Hajmáskér, Az egykori E1 parancsnoksági épület 44 méter magas víztornya
Hajmáskér Veszprém megyében, a Balatontól 14 kilométerre fekszik, Várpalota és Veszprém között. 8-as főút mentén. A legközelebbi települések: Sóly, Öskü és Gyulafirátót.
Az egykori E1 parancsnoksági épület homlokzati tornyai
Hajmáskér térségében a középkor óta magyarok laknak. Első ismert okleveles említése 1343-ból származik, amikor Keer formában jegyezték fel a nevét. 1424-ből Hadmasker, 1702-ből Haymaskér formában ismert a település neve. A falunév, a Kér törzsnevet őrzi.
A parancsnoksági épület málló vakolatú falai
Nagy fejlődésnek a 20. század elején indult, amikor is Ferenc József elrendelte, hogy Hajmáskéren önellátó katonai tábort hozzanak létre. A monarchia katonai kiképző tüzérségi főiskoláját szervezték meg. Emiatt a laktanyaegyüttes közelébe lakótelep is épült. A községben 1945-ig hadiüzem is működött.
A parancsnoksági épület életveszélyes tetőszerkezete
Hajmáskér lakossága 1989 és 1999 között megduplázódott, mert a szovjet laktanya felszámolása után az ahhoz tartozó tiszti lakásokat áron alul lehetett megvásárolni.
A parancsnoksági épület kastélyszerű lépcsőháza
Folyamatos kihívást jelent a település számára, a hatalmas katonai bázis észszerű hasznosítása is. A laktanya az évek során több tulajdonos kezében megfordult, felújítása céljából több ötlet is született, de a százéves komplexum legtöbb épületét a mai napig sem sikerült hasznosítani.
Az egykori parancsnoksági épület a graffittisek és urbex felfedezők vonzó terepe
A település határában kialakított hatalmas katonai lőtér Magyarország legnagyobb ilyen létesítménye, amely ma is működik, ezt a honvédség jelenleg is használja.
A lépcsőháznak hangulata van. Hány náció katonái koptatták ezeket a lépcsőket...
1901-ben vették meg a területet, hogy felépítsék Közép-Európa legnagyobb lőterét és központi tüzérkiképző bázisát. A különleges feladattal Kondor Márton és Feledi József építészeket bízták meg. A laktanyát önellátónak tervezték és még saját, belső fizetőeszközzel is rendelkezett.
Egy hangulatos belsőtér
Az építkezés több mint 3 évig tartott, majd folyamatosan újabb épületek nőttek ki a földből. Ekkor épült meg a központi épület sakkfigurára emlékeztető tornya, amely víztoronyként is funkcionált.
Enyészet mindenhol
Még egy tavat is létrehoztak a főépület mögötti területen. A laktanya központi bejárata egy 101 méter hosszú fogadóépület, amelyet két apró saroktorony által közrefogott, lépcsőzetes piramis formában csúcsosodó tetőszerkezet díszít.
Az egykori E25 tiszti lakóépület
A falu központjában áll a szürke, a kastélyszerű épület. Ez volt az 1907-1910 között épült katonai tüzérségi és lőiskola főépülete. Sok különböző objektum épült itt, amikor a tábor a fénykorát élte. Például műhelyek, lőszerraktár, léghajógarázs, több mint ezer ló befogadására alkalmas lovarda, vágóhíd, hűtőház, tejüzem, szennyvíztisztító telep, kórház, iskola, színház.
Az egykori E6 legénységi lakóépület, ma a Gábor Áron Általános Iskolának ad otthont. Egy példa az újrahasznosításra
Az első világháború után a laktanya mellett egy hadifogolytábort is kialakítottak, ahol több ezer szerb, orosz és olasz katonát tartottak fogva.
Kultúrális kiállítóhellyé átalakított egykori E3 tiszti lakóépület, maradványépület
A második világháborúban során, 1944-ben, a németek hadsereg birtokolta, majd a szovjet hadsereg déli hadseregcsoportja használta, egészen 1990. november 15-ig, a Magyarországról való kivonulásig. Érdekesség, hogy az első kivonuló szerelvény innen indult.
A parancsnoksági épület... újabb sikertelen próbálkozás, hogy az egész épület beleférjen a képbe
A szovjet katonák itt-tartózkodása alatt indult meg a laktanya pusztulása. A tavat lecsapolták és feltöltötték, a lovardát színházzá, a legénységi épületeket iskolává, a kastélyszerű főépület játéktermét mozivá alakították, az épületeket pedig teljesen lelakták.
Szerintem lenyűgöző részletgazdagság
Az 1990-es csapatkivonást követően minden mozdítható értéket magukkal vittek, amit mégsem tudtak, azt pedig pénzzé tették.
Az épülettel átellenben lakótömbök vannak. Az egykori orosz tiszti panellakások. Ezekhez tartoznak a kukák.
Úgy gondolom, hogy az épület felújítása olyan hatalmas összeget emésztene fel, ami számomra azt jelenti, hogy ez a rendkívüli, több, mint 100 méter hosszú homlokzatú, monumentális műemlék, már elveszett.
VÉGE