Fotó-EtienneHorvat

Őszi séta

Olyan őszies ez a május.

Tavaszian őszies.

Ősziesen tavaszos.

Szeszélyes.

Eszembe jutott egy őszi versem.

Amikor írtam tavaszias őszben indultam sétálni

az Öreg-tó mellé,

és őszies őszben értem haza.

Rögtön leírtam, ami az eszembe jutott.

Így született az Őszi séta.

Ez lett az első nyomtatásban megjelent versem.

Aztán néhány év múlva a Poet.hu 5. születésnapjára egy jubileumi kötetet szerkesztettek. Jagi (Jagos István Róbert; 1974-2018), aki a könyv szerkesztésében vezető szerepet vállalt, meghívta az antológiába az Őszi sétát. Örömmel fogadtam el, hiszen már vagy 4 éve publikáltam és nem gondoltam, hogy valaki emlékezik rá. Akkor úgy mondták, hogy a kötetbe a Poet irodalmi oldalon publikáló 7000 költő, százezer verse közül válogatták ki, a szerintük 100 legjobbat, amelyek reprezentálják az ország legnagyobb irodalmi oldalának szellemiségét és színvonalát.

Íme a vers:

Őszi séta

Vágyom a magányt.

Most jó! Minden csendes.

Lágy eső szemez, hangja oly kedves.

Nem fázom!

A tó felszínén apró redők.

Libbenők, némán egybekelők.

Idilli kép.

A végtelen felszínen, nézd!

Egy vadréce keresi kedvesét.

Elnézem soká...

Látom, vízcsepp hízik pici ágon.

Tiszta boldogság e világon.

Minő gazdagság!

Most enyém itt minden. A végtelen tér,

Kitárt karom körbeér.

Már indulok.

Magamhoz ölellek, hazaviszlek.

S ha megérkeztem, kiengedlek.

Láthatatlan kéked

Mosollyal tölti meg a szobát,

S a süteményillatú vasárnap délutánt.