Almaszedés után

Egy fának támasztottam hosszú létrámat

A Mennyország irányába.

Törzse mellett egy hordó állt, megtöltésre várva

És még tele kéne szednem kettőt vagy hármat

Almák, melyeket fenn hagytam pár ágon,

De leszedni, már egyáltalán nem vágyom.

A téli álom lényege az éjszakában,

Az alma illattól rám tör az álom.

Rázhatom a fejem, mégis káprázik a szemem

Máris egy üvegtáblán keresztül nézem

Kifröccsentem ma reggel egy itató-vályúból,

S véget ért a deres fű-világ létem.

Megolvadtam, hát hadd cseppenjek.

De olyan jó lett

Azelőtt elaludtam, hogy mindaz megesett,

És most mesélhetek

Miféle álom ragadott el akkor.

Varázsalmák megjelennek és eltűnnek,

Ágak halnak el és virágok,

S szeplő pöttye halványul mindegy’üknek.

A talpamban fellépő fájdalom nem haszontalan,

Földbe préseli a létrát, egy kört zárva

Érzem a lengését, akár a faágak hajlanak

És folytonosan a pince ládákból szállít híreket

Morajló hangja

A tehernek, az almák terhének, amik érkeznek.

Már nekem sok ez a munka,

Az almaszedés; túlfáradt vagyok

Ehhez a nagy szürethez, erre már nem vágyok.

Tízezer és tízezer gyümölcs várja, hogy megérintsem,

Hogy le ne pottyanjon, kezemmel óvatosan gyűjtsem,

Mindegyiket.

Amott földre esett egy,

Nem számít, ha nem ütődik, vagy hasítja ki tarló,

Vagy mehet az almaborba valók közé

Nincs értéktelen egy sem.

Valaki majd megérti, emögött mi a való.

Hogy ez az én álmom, bármilyen is legyen.

Miért nem tűnt el már?

A mormota megmondhatná, vajon miben más

Hosszú álma, vagy ami hirtelen tört rám,

A rövid emberi alvás.

/1915/

Fordítás: Nagy István Pahnutius©2011