Ars longa, vita brevis

Paphnutius

Paphnutius

Ammonitesz

2018. május 20. - Paphnutius

6_1.jpg

 

Ammonitesz

 

Csigaforma csontházamban éltem.

Létem megkérdőjelezhetetlen. Végem

senki nem láthatta előre. Fejlábacskáimmal evickéltem,

lebegtem végtelen időben az ősóceánok vizében.

Aztán az élet megváltozott, ahogy minden

átcsúszott a paleocénbe. Minden szinten

és térben, fogytunk-fogyatkoztunk. Hírte-

len megéreztem a változás poshadt mocsárszagát

és úgy döntöttem, nem lenne jó nekem odaát

Nincs értelme törzsfejlődni, most mindent feladok,

nincs már kedvem túlélni, úgy döntöttem kihalok!

 

 

Tata, 2010. 04. 29. 8.00 Hazafele jövet

Generációs szakadék

Egy írás 2012-ből

szakadek_meno_nagyi-e1503779993472.jpg

 

Generációs szakadék

 

Ma olyan nyugodtan ébredtem. Semmi feszültség nem volt bennem és ez ritkaság mostanában. Így 50 után valahogy minden más. Mindenki azt mondja, hogy 10 évet letagadhatnék, de szerintem ez főleg a fotóimra igaz. A belsőmben én érzem a kort. Vannak ennek a kornak előnyei és hátrányai is. Mindenképpen hátránynak tartom, hogy nem vagyok tapasztalt a tizenéves korosztállyal való kommunikálásban. Ez konkrét problémákat is okoz, a 13 éves István fiammal való szóértés terén. Persze, ha belegondolok abba, hogy Zsuzsa 10 évvel fiatalabb nálam, és ő sem boldogul vele jobban, egy kis felmentést ad, hogy nem csak bennem a hiba. Ma ennek a korosztálynak egy idősebb képviselőjével, egy 17 éves lánnyal kerültem kommunikációs zavarba.

Történt, hogy a facebook-on publikáltam ép egy friss versemet, amikor megjelent egy ismerősnek jelölés. Rögtön rákattintottam. Nem jelentenek ezek a jelölések ismeretséget, bár ismerőseim jobbára itt is ismerőseim, de azért több az ismeretlen. Mint publikáló irodalmár megszoktam azt, hogy idegenek is ismerni vélnek. Én szívesen visszajelölök mindenkit, hisz az új ismerős, potenciálisan új olvasót jelent számomra. Természetesen utánanézek a képeinek, lakhelyének, közös ismerősöknek, mert ha van ilyen kapocs, akkor pár szavas köszöntőt is írok. Ebben az esetben ez elmaradt. A kislány 17 éves volt és egy nagyon jó rajzot publikált. Látható volt, hogy tízegynéhány ismerőse van, tehát most regisztrált. Én pedig úgy kerültem a képbe, hogy rajztanár unokatestvérem már ismerőse volt. Gondoltam, a tanítványa, és látta, hogy a tanár úr ismerőse is művész, hát bejelölt. Ekkorra már egy személyes fotó is felkerült, és egy tényleg szép, fiatal nő mosolygott vissza rám a képről. Visszajelöltem. Ekkorra már további két rajz és két bikinis fotó is fenn volt. Töltötte az oldalát. Én rutinból mind a hat képet lájkoltam, majd kimentem a konyhába, egy pohár vizet inni. Még ki sem értem hallom a cset hangjelzését, hogy valaki beszélgetést kezdeményezett velem. Gondoltam, zeneszerző barátom Ákos az, akivel egy produkció szervezésével bajlódunk egy ideje. Visszatértem a géphez, és a csodálkozástól tátva maradt a szám.

Ez az üzenet fogadott, a fiatal tanulólánytól:

- szia cica van gazdid?

Nem vagyok egy meglepődős fajta, és hát ez cset, vagyis nem odázhattam el a választ, így aztán ezt írtam:

- Van bizony

Minden szünet nélkül jött a válasz:

- akk cs   (fordításomban: akkor csá)

Szerencsére sikerült felvennem a stílust és mondhatni a kor színvonalán válaszoltam:

- cs (szándékom szerint: csá)

 

vége

Két naplóbejegyzés május 17.

20180516_165746.jpg

 

 

Néha visszatekintek a múltba. A saját, személyes múltamba. Segítségemre van a két naplóm.

Az egyik, a VERSES TWEET – NAPLÓ, amit 2012-ben vezettem, a másik, a MODERN HAIKU NAPLÓ, amit 2015-ben írtam. Mit tartalmaznak a mai napon, május 17-én? Íme:

 

VERSES

TWEET – NAPLÓ

2012. május

17. Csütörtök, 16.00

176. bejegyzés

 

Mozdulni kell!

 

Május közepe.

Mozdulni kell! Ideje!

Ideje kerékpárra szállni,

vagy csupán gyalog bejárni

a helyeket,

melyeket az ember annyira szeret.

 

 

MODERN HAIKU NAPLÓ

2015. május

17. Vasárnap, 23.59.59

243. bejegyzés

 

Éjfél

 

Átfutott rajtam

egy pók! Ez azt jelenti,

hogy szerencsém volt?

 

 

Milyen fa lennék?

Kislevelű hársnak

baum38_b.jpg

 

Hogy milyen fa lennék?

 

hárs nem lennék, mert túl illatos egy férfihoz képest,

akác sem lennék, maradjanak a tüskéim rejtve és ne sebezzenek senkit,

dió sem lennék, mert hirtelen letörik az ága,

gyümölcsfa sem lennék, ne nyesegessenek, mérgezzenek, hogy jobban teremjek, aztán vágjanak ki díszbútornak, mint egy cseresznyét,

mammut- vagy vörösfenyő sem lennék, nem akarok annyira feltűnősködni,

nyírfa sem lennék, mert ha rágondolok, máris fázok,

olajfa sem lennék, ki akarna egy terméketlen, szikes talajban, döglesztő melegben, ötszáz évig senyvedni, hogy bogyókat teremjek,

platán sem lennék, mert úgy megcsúnyul, amikor elkezdik a kiszáradt hatalmas ágait levagdosni,

a fűzfa gyönyörű helyen nő, de mindig szomorú, az sem lennék, a kosárnak növesztettről ne is beszéljünk,

a nyárfáknak hull a szakálla, kiváltképp a kanadainak, az sem lennék

a kocsányos tölgy olyan magányos, a Vértes lankáin

a vadgesztenye túl fenséges, főleg virágzáskor és túl hangos, amikor potyogtatja a termését

az óriás bükk vastag törzse, sima kérge mindig elvarázsol, energiát is ad, ha jól kéred, de hogy lehetnék az, akitől állandóan kérek,

illatos citrus Toszkánában, vagy Provance-ban, az szívesen lennék, de félek a honvágytól,

jó lenne, égig érő jegenye lenni, de félnék, hogy belém csap a villám,

 

ha jól meggondolom, nem felelnék meg másnak, mint egy

galagonyabokornak

Calle Varisco

wpnx-12174_callevarisco.jpg

 

Calle Varisco

 

Oly nagy a világ

végtelen a tér

szétárad minden

éteri valóság

hol nem vagy

és hol igen

nem szűkíthetem

megkereshetetlen

de egyszer majd

ott a Calle Varisco

egybeolvadó falai közt

hol a fény csapdában

s a szellem megpihen

ott leszek

ott várlak

 

Calle Varisco - a legkeskenyebb sikátor Velencében.

Van olyan része, ahol mindössze 53 cm széles! Átlagosan, 60-65 cm távolságra vannak a falak egymástól. Az ilyen helyen nem lehet szabadon közlekedni, mert két ember nem fér el. Csak akkor lehet bemenni, ha nincs benn senki. A sikátor vége egy csatornába vezet.

A Rialtótól ÉK-i irányba található, Rio dei SS. Apostoli közelében.

canaletto_a_campo_santi_apostoli.jpg

Canaletto - A Campo Santi_Apostoli (Canaletto festménye a környékről)

A klarinét

klarinet_darabok_001.jpg

 

 

A klarinét

 

Peti, 8 évesen kezdett klarinéton tanulni. Az első óra után, a klarinét szét - és összeszerelését tanultuk. A hangszer darabjait parafával bevont illesztések mentén kell összedugni. azért, hogy a hangszer ne szeleljen. Jó szorosan kell egymásba illeszkedniük az elemeknek, ezért azok összeszorulhatnak. Ennek megelőzésére Labello szőlőzsírral szoktuk a parafa részeket bekenni.

Megkérdeztem Petitől: - Petike, megjegyezted-e, hogy mivel kenjük be a klarinétot, nehogy összeszoruljanak az elemek?

Petike ezt válaszolta: - Fülzsírral.

szélvédőmosó

szelvedomoso.JPG

 

 

Azt szokták mondani: verset írni mindenről lehet, erre az én válaszom: igen, de minek. Most mégis próbára tettem magam. Elhatároztam, hogy arról írok verset, ami először az eszembe jut. S mivel éppen vezettem, a szélvédőm pedig a májusi gesztenyevirágzás okán virágportól szutykos – vadgesztenyés alatt parkolok-, hát megnyomtam a gombot, de a szélvédőmosó tartálya már rég kifogyott…

 

szélvédőmosó

 

kiszáradt már rég

a szélvédőmosó tartálya

eljött neki a vég

ablakra nincs már hatálya

mosta amíg tudta

a világ összes szennyét

virágport

madárürüléket

pernyét

sorsa most

már más kezében

elapadt a munka hevében

láthatóvá vált

az üvegi valóság-

mosdatlan

ahogy próbálok

rajt’ kinézni

akár egy holdkatlan

 

           Tata, 2018 május

 

 

Sütömény

Ezt a jelenetet a Magyar Rádió szkeccs-pályázatára írtam, 2009-ben. Alapja egy megtörtént esemény, amit a bányában meséltek nekem, még az 1980-as évek elején.

2009_1_490x325.png

 

 

Sütömény

 

Ezt a jelenetet a Magyar Rádió szkeccs-pályázatára írtam, 2009-ben. Alapja egy megtörtént esemény, amit a bányában meséltek nekem, még az 1980-as évek elején.

 

A jelenet címe: Sütömény

 

Szereplők:

narrátor,

orvos,

Vendel bácsi,

 

Narrátor:- A túlzott alkoholfogyasztás idővel különböző fajtájú és súlyosságú betegségeket okozhat. Így járt Vendel bácsi is, aki nyugdíjas vájárként a kocsma és a háza végében lévő kiskonyha közötti ingázással töltötte napjait. Többszöri rosszullét és az aceton szagú lehelete miatt az asszonynak sikerült elcsalogatnia az orvoshoz. Az megvizsgálta. elküldte vércukorvizsgálatra, majd a lelettel visszarendelte magához.

 

Orvos:- Vendel bácsi nagyon magas a cukra! –mondta hangosan, mert az öregnek a bányában a huzattól tönkrement a hallása.

 

Vendel:- Cukor? – csípte el a mondat végét Vendel bácsi – nem szeretem a cukrot!

 

Orvos:- Cukor! Vendel bácsi! Nagyon magas! A mama szokott finom süteményeket sütni?

 

Vendel:- Értem, Doktor úr! Cukor. Nem szeretem.

 

Orvos:- Szóval nem szereti a cukrot. Inni szokott, Vendel bácsi? próbálkozik az orvos.

 

Vendel:- ? – az öreg csak értetlenül néz.

 

Narrátor:- Az orvos gondolta másképp próbálkozik.

 

Orvos:- Vendel bácsi! Magas a cukra, és gond van a vérnyomásával is! Most már ne igyon sok alkoholt és teljesen hagyja el a töményt!

 

Narrátor:- Az öreg erre legyint egyet maga előtt, mintha még a gondolatot is el akarná hessegetni magától, és azt mondja:

 

Vendel:- Ááá, doktor úr! Nem szeretem én már a sütöményt!

 

 

VÉGE

darazsak

images_8.jpg

 

 

darazsak

 

újra itt vannak a darazsak

fenyegetőn repkednek

agresszívan támadnak

 

örökké rémes emlék:

Peti négy

István nyolc

a Kálvária sziklájára

akartunk felmászni

a sziklafal tövében

egy könnyebb útvonalat kerestünk

a falról ekkor

darázsraj támadt

mint fergeteg

a gyerekekre

én mentettem őket hátra

a rovarokra csapkodva

a fiúk megúszták

én is

fél tucat szúrástól dagadva

kezeim

oldalam

 

tavaly háromszor is

fészket kezdtek az erkélyen

elég egy függönykarnis

egy régi flakon

egy sarok

egyre többen vannak

azt hiszen

 

holnap

hajnalban

felfegyverkezem

gumikesztyű

hideg zsíroldó

lesz a fegyverem

a dermedt agresszorokat

akkor leverem

 

süti beállítások módosítása
Mobil