Ars longa, vita brevis

Paphnutius

Paphnutius

Filozófiai kert, Gellért-hegy

Kedvenc budapesti szobrok 7.

2022. január 27. - Paphnutius

01_szoborcsoport.jpg

A Filozófiai kert, az I. kerület, Gellérthegy városrészben, a régi budai víztározó tetején található. 8 egész alakos szobor, szigorú geometriai elrendezésben. Olyan történelmi személyiségeket ábrázolnak, akik megteremtették az emberiség filozófiai gondolkodásának alapjait, különböző területeken és korokban. 02_szoborcsoport.jpg

A kialakított tér közepén 5 alak áll körben elrendezve: Ábrahám, Ekhnaton (IV. Amenhotep fáraó), Jézus, Buddha és Lao-Ce. A világ nagy vallásai származtathatók tőlük. Hiányzik Mohamed, de az iszlám vallásban tilos az emberábrázolás.

Mindegyikük a kör középpontja felé néz, ahol egy fénylő gömb található. Ezzel az egyisten hitre utal a művész, vagyis az Istenre.

 03_filozofiaikert-rajz.jpg

A körön kívül egymással egyvonalban, egy képzeletbeli egyenlő oldalú háromszög egyik oldalán, három alak áll - Assisi Szent Ferenc, Daruma (Bódhidharma) herceg és Mahatma Gandhi.  A háromszög csúcsa a középpontban lévő gömbben végződik, jelképezve, hogy a megformált személyek, különböző kultúrákban élő, felvilágosult gondolkodók voltak. Életükkel az öt világvallás alapértékeit jelenítették meg. 04_kapuko_magyar.jpg

Az alkotást, a művész Wagner Nándor, a Japánban élő szobrász adta ajándékba Budapest városának, 1997-ben. Wagner Nándor szellemi üzenete az alkotással a következő volt:

"Együttműködés egymás jobb megértéséért!… Hogy a különböző kultúrák és vallási irányzatok képesek legyenek közelebb kerülni egymáshoz, vissza kell térni a közös eredethez. A mindnyájunkban élő közös isteni eredethez, amely összeköt és nem elválaszt. Egyetemes üzenete ma aktuálisabb, mint valaha! A jövő kibontakozása függ tőle." 05_terkepko.jpg

A kompozíció avatása 2001. október 18-án volt.

2007-ben ellopták az oldalt álló három alakot. A kompozíció így közel egy évtizedre torzó lett. Az ott maradt három márványtalapzat, pedig piknikezők asztalaként funkcionált.

A szobrok újra öntése nem volt egyszerű dolog. Az időközben elhunyt művész felesége, Akiyama Chiyo asszony biztosította az öntőformákat a szobrok újbóli elkészítéséhez. A Budavári Önkormányzat tízmillió forintot adott és a Fővárosi Önkormányzat támogatást biztosított. A szobrok újra öntése 2009-ben történt Japánban.

Aztán megtörtént a második szoboravató is, 2010. június 17-én. 06_kapuko_angol_japan.jpg

2009-ben, a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 140. és újra felvételének 50. évfordulója alkalmából, Wagner Nándor Filozófiai Kertjét Tokióban, a Nakano kerületi Filozófiai Udvarban is felavatták. Itt tizenegy alakos a szoborcsoport. 07_abraham_filozofiai_kert.jpg

Ábrahám

Próféta volt, akit a judaizmus mellett a kereszténység, az iszlám és számos kisebb egyház is ősatyaként tisztel. Ábrahám nem volt zsidó, hiszen akkoriban még nem léteztek zsidók. A zsidó hagyomány szerint ő az egyistenhit megalapítója. Ábrahám Noé tizedik és Ádám huszadik leszármazottja volt. 08_ekhnaton_filozofiai_kert.jpg

Ekhnaton

Reformokkal próbálkozott. Igyekezett bevezetni az egyistenhitet, a napkoronggal fémjelzett Aton kultuszát állítva a központba. A változások számtalan területre kiterjedtek, köztük a vallásgyakorlásra, a mindennapos életre és művészetekre. Reformjai elbuktak. 09_jezus_krisztus_filozofiai_kert.jpg

Jézus

A kereszténység központi alakja, a világtörténelem egyik legismertebb és legnagyobb hatású személye. Születését a keresztény világ december 25-én, karácsonykor ünnepli, kereszthalálára nagypénteken emlékezik, föltámadását pedig húsvétkor ünnepli. Egykor feltételezett születési évétől számítják a mai (keresztény) világ időszámítását.10_buddha_filozofiai_kert_gellert-hegy_2021_12_31.jpg

Buddha

Ókori bölcs, a buddhizmus meghatározó alakja. Kelet-Indiában élt és tanított, az i. e. 6. és 4. század között.

A buddha szó jelentése a megvilágosodott. Nagy kezdőbetűs alakja a történelmi Buddhára utal, kis kezdőbetűs alakja megvilágosodott tudatszintű embereket jelent. Ezért a buddhizmusban úgy tartják, hogy végtelen számú buddha létezett korábban és végtelen számú fog még létezni a jövőben is. Tanítóbeszédeit az első buddhista zsinaton, tanítványa, Ánanda szavai alapján írták le a buddhista tudósok. Legfőbb tanításait a „négy nemes igazság” foglalja össze. 

11_lao_ce_filozofiai_kert.jpgLao-ce

Feltehetőleg az i. e. 6. században élt kínai filozófus, ám azt sem tudni biztosan, hogy történelmi személy volt-e, vagy legenda. Neve öreg mestert jelent. Fő művének a címe, Az Út és Erény könyve. Ebben összefoglalta és könnyen megjegyezhető formában összegezte a taoizmus kínai hagyományát.

Konfuciusz hatalmas tiszteletet érzett iránta és így írt róla:

„Tudom, hogy a madár repül; tudom, hogy a hal úszik; tudom, hogy az állatok képesek szaladni. A futó teremtmények csapdába ejthetők, az úszók pedig fonott hálóba. Amelyek repülnek, nyíllal lelőhetők. De a sárkány a tudásom fölött áll, a felhők és a szelek szárnyán a mennyekbe emelkedik. Ma láttam Lao-ce-t, és ő olyan, mint egy sárkány!”

12_assisi_szent-ferenc_filozofiai_kert.jpgAssisi Szent Ferenc

Vagyonáról lemondott nemes. 1209-ben megalapítja a ferences rendet. Itália, a mai Olaszország, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje.

1223-ban, imádkozás közben, megjelentek rajta a stigmák. 1226-ban, halála után hozták nyilvánosságra a rajta megjelenő stigmák létét, kiemelve, hogy az addig ismertté vált stigmatizált szentek közül ő az első, akinek testén az összes stigma megjelent, azaz a bordáján lévő lándzsaszúrás is. Ezért 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatta.

Egyes források szerint prédikált az állatoknak is, akik értették a szavait. Éppen ezért a különféle ábrázolásokon, festményeken, szobrokon az alakja gyakran látható állatok, elsősorban madarak társaságában. Az állatok világnapját 1931 óta Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünneplik.

13_bodhidharma_filozofiai_kert.jpgBódhidharma

Indiai származású, legendás buddhista szerzetes volt. A zen buddhizmus 28. indiai és 1. kínai pátriárkája. Egy forrás szerint Dél-Indaiból származik és a harcosok és uralkodók kasztjába tartozott. Kínai hagyomány szerint elkezdte a Saolin kolostor szerzeteseinek fizikai kiképzését, amely Saolin kungfu alapjául is szolgál egyben.

A buddhista művészet során Bódhidharmát rosszindulatú, nagy szakállú, szélesre nyitott szemű, nem kínai emberként ábrázolják és a kék szemű barbárként hivatkoznak rá. 14_mahatma_ghandi_filozofiai_kert.jpg

Gandhi

Eredeti nevén Mohandász Karamcsand Gandhi, híveitől kapott tiszteletnevén Mahátma Gandhi. A Mahátma szanszkrit szó, jelentése: „Nagy Lélek”. Indiai jogász, politikai és spirituális vezető, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja, a békés ellenállás jelképe. Nem állnak vele rokonságban a későbbi indiai miniszterelnökök közül egyik Gandhi sem. Indira Gandhi (1966–1977; 1980–1984) és Rajiv Gandhi (1984–1989).

15_szoborcsoport_filozofiai_kert.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://paphnutius.blog.hu/api/trackback/id/tr2216825088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása