Saját fotó, 2020.

Robert Frost

Az út, ami nem visz

Kettéágazik az út egy sárguló erdőben,

Én sajnos, mindkettőn végig nem mehetek,

Ahhoz utazónak kéne lennem. Álltam időtlen

Lesütött szemekkel, míg bírtam erővel,

Valahol egy sűrű, bokros helyen leverten;

S a másikat választottam, a tisztességeset,

Meglehet, hogy jól döntöttem én,

Mert jobban szerettem a gazos útnál a füveset;

Bár ami azt illeti, ahogy számolom az éveket

Ugyanúgy kopott ez is, akár a másik ösvény.

Azon a reggelen egyformán tárult elém

Feketéllő levélszőnyeggel, mit cipő nem érintett,

Későbbre tartottam, ’mi közelebb volt felém!

Még tudom, melyik út merre visz el, merre ér,

Ám kétkedtem, hogy valaha visszatérni kell.

Sóhajtozva mondogatom majdan

Valamikor soká, hosszú évek múltán:

Két út ágazott el az erdőben és magam,

Én az ismeretlenebb utat választottam,

És ettől lett az egykor megélt múlt más.

Saját fordítás, 2011

Egy kis KULISSZA:

nagyon érdekes a vers szerkezete

4 db 5 soros versszak

Rímképlete (az eredeti angolé, amit a fordításban is megőriztem): A, B, A, A, B