A Vértes hegység északi lejtőjén, a 417 m magas Nyerges-hegy közelében, egy erdővel borított kisebb kúp tetején áll. Szabálytalan, megközelítően ötszög alaprajzú, belsőtornyos, „háromsejtes” elrendezésű, kis területű vár.
A belső várnak két 2,5 m falvastagságú tornya és a kettő között egy udvara volt, melynek külső falai mintegy 6 m magasan épültek. Az északnyugati torony északnyugati oldalán egy további épületrész is a belső vár része lehetett. További kisebb épületrészek az udvarban a védőfalak mellett helyezkedhettek el. A belső várat mintegy 4,5 m átlagszélességű fal vette körül, a védőfalat kívül árok és sánc övezte, majd 15-20 méterre újabb árok húzódott, ezzel is erősítve a vár védelmét.
Története - A vár keletkezéseinek idejét és építőjének nevét nem ismerjük. Feltehetően az itt birtokos Csák nemzetség egyik tagja építhette a tatárjárás után. Várnagyként a Gutkeled nemzetségből származó II. Mihályt 1319-1324-ben említik okleveleink, és mint királyi vár "Castrum Vitam, Vytam, Wyttam" alakban 1379-ben szerepel iratainkban.
Luxemburgi Zsigmond 1410-ben Hohenzollern Frigyesnek zálogosította el. Albert király 1437-ben Rozgonyi Istvánnak adta zálogba a várat, majd ennek fia, János I. Ulászló királytól adományként is megkapta. 1445-ben Újlaki Miklós foglalta el, 1448-tól zálogként bírta, 1453-ban ismét a Rozgonyiak birtokába kerül. 1493-ban Egerváry László horvát báné, majd Egerváry István magtalan halála után, 1512-ben Kanizsai György horvát bán szerezte meg, akitől Kanizsai László országbíró örökölte. A kettős királyság idején János király parancsára 1534-ben, a fehérvári keresztesek konventje Héderváry István és fiait, Lőrincet s Györgyöt iktatta be "castri Wyttham in Albensi" birtokába.
A török először 1529-ben ostromolta, majd 1543-ban el is foglalta. Később magyar kézre került, de 1559-ben újra a töröké, akiktől 1566-ban sikerült ugyan visszafoglalni, a következő évben azonban már újra a török birtokolta. Véglegesen Pálffy Miklós szabadította fel 1597-ben, és a következő évben felrobbantották, megakadályozva ezzel, hogy a török a vár falai közé befészkelhesse magát. A 18. századtól az Esterházy család tulajdona volt.
Anyagát építési célokra használták fel. A vár régészeti feltárása és állagmegóvása a tatai Kuny Domokos Megyei Múzeum irányítása mellett történik.
Úgy gondolom, hogy nincsenek csodák. Mindig van valami magyarázat, ha megmagyarázhatatlannak tűnő dolgot tapasztalok. Tulajdonképpen az a csoda, hogy érzékelem. Vegyük például ezt a mai dolgot. Napokkal ezelőtt írtam egy verset az apai nagymamámról. Azóta is keresek egy családi fotót, amin ő is rajta van. Nem általában keresek egy fotót róla, hanem egy konkrét fotót, ami az emlékeimben megvan, amin az erdélyi rokonokkal kibővült család látható, minden magyar rokonnal együtt, aki akkor a közelben volt.
Miközben keresgéltem, kezemben akadt egy fotósorozat, amin Zsuzsival countryt táncolunk a texasi Baytownban. Rögtön született a fejemben egy rövid vers erről az eseményről, amit a képekkel együtt feltettem a blogomba. Az asztalon és az ágyon mindenfelé képek, albumok, borítékok hevertek. Hát ezt el kellene rakni! Gondoltam erőt gyűjtök és kimentem a konyhába egy kávéért. Ahogy visszatértem, észrevettem, hogy kisütött a nap. Beragyogta az egész szobát. A fény, a dupla üveges ablakon és a függönyön úgy szűrődött át, hogy egy 2 centi széles, szivárványszínekre bomlott fénysugár jelent meg az ágy barna takaróján és egy fotón. Megnéztem a fotót. Egy osztálykép volt, Zsuzsi általános iskolás csoportképe. Gyorsan előkaptam a mobilom, és minden irányból próbáltam fényképet készíteni az érdekes jelenségről. Tudtam, hogy ez a tapasztalás nem állhat fenn sokáig, hiszen a nap folyamatosan halad és a légkör is mindig változik.
Megnéztem a fotót közelebbről. A képen 3 sorban vannak a gyerekek. Az első sor ül, a második sor áll, a harmadik sor, gondolom egy padon áll. Az ülő sorban két kislány tart egy táblát, rajta a felirat:
TATA, IV. SZ. ÁLT. ISK. VI. C. 1983
Az ülő sorban jobbról és balról négy-négy fiú ül és középen három lány. Ketten, akik a táblát tartják és egy harmadik. A sugár a harmadik lány és a mellette ülő fiú közé mutatott, majd lassan a lányra ért és megállapodott. Amit még megfigyeltem, hogy a régi fekete-fehér kép ívesen felfelé meghajlott. Így a kép éle úgy vetítette a sugarat tovább, hogy a felső két soron álló alakokon nem ment át. Csupán az ágytakaró kép feletti két centiméterén, valamit az alsó sori ülő alakon látszott. Mint, amikor a világító egy koncerten, az énekesre irányítja a reflektort. Gyorsan próbáltam még képeket készíteni. A sugár ekkor vékonyodni kezdett, már csak zöld, sárga és lila színeket láttam, majd teljesen elvékonyodott és eltűnt. A harmadik kislány Zsuzsi volt.
Én az örök kételkedő, aki mindent meg akar magyarázni, most megzavarodtam. Talán Zsuzsi felülről lát? Ezzel a sugárral akarta jelezni, hogy tetszik neki, amit csinálok, vagy amit írtam?
A felújítás alatt álló Esterházy kastély mögötti kert számomra eddig ismeretlen volt. Az Angolparkhoz hasonló, gyönyörű kert lehetett itt. Néhány fotó segítségével szeretném megmutatni, hogy mi volt itt. Gyönyörű, kettős lépcsősor vezetett a parkba, amelynek közepén kis tavacskát létesítettek. A tó vízutánpótlását a Fürdő utcai Törökfürdőből oldották meg, a parkban kanyargó kis csatornával. A kastélyparkban nem volt forrás. Bár a telken van egy, de arra a tervezők ráépítették a konyhát! A lépcsősorral szemben egy kör alakú gödör. Szerintem egy szökőkút lehetett ott. Még találunk a parkban egy műbarlangot is. Egy helyiséges, nincs rajta átjáró, mint az Angolparkban lévőn.
Északi szárny
Déli szárny lépcsővel
Lépcső
Lépcső
Címer
A Bláthy felőli oldal
Ablak ráccsal
Csatorna, amely a Törökfürdő vizét szállította a kerti tóba
Bosch, Death and the Miser 1494–1516, National Gallery of Art.
