgy bejáratánál

20250501_103701.jpg

A csodás Koloska - völgy

20250501_103209.jpg

Mindenfelé bíboros kosbor  nyílik, ami talán a legszebb orchidea faj Magyarországon

20250501_110903.jpg

A klasszikus virágos rét

biboros_kosbor_tavaszi_herics_nagy_pacsirtafu_nagyezerjofu.jpg

Bíboros kosbor - Tavaszi hérics - Nagy pacsirtafű - Nagyezerjófű 

erdei_gyongykoles_cseregalagopnya_salamonpecset_kozonseges_napvirag.jpg

Erdei gyöngyköles - Cseregalagonya - Salamonpecsét - Közönséges napvirág

20250501_110829.jpg

Pihenő, napozó túratárs a Koloska - völgybe található piknik területen

20250501_110625.jpg

A gyermek Jézusnak ajánlott kegyhely a völgy mélyén

20250501_103042.jpg

Csak kék és zöld

20250501_112724.jpg

 Koloska szikláknál

20250501_112915.jpg

Kies, sziklás táj a völgy felett

 messenger_creation_3cda2c54-1270-4d48-8cef-5fca3451ad62.jpeg

 Bizony veszélyesek lehetnek a sziklák és a szakadék, ha a korláton kívülre merészkedünk

jokai_kilato.jpg

A Jókai kilátó

messenger_creation_9e0806ca-91bb-4daa-b521-d105d3939f3b.jpeg

Erős napsütésben hiába pózol és mosolyog az ember, a napfény elnyel mindent

20250501_123514.jpg

Kilátás a Jókai kilátóból

20250501_124040.jpg

loczy_barlang.jpg

Lóczy-barlang

loczy_lajos_szobra.jpg

Lóczy Lajos kifejező szobra a róla elnevezett gimnázium előtt Balatonfüreden

Ő egy nagy geológus volt a 19. században (1849-1920). Fantasztikus élete, külön blogbejegyzést igényelne.

 

vége

 

 

 

süti beállítások módosítása
Mobil