Az élet folyamatosan próbára tesz minket. Már születésünkkor kezdi, aztán végigkísér a gyermekkorunkon, a kamaszkoron, a felnőttségen, és megöregedve. Testi és lelki próbák ezek. Mindegyik más és más próbatétel. De, ha a sors méri ezt ránk, mi közünk hozzá? Tudunk tenni ellene, vagy elég beletörődni? Ha megtanulunk viselkedni, elviselni, tűrni, befelé nyelni, csendben irigykedni, vagy átkozódni, az jó? Ordítsunk, toporzékoljunk, dühöngjük, törjünk, zúzzunk, esetleg elveinket és szégyenünket feladva nyilvánosan sírjunk? Benn maradjon a gőz, vagy szabadítsuk a világra? Annyi a példa! Bárki találhat mindegyikre, kár lenne felsorolni őket. Mindenki története egyedi.
Nem is az a fontos, mi van veled! Az a magánügyed. A lényeg, hogy mit adsz át ezekből a környezeted felé. Én azt gondolom a belső béke megtalálása egy folyamat. Egy végtelen út. Verseny, célvonal nélkül. Mégis, akkor mire jó ez az egész? Minél tökéletesebb a belső harmónia, annál kevesebb a próbatétel. Pontosabban ugyanannyi, állandó és folyamatos a próbák sora, de a lélek által létrehozott virtuális védőburok elnyeli, semlegesíti, transzformálja.
Van, akinek természete a mosolygás. Ő igazán szerencsés. Megkapta a belső béke jó részét, munka nélkül. A génjeiben örökölte. Az ősei már megdolgoztak érte, felismerték és meglelték. A többieknek dolgozni kell érte. Egy mosolyért is meg kell nekik dolgozni. Ez az igazi kihívás. A próbák kezelésének foka, az őszinte mosolyok mennyiségének növekedésével mérhető. Persze nem kell mindig mosolyogni, akár a színészek, vagy a lelkiszegények. Lehetünk szomorúak is. Az őszinte szomorúság, a belső munka jele. Tehát pozitív.
A körülöttünk létező világban minden energia. Minden tart valahová. Minden rezeg. Nincs nyugalmi helyzetben semmi. Így vagyunk ezzel mi magunk is. Testünk, sejtjeink, milliárdnyi önálló energiaközpont. A jó irányba terelése ezen energiáknak. Ez a dolgunk.
Sokat segít a körülöttünk lévő világ ismerete. A jó energiák bevonzása és transzformálása, a rossz energiák gyengítése, semlegesítése, vagy elkerülése. Ehhez külső és belső helyekre van szükség. Nekem a külső hely az erdő, a hegy, a sziklák, van egy kedves kisváros utcái, apró eldugott kávézó vagy cukrászda és például a természetes vizek. Belső helyeim a könyvek világa, olyan emberek világa, akik leírták, megfogalmazták helyüket, tapasztalataikat ebben a dimenzióban, amit földi életnek nevezünk. Egyes filmek, ahol szintén egy belső világ nyílik ki, valamint az önkifejezés eszközei. A zene, a hullámzó és léleksimogató harmóniák és együtthatások világa. Az őszinte, feltáró jellegű, vagy önfeledt, tét nélküli baráti beszélgetések. Az intim együttlétek egymást támogató és feltöltő alkalmai. Az írás, alkotás, a közlés utáni megkönnyebbülés, vagy felkavaró katarzis.
Azt tapasztalom, hogy olyan emberek keresik főleg a társaságom, akiknek szüksége van az én pozitív kisugárzásomra. Ennek mindig örülök, ha érzékelem. Adni jó. Viszont hátul vagyok még azon képesség kifejlesztésében, hogy én hogyan találjak olyan személyeket, akik engem töltenek, fejlesztenek tovább. Honnan ismerjük fel, hogy valaki előttünk jár ezen az úton? Pedig egyszerű. Nyugalmat sugároz felénk, akár egy fotóról is. Mégsem egyszerű. Élethosszig tart ez a tanulási folyamat. Élethosszig sugározzuk, szívjuk magunkba, transzformáljuk, vagy interferáljuk, kötjük meg a körülöttünk gerjedő, felénk haladó sugarakat és energiákat. Ezek végeredményeként kell elérnünk azt az energia állapotot, amikor kifelé már csak pozitív energiákat küldünk.
Sokáig tartott rájönnöm, hogy nem minden ember segíthet ezen az úton. Sok olyan barátságos, kedves személy került az utamba, akik rendeltetése számomra az volt, hogy feltartson, elaltasson, álpozítív energiákkal lásson el. Ők a negatív pólus. Szívják az energiát, visszatartanak az úton. Mindig kérnek. Időt az életedből, dicséretet önmaguk számára. De nem kapod ugyanezt vissza tőlük. Állandó hiányérzeted alakul ki emiatt. Nem csoda, hiszen negatív lelki tartományba tolnak, hiába küzdesz az érzés ellen. Ennek vége a düh, lelki kielégületlenség, szópárbaj. Ha valakivel kapcsolatban ez az érzésem hosszabb távon fennállt, vagy többször is előfordult, eltávolítottam a közelemből. Elvágtam azokat a csatornákat, amelyeken keresztül hatásukat rám sugározták. Ez sokszor fájdalmas érzés, hiszen kedveltem ezeket az embereket. Mégis helyesen döntöttem. Ettől folyamatos kiüresedés érzés van bennem, de tudom, helyes úton haladok. Felszínesen vizsgálva negatív érzés, mégis a folyamat, amerre terel, pozitív.
De nem szabad megfeledkeznünk arról a képességről sem, hogy ugyanannyi pozitív, vagy bennünk pozitívvá alakuló energiát vonzzunk be magunkba, mint amennyit kibocsájtunk. Ezért nyitottnak kell lenni mindenki felé. Megadni az esélyt, hátha ő, ők azok, akik az igazi segítők. Egyszer aztán kialakul a belső egyensúly, a harmónia állapota.
Megőrizni, ápolni, pedig életre szóló, minden dimenzióra kiterjedő, vég nélküli feladat.
/A fotókat a Mátrában készítettem/
Tata, 2021. július
