A haiga, a japán festészet olyan formája, amely magába foglalja a haiku művészetét is. A haigákat haiku költők készítik. A kép és a szöveg összhangja adja a haiga minőségét. Fontosak a színek, a szöveg tördelése, színe, betűtípusa is. Korunkban a képek már digitális fotókat és nyomtatott betűket jelentenek. A kompozíciók egymást átfedő, vagy teljesen különböző jelentéstartalmakat is hordozhatnak. Általában a mindennapos élet, a természet és a lélek összefüggései a fő témák.
Szeretem a játék katonákat. Gyermekkoromban ezekkel játszottam a legtöbbet. Aztán olvastam is az indiántörténeteket, a háborús regényeket, és megnéztem minden filmet, ami ilyen témákat dolgozott fel. Sok történetemben nyúlok vissza ezekhez az élményekhez. Kivételes szerencse, hogy tegnap, miután elhalasztottam egy bakonyi túrát a szélvihar miatt, utam a Budapesti Történeti Múzeum ideiglenes kiállítására vezetett. Hiszen csak március 15-ig tart nyitva.
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum új időszaki kiállítása egy újabb időutazás, amely visszarepít bennünket a 20. század fröccsöntött műanyag figuráinak világába.
A négy páncélos és a kutya ikonikus tankja. Lengyel tévé sorozat. 1966 és 1970 között forgatták, 21 részes volt. A második világháború során, 1942 és 1945 között játszódik. Bár tartalmazott némi szovjet propagandát, de kisebb mennyiségben; ezért is válhatott kultikussá Lengyelországban, a Szovjetunióban és Magyarországon is.
A második világháború után szinte a világ minden táján jelentek meg a gyermekes háztartásokban azok a katona, indián és cowboyok, amik nem csak játéktörténeti, de társadalomtörténeti szempontból is – csaknem észrevétlenül – letapogatták és követték az éppen aktuális politikai és egyéb környezeti hatásokat.
I. Világháborús lövészárok katonái
A BTM Vármúzeum időszaki kiállítása Kádár (játék)katonái címmel 2022. október 28-tól látogatható. A kiállítás bemutatja azt a világot, amely 1945 után egybeesett a hidegháború időszakában a műanyagjátékok robbanásszerű elterjedésével.
Német katonák
Az 1960-as évektől kezdve francia, angol, olasz és amerikai mozifilmeket és tévé sorozatokat néztünk. A „tilt, tűr, támogat” rendszerben az épphogy megtűrt hazai kisvállalkozók az eredetileg ezekhez a „nyugati” filmekhez készített amerikai, nyugat-német, francia és olasz játékfigurák másolatait készíttették a fiataloknak.
Nyugati katonák az I. Világháborúból
Lángszórós katona
Ejtőernyős katona földet érés után
Távirász katona a fronton
A 20. század folyamán a mindenkori hatalom a játékok, így a katona figurákban is eszközre lelt a világ minden táján a társadalom világképének formálásához. A játékkatonáknak a ideológiai nevelésben betöltött propaganda szerepét a világelső német játékiparnak köszönhetően a német Harmadik Birodalom aknázta ki.
A kiállítás a játékfigurákat kontextusukba helyezve mutatja be a különböző korszakokban megjelenő eltérő társadalmi, politikai és kulturális viszonyokat. A tárlat arról is mesél, hogy miről és hogyan készültek, illetve nem készültek játékfigurák szerte a világban és Magyarországon.
Star Wars figurák
Star Wars figurák
Hogyan nyomult be a valóság a játéktankok és katonák világába. Volt-e különbség a mesebeli lovagvilágban vagy az akkoriban nagyon divatos Western ihlette játékokban.
A Fort Cherokee indián ostroma
Fort Cheyenne indiános játékdoboz
Békepipát szívó indián
Indián tábor életkép. Két kikötött cowboy, totemoszlop, nyárson sülő pulyka...
Bölénycsordát támadó telepesek, egy sziú indiántábor közelében
Indián - cowboy ütközet
Indiános filmek plakátjai
Óriás katonák
Életkép a tábortűz körül. Táncoló, zenélő, ételt készítő indiánok
A kiállítást azoknak ajánljuk, akik nosztalgiáznának, hiszen gyerekkorukat meghatározták ezek a játékok és ezt akár még gyermekeik is tovább örökölték, de ugyan úgy szól azokhoz is, akik nem élték át ezt az időszakot, de kedvelik a társadalomtörténet könnyedebb bemutatását.
Schenk indián katonák, Dögöt lakmározó keselyűk
Schenk indiánok, bölény és kígyó
Egyszóval mindenkinek, aki egy kis időre szívesen átélné a Western hangulatot vagy ellátogatna a nyugati akcióhősök 20. századi világába. A kiállítás látogatói testközelből megismerkedhetnek ezzel az univerzummal például az életnagyságú 2D-s tankokon, korabeli filmeken vagy különböző terepasztalokon keresztül.
Az 1479. évi Kenyérmezei csata bemutatása 445 eredeti Schenk figurával
A hírhedt oroszlányi gettó, félelmetes épülete, a Sárga tömb
55
Alámerülés a múltba
1996-97 körül. Az oroszlányi szénbányáknál, a minőség-ellenőrzési osztályon dolgozom. Állandó feladataim mellett rám és még néhány műszaki kollégámra testálják a szén reklamációk kivizsgálását és nagyjából két évig rajtunk is marad. Ez néha kellemetlen, néha nehéz feladat, máskor egyszerű rutin. Például, amikor egy győri Tüzép telepen megreklamáltak 200 tonna diószenet és a Tüzép vezetője azzal fogadott, hogy szóba sem áll velem, majd mindjárt jön az ügyvédje, mert ő nem kíván megegyezni, nem volt egyszerű dolog. Amikor az épp divatba jött harcikutyákból kettő is rohan felém Császártöltésen, ahogy a rostált daraszenet mintázom a fóliasátor karborobot kazánjánál, az kicsit izgalmasabb egy átlag napnál. Néhány mázsa tüzelő minősége miatt Siklósra menni és a reklamációt tévő elnézést kér, hogy ő nem gondolta, hogy emiatt átutazzuk a fél országot, akkor kellemes.
Sok-sok történet közül talán egy van, ami igazán emlékezetes maradt. Jön a telefon, hogy szénjárandóság (nyugdíjas bányászoknak járó ingyenes szénjuttatás) minőségét reklamálják az oroszlányi Petőfi udvarban. Micsoda? Akkorra az a néhány háztömb, amelyek közt legfiatalabb koromban acélosodtam, már igazi gettóvá vált. Oda nem mert bemenni senki. De nekem be kell most. Nem gondolok arra, hogy bajom eshet, annál inkább, hogy ez egy időutazás lesz a legfiatalabb gyermekkoromba. Szólok a sofőrnek: Gyere, megyünk a Petőfi udvarba szénreklamációra! Ő nem jön, mondja. Oda fehér ember nem teszi be a lábát. Kinek lehet ott szene? Nem tudom. Mindegy, menni kell! Odavisz a terület szélére és leparkol. Nem jön tovább. Kiszállok az autóból. Galléros ing, zakó, bőrcipő, diplomata táska. Arra gondolok, hogy majd azt hiszik a városi tanácstól jöttem. Talán az megvéd.
A Petőfi udvar felülnézetből, ahol Kistitként éltem életem. A kép alsó közepén a Városkapu sárga épülete, tőle balra lévő 3 épület a Petőfi Sándor utca, rá merőlegesen található 5 épület alkotja az udvarokat, felettük lévő U alakú épület a Sárga tömb. A Petőfi udvar jobbról a második udvar.
Látom, a papíron, amit a titkárnő a kezembe nyomott, nincs pontos cím, csak név. A néhány tömb bármelyikében lehet. Gyorsan döntök. Bemegyek az első ház, első lépcsőházába. A szegénység, a nyomor eltéveszthetetlen szaga megcsap. Fel az elsőre. Nagy zaj. Bármelyik ajtóra koncentrálok, mindegyik mögött sok ember van. Bekopogok a leghangosabba. Félmeztelen, velem egykorú férfi nyit ajtót. Ismerem gyerekkoromból. Úgy meglepődöm, hogy azon a nevén szólítom, ahogy még Kistitiként ismertem meg. Szia, Omega! Én is itt laktam régen és keresek valakit. Honnan jöttél, a tanácstól? Nem a bányától. Mondom a nevet, akit keresek. Nem ismerem, mondja, de gyere, felmegyünk egy emelettel feljebb, hátha ismeri valaki. Addigra már vagy 2-3 kisebb gyerek, fiatalabb felnőttek kijöttek a lépcsőházba, megnézni engem az idegent, a magyart, aki be mert ide jönni. Felérünk a másodikra, bekopog a kísérőm. Rögtön kiáramlik onnan is néhány ember. Elmondom kit keresek. Segítőkészek. Találgatnak egymás között ki lehet a keresett személy, aztán az egyik azt mondja: Két házzal arrébb lesz, de pontosan nem tudja. Megköszönöm. Kilépek. Fellélegzem a tiszta levegőn. Omega még megkérdezi, hogy elkísérjen-e. Megköszönöm a segítségét és egyedül indulok. Most épp elhaladok a ház mögött, ahol laktam, a fekete salakos kijáró mellett, ahová pénzt dobáltunk és amott van a homokozó, ahol kés-iskolán edződtem. Most megyek el a Boros testvérek tömbje mellett és odaérek a harmadikhoz. Erre a térre már be sem mertem kiskoromban lépni, mert egy másik kölyökbandáé volt. Most már bemerek. Három lépcsőház. Melyik lehet? Jön egy állapotos, fiatal nő. Megállítom és mondom neki miért vagyok itt. Igen ismeri, mondja. Középső lépcsőház, első emelet. Félve kérdezem meg: Roma? Nem, az egyetlen magyar, aki még itt maradt.
56
A bánya pokla
1971. Végre új lakás, végre saját szoba. Épül a szocialista lakótelep. Először az építkezéseken játszunk. Panelok egymásra rakva, mint a grund farakásai. Alakulnak az új baráti körök. Már vannak, akik a panelrakások tetején tanyáznak. Nekünk még nincs csapat, majd 1-2 év múlva lesz, nem is akármilyen.
Most a Borosok itteni megfelelői a Prisznyákok uralják a terepet. Ketten vannak, de nagyon agresszívak. Párszor hátba támadjuk őket u szöges csúzlival, de annak is megissza valaki a levét. Akit elkapnak, elverik. Haverom, Józsi, nem fél tőlük. Párszor már össze is mérték az erejüket, de ő nem lakik itt. Egyszer aztán az Ady Mozinál alaposan helybenhagyja az erősebbiket, amikor tolakodnak a sorban. Onnantól béke van, aztán mi is megszerveződünk.
A majki XX-as akna. Jelenleg Bányászati Múzeum
1980. augusztus eleje. Már egy hete a bányában dolgozom, a majki XX-as aknán, földalatti fúrósként. A geológus suliból mindenki idejön, vagy a földmérőkhöz, ha elsőre nem veszik fel. Nekem a fúrós jutott. Egy elővájásra küldenek fúrni minket. Ahogy beérünk nagy a riadalom. A homlokból kidőlt egy hatalmas darab csigásmárga. Pont ezt a vetőt jöttünk megfúrni, aminek lapján kicsúszott ez a tonnás kő. A kő mögött fekszik valaki. Kilógnak a gumicsizmás lábai. Mindenki megrendült. Jönnek a bányamentők is és a felügyelet. Minket elküldenek. Egy másik vágatban várunk.
Másnap visszaküldenek oda. Még mindig nagyon omlásveszélyes a helyzet. A csapatvezető vájár egy vasrúddal megkopogózza a főtét. Azt mondja, most egy darabig nem esik le semmi. Berakom a fúrószárat a fúrógépbe és a lógó kő alá állok. Addig kell befúrni, míg el nem érjük azt a felvetőt, ami visszahozza a széntelepet. A csapatvezető vájár elküld mindenkit a vágat elejéről, a homlokról. Mielőtt elkezdem nyomni a fúrógépet, mögém áll, a vállamra teszi az egyik kezét és azt mondja. Ha érzed, hogy veszem le a kezem, elengeded a fúrót és mindketten hátraugrunk.
Megúsztuk. Kiszállunk a bányából. Megtudom, hogy nem halt meg a tegnapi balesetes, de eltört a gerince és ha ki is jön valaha a kórházból, járni már soha nem fog. 20 éves. Egy hónap múlva házunkba költöznek a szüleivel, mert ott tudnak egy földszintes lakást venni. A tolókocsi miatt fontos. Az idősebbik Prisznyák fiú az.
Fotó - Ladányi, 1999
57
Teljes napfogyatkozás
1999. augusztus 11. A teljes napfogyatkozás napja, amikor hazánkat is érinti a teljes fogyatkozás sávja. Micsoda esemény! Szerencsés embernek tán egyszer megadatik az életében, a lakhelye közelében, hogy ő is csodálhassa anélkül, hogy átutazza a fél világot. Magyarországon ezt megelőzően 1842-ben volt megfigyelhető és a következő 2081-ben lesz. Tehát kötelező program minden értelmes, a maga körüli világot figyelő embernek.
Micsoda ajándék a sorstól, hogy a nyaralási szezon kicsúcsosodása idején a jelenséget, a Szombathely-Szeged sávban lehet megfigyelni, vagyis ebbe a Balaton és a Velencei-tó területe is beletartozik. Sokan a vízből tervezik figyelni és hatalmas bulikat terveznek.
1999. évi magyarországi teljes napfogyatkozás
Én, mint aki fokozottan érdeklődöm a természettel kapcsolatos események iránt, szintén izgalomban vagyok. Előre megvásárlom a szemüvegeket, amelyeket mindenhol lehet kapni.
Sok ellentétes érzés kavarog bennem. Lassan 5 hónapja Zsuzsi már a feleségem, saját lakásunk van Tatán, és István 8 hónapos magzatként készülődik a világrajövetelre.
Ugyanakkor apám a rák végstádiumába ér lassan, anyám főállású ápolóként éli életét. Így aztán az szóba sem jöhet, hogy elkísérjenek. Danit viszont elviszem magunkkal. Négyen, három ember és egy magzatemberke indulunk átélni a teljes napfogyatkozás élményét. A Balaton és Velence környéke szóba sem jöhet. Már kisebb dugók vannak órákkal az esemény előtt. 8 hónapos terhesség idején már mindenre figyelni kell. Ne legyen dugó, ne legyen a helyszínen tömeg, közel legyen az országút és rögtön elhagyhassuk a helyszínt, ha arra lenne szükség. Fehérvárcsurgó környékét nézem ki magunknak és ott, spontán letérve az útról, egy tó mellett táborozunk le, az eseményre várva. Maga a jelenség nem tart túl sokáig, a teljes sötétség pedig 2 perc 23 másodperces lesz. A Hold árnyéka átvonul a Föld felszínén, miközben kitakarja a Napot. Ahol a teljes árnyék halad végig, ott teljes napfogyatkozást lehet látni.
Fotó -Zseli József, 1999
A Hold árnyéka 12 óra 6 perckor érte el Európát. Magyarországon fél órával később, 12 óra 46 perckor kezdődik a jelenség. Ahogy a Hold beúszik a Nap elé, sötétedni kezd. A vízparti madarak egyre nagyobb számban és egyre zavartabban csicseregnek. A szúnyogok elkezdenek csípni, mint alkonyatkor. Aztán egyenletesen besötétedik, akár egy felgyorsított alkonyat. Mivel olyan helyen vagyunk, ahol nincs település a közelben és mások sincsenek, a sötétség teljes. Szinte félelmetes, de inkább csak csodálkozunk, hisz olyan hamar eltelik az egész. Amikor teljesen kivilágosodik újra, mi önkéntelenül is tapsolni kezdünk, mintha végetért volna egy színházi előadás és összehúzzák a függönyt. Aztán a madarak újra hallatják a hangjuk, nem értik mi történt. Génjeikbe az ilyen ritka események tapasztalásai nem épülhettek be. Újra nappal van. Összecsukjuk a kempingszékeinket és hazaindulunk. Nekem ez az egész egy kicsit sok. Nem tudom kivonni a skizofrén helyzetből: egyszerre készülni a születés és halál eseményeire. De azért egy teljes napfogyatkozás mégiscsak egy van az életben.
58
Highway Star
Befejeztem valamit. Levezetek a You tube-on. Adriano Celentano egy dalát hallgatom: Il ragazzo della Via Gluck, Veronai koncert 2012-ből. Az olaszok olyan hálás közöség! Kívülről éneklik, de olyan sokan és vehemensen, hogy Celentano leáll, vár és keresi a pillanatot, ahol bekapcsolódhat a saját produkciójába. Micsoda koncerthelyszín! A Veronai Aréna.
Deep Purple - Highway Star
Hirtelen emlékek tódulnak fel. Bibione, 2016. augusztus vége. Egy olasz buliegyüttes az Eiffel 65 Blue című dalát játssza, a hatalmas közép-olaszországi földrengés utáni segélykoncerten. Még egy hét sem telt el azóta. Mi a Condominio Monacoban lakunk, a koncert helyszínétől 100 méterre. Két nappal korábban egy Deep Purple cover band ad olyan koncertet, hogy azt hiszen, Deep Purple-n vagyok. Nem nehéz elhinnem. Ian Paice, a Deep Purple dobosa ül a doboknál. A Highway Starral kezdenek, aztán a Space Trucker jön. …és hengerelnek több, mint 2 órán át. Petivel nézzük. Isti és Zsuzsi a szálláson maradnak. Nem csoda. Éjjel indultunk otthonról és aznap érkeztünk. Zsuzsiban már ott a gyilkos kór. Néhány nap múlva, még ott Itália földjén megkezdődik egy hatalmas versenyfutás a halállal és egy Highway Star sem elég, hogy nyerjünk. A versenyt kevesebb, mint 3 hónappal később elveszítjük.
Hermész Triszmegisztosz
59
Hermész Triszmegisztosz
Felfedezem magamnak Hamvas Bélát. Először A bor filozófiáját olvasom. Zavaros, fontoskodó ömlengésnek érzem. De nem adom fel, olvasgatom továbbra is. Pár hétre rá, kezembe kerül a hangoskönyv változat Rudolf Péterrel. Na, az magával ragad teljesen! Pontosan a helyére teszi, hogyan kell értelmezzem. A TAO virágait szintén hangos könyvben szerzem meg. Pont olyan hosszú, amíg a soromra várok a háziorvosi rendelőben. Aztán, amikor pár nap múlva visszamegyek kontrollra, megint meghallgatom. Aztán rátalálok a Tabula smaragdinára. Hurrá! Ez az én világom! Sokat olvasgatom, ízlelgetem, értelmezem. Hamvas fejtegetései nagyon tetszenek. Egy életre megtanulom Hermész Triszmegisztosz nevét.
Egy alkalommal elkísérem Petit a gyermekorvosi rendelőbe. A doktor bácsi ismert, helyi, jobboldali gondolkodású, köztiszteletben álló, a nyugdíj korhatárt már régen betöltő úr. Kérdezi, hova jársz gimibe, Péter? A Hamvas Béla Gimnáziumba. Van olyan? Hol van? Oroszlányon. Tudod, ki volt? Igen, egy filozófus.
Elismerően felhúzza a szemöldökét és rám néz! Apukától tudja?
Nem tudom, tudhatja a gimiből is, hiszen oda jár, de lehet. Gondoltam elejtek egy poént: Egy cégnél dolgoztunk, csak nem egy időben. Csodálkozik.
A ’60-as évek elején a Bokodi Erőműben volt raktáros, ahol én is dolgozom jelenleg.
…és olvasott is Hamvast? – néz rám vizsgáztató hangon. Egy időben sokat foglalkoztam a Tabula Smaragdinával, Hermész Triszmegisztosz tanaival. -válaszolom.
Nem hallottam róla! – gondolkodik félhangosan. Ezután bármikor megyünk, Hamvast mindig szóba hozza.
Valahogy István is megjegyzi ezt a nevet. Ez amúgy is jellemző, hogy ha valami foglalkoztat, arról a velem egy háztartásban élők is hallani fognak. Hamvas Béla gimnázium, irodalom óra. Írásbeli felelés. Valamelyik neves íróról kell írni. Ki volt a legnagyobb hatással a művészetére. Lövése sincs. István odaírja egy híres író nevét, aki éppen beugrik neki, mert az biztos hatással volt rá, de ez még kevés! Beveti a titkos családi név-fegyvert: Hermész Triszmegisztosz.
A tanár összeszedi a papírokat és meglátja Istvánét, rajta a név: Hermész Triszmegisztosz. Ki a fene az? A tanárban is feldobja. Az ott lévők sem tudják. Így szól a legenda.
Dedikálás a Váci utcában
60
Alterego
2005-2006 környékén határoztam el, hogy a komolyabban veszem az írást. Először a RoFripp nevet választottam, ami kedvenc együttesem, a King Crimson szellemi atyjának, Robert Fripp nevének rövidített változata. Aztán jött Paphnutius. Úgy éreztem minden stílusban, bármit tudnék írni, de ehhez több név is szükségeltetik. Ekkor született Etienne Horvat. Elképzeléseimben még egy további alterego is szerepelt, akiből csak egy e-mail cím lett egyelőre, HermTris, a korábban leírt Hermész Triszmegisztosz. Így bármit is írnék, mindig van hozzá megfelelő név. De igazából csak a Paphnutiust használom.
Paphnutius
Megjegyezhetetlen, kimondhatatlan név. Egyszer valaki ír nekem az egyik költészeti csoportban, Rájöttem a neved jelentésére: Paph = Pap, ez a vezetékneved! …és a nutius?-kérdezek vissza. Azt még nem tudom. De arra is rájövök.
Könyvhét. Dedikálás a Váci utcában, 2010 körül. Az egyik kiadó vezetőjével beszélgetek. Akkor mutatnak be neki. Már több alkalommal megjelentem az általa alapított irodalmi folyóiratban, de egy másik kiadó standján dedikálok. Almát eszik bicskával és ad egy falatot.
Tudod, a neved szerintem nagyon jó választás. Egyedi, különleges. Nehezen megjegyezhető, de aki egyszer az eszébe vési, soha nem felejti el. Az írásaimmal is legyen így! - gondoltam.
Az első alkalom, amikor nyomtatásban megjelent egy versem, már nagyon régen volt. 2007-2008 környékén lehetett. A nevem nem engedtem odaírni az antológiába, csak a Paphnutiust. Karácsonykor odaadtam Zsuzsinak a kötetet. Nem akarta elhinni, hogy én vagyok. Aztán azt mondta: Kérlek, ezután írd oda a neved is, ha már egyszer te írtad! Utána már csak a nevem után írtam az írói nevet, bár ez csak a nyomtatásban megjelent írásokra igaz.
Az álnév Anatole France Thaisz című történetéből származik. Valamikor 2005-2006 környékén olvastam ezt a művét és nagy hatással volt rám Paphnutius alakja. Aztán kezdett elterjedni az internet a háztartásokban, még ha csak az idegtépő, betárcsázós verzió is. Alakultak a versolvasó és versíró körök a net oldalakon. Láttam mindenki álnéven publikál. Az első gondolat a legjobb! A Paphnutius nevet írtam, írásaim alá. Szinte az első ember, akivel kapcsolatba kerültem a versek kapcsán, egy titokzatos hölgy volt. Thaisz álnéven publikált!
Etienne Horvat
Már teljesen elterjedt a net. Minden lakásban ott van. A facebook a fő felület, amin szabadidejükben lógnak az emberek. Már nekem is van vagy kétezer ismerősöm.
Paphnutius alakjának megformázásával lehetőségem nyílt alkotni a legkülönbözőbb művészeti stílusokban. Egy ilyen archaizáló név sok lehetőséget nyitott és az alteregó segített művészi ars poétikám megfogalmazásához. Viszont szerettem volna kísérleti műfajokat is kipróbálni, ami véleményem szerint nem fért volna bele Paphnutius alakjába, jellemébe.
Ezért kitaláltam Etienne Horvat karakterét. A névből Etienne, az István francia változata, a Horvat, pedig anyai nagyapám vezetéknevéből eredeztettem (Horváth).
Megírtam Etienne életrajzát és létrehoztam a nevében néhány szöveget. Ám manapság nem érsz semmit, nem vagy senki, ha nem vagy fenn a neten. Ezért nyitottam egy Etienne Horvat facebook profilt és a sajátomtól teljesen más körből, főleg francia, kanadai francia, francia nyelvterületek, majd az egész világról ismerősi kört kezdtem szervezni. A fedőtörténet szerint Párizsba mentem Ligetihez, az emigrált híres zeneszerzőhöz. Nos Ligeti már elhunyt 2006-ban és Etienne Párizsban maradt. Ezen párizsi tartózkodás idején nyílt meg a profil 2010 környékén. Vagyis párizsi lakos vagyok, de quebec-i, francia-magyar szülőktől, aki újra keresi Párizsban francia gyökereit és a kommunikációban igazi világfiként minimális francia mellett angol, magyar és néha német nyelvet használ.
Néhány hónap alatt közel ezer ismerőssel rendelkezett Etienne. Hívták párizsi randevúra a Notre-Dame elé és beleszerelmesedett egy dél-francia, arab származású nő, Montpellierből. Rendszeresen írt neki egy francia bohóc Párizsból, és a kanadai magyar emigrációból is sokan jelölték ismerősnek. Voltak köztük ismertebb emberek is, akiket természetesen nem nevezek meg.
A francia nyelv megfelelő ismerete nélkül nem lehetett tovább folytatni ezt a „szélhámoskodást”, ezért a profilt felszámoltam. Időnként a fotóimat ezen a néven publikálom és egy e-mail címet is használok ezen a néven. Ebben embriónyi állapotban tartózkodik jelenleg, arra várva, hogy felélesszem.
Végszó
Sajnos elértem a végére. Megvan a 60. történet. Amikor elkezdtem, azt hittem nehéz lesz összeszedni, hiszen annyi epizódot megírtam már az életemből. De úgy látszik ez az élet-puzzle sokkal több darabból áll, mint gondoltam. Most, hogy már csak olvasgatom, javítgatom a szöveget, újabb és újabb kis puzzle darabokat találok. Söprögetem őket, talán nem kerülnek az emlékezet szemetesvödrébe.
Felborult az értékrend. Bakancslistákat ír mindenki. A bakancslisták általában földrajzi neveket tartalmaznak. Minél jómódúbb valaki, annál értékesebb ez a lista. A mai árak mellett, minden milliós költség. De a pénz miatt ne fájjon a fejünk. A pénz nem vész el, csak átvándorol mások zsebébe. Amióta világ a világ, ugyanannyi az érték, nevezzük pénznek. Pont annyi áll rendelkezésre. Ha egy országnak jobban megy, egy, vagy több másiknak rosszabbul. Ez évezredes távlatokban kiegyenlítődik. Ehhez háborúk, vagy forradalmak szükségeltetnek. Ilyen nézőpontból vizsgálva a történelmet, mindenki beláthatja.
A fejlődés, a jobblét, nemcsak kényelmes életet biztosít, de lehetőséget arra is, hogy mindenki személyében, lelkében is fejlődjön. A lelki fejlődés némi elvonulást igényel, hogy megteremtődjön a lehetőség, elgondolkodni a minket körülvevő dolgokon. De erre nincs idő! A pénzt nem adják ingyen. Meg kell érte dolgozni. Nagyon! Otthon is. Nem elvonulás van este, nem kikapcsolódás, töltődés, hanem a napközben kapott impressziók dolgoznak tovább, mint bekapcsolva hagyott számítógépben a programok, akár éjjel is.
Itt a paradoxon! Feloldhatatlan! Ha beállsz a malomba, taposol, igyekszel megfelelni, fejlődni, úgy ahogy a főnököd, a céged szeretné és jó munkahelyed van, akkor lehet jó kis bakancslistát írni. Visszább húzódni nem tudsz! Nem éred be kevesebbel? Beláthatatlan nehézségekkel jár. Pedig az egyéni sors ezt nagyon egyszerűen megoldja. Ránk küld egy súlyos betegséget. Abban a pillanatban borul minden. A bakancslista leszűkül. Térben egy szobára, ágyra. Időben vannak csupán hirtelen célok: legyen elég ideje a testemnek összeszedni magát. Azt hiszem az egészséges bakancslista olyan virtuális helyekből áll, amit lelkünkben is képesek vagyunk bejárni. Ha egészséges a lelkünk, nem is kell több. Talán az az egy haszna van a multimédiának, hogy ebben képes segíteni, ha nem hagyjuk magunkat elveszni benne.
Vannak hatalmas küzdők, akik lelkükben rendet raktak és aztán új célokra leltek. Ilyen például Szenczy Sándor baptista lelkész, aki drogok, csavargás, italozás, a halálba vezető önpusztítás állapotából kiszakadva létrehozott egy segélyszervezetet és tízezrek életén próbált segíteni. Most, hogy már nem él, még mindig működik a szervezet, tehát még halála után is segít. Egy teljesen más példa, ami talán közelebb van a bakancslista fogalmához. Szendrő Szabolcs és Erőss Zsolt, akik fél lábbal is a nyolcezres csúcsokkal küzdöttek meg.
Ha egy kutya beszélni tudna, azt mondaná: gazdim, érted mindent. Ezért aztán a lélek rendbetételének legegyszerűbb módja, ha veszünk egy kutyát. Ő hűséges lesz, egy öt éves gyerek szintjén csüng majd rajtunk. Sok jóra késztet és generálja bennünk a szeretet érzését, a kutyák iránt. Ha nem figyelünk rá, teljesen kitölti majd az életünk.
Ám az embernek emberi szeretetre is szüksége van. Emberi beszédre is szüksége van. Nem csak hűséges kutyaszemekre. Nem csupán azért, hogy más tudomására hozza a véleményét, hanem hogy meghallja másét is. Ez kinek szerepel a bakancslistáján?
Már kimutathatók a legegyszerűbb dolgokban is a mikroműanyagok. Hogy ez ellen tegyünk valamit legalább az egyén szintjén, kinek a vágyai közt szerepel?
Az, hogy megmentsünk bármit is a környezetünkből, hogy utódaink ne egy Mad Max-szerű világban éljenek? Kinek szerepel a bakancslistáján?
Hülyéknek nézzük azokat az embereket, akik fákhoz láncolják magukat, hogy megakadályozzák azok kivágását. Kell a fa! Melegnek kell lenni a lakásban. De már egy általános iskolás is tudja, hogy megborult az egyensúly. Bajban vannak a fák és bajban van az ember is. Ám a fák előbb nőttek ki a földből, mint az emberek, akik kivágják őket és rossz hír, hogy tovább is maradnak majd ezen a bolygón.
A Mátrix film felszínét mindig csak kapargattam. Nem is ott van a lényeg, ahol a látvány elragad minket. De jobban átgondolva, már tényleg egy mátrixban élünk. A reneszánsz kori forradalmi embertípusból, ahol az ÉN került a gondolkodás középpontjába kifejlődött 700 év alatt az igazi én fölé növő hamis ÉN, ál-ÉN, egy ÉN-imágó, a MÁTRIX-ÉN! Abban pedig biztos vagyok, hogy ez így nem mehet tovább és nem kell majd 700 év ahhoz, hogy az ál-ökológiai rendszer, amit az ember létrehozott összeomoljon és helyébe lépjen, működjön az igazi, amit még a Homo sapiens sapiens felvilágosult reneszánsz változata sem volt képes megérteni!
Javaslom ezt ízlelgetni, nem az ezer kilométerekről ideszállított különleges étkeket!
Tata, 2023. 03. 05.
A fotók a Hosszú-hegyen készültek, a Pilisben, 2021-ben!
A ’60-as években Oroszlány igazi forrasztótégely. Rohamosan akarják növelni a barnaszén kitermelést. Az országot bányásztoborzók járják. Hozzák Oroszlányra a fiatal férfiakat dolgozni és a gyerekeket a vájáriskolába. Szabolcs, Borsod, Békés sok fiatalja kerül ekkor a városba. Először a város szélén kis bányászkolóniákba, úgynevezett hatajtósokba költöznek, amíg épülnek a város lakótelepei. A város szélén cigánytelepek is vannak. Ahogy épülnek a házak telepítik be az ország legkülönbözőbb pontjairól jövő embereket és számolják fel a cigánytelepeket is. Így igen vegyes lakóközösségek jönnek létre, sok–sok konfliktussal. A város rendőrkapitányságát is megerősítik, önkéntes rendőrséget szerveznek és munkásőr csapat is létrejön, főleg a fiatal bányászokból. Erős lesz a párt, a KISZ és szakszervezetek is.
Ezek az erőszakszervezetek elég nagy rendet tartanak. Folyamatosan láthatóak az utcán.
6 éves lehetek. Forró nyár van. Épp elvonult egy vihar. Ilyenkor kötelező program a pocsolyákban ugrálás mezítláb. Most is ezt csinálom a többi gyerekkel együtt. Hallom, hogy hangosan énekelve jön haza János bácsi. Alig tud menni. Ő a szomszédunk. Rendőr egyenruhában van, de a fején nincs sapka. Odaköszönünk: Csókolom, János bácsi! Sziasztok gyerekek! Jók voltatok? – kérdezi dülöngélve, atyáskodó hangon. Igen! Na, jól van! Játszódjatok akkor!
Betántorog a lépcsőházba. 5 perc múlva rohan utána egy fiatal, rossz arcú ember.
Kérdezi tőlünk: János bácsi merre lakik? A Városkapu étterembe felejtette a sapkáját. Mutatja a rendőrök tányérsapkáját.
Hát igen! Abban a korban még egy közrendőrnek is akkora hatalma volt, hogy futva vitték utána a sapkáját.
48
Posztapokaliptikus horror
2020. március 20. Dühöng a korona vírus. De vírus ide, vírus oda, amíg van munkája az embernek, dolgoznia kell. Nekem szerencsém van. Nemcsak, hogy van munkám, de ennek révén autózhatok szinte a fél országban. Papírom van róla. Társadalmilag nélkülözhetetlen feladataim vannak. Vízkutakat és iparilag szennyezett területeket vizsgálok. Ezt ugyebár mindig kell csinálni. A szennyeződések és fertőzések nem függenek a kovid 19 vírustól.
Vízkút vizsgálat
Nekem a heti rutinom része, hogy elmegyek mintákat szedni, mondjuk a Vértesbe, vagy a Balaton-felvidékre, vagy a Gerecsébe és azokat még aznap felszállítom egy Újpesten működő, Wessling, akkreditált laboratóriumba.
Egy humoros a Wesslingből
Tehát az útvonal autóval Tatabánya – Újpest nagyjából ugyanaz. Bejáratott, kb a 10. alkalom után rutinná vált, így túl az 50. meneten, nem csak a házakat, de embereket, járdaszigeteken tanyázó bérkoldusokat is felismer az ember.
Próbálok dél körül menni, akkor kicsi a forgalom a belvárosban. Hazafelé ez a belvárosi útvonal: Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Kossuth Lajos utca… Hatalmas tömeg, ekkorra már megélénkül a belváros. Turista áradat az Opera környékén, a Bazilikánál, a Deák téren, az Astoria körül és a körutakon is. Feléled a város és csak éjjel csendesül el.
Most utoljára, ahogy lejöttem a nyugati felüljáróról, feltűnt, hogy kevés az ember. A Bajcsy-Zsilinszky-n, elég hosszú ez a sugárút, volt idő, hogy leessen a tantusz: nincsenek turisták és az itt lakók is csak nyomós indokkal jöhetnek ki az utcára! Rémtörténeteket hallani, hogy milyen összegekre büntetnek rendőrök, ha nem nyomós okkal tartózkodik valaki az utcán. Kapósak lesznek a kis termetű kutyák. A legjobb alibi a kutyapisiltetés.
Gondolkodni kezdtem, hogyan tesztelhetném a kongó belváros ürességét.
Az Operánál lévő zebra előtt mindig lámpát kapok. Most is… és akkor beugrott, megtaláltam!
A tesztelés módszere: piros lámpánál jobbra néz, számol, balra néz, számol.
Opera: jobbra 6 ember, ebből 2 köztisztasági dolgozó!
Szent István tér: amíg belátok a Bazilika irányába, 0 ember.
Az Andrássy úti zebra: balról 3, jobbról 1, a következő zebra: amely a József Attila utca és az Andrássy hömpölygő tömegét vezeti át a csomóponton: jobbra 1, balról 3 ember.
Ugyanez a Károly körúton, ott 3 zebra is van, 100 méteren belül egyiknél sem várt gyalogos a Dohány utcáig.
Egészen az Astoriáig ember alig, azok is villamos megállójának, járdaszigetén. Kevesebb autó, szinte alig látok magán gépjárműveket. Még a Netpincéres biciklisek és robogósok is megritkultak, akár egy katasztrófa filmben, vagy posztapokaliptikus horrorban.
A korona túszul ejtette a belvárost, a fővárost, Magyarországot, Európát, a világot.
Schneeberg
49
Az örök lelki frissesség
2020 júliusa. Épp fellélegzünk a kovid első rémísztő szorításából. Hurrá! Lehet egy picit kimozdulni. Egy napos túrára indulunk Petivel a Bécsi-Alpokba. A Vivaldi Travel segítségével jutunk el a csodás Puchbergbe, majd onnan a Salamander névre keresztelt fogaskerekű vasúttal megyünk fel a Schneeberg felső végállomására, 1800 méter magasságba. Négy órát kapunk, hogy meghódítsuk az innen elérhető három csúcsot, a Kaisersteint (2061), a Klosterwappent (2076) és a kicsit alacsonyabb Waxnegelt (1888). A Schneeberget, a Bécsi-Alpok királynőjeként is emlegetik és valóban! Királynőként ragyog a táj felett. Tiszta időben még a Bakonyból is látható! Túlvagyunk a csúcsokon. Peti a legalacsonyabbra már nem jön fel. Megfájdult a térde. Megbeszéljük, hogy a fogaskerekűnél találkozunk és én elindulok egyedül a Waxnagelre. Csordultig telek a látvánnyal. Hófoltok szürkesége és méregzöld erős kontrasztja. A csodás kilátás, a végtelen terek, az alpesi virágok színpompája örökre szívembe zárja ezt a helyet. Nem gondolom, hogy maradt egy pici hely a lelkemben, hogy képes leszek befogadni még bármit. Már az utolsó lépéseket teszem lefelé és elhaladok egy öreg pár mellett. Nem tudnám megmondani hány évesek lehetnek. Mondjuk 75. Apró, biztos léptekkel haladnak, ők is visszafelé jönnek. Jól összeszokott párnak tűnnek. Kedélyesen beszélgetnek. Visszanézek rájuk és akkor rájövök! Ezt az élményt keresem! … és ezt a nőt keresem, amióta egyedül vagyok! Akivel megélhetem ennyi idősen ezt az örömöt. A felfedezés örömét, újabb és újabb színeket, a tavasz levegőjét, a nyárét és minden évszakét, a mediterrán tenger sós illatát, a hegyilevegőét, a végtelen teret, az örök lelki frissességet és fiatalságot.
A kőbánya
50
Sziklák 1991.
Egy kőbánya oldalában gubbasztok. Nem találom az utat, hogy tovább menjek. Jobbra sincs jó fogás, balra sem találom a lehetőséget. Ha a lábam elé nézek, egy meredély. Arra menni öngyilkosság lenne. Tél vége van. Február. Elég sok csapadék volt. Csúszik minden. Ráadásul, nem bakancsban, vagy túracipőben vagyok, hanem egy egyszerű hótaposóban. Nem ázik át, meleg is, de nem elég merev a talpa. Nem lehet vele fix pontot találni, csak, ha egy egész talpnyi helyet találnék, de itt nincs akkora. Tehát nem elég stabil. Apám lentről kiabál: indulj már el valamerre, mert mindjárt kihívom a Juszt Lászlót, hogy csináljon veled egy riportot, mint a múlt héten, a Gellért-hegyen, amikor fennakadt egy amatőr sziklamászó, és akkor benne leszel a híradóban! Röhög a saját poénján.
Húsz perce indultam fel. Szokás szerint fater provokált. Fogadjunk, hogy nem tudsz felmászni ennek a kőbányának a falán! De feltudok! Na, lássuk! Te mondtad!
Elindulok. Jól megy, gyorsan haladok, de minél magasabbra érek, annál nehezebb. A meredek részek mentén kevés kapaszkodási lehetőség. Főleg a két kezemmel keresem a biztos fogásokat. A csúszás miatt, a lábam olyan óvatosan használom, mintha tojásokon lépdelnék. De most megakadtam. Tudom, nem jön ide senki, lentről nem látszik olyan vészesnek, csak ha már ott vagy. Talán egy 80-100 méter magasan lehetek. Egy eshetőség, hogy a falhoz tapadva visszacsúszom ezen a részen, és új útvonalat keresek, de ha átbukom közben, akkor leesem. Elvetve. Most az a tervem születik, hogy mindenképp oldalt kell elinduljak, mert a fejem felett kibukik a szikla, és biztosítás nélkül nem lehet ezen a kitett helyen átjutni. Tehát el kell érnem oldalazva a kőbánya oldalán az erdő szélét és akkor kijutok a kőbányából. Már nem a lehetséges fogásokat méregetem, hanem hogy melyik oldalon lehet közelebb az erdő. Aztán keresek egy fogást a jobb kezemmel. Megnézem mennyire sáros. Jól megmarkolom. Ez stabil! Így eldőlt, jobbra fogok menni. A lábammal is találok egy fél talpnyit. Tudom kevés, de ez van. Először a kezemre majd a lábamra is átteszem a testsúlyom egy részét. Most a bal, kezemmel találok, majdnem az oldalamnál egy öklömnyi bemélyedést. Beleteszem a bal öklöm és összeszorítom a markom. Beleszorul az öklöm, mint parafadugó, egy borosüveg nyakában. Jó stabil. Megvan a 3 fix pont, ami mindig meg kell legyen, ha mászol. A bal lábam talál egy teletalpnyi helyet. A testem súlypontját igyekszem minél inkább a fal közelébe hozni. Szinte rátapadni a sziklára. Ilyenkor nem szabad sietni. Türelemmel megtalálni a fogást kéznek és lábnak. Csak erre koncentrálni, semmi másra. Így haladok lassan és megfontoltan. Tíz perc alatt elérem a kőbánya szélét, nagyjából a teljes magasság 4/5-énél. Kinyúlok és találok egy cserjét. Megrángatom, hogy mennyire biztosan kapaszkodnak a gyökerei. Megmarkolom és húzom magam. Hassal kicsúszok az erdőbe. A peremen felmegyek a kőfal tetejére és lekiálltok.
Na, ugye!
Gyere már le, még felmegyünk a Csókakői várromhoz! – kiált vissza apám.
Már nem a történet része, de a várhoz menet apám rálép egy kődarabra és eltöri a köbcsontját!
Ennyi elég egy balesethez.
51
Kész az ebéd!
5 éves vagyok. Nyár van. Petőfi udvar, aminek hátsó része a hírhedt sárga tömb. Oroszlány legveszélyesebb része. De nem nekem. Itt élek. A játszótér egy homokozóból és 3 láncos hintából áll és két mérleghintából. Összeszedtem pár 10, 20 és 50 fillérest. A többiek is. Húzunk egy vonalat a hátsó lépcsőház mögötti fekete salakos kijárón. Dobáljuk a pénzeket a vonal közelébe. Ha valaki rádobja a vonalra, összeszedjük az összes pénzt. Aki a legjobb dobó volt, a markában összerázza, majd a földre veti. Választ fej vagy írást és összeszedi az általa választott érméket. Azután a második legjobb dobó rázza és szedi ki a pénzt. Így megy ez, amíg a maradék az ötödiknek jut. Most még senki nem tudott a vonalra dobni, ezért szinte az összes apró a pályán van. Aztán megszületik a győztes dobás.
Épp gyűjtögeti össze az aprót a nyertes, amikor megjelennek a Boros testvérek. Vannak vagy öten. Ha valamelyikkel összeakadsz, összeakadsz mindegyikkel. Most is kötözködnek. Ki akarják csalni a pénzt. Menjünk a homokozóba kés-iskolázni. Ez egy olyan játék, amikor úgy kell egy kést a homokba dobni, hogy az ujjak, a kéz, a kar és a fej adott pontjaira hegyével állítjuk a kést, majd onnan úgy kell elejteni, hogy a levegőben megforduljon és pengével álljon a homokba. A két kéz ujjbegyei, kézfej, csukló, alkar könyék oldal, váll, ál, orrhegy, homlok a fokozatok. Ha egymás után mindegyik elsőre sikerül, te vagy a győztes. Ha felúton vétesz, jön a következő, mint egy társasban. Ha ismét rád kerül a sor, ott folytatod, ahol abbahagytad. Nem egyszerű és azért szúr is, ráadásul nem kisgyerekeknek való a késsel való játék. Hosszú pengéjű bicskával, vagy kisebb konyhakéssel szokták játszani. Szorítom azt a néhány fillért. Nagy érték! Egy kis gombóc fagyi ára 50 fillér. Ebből a pénzből 4 gombóc is kijönne és a fagyis biciklis minden délután 3 felé megjelenik. Csenget és vár, hogy jöjjenek a gyerekek. Általában, csoki és vanília van, néha puncs, vagy karamell. A citrom már igazi csemege. Nekem az a kedvencem.
A Boros testvérek sanyargatnak, hogy mi lesz már. Adjam be a pénzem a játékba. Ők mesterei a késnek.
Akkor meghallom Kossuth Rádió déli harangszóját és ezzel egy időben mamám kiabálását a 2. emeletről, a konyhaablakból! Kihajolva integet.
Istvánka, gyere! Kész az ebéd!
Megmenekültem!
A Fúzió rádióban
52
Rádiók
2010 július 16. A Fúzió rádióba megyek, ahol egy különleges műsort szervez barátom, Márkus. Ezen a napon van mindkettőnk szülinapja, ezért kitalálja a „Két szülinapos, egy mikrofon„ című műsort, amikor is élőadásban ünnepeljük az irodalmat. Korábban nem szerepeltem még rádióban, főleg nem élőben. Mivel szülinapunk is van, Márkus házi pálinkával fogad a rádió pihenő részén. Még tart az előttünk lévő műsor. Megiszunk nagyjából két deci pálinkát, így az a kis drukk elmúlik. A műsorban versek, műfordítások, rövidebb írások hangzanak el, amiket az elmúlt néhány évben írtam és amelyeket az előző műsorból itt maradt lány olvas fel. Mi tovább iszogatunk, a következő adás szerkesztője kibontja az általam hozott Badacsonyi szürkebarátot. Az üveg nagyot durran, amikor kikerül belőle a dugó. Egyszer Márkus elfelejti lehúzni a mikrofonjainkat, az összekötő zene idején. Szerencsére nem mondunk semmi olyat, amit később megbánnánk.
A következő évben már a Muzsikus rádióban, újra közös műsorban, a Tollal irodalmi portál Diktaton című műsorában. Melinda, az akkori főszerkesztő és mi ketten beszélgetünk, az alkotás folyamatáról, indíttatásról és újra elhangzik egy sor írásom. A műsor közben bejön a rádió főszerkesztője és ő is bekapcsolódik a beszélgetésbe. A műsor után ismét bejön.
Hallgattalak benneteket és annyira élveztem, hogy kicsit ott akartam én is lenni. Az jutott eszembe, hogy péntek esténként lehetne egy beszélgetős kultúrműsort csinálni ebben a stílusban és hangulatban. Az ötletből nem lett semmi, mégis jó visszaemlékezni rá.
Robi, a főszerkesztő, rádiótulajdonos, a Kovid egyik általam ismert első áldozata volt. Feleségét és 3 gyermekét hagyta itt.
A Muzsikus rádióban
53
Játszótéri bandák
Oroszlány új építésű munkásnegyede. A házak tereket ölelnek. A tereken egyszerű játszóterek vannak, vagy csak kopár, gyérfüves placcok, de mindenképpen alkalmasak arra, hogy a gyerekeket kiküldjék az apró lakásokból és a szabadidő nagy részét ott töltsék. Ezek amolyan közösségi terek lesznek, amit tartalommal csak az ott lévők tudnak megtölteni. Mi lehet a tartalom akkoriban? Közösséggé szerveződni. Mindenki kap egy jelzőt, hogy ilyen téri, meg olyan téri és egy becenevet. Például én voltam 4 évesen Kistiti a Petőfi udvarból.
Ha véletlenül átmész egy másik ilyen térre, és meglátja valamelyik ottani gyerek, akkor elzavarnak, vagy megvernek. Például, ha egy nagyobb gyereket elküldtek a boltban, hogy vegyen mondjuk egy kiló kenyeret, nem tudott keresztbe menni a tereken át, mert valamelyiken biztos elkapják, vagy megzavarják. Ki kellett menni az utcákra, a hátsó tereket elkerülve. Ezek a kis gyerekbandák, ha volt köztük egy vezéregyéniség, aki megszervezte őket, nagyon erősekké és hírhedtté tudtak válni. A mi terünkön még belháború is van. A Borosokat nem vették be a bandába. Ezért nálunk akkor is veszélyben van az ember, ha egyedül küldik le, mondjuk egy szelet zsíroskenyérrel a kezében, hogy ne zavarjon otthon.
A mi terünk bandája 10-12 tagú lehetett, persze a kicsik nem számítottak tagnak, csak szimpatizánsok lehettek. Kizárólag olyan lehetett bandatag, aki már tudott verekedni, vagy volt valami egyéb használható tudása, értéke. A vezérük Laci volt, egy nagy, izmos, bátor és verekedős fiú. Mi kicsik élveztük a védelmüket. Atyáskodtak felettünk. Nekik kellett szólni, ha a Borosok elvettek valamit tőlünk, vagy bántottak.
Engem egyszer elkaptak. Épp akkor jöttem le és egy kétkilós kenyér friss, ropogós sarkát rágcsáltam. Rögtön elém álltak és kötözködni kezdtek. Aztán lökdöstek, hogy minek vagyok itt a téren. Előkerült még két testvérük. Fellöktek és akkor jött az ötödik is a közös biciklijükkel és elütött, ahogy a földön feküdtem. Körbeálltak és szidalmaztak. Az egyik kitalálta, hogy át kellene menni a fejemen a biciklivel. Már letepertek újra és a bicós is hátratolatott a mutatványhoz. Szerencsére előkerült Laci. Na, ő aztán rendbe rakta őket. Még a kerékpárt is földhöz vágta. A Kistiti a védelmünk alatt áll, ordította a menekülő Borosok után.
Első munkahelyem a majki bánya volt. Laci ott dolgozott. Hatalmas, izmos vájár lett belőle. Aztán hamar eltűnt. Évekkel később hallottam, hogy disszidált és Chicagoba került. Ott valami rablásba keveredett mindjárt az elején és kapott 8 év börtönt.
A ’60-as és ’70-es években Oroszlány beceneve Kis-Csikágó volt! Tisztelettel vegyes félelemmel néztek rád, ha onnan jöttél.
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum új időszaki kiállítása egy újabb időutazás, amely visszarepít bennünket a 20. század fröccsöntött műanyag figuráinak világába. 
Az 1479. évi Kenyérmezei csata bemutatása 445 eredeti Schenk figurával
Végszó
Ám az embernek emberi szeretetre is szüksége van. Emberi beszédre is szüksége van. Nem csak hűséges kutyaszemekre. Nem csupán azért, hogy más tudomására hozza a véleményét, hanem hogy meghallja másét is. Ez kinek szerepel a bakancslistáján?
Schneeberg
