őszi aranyeső
az erdőben, díszruhát öltött az ősz
magára vette tarka köpenyét
ki hinné, hogy haja már ősz
ifjúként rezgeti levéltengerét
a nap is jósággal szemlélgeti
beragyogja minden reggelét
naponta ünneplőbe öltözteti
újra meg újra megélni életét
most nem az elmúlás színe a sárga
még csak az irigységé sem
lágy ez a szín, simogató, várja
hogy rácsodálkozz, mégsem
múlik gyorsan el minden, talán
mégsem a zordszakállú tél közelít,
aranyosan csillogó erdővarázs,
mely emberi lelkeket felderít
a barna levelek vidám tánca
ahogy feltámad a pajkos szél
zöldek és piros levelek románca
nem zavarja őket a lopakodó tél
akár gondos anya gyermekét
befedi majd őket az erdő
de még levélszőnyegen sétálok,
s fejemre hull az őszi aranyeső
