Oroszlány 3 évtizede, dokumentum film
60 év, 60 emlékmorzsa
47 - 53 rész
47
A ’60-as években Oroszlány igazi forrasztótégely. Rohamosan akarják növelni a barnaszén kitermelést. Az országot bányásztoborzók járják. Hozzák Oroszlányra a fiatal férfiakat dolgozni és a gyerekeket a vájáriskolába. Szabolcs, Borsod, Békés sok fiatalja kerül ekkor a városba. Először a város szélén kis bányászkolóniákba, úgynevezett hatajtósokba költöznek, amíg épülnek a város lakótelepei. A város szélén cigánytelepek is vannak. Ahogy épülnek a házak telepítik be az ország legkülönbözőbb pontjairól jövő embereket és számolják fel a cigánytelepeket is. Így igen vegyes lakóközösségek jönnek létre, sok–sok konfliktussal. A város rendőrkapitányságát is megerősítik, önkéntes rendőrséget szerveznek és munkásőr csapat is létrejön, főleg a fiatal bányászokból. Erős lesz a párt, a KISZ és szakszervezetek is.
Ezek az erőszakszervezetek elég nagy rendet tartanak. Folyamatosan láthatóak az utcán.
6 éves lehetek. Forró nyár van. Épp elvonult egy vihar. Ilyenkor kötelező program a pocsolyákban ugrálás mezítláb. Most is ezt csinálom a többi gyerekkel együtt. Hallom, hogy hangosan énekelve jön haza János bácsi. Alig tud menni. Ő a szomszédunk. Rendőr egyenruhában van, de a fején nincs sapka. Odaköszönünk: Csókolom, János bácsi! Sziasztok gyerekek! Jók voltatok? – kérdezi dülöngélve, atyáskodó hangon. Igen! Na, jól van! Játszódjatok akkor!
Betántorog a lépcsőházba. 5 perc múlva rohan utána egy fiatal, rossz arcú ember.
Kérdezi tőlünk: János bácsi merre lakik? A Városkapu étterembe felejtette a sapkáját. Mutatja a rendőrök tányérsapkáját.
Hát igen! Abban a korban még egy közrendőrnek is akkora hatalma volt, hogy futva vitték utána a sapkáját.
48
Posztapokaliptikus horror
2020. március 20. Dühöng a korona vírus. De vírus ide, vírus oda, amíg van munkája az embernek, dolgoznia kell. Nekem szerencsém van. Nemcsak, hogy van munkám, de ennek révén autózhatok szinte a fél országban. Papírom van róla. Társadalmilag nélkülözhetetlen feladataim vannak. Vízkutakat és iparilag szennyezett területeket vizsgálok. Ezt ugyebár mindig kell csinálni. A szennyeződések és fertőzések nem függenek a kovid 19 vírustól.
Vízkút vizsgálat
Nekem a heti rutinom része, hogy elmegyek mintákat szedni, mondjuk a Vértesbe, vagy a Balaton-felvidékre, vagy a Gerecsébe és azokat még aznap felszállítom egy Újpesten működő, Wessling, akkreditált laboratóriumba.
Egy humoros a Wesslingből
Tehát az útvonal autóval Tatabánya – Újpest nagyjából ugyanaz. Bejáratott, kb a 10. alkalom után rutinná vált, így túl az 50. meneten, nem csak a házakat, de embereket, járdaszigeteken tanyázó bérkoldusokat is felismer az ember.
Próbálok dél körül menni, akkor kicsi a forgalom a belvárosban. Hazafelé ez a belvárosi útvonal: Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Kossuth Lajos utca… Hatalmas tömeg, ekkorra már megélénkül a belváros. Turista áradat az Opera környékén, a Bazilikánál, a Deák téren, az Astoria körül és a körutakon is. Feléled a város és csak éjjel csendesül el.
Most utoljára, ahogy lejöttem a nyugati felüljáróról, feltűnt, hogy kevés az ember. A Bajcsy-Zsilinszky-n, elég hosszú ez a sugárút, volt idő, hogy leessen a tantusz: nincsenek turisták és az itt lakók is csak nyomós indokkal jöhetnek ki az utcára! Rémtörténeteket hallani, hogy milyen összegekre büntetnek rendőrök, ha nem nyomós okkal tartózkodik valaki az utcán. Kapósak lesznek a kis termetű kutyák. A legjobb alibi a kutyapisiltetés.
Gondolkodni kezdtem, hogyan tesztelhetném a kongó belváros ürességét.
Az Operánál lévő zebra előtt mindig lámpát kapok. Most is… és akkor beugrott, megtaláltam!
A tesztelés módszere: piros lámpánál jobbra néz, számol, balra néz, számol.
Opera: jobbra 6 ember, ebből 2 köztisztasági dolgozó!
Szent István tér: amíg belátok a Bazilika irányába, 0 ember.
Az Andrássy úti zebra: balról 3, jobbról 1, a következő zebra: amely a József Attila utca és az Andrássy hömpölygő tömegét vezeti át a csomóponton: jobbra 1, balról 3 ember.
Ugyanez a Károly körúton, ott 3 zebra is van, 100 méteren belül egyiknél sem várt gyalogos a Dohány utcáig.
Egészen az Astoriáig ember alig, azok is villamos megállójának, járdaszigetén. Kevesebb autó, szinte alig látok magán gépjárműveket. Még a Netpincéres biciklisek és robogósok is megritkultak, akár egy katasztrófa filmben, vagy posztapokaliptikus horrorban.
A korona túszul ejtette a belvárost, a fővárost, Magyarországot, Európát, a világot.
Schneeberg
49
Az örök lelki frissesség
2020 júliusa. Épp fellélegzünk a kovid első rémísztő szorításából. Hurrá! Lehet egy picit kimozdulni. Egy napos túrára indulunk Petivel a Bécsi-Alpokba. A Vivaldi Travel segítségével jutunk el a csodás Puchbergbe, majd onnan a Salamander névre keresztelt fogaskerekű vasúttal megyünk fel a Schneeberg felső végállomására, 1800 méter magasságba. Négy órát kapunk, hogy meghódítsuk az innen elérhető három csúcsot, a Kaisersteint (2061), a Klosterwappent (2076) és a kicsit alacsonyabb Waxnegelt (1888). A Schneeberget, a Bécsi-Alpok királynőjeként is emlegetik és valóban! Királynőként ragyog a táj felett. Tiszta időben még a Bakonyból is látható! Túlvagyunk a csúcsokon. Peti a legalacsonyabbra már nem jön fel. Megfájdult a térde. Megbeszéljük, hogy a fogaskerekűnél találkozunk és én elindulok egyedül a Waxnagelre. Csordultig telek a látvánnyal. Hófoltok szürkesége és méregzöld erős kontrasztja. A csodás kilátás, a végtelen terek, az alpesi virágok színpompája örökre szívembe zárja ezt a helyet. Nem gondolom, hogy maradt egy pici hely a lelkemben, hogy képes leszek befogadni még bármit. Már az utolsó lépéseket teszem lefelé és elhaladok egy öreg pár mellett. Nem tudnám megmondani hány évesek lehetnek. Mondjuk 75. Apró, biztos léptekkel haladnak, ők is visszafelé jönnek. Jól összeszokott párnak tűnnek. Kedélyesen beszélgetnek. Visszanézek rájuk és akkor rájövök! Ezt az élményt keresem! … és ezt a nőt keresem, amióta egyedül vagyok! Akivel megélhetem ennyi idősen ezt az örömöt. A felfedezés örömét, újabb és újabb színeket, a tavasz levegőjét, a nyárét és minden évszakét, a mediterrán tenger sós illatát, a hegyilevegőét, a végtelen teret, az örök lelki frissességet és fiatalságot.
A kőbánya
50
Sziklák 1991.
Egy kőbánya oldalában gubbasztok. Nem találom az utat, hogy tovább menjek. Jobbra sincs jó fogás, balra sem találom a lehetőséget. Ha a lábam elé nézek, egy meredély. Arra menni öngyilkosság lenne. Tél vége van. Február. Elég sok csapadék volt. Csúszik minden. Ráadásul, nem bakancsban, vagy túracipőben vagyok, hanem egy egyszerű hótaposóban. Nem ázik át, meleg is, de nem elég merev a talpa. Nem lehet vele fix pontot találni, csak, ha egy egész talpnyi helyet találnék, de itt nincs akkora. Tehát nem elég stabil. Apám lentről kiabál: indulj már el valamerre, mert mindjárt kihívom a Juszt Lászlót, hogy csináljon veled egy riportot, mint a múlt héten, a Gellért-hegyen, amikor fennakadt egy amatőr sziklamászó, és akkor benne leszel a híradóban! Röhög a saját poénján.
Húsz perce indultam fel. Szokás szerint fater provokált. Fogadjunk, hogy nem tudsz felmászni ennek a kőbányának a falán! De feltudok! Na, lássuk! Te mondtad!
Elindulok. Jól megy, gyorsan haladok, de minél magasabbra érek, annál nehezebb. A meredek részek mentén kevés kapaszkodási lehetőség. Főleg a két kezemmel keresem a biztos fogásokat. A csúszás miatt, a lábam olyan óvatosan használom, mintha tojásokon lépdelnék. De most megakadtam. Tudom, nem jön ide senki, lentről nem látszik olyan vészesnek, csak ha már ott vagy. Talán egy 80-100 méter magasan lehetek. Egy eshetőség, hogy a falhoz tapadva visszacsúszom ezen a részen, és új útvonalat keresek, de ha átbukom közben, akkor leesem. Elvetve. Most az a tervem születik, hogy mindenképp oldalt kell elinduljak, mert a fejem felett kibukik a szikla, és biztosítás nélkül nem lehet ezen a kitett helyen átjutni. Tehát el kell érnem oldalazva a kőbánya oldalán az erdő szélét és akkor kijutok a kőbányából. Már nem a lehetséges fogásokat méregetem, hanem hogy melyik oldalon lehet közelebb az erdő. Aztán keresek egy fogást a jobb kezemmel. Megnézem mennyire sáros. Jól megmarkolom. Ez stabil! Így eldőlt, jobbra fogok menni. A lábammal is találok egy fél talpnyit. Tudom kevés, de ez van. Először a kezemre majd a lábamra is átteszem a testsúlyom egy részét. Most a bal, kezemmel találok, majdnem az oldalamnál egy öklömnyi bemélyedést. Beleteszem a bal öklöm és összeszorítom a markom. Beleszorul az öklöm, mint parafadugó, egy borosüveg nyakában. Jó stabil. Megvan a 3 fix pont, ami mindig meg kell legyen, ha mászol. A bal lábam talál egy teletalpnyi helyet. A testem súlypontját igyekszem minél inkább a fal közelébe hozni. Szinte rátapadni a sziklára. Ilyenkor nem szabad sietni. Türelemmel megtalálni a fogást kéznek és lábnak. Csak erre koncentrálni, semmi másra. Így haladok lassan és megfontoltan. Tíz perc alatt elérem a kőbánya szélét, nagyjából a teljes magasság 4/5-énél. Kinyúlok és találok egy cserjét. Megrángatom, hogy mennyire biztosan kapaszkodnak a gyökerei. Megmarkolom és húzom magam. Hassal kicsúszok az erdőbe. A peremen felmegyek a kőfal tetejére és lekiálltok.
Na, ugye!
Gyere már le, még felmegyünk a Csókakői várromhoz! – kiált vissza apám.
Már nem a történet része, de a várhoz menet apám rálép egy kődarabra és eltöri a köbcsontját!
Ennyi elég egy balesethez.
51
Kész az ebéd!
5 éves vagyok. Nyár van. Petőfi udvar, aminek hátsó része a hírhedt sárga tömb. Oroszlány legveszélyesebb része. De nem nekem. Itt élek. A játszótér egy homokozóból és 3 láncos hintából áll és két mérleghintából. Összeszedtem pár 10, 20 és 50 fillérest. A többiek is. Húzunk egy vonalat a hátsó lépcsőház mögötti fekete salakos kijárón. Dobáljuk a pénzeket a vonal közelébe. Ha valaki rádobja a vonalra, összeszedjük az összes pénzt. Aki a legjobb dobó volt, a markában összerázza, majd a földre veti. Választ fej vagy írást és összeszedi az általa választott érméket. Azután a második legjobb dobó rázza és szedi ki a pénzt. Így megy ez, amíg a maradék az ötödiknek jut. Most még senki nem tudott a vonalra dobni, ezért szinte az összes apró a pályán van. Aztán megszületik a győztes dobás.
Épp gyűjtögeti össze az aprót a nyertes, amikor megjelennek a Boros testvérek. Vannak vagy öten. Ha valamelyikkel összeakadsz, összeakadsz mindegyikkel. Most is kötözködnek. Ki akarják csalni a pénzt. Menjünk a homokozóba kés-iskolázni. Ez egy olyan játék, amikor úgy kell egy kést a homokba dobni, hogy az ujjak, a kéz, a kar és a fej adott pontjaira hegyével állítjuk a kést, majd onnan úgy kell elejteni, hogy a levegőben megforduljon és pengével álljon a homokba. A két kéz ujjbegyei, kézfej, csukló, alkar könyék oldal, váll, ál, orrhegy, homlok a fokozatok. Ha egymás után mindegyik elsőre sikerül, te vagy a győztes. Ha felúton vétesz, jön a következő, mint egy társasban. Ha ismét rád kerül a sor, ott folytatod, ahol abbahagytad. Nem egyszerű és azért szúr is, ráadásul nem kisgyerekeknek való a késsel való játék. Hosszú pengéjű bicskával, vagy kisebb konyhakéssel szokták játszani. Szorítom azt a néhány fillért. Nagy érték! Egy kis gombóc fagyi ára 50 fillér. Ebből a pénzből 4 gombóc is kijönne és a fagyis biciklis minden délután 3 felé megjelenik. Csenget és vár, hogy jöjjenek a gyerekek. Általában, csoki és vanília van, néha puncs, vagy karamell. A citrom már igazi csemege. Nekem az a kedvencem.
A Boros testvérek sanyargatnak, hogy mi lesz már. Adjam be a pénzem a játékba. Ők mesterei a késnek.
Akkor meghallom Kossuth Rádió déli harangszóját és ezzel egy időben mamám kiabálását a 2. emeletről, a konyhaablakból! Kihajolva integet.
Istvánka, gyere! Kész az ebéd!
Megmenekültem!
A Fúzió rádióban
52
Rádiók
2010 július 16. A Fúzió rádióba megyek, ahol egy különleges műsort szervez barátom, Márkus. Ezen a napon van mindkettőnk szülinapja, ezért kitalálja a „Két szülinapos, egy mikrofon„ című műsort, amikor is élőadásban ünnepeljük az irodalmat. Korábban nem szerepeltem még rádióban, főleg nem élőben. Mivel szülinapunk is van, Márkus házi pálinkával fogad a rádió pihenő részén. Még tart az előttünk lévő műsor. Megiszunk nagyjából két deci pálinkát, így az a kis drukk elmúlik. A műsorban versek, műfordítások, rövidebb írások hangzanak el, amiket az elmúlt néhány évben írtam és amelyeket az előző műsorból itt maradt lány olvas fel. Mi tovább iszogatunk, a következő adás szerkesztője kibontja az általam hozott Badacsonyi szürkebarátot. Az üveg nagyot durran, amikor kikerül belőle a dugó. Egyszer Márkus elfelejti lehúzni a mikrofonjainkat, az összekötő zene idején. Szerencsére nem mondunk semmi olyat, amit később megbánnánk.
A következő évben már a Muzsikus rádióban, újra közös műsorban, a Tollal irodalmi portál Diktaton című műsorában. Melinda, az akkori főszerkesztő és mi ketten beszélgetünk, az alkotás folyamatáról, indíttatásról és újra elhangzik egy sor írásom. A műsor közben bejön a rádió főszerkesztője és ő is bekapcsolódik a beszélgetésbe. A műsor után ismét bejön.
Hallgattalak benneteket és annyira élveztem, hogy kicsit ott akartam én is lenni. Az jutott eszembe, hogy péntek esténként lehetne egy beszélgetős kultúrműsort csinálni ebben a stílusban és hangulatban. Az ötletből nem lett semmi, mégis jó visszaemlékezni rá.
Robi, a főszerkesztő, rádiótulajdonos, a Kovid egyik általam ismert első áldozata volt. Feleségét és 3 gyermekét hagyta itt.
A Muzsikus rádióban
53
Játszótéri bandák
Oroszlány új építésű munkásnegyede. A házak tereket ölelnek. A tereken egyszerű játszóterek vannak, vagy csak kopár, gyérfüves placcok, de mindenképpen alkalmasak arra, hogy a gyerekeket kiküldjék az apró lakásokból és a szabadidő nagy részét ott töltsék. Ezek amolyan közösségi terek lesznek, amit tartalommal csak az ott lévők tudnak megtölteni. Mi lehet a tartalom akkoriban? Közösséggé szerveződni. Mindenki kap egy jelzőt, hogy ilyen téri, meg olyan téri és egy becenevet. Például én voltam 4 évesen Kistiti a Petőfi udvarból.
Ha véletlenül átmész egy másik ilyen térre, és meglátja valamelyik ottani gyerek, akkor elzavarnak, vagy megvernek. Például, ha egy nagyobb gyereket elküldtek a boltban, hogy vegyen mondjuk egy kiló kenyeret, nem tudott keresztbe menni a tereken át, mert valamelyiken biztos elkapják, vagy megzavarják. Ki kellett menni az utcákra, a hátsó tereket elkerülve. Ezek a kis gyerekbandák, ha volt köztük egy vezéregyéniség, aki megszervezte őket, nagyon erősekké és hírhedtté tudtak válni. A mi terünkön még belháború is van. A Borosokat nem vették be a bandába. Ezért nálunk akkor is veszélyben van az ember, ha egyedül küldik le, mondjuk egy szelet zsíroskenyérrel a kezében, hogy ne zavarjon otthon.
A mi terünk bandája 10-12 tagú lehetett, persze a kicsik nem számítottak tagnak, csak szimpatizánsok lehettek. Kizárólag olyan lehetett bandatag, aki már tudott verekedni, vagy volt valami egyéb használható tudása, értéke. A vezérük Laci volt, egy nagy, izmos, bátor és verekedős fiú. Mi kicsik élveztük a védelmüket. Atyáskodtak felettünk. Nekik kellett szólni, ha a Borosok elvettek valamit tőlünk, vagy bántottak.
Engem egyszer elkaptak. Épp akkor jöttem le és egy kétkilós kenyér friss, ropogós sarkát rágcsáltam. Rögtön elém álltak és kötözködni kezdtek. Aztán lökdöstek, hogy minek vagyok itt a téren. Előkerült még két testvérük. Fellöktek és akkor jött az ötödik is a közös biciklijükkel és elütött, ahogy a földön feküdtem. Körbeálltak és szidalmaztak. Az egyik kitalálta, hogy át kellene menni a fejemen a biciklivel. Már letepertek újra és a bicós is hátratolatott a mutatványhoz. Szerencsére előkerült Laci. Na, ő aztán rendbe rakta őket. Még a kerékpárt is földhöz vágta. A Kistiti a védelmünk alatt áll, ordította a menekülő Borosok után.
Első munkahelyem a majki bánya volt. Laci ott dolgozott. Hatalmas, izmos vájár lett belőle. Aztán hamar eltűnt. Évekkel később hallottam, hogy disszidált és Chicagoba került. Ott valami rablásba keveredett mindjárt az elején és kapott 8 év börtönt.
A ’60-as és ’70-es években Oroszlány beceneve Kis-Csikágó volt! Tisztelettel vegyes félelemmel néztek rád, ha onnan jöttél.
Folyt. köv.
