Az érzelmek fagyhalála
60+ / A 66. történet
Gondolatok és kapcsolódás Konrad Lorenz - A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című tanulmányának ötödik fejezetéhez, aminek címe, Az érzelmek fagyhalála.
Konrad Lorenz osztrák biológus, aki a klasszikus összehasonlító magatartás kutatás alkalmazásának megteremtője. Zoológus, ornitológus, a modern etológia egyik úttörője. A civilizált emberiség nyolc halálos bűne címmel írt egy jelentős alapművet.1973-ban jelent meg. Leírásai, példái segítségével az embert, mint egyént, és az embert, mint a társadalom egy jellemző elemének, sejtjének, viselkedési mintáit is meg lehet érteni.
Aki elolvassa, magyarázatot kaphat önnön maga, családja és az őt körülvevő emberek viselkedésére. Én úgy gondolom, hogy a magunk és környezetünk számára okozott károk megértéséhez és a kárcsökkentéshez használhatjuk elemzéseit és tanácsait.
Az emberi érzelmek és az azokban található genetikai hibák megértése napi szinten is javíthat életminőségünkön, ezért ezt szeretném pár idézettel és hozzá kapcsolódó egyéni történettel bemutatni. Lorenz „Az érzelmek fagyhalála” címet adta ennek a fejezetnek.
„Egy élőlény sem engedheti meg magának, hogy bármiért is akkora áldozatot hozzon, „ami már nem éri meg”.” … „Kivételesen adódhatnak azonban olyan körülmények, mikor még az ilyen kockázatot is tanácsos vállalni.”
(V. Az érzelmek fagyhalála, 40. o. 1. bek.)
Erre leírok egy példát, ami az egyik túrámon történt meg velem. Egy barlangot akartam megközelíteni, ami egy kitett helyen volt, nagyjából 20 m méter szakadék felett. Keskeny sziklapárkányon vezetett oda az út és egy részen nagyon el is keskenyedett és csúszott is. Amikor ehhez a részhez értem, leültem a fenekemre és úgy gondoltam átjutni ezen a részen. De így sem ment. Meghoztam a döntést, hogy nem éri meg a kockázatot. Ezért fenekemen, afféle pókjárásban hátráltam, hisz megfordulni sem volt hely. Szerencsére vissza tudtam mászni az ösvényre és folytattam az utam. 100 m megtétele után egy csodás fát pillantottam meg, amit le akartam fotózni. Ekkor vettem észre, hogy nincs meg a mobilom. Visszaindultam az ösvényen és egészen a barlanghoz vezető meredek részig nem volt sehol.
Egyszer csak észrevettem, hogy a mobilom arra a részre pottyant, ahová már nem akartam menni. Szükségem volt a telefonomra. Új volt, még a részletek javát be sem fizettem, nem hagyhattam ott. Vállaltam a kockázatot és lemásztam érte.
„…erős kellemetlenséget kiváltó ingerek hatására az egyensúlyi állapot megváltozik, és ha ez az inger megszűnik, akkor a rendszer nem tér vissza rögtön semleges állapotába, hanem a kellemetlen inger megszűnését jelentős örömként érzékeli.”
(V. Az érzelmek fagyhalála, 41. o. 1. bek.)
Gyerekkoromban, a ’60-as években, nagyon kevés játékunk volt. A fantáziánk és kézügyességünk segített játékok készítésében és kitalálásában. Egy építkezés közelében laktam és a játékhoz ott talált dolgokat is használtunk. Az egyikünk kitalálta, hogy levágott csődarabra deszkát teszünk és mint a cirkuszban egyensúlyozunk rajta. Nekem már elég jól ment, de egyszer elvétettem és hatalmasat huppantam a betonra. Pont a fenekemre estem. Először hatalmas, villámcsapásszerű fájdalmat éreztem, aztán hirtelen melegségbe ment át és ezzel együtt zsibbadtság öntött el, amitől nevetni kezdtem, aztán amikor pár perc múlva elmúlt ez az eufóriához hasonlítható állapot, már csak tompa fájdalmat éreztem.
„…a régmúlt időkben felismerték az emberiség nagy bölcsei, hogy nem jó az emberiség számára, ha ösztönös, örömök szerzésére és a kellemetlenségek elkerülésére irányuló tevékenysége túl eredményes.”
(V. Az érzelmek fagyhalála, 43. o. 2. bek.)
Azt hiszem a virtuális világ teljesen átvette a hatalmat a fejlett társadalom minden tagja felett. Nem egyszerű a személyes kapcsolatteremtés, de nem is baj, hiszen ott a virtuális világ. Azt hiszem ezt a harcot az emberiség végleg elvesztette. Csupán egy apokaliptikus pusztulást túlélő keveseknek lesz majd újabb esélye elölről kezdeni mindent.
„elpuhulás”, „szenvedély”
„Amióta csak a bölcsek gondolkodnak és írnak, mindkettő ellen prédikálnak, ám mindig nagyobb hévvel a szenvedély ellen.”
(V. Az érzelmek fagyhalála, 43. o. 2. bek.)
Az elpuhulás sokak állapotává vált a virtuális világban. Azonban ez az „álló víz” megóvja őket, hogy nagyon megégessék magukat. Az elpuhulás kevésbé fájdalmas, ám ha választhatok, én mégis a nehezebb utat választom. A szenvedély nagyon fontos mozgató erő, még, ha meg is zavarja átmenetileg az elmét. De ki kell nyitni azokat az ajtókat, amiket mások nem mernek, és be kell oda lépni. Be kell járni az ismeretlen ösvényeket! Ahogy Robert Frost írja a The Road Not Taken (Az út, ami nem visz) című versében:
„Két út ágazott el az erdőben és magam,
Én az ismeretlenebb utat választottam,”
„…a gyógyszeripar fejlődése, soha nem látott lendületet adott a kellemetlenségek elkerülésére irányuló általános emberi törekvéseknek.”
(V. Az érzelmek fagyhalála, 44. o. 1. bek.)
Szerencsés voltam életem eddigi részében. Nagyon keveset voltam beteg és akkor sem súlyos. Így kevés gyógyszert kellett bevegyek. Alapból is az volt a mentalitásom, hogy inkább kivárom egy fejfájás végét, megvárom, hogy elmúljon az a hányinger, vagy hasgörcs. Csak akkor veszek be gyógyszert, ha már elengedhetetlen. Ezért nincs semmilyen hozzászokásom, fájdalomcsillapítókhoz, görcsoldókhoz.
„Az erős és egyre erősebb ingerekhez való hozzászokás miatt egyre inkább eltűnőben van az öröm átélésének képessége…”
(V. Az érzelmek fagyhalála, 48. o. 1. bek.)
Régebben állandóan utazni akartam. Az utazás legfőképpen külföldet jelentett. A többi ráér. Először csak a közelbe mentem, környező országok, de aztán egyre nagyobbak lettek a vágyak. Európa távolabbi részei jöttek, de más földrészekre is el kell jutni. Így ment ez sokáig, de idővel rájöttem, hogy a lakhelyemhez legközelebbi helyek, városok, a hely szellemének megérzése, az otthonosság érzése a közeli erdőkben és tájakon, ismerős ösvényeken járni. Mennyivel fontosabb, mint idegen országok turistáival együtt nevezetességet felé törtetni, mint egy modern rabszolgasereg. Az „egyre erősebb ingerekhez való hozzászokás miatt”-i vándorlás rabszolgái.
„Az újdonságvágy (neofilia) nagyon is kapórajön a nagyvállalatoknak, akik… ezt a jelenséget tisztes üzleti haszonná alakítják.”
(V. Az érzelmek fagyhalála, 49. o. 1. bek.)
Azt hiszem ebbe a hibába már mindannyian beleestünk. Számos olyan ruhát, tárgyat még könyvet is vásároltunk, amit sohasem vettünk fel, olvastunk el. Az utazáskor vásárolt emléktárgyak is főként porfogó kacatokká válnak egy idő után. Volt egy időszak, amikor már annyi ilyen múltbéli tárgy volt a közelemben, hogy kezdték a könyveket kiszorítani egyébként hatalmas könyvespolc-rendszeremből. Aztán egy alkalommal feljött hozzám egy olyan ismerősöm, aki nagyon jól látott a belső terekben és ráadásul a minimalizmus irányzata hatott rá leginkább akkoriban.
-Zsúfolt! – mondta. -Tele van minden!
-Tudom! Porfogók. De mit csináljak velük? Neked nincsenek emléktárgyaid?
-A javát kidobtam. Nem akarok a múltban élni, mert visszahúznak. Amire még emlékezni akarok azok cipős dobozokban vannak és ha kíváncsi vagyok rájuk, előveszem és megnézem.
VÉGE
Fotók - Által-ér, 2023. október
Források:
Konrad Lorenz-A civilizált emberiség nyolc halálos bűne
Robert Frost – The Road Not Taken, saját fordítás
A pilisi medencében termelt szén minősége azonban nem volt a legjobb, elég magas volt a kéntartalma (3-4%-os) és rendkívül sok pirites koncentrácó fordult elő benne.
