napfényben fürdik az erdei ösvény
napfényben fürdik az erdei ösvény
az égig érő bükkök ernyői közt
beszökik a fény
egy holtfát fotózom
csodálom:
haldoklásában is vannak céljai
otthont adni
szállást és táplálékot
közösséget teremteni
mikrouniverzumot
tökéletesebb lény egy fa
mint az ember
aki minden tulajdonságában ellentéte
öncélú
önző
magamutogató
hiú
érdekből cselekedő
fölényes
kirekesztő
a fa
növésében egyre tökéletesebbé válik
ha baj éri
meggyógyítja magát
vagy belepusztul
de mindenképpen
hasznára lesz a környezetének
s ha megnézzük
a fa és az ember kapcsolatát
mit láthatunk?
az ember neveli a fát
amíg az hasznos neki
aztán kivágja
feldolgozza
elégeti
és a fa ekkor is szolgál valakit
az embert
a fák többen vannak
az ember pedig hiába alkotta meg a láncfűrészt
hogy bármelyikük vághasson ki fát
amikor már nem lesz ember
még egy emberöltőnyi idő sem kell
hogy nyomait eltüntesse
fa lesz majd mindenhol
ahol addig ember élt
már nem lesz idő sem
hisz azt is az ember találta ki
önmagának
hogy sürgesse
gyötörje vele a lelkét
az elfelejtett időre már nem lesz
aki emlékezne
a fák pedig nőnek tovább
szaporodnak
magoncai megküzdenek a fa-létért
benépesítve hajdanvolt feltört ugarokat
eltüntetve házakat és udvarokat
lassan helyre áll akkor a rend
a természet rendje
amit egy túlfejlődött emlős faj felborított
új fajok születnek
és minden megy tovább a maga útján
nem lesznek már emlékek és semmi se
aminek csupán az idő függvényében lenne értelme
napfényben fürdik az erdei ösvény
az égig érő bükkök ernyői közt
beszökik a fény
egy holtfát fotózok
csodálom
pillanatnyira vagyok álomtól és valóságtól
megértettem miben különbözöm e világtól
Saját fotók, 2024. június hó
A holtfa, amely e verset ihlette a múlt században táborozott le oda, ahol én is találkoztam vele, az Öreg-kovács hegy jelzésektől mentes részén...
