Amikor nem vagyok Paphnutius

A magam alkotta Paphnutius alteregó, két másik Paphnutius alak egyéniségéből gyúródott össze. Ebben a kreált személyiségben kétségtelenül a nagyobb rész Anatole France, francia író irodalmi alakja a núbiai sivatagban vezeklő bölcs, Paphnucius. A kisebbik hányad pedig, az egyiptomi aszkétikus, Paphnutius, aki a Krisztus után 3-4. században élt. Talán nézzük meg először az irodalmi alak történetét.

Anatole France - Thaisz

Paphnutius

A Thaisz, Anatole France ókori témát feldolgozó regénye. Thaisz, a gyönyörű örömlány a 4. században élt, a római fennhatóság alatt álló Alexandriában, Egyiptomban. Királyok és főurak szeretője volt és vagyona vetekedett azokéval. 

Paphnutius felkeresi Thaiszt 

A sivatagban remeteként élt Paphnucius, akihez kijártak az emberek bölcsességért és tanácsért. Az ő alamizsnájukból, a tanácsokért kapott élelmiszeren és innivalón tengette életét.

A nélkülözéstől sokszor hallucinált. Egy ilyen látomás során Isten megkereste és utasította, hogy keresse meg Thaiszt és térítse szent életre. Így is tesz. Minden várakozással ellenben, a nő hallgat rá és hátrahagyva gazdag, vidám életét, egy kolostorba vonul vezekelni.

Paphnucius azonban szerelembe esik a lány láttán, s az érzés elhatalmasodik benne. Hitét feladva a lány után indul a kolostorba. Thaisz viszont addigra teljesen átadta testét az Istennek és vezeklése során meghal. A hitevesztett Paphnucius kínjában maga ellen fordul, de már nem tud változtatni a változtathatatlan dolgon, a halálon. A lelkében paráznává váló szerzetesre a kárhozat vár, míg megtért múzsájára a Mennyek országa. Tehát még a túlvilágon sem találkozhatnak.

A vezeklő Thaisz

A művet az egyház elutasította. Túl erős a kettős mondanivaló. Thaiszon át megmutatta, hogy a megtérés bármikor lehetséges, Paphnucius alakjában pedig, hogy a legszentebb egyén is elkárhozhat.

Anatole France

Az egyiptomi aszkétikus Paphnutius története

Paphnutius, egy gyakori név volt az egyiptomi sivatagban élő szerzetesek között, a Krisztus utáni 3-4. században. Az egyházban szeptember 11-én ünnepelik a nevet.

Amikor általánosságban Paphnutiusról beszélünk, egy 4. században élő szerzetesre gondolunk, akinek fiatal éveiről nem lehet tudni szinte semmit, csupán azt, hogy az egyiptomi sivatagban töltött számos évet Szent Antal irányítása alatt. Később Paphnutius elnyerte környezete megbecsülését egyszerűségéért és szentéletűségéért. Felső-Théba felszentelt püspökeként szolgálta istenét, és híveit. Diocletianus császár idején, a keresztényüldöztetések során rabszolgasorsra kényszerítették, és kőbányában dolgoztatták. A kényszermunka során súlyos testi sérüléseket szenvedett. Jobb szemére megvakult, de hitében megerősödve tért vissza hívei közé.

Amikor újra helyreállt a béke, és Paphnutius visszatért az egyházmegyéjéhez, nagyon buzgó lett a hit védelmében. Küzdött a perzsiai (arian) eretnekség ellen, és elítélte az antropomorfizmust (állatoknak és tárgyaknak emberi tulajdonságokkal való felruházása). Az egyház 325-ben tartott zsinatában Niceánál, az általános tanácsadói testület tagjaként működött. Valószínűleg az ő hatására vetették fel a papi nőtlenség kérdését vagyis, hogy megfontolást igényel, ha a pap felszentelése előtt házas volt. Paphnutius mindig szoros szövetséget tartott Szent Atanáz pátriárkával, szemben más ortodox vezetőkkel. Az első niceai zsinatot I. Konstantin római császár hívta össze 325-ben. A zsinat (szinódus) a keresztény egyház püspökei számára az első egyetemes tanácskozás volt. A célja, a nézeteltérések feloldása az alexandriai egyházban. Például: Jézusnak az Atyához viszonyított természetéről, nevezetesen, hogy Jézus egylényegű-e az Atyaistennel, vagy hasonlatos hozzá. Alexandriai Szent Sándor az előbbi nézetet vallotta; a népszerű presbiter, Arius (akinek nevéből az arianizmus kifejezés származik), az utóbbit. A zsinat elsöprő többséggel, az ariánusokkal (perzsiaiak) szemben foglalt állást.

Ezután az arianus nézetek eretnekségnek számítottak az egyiptomi és líbiai püspökök szemében. Ebben az időben mintegy 90 püspökség volt ezen a területen. A zsinat másik eredménye a húsvét időpontjában való megegyezés volt, amely a legfontosabb ünnep az egyház életében. A zsinat úgy döntött, hogy a húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget követő első telihold utáni, első vasárnap ünneplik, függetlenül a Biblia héber naptárától és felhatalmazták az alexandriai püspököt, hogy (az alexandriai naptárt használva) évente hirdesse ki püspöktársai számára a pontos dátumot. A Niceai Hitvallás megalkotása hagyományt teremtett az elkövetkező egyetemes zsinatoknak a hitbéli nyilatkozatok és egyházi törvények készítésére.

Vannak olyan történelmi források is, melyek alapján azt is kétlik, hogy Paphnutius egyáltalán ott volt a zsinaton. Mégis neki tulajdonítják sokan a cölibátus kérdésének felvetését. A nyugati latin rítusú katolikus egyházban áldozópappá csak nőtlen embereket szentelnek. A malabár (indiai), malankár (szír), és görög katolikus rítusúak esetében ez a kitétel csak a szerzetesekre és a püspökökre vonatkozik. Ennek eredete a katolikus teológia szerint Jézus és az apostolok példája, akik nőtlenül, illetve a feleségüktől megtartóztatva vállalták a szent szolgálatot.

 325. május 20. Constantinus megnyitja a niceai zsinatot 

335-ben Paphnutius Libanonban (Tyre) tartott egyházi tanácsban járt, melyen sokan részt vettek az Arian papság vezetői közül is. Ezen a találkozón nagy felháborodást váltott ki belőle, hogy a jeruzsálemi püspök, Maximus, - akivel együtt szenvedett Diocletianus idején,- a tárgyalások alatt az arian küldöttekkel együtt ült. Félrehívta Maximust és tiltakozott nála, mert nem tudta elviseli, hogy aki annyit szenvedett a hit védelmében, eretnekekkel együtt legyen, szóljon.

Szent Atanázt az igaz hit leghűségesebb támogatójaként ismerték. Bátran szónokolt az igaz, sivatagban letisztult tanok mellett. Maximusban bűntudatot ébresztettek szavai, amiért egy időre elhagyta hitét. Paphnutius bátran és fennhangon olvasta fel a gyűlésen az alexandriai Teofilusz pátriárka levelét, mely erősen elítélte és eretnekségnek minősítette antropomorfizmust.

Paphnutius körülbelül kilencven éves volt, amikor meglátogatta őt Szent János, az aszkéta, a sivatagi szerzetes, 395-ben. Ez róla talán az utolsó, életrajzi adat. A halála dátuma ismeretlen, és az életének részletei közül néhány összekeveredhetett másokéval is, a névazonosság miatt.

Mindazonáltal, bizonyítékok a Szent Antallal és Szent Atanázzal, valamint az akkori sivatagi szerzetesekkel kapcsolatban felmerült kapcsolódási pontok. Az integritás és bátorság embere volt, aki nagyon élénk szerelemmel élt Isten iránt. Ma is sok tisztelője van. Főleg az görög – keleti, ortodox egyházban vannak követői.

Az én Paphnutius alteregóm

Valószínűsíthető, hogy Anatole France, az alexandriai szent ember életének korai időszakát tekintette főhőse karakterének megformázásakor, a kiinduló pontnak. Aztán ettől lényegesen eltért. Éppen ezért éreztem úgy, hogy bár teljes mértékben azonosulni tudok France Paphnucius alakjával, mégis jelezni próbálom a történelmi Paphnutius karakterének és jelentőségének fontosságát.

Így aztán, ha meg akarom fogalmazni saját alteregómat, a következőket írhatom le:

Egész életemben a jóra törekedtem. Persze tettem, gondoltam rosszat is, mint bárki, de mindig a jó szándék vezérelt. Sokszor ráfizettem, sokat vezekeltem, de mindig felálltam és mentem előre. Ha elbukom, az nem erkölcsi bukás lesz, csak is és kizárólag fizikai, biológiai. Erkölcsi értelemben a gazdagodás irányába akarok haladni.

Ez az én, vagyis Nagy István ars poétikája és ez egyben a lelkemben, testemben kialakult Paphnutius ars poétikája is.

Sok egyházi, történelmi személyiség van, akit Paphnutiusként tartanak számon.

Ezek általában szentségben felvett nevek.

Ilyenek voltak például:

A hitéért meghalt Jeruzsálemi Paphnutius

Paphnutius, a thébai hitvalló, meghalt a 4. században. A Keleti Ortodox Egyház; a Görög katolikus egyház; Római katolikus egyház is elismeri, április 19-én ünnepli.

Az egyiptomi aszketikus vértanú Paphnutius

Paphnutius, az aszketikus, aki Szent Euphrosyne atyja

A cephalai aszketikus Paphnutius

A ciprusi aszketikus Paphnutius. Hatása, tisztelete nagyon erős a szerb ortodox egyházban, valamint Oroszországban.

Paphnutius, az aszketikus, Borovszk, apátja