Peace&Love

(2020/2021/2022)

Idén fenn voltam a Schneebergen,

de ez a csoda sem tudja feledtetni velem,

hogy életem lexarabb éve volt

2020!

Pedig éltem már meg rossz éveket!

Szerintem nem vagyok ezzel egyedül.

… és sajnos már ideérzik a trágyaszag

2021-ből!

…tehát reménykedem 2022-ben!

Hajrá!

Peace&Love

Régi szál

Mondd,

ha a kilógó fonálon elindulva

lebontom a régi pulóveremet,

majd nagy szorgalommal újrakötöm,

új pulóvert kapok?

Fotó - Vértes

variációk erdőre és szavakra

az erdő körbevesz

megölel

rám borul

elcsábít

elveszek

ha nem figyelek

az erdő rám borul

körbevesz

megölel

ha nem figyelek

elcsábít

elveszek

az erdő elcsábít

megölel

rám borul

ha nem figyelek

körbevesz

s én

elveszek

/2020/

Lakatos

1984 februárjában, abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Magyar Néphadsereg soraiba szólított, és ha már meghívott, mindjárt ott is tartott másfél évig. Persze majdnem mindenkivel így volt ez abban az időben. Nagy kaland az ilyen, minden megtörténhet bárkivel, és valakivel meg is történik. Engem a szupertitkos tatai 8478-as zászlóaljba vezényeltek, amely tulajdonképpen a rakétásokat jelentette. Annyira vigyáztak ránk, valamint a titkos rakétákra, hogy még az alakulatunk nevét sem lehetett kiejteni. Úgy hívtak minket, hogy a „SENKIK”.

Hát így lettem én is a szupertitkos, híres és hírhedt csapat tagja, így lettem én is, senki. Bár már rég nincs hadrendbe állítva az a rakétarendszer, amely akkor olyan védett volt, de annyi évet aláírattak titoktartási fogadalomként az emberrel, hogy vagy 25 évig beszélhettem róla. Persze millió érdekes, veszélyes, különleges és mulatságos dolog történt ott velünk, de nálam egy tanulságos emberi történet, egy későbbi „városi legenda”, melynek szemtanúja voltam, viszi el a pálmát. Lakatos, a cigány srác, már a bevonuláskor felhívta magára a figyelmet. Nem azért, mert csak 45 kiló volt, vékony karokkal, dobverő szerű vádlival. Vékony, csontos arca, fényes koponyájára feszülő bőre, az egész embernek, törékeny, szinte légies külsőt kölcsönzött.

- Nem vagyok köteles vért adni! – ordította a félrészeg, konyakszagú katonaorvosnőnek.

- Fiatalember! Értse meg, ez nem véradás, hanem vérvétel. Mindenkitől vért kell vegyek, bevonuláskor! – mondta ingerülten.

- Engem nem vág át, én ismerem a jogaimat, 50 kiló alatt nem kell vért adni! – ismételte teljesen feleslegesen, mert addigra már megcsapolták a vénáját.

Hát ekkor jegyeztem meg a madárcsontú Lakatost. Az egy hónapos alapkiképzés, majd az öthónapos jászberényi rakétás kiképzés után kerültem vissza Tatára. Addigra Lakatosnak már híre volt. - Képzeld! – mesélték az ottmaradott társak – a gyerek eskütétel után sem volt hajlandó kimenni a laktanyából, hanem lefeküdt aludni. Azóta sem ment haza, nem akar!

Elvállalta az összes konyhaszolgálatot. Állandóan ott van. Úgy félnek tőle, mint a tűztől.

- Ha nem tetszik neki valami, földhöz vágja, ami a kezében van, vagy ahhoz, aki beleköt. Nem semmi az ipse. Ráadásul szkanderben verhetetlen!

- A 45 kilójával, na ne etessetek!- Ezzel otthagytam őket. A tatai rakéta alegységben, Leviczin Ernő alhadnagy századjába kerültem. Alacsony körülbelül 160 centi magas lehetett, mongolos berendezkedésű arccal, keskeny szemnyílásokkal, melyeket még látványosan össze is húzott, ha fürkészve az emberre nézett. Szája fölött dús, szőkés, szájközépnél felfelé pöndörített, hosszú bajusz. Hírhedt volt szigorúságáról, keménységéről, és testi erejéről, valamint arról, hogy ő volt az egyetlen tiszt, aki nem volt tagja a Pártnak. Az egész laktanyában féltek tőle, és a háta mögött Levibadinak hívták. Leszerelés előtt egy héttel még menetelve és dalolva vitte katonáit ebédelni. Ha valaki nem énekelt hangosan, vagy nem tartott lépést, azt kiemelte a sorból, persze fél kézzel. A mi Levibadinknak fülébe jutott a világ – laktanya – verő, legyőzhetetlen szkander bajnok, Lakatos híre. Gondolkodott egy pár napot, vagy talán csak nem találkoztak, hiszen Lakatos a konyhán élt gyakorlatilag, majd üzent neki, hogy próbálják már ki egymás erejét. A nagy párviadalra hálókörletünk egyetlen asztalánál került sor. Nem volt nagydobra verve, néhányan láttuk csupán. A félszegen várakozó Lakatos és Levibadi nem sokat udvariaskodott egymással. Leültek és elkezdték nyomni egymás karját. Egy szabály volt csupán, hogy testtel nem lehet rásegíteni, mert akkor az alhadnagy asztalostól borította volna a romasrácot. Ahogy elkezdtek nyomni a tiszt rögtön érezte, hogy keményfába vágta a fejszéjét. Lakatos kicsit remegő testtel, de szilárd kézzel állta a tiszt meg-megújuló rohamait. Így telt el 4-5 perc. Ekkor Leviczin Ernő alhadnagy egy utolsó rohamot vezényelt magának – „az ellenfél elpusztítandó”-, és minden erejét összeszedve szorította ellenfele kezét. Lakatos homlokának barna színe szederjes kékké vált, verejtékcseppek folytak le a halántékán, és a koponyáján futó erek mind-mind egyenként kiduzzadtak, szinte látni lehetett a bennük áramló vér lüktetését. Az utolsó roham talán fél percig tartott, majd Ernő feladta. Ő sem győzött, de Lakatos sem. Döntetlen. Azonban a rettenthetetlen Leviczin erkölcsileg vereséget szenvedett, talán életében először. Ezt mindenki tudta és érezte.

- Hú, az annyát, Lakatos. Maga kibaszott erős! – mondta zavartan mosolyogva, majd elhagyta a körletünket. A dolgot többet nem hozta szóba. Mi pedig lelkesem veregettük, a teljesen kimerült katona hátát.

***

Két év múlva tartalékosként ismét bevonultattak a tatai laktanyába, egy hónapra. És akkor hallottam egy legendát egy cigány srácról, aki legyőzte a nagy Levibadit. Legtöbben hitetlenkedve hallgatták, én azonban szótlanul mosolyogva hátradőltem, emlékeimbe merültem és hagytam, hogy a városi legenda tovább éljen.

Christian Krohg - Alvó anya gyermekkel, 1883

hívatlan vendég

ólálkodik köröttünk a halál

aki tetszik neki

megkóstolja

beleszáll

ha nem könnyű az étel

fiatal-rágós-inas

elszökik

nyoma nincs

vagy csak jelez

„voltam, megyek”

de ha jól érzi magát

beköltözik

ott marad

habzsol

akár egy pofátlan

hívatlan vendég

aztán jóllakottan hátradől

szuszog

szinte fullad

ingnyakat kigombol

levegőt kér többet-többet

hogy már másnak nem is marad

Nem akartam megszületni

És megszülettem

Nem akartam felnőni

És felnőttem

Nem akartam írni

És írtam

Nem akartam meghalni

És ... meghaltam!

Nem akarok megszületni

De megszületek újra meg újra

Nem akarok felnőni

De mégis felnövök

Nem akarok írni

És mégis írok, csak írok

Örökké élni akarok

És mégis meghalok...

Nem akarhatom a születést

És meg kell szülessek!

Nem akarhatom a jövőt

És mégis fel kell nőjek

Nem akarok majd megalkotni semmit

És mégis írni fogok

Örökké akarok majd élni!

És örökké élni is fogok!

/2009. június/

Nyugodt víztükör, a nap épp alábukott. A tó tükre opálos, vízüvegszerű. Alig érzékelhető pára tompítja a gyér fényt. A sirályok már túl vannak a vacsorán. Csend van és nyugalom. Plein air festők, merre vagytok, hol rejtegetitek palettátok, vásznatok? A túloldal sziluettje elnagyolt, elkenődő pacákban terül szét a vízvásznon. A Kálvária domb szolid lankái, a szögletes, ormótlan víztorony, a sörétöntő torony – engem a bolognai ferde tornyokra emlékeztet -, az Eötvös gimnázium késő-barokk épülettömbje, a kéttornyú Szentkereszt felmagasztalása templom, és a valaha volt piarista rendház, a vár, harmonikus egységben egyesülnek a természettel.

Hirtelen, éles zajjal sok száz károgó varjúból álló sereg lepi meg a tó légterét. Valami megszakadt. A táj estellő-komorrá vált, a hangulat elillant.

Fekete sereg,

alkony-idillt törte meg.

Milyen kár, kár, kár!

A haibun, egy hagyományos japán szépirodalmi szövegforma. Természeti leírás, amely egy haikuval végződik. A haiku némileg ellenpontozza is az előtte leírt szöveget. A hagyományos, haiku költők által írt útinapló is lényegében haibunokból áll.

William Blake (1757. november 28. – 1827. augusztus 12.)

Ma van William Blake angol romantikus költő születésnapja, akinek tehetségét és munkásságát több, mint 100 évvel halála után kezdték értékelni.

Az angol romantikus költészet általános jegyeinek csaknem mindegyike megtalálható Blake költészetében, anélkül, hogy példátlan eredetisége csorbulna. A írás mellett festő, grafikus és nyomdász is volt és korában csupán rézmetszőként tartották nyilván.

DAJKA-ÉNEK

Mikor gyerekzsivaj száll a rétek felől

S a völgy valamit susog,

Elmémben feltámad az ifjuság

És belesápadok.

Gyertek haza, gyermekek, nyugszik a nap,

Már éjnek harmata kél;

Nappal, kikelet játszva lepereg,

S itt leskell a tél meg az éj.

Fordította - Gergely Ágnes

A BETEG RÓZSA

Beteg virág vagyok:

Láthatatlan féreg

Éji vihar szárnyán

Egy szirmomra tévedt;

Ágyat vetett bennem,

Szép kármin ölemben,

S most sötét szerelme

Titkon megöl engem.

Fordította - Képes Géza

A GÖRÖNGY ÉS A KAVICS

"A szerelem önnön javát

Nem űzi, nincs magára gondja,

De másnak édes enyhet ád,

És Eget épít a Pokolra."

Így dalolt a kis Göröngy,

Rúgta barmok lába,

Ám a Kavics a patakban

Ezt fonta dalába:

"A szerelem csak enjavát

Kergeti, mást kéjébe törve,

Örvend, ha másnak gondot ád,

S Poklot épít az Égi körbe."

Fordította - Somlyó György

Vachel Lindsay (1879 – 1931)

A csörgőkígyó mondása

A Hold kicsi préri kutya

Egész éjszaka vacog.

Egy dombon kucorog éjjelente

Fél, hogy belé marok.

A Nap be van gyulladva. Egy gyáva.

Rajtam kívül mindenkit szeret,

És reszket reggel, délben és éjjel

Ha harapásomra gondol, beleremeg.

Két öreg varjú

Két öreg varjú kuporgott egy kerítés korláton.

Két öreg varjú kuporgott egy kerítés korláton.

Elmélkedtek, mi értelme, hogy

Vannak gyomok és virágok,

Tán a természet törvényei az ok.

Az egyik motyogott, a másik dadogott,

Az egyik dadogott, a másik motyogott.

Ám mindkettő inkább csendben töprengett, mint károgott.

Majd az egyik varjú egy rejtvényt adott fel a másiknak.

Majd az egyik varjú egy rejtvényt adott fel a másiknak:

A motyogó varjú

Megkérdezte a dadogó varjút,

Minek fullánk egy egészséges méhnek?

Minek fullánk egy egészséges méhnek?

“Mee-rt,” mondta a dadogó varjú,

“ Mee-rt,

M M M M M M M M M M M M M M M M -ert.”

Éppen ekkor egy méh repült a közelükbe:—

“Bizzzzzzzzzzzzzzzzzz             zzzzzzzzz             zzzzzzzzzzzzzzz ZZZZZZZZ.”

Erre a két fekete varjú

Elsápadt

És elszállt

Hogy miért?

M M M M M M M M M M M M M M M -ert.

M M M M M M M M M M M M M M M -ert.

“Bizzzzzzzzzzzzzzzzzz             zzzzzzzzz             zzzzzzzzzzzzzzz ZZZZZZZZ.”

Nicholas Vachel Lindsay (1879. november 10. – 1931. december 5.) amerikai költő, előadó. A modern éneklő költészet alapítójának találják. Verseiben megemlíti az előadás módját, pl: hangsúly, éneklés, kántálás. A kiterjedt levelezést folytatott a költő, W B Yeatsszel. Leveleiben részletezi szándékát, hogy felélessze a költészet zeneiségét, afféle ősi görög előadások módjára.

Lindsay az Illinois állambeli Springfield-ben született. Apja, Vachel Thomas Lindsay, orvosként dolgozott és jelentősebb vagyont halmozott fel. A város leghíresebb korábbi lakosa Abraham Lincoln. A költő erről több versében is említést tesz. Például: "On the Building of Springfield", "Lincoln", "Would I might rouse the Lincoln in you all!", vagy a "Abraham Lincoln Walks at Midnight (In Springfield, Illinois)" 1914-ből.

Szülői nyomásra beiratkozik az Ohio's Hiram College-ba orvos hallgatónak. 1897 - 1900 között jár ide, bár nem akar orvos lenni, inkább festő, ezért szabadidejében sokat rajzol.

Ezért otthagyja az egyetemet, Chicagóba megy művészetet tanulni, az Art Institute of Chicago-ba1900 és 1903 között, majd 1904-ben a New York School of Art (The New School) rajzot tanulni. Verseit maga illusztrálja. Ekkor érdeklődése a némafilm felé fordul.

Költői pályája 1912-ben indul. Számos, emlékezetes vers, előadás írható a nevéhez. Például: „The Mysterious Cat’, ‘The Flower-Fed Buffaloes’ és a‘The Congo’. Művészete összeköthető a jazz zene feléledésével is. Ez idő tájt, amit a Harlem Renaissance kormeghatározással is jelölnek, jó anyagi helyzetben élt. Mecénásként anyagilag támogatott feltörekvő költőket, mint például Langton Hughest, aki később a jazz költő néven lett ismert.

1931-re aztán a nagy gazdasági világválság következtében, megromlott pénzügyi helyzetben és romló egészségi állapotban, egy hathónapos utazásáról hazatérve depresszióba esett. December 5-én sikeres öngyilkosságot hajtott végre, miután megivott egy üveg Lysolt, ami egy fertőtlenítő szer.

Utolsó szavai ezek voltak: "They tried to get me; I got them first!", vagyis: Megpróbáltak elkapni engem; De én kaptam el őket, először!

Cinege

Olvasom, hogy…

a cinege hasznos rovarpusztító, imádja a hernyókat, pókokat, lárvákat. Egy helyben él, telente kényszerűségből magvakat fogyaszt. Szűkös kínálat esetén kóborolhat is.

Látom, hogy…

A ház előtt kukázik egy ember

Felnyitja, kotorászik, felnézni nem mer

Kopasz fa, csupasz ágáról egy cinege nézi

Megszokta már a látványt, de mégsem érti

Úgy tudta, az ember hatalmas, a macskának is parancsol

Akkor az ott, hogy juthatott ide az emberi magasból

A cinege csak nézi, nézi a guberáló embert

Akihez soha életében közeledni sem mert

A kicsi madár nem tudja micsoda teher manapság

A szükség kényszerében megélt emberi szabadság

Neki a féreg, s mag szabad földben terem

Az embernek, a télesti utca jeges verem

Ahol egy leselkedő cinege látványa érdektelen

Nem lehet sem eladni, sem megenni, értéktelen.

Tata, 2014. 11. 05.