Éden

Az én templomom az erdőben emelték.

Állatok osonnak, szökkennek, kúsznak és másznak benne,

tündérek bújnak a vastagabb törzsű fák mögött

és törpék guggolnak viháncolva,

a csipkebokrok és csalánosok tövén.

Madarak dalolnak, vagy perlekednek a lombokban

és szél hárfázik a fák törzsei közt.

Rovarok döngicsélnek, zümmögnek,

az erdei zenekar fontos tagjaiként.

Csodás szárnyú pillangók táncolnak

e folyamatosan létrejövő szimfóniára,

a természet zenéjére,

a végtelen színű és formájú virágok nektárját kóstolgatva.

Az öreg tölgyek vastag törzsében boszorkányok nyugszanak,

örök álmot színlelve.

Arcuk, agg testük formája, kiolvasható a fák koronájából.

Ha nem zavarjuk őket, nem fognak bántani.

Az égig érő bükkök,

a föld mélyének üzeneteit sugározzák szerteszét, a légbe.

Hívhatjuk ezt bárminek,

teremthette bárki,

Istenek, vagy az evolúció.

Az erdő,

az utolsó mennyek országa, az általunk ismert világnak.

Én Édennek hívom.

A fotók az Agostyáni hegyen készültek a Gerecsében, amit én magamban már évek óta Édennek hívok, 2022-ben.