földi nirvána

egy kies helyen

szikla szirten

fövenyen

ahol a szellő elfújja az összes gondot

rossz gondolatot

és mosolyt csal az arcra

egy verseskötettel

időtlen nyugodtságban

valami ilyesmi lehet

számomra

a nirvána

60 év, 60 emlékmorzsa

40-46 történet

40

Kitűzők

Mindenki kitűzőt hord a dzsekije hajtókáján. A legnépszerűbbek, a friss rockhullámmal érkező és hihetetlenül népszerű együttesek, akik még nem kaptak lemezkészítési lehetőséget. Csupán koncerteken léteznek. A technikusok titokban felveszik a keverőpultról a koncerteket és jó pénzért árulják. Mindenki Hobo Blues Band, P. Mobil, Beatrice, Edda kitűzőt visel. Én is szeretem ezeket, de van valaki, akit jobban istenitek. Talán az akusztikus gitár miatt, amit el sem engedek. Mindig nálam van. A hangoláshoz H villát használok. A hangvilla mindig a farmerdzsekim zsebében van, egy doboz Postinor, esemény utáni tabletta társaságában, amit Angi nagynénémmel iratok fel az orvosnál. A szívem felett, a bal zsebben, a személyi igazolvány, a mások oldalon a villa és a tabletták.

Valahonnan szerzek egy apró Bob Dylan képet. Nálam ő az Isten akkoriban, bár volt, hogy megtagadta Istent, volt, hogy igehirdetője volt. Szóval valamelyik magyar rockhős jelvényét felülragasztom Bob Dylan képével. Egy lány a kedvemért elmegy a városi könyvtárba és kimásol egy fél Dylan Thomas verseskötetet, hisz Bob tőle kölcsönözte művésznevét. Tehát Dylan Thomast olvasni kell! Egy haverom afféle nyaktilót készít hegesztő pálcából, amire szájharmonikát lehet rögzíteni. Nem perfekt, de megteszi. Így aztán beindul a lakótelepen a Bob Dylan kultusz élesztése. Folyamatosan gyakorlom és játszom a számait. Like a Rolling Stone, Knockin' On Heaven's Door, All Along the Watchtower, Mr Tambourine Man, Blowin' In The Wind. Utánzom a gitározás közbeni szájharmonikázást is, inkább kevesebb, mint több sikerrel. De azért, ez fontos momentuma volt 1981 - 82-nek.

A Csáki-barlang

41

4 éves vagyok. Apám a nyakában cipel az oroszlányi határban elterülő legelőn át, a Vértesben található Csáki-barlangtól hazafelé. Ekkoriban százszámra legeltették itt a birkákat. Ezt a kirándulást tekintem életem első túrájának. A legenda úgy tartja, hogy belepisiltem a nyakába, mert féltem szólni. Az előzmény az volt, hogy két rossz arcú alak ott bujkált a barlangnál. Látszott, hogy ott laknak és nagyon méregették az én gyönyörű, akkor 22 éves anyukámat. Ez apámnak nem tetszett és szóvá is tette. Némi szócsata után eljöttünk. Apám a legkeményebb fickó volt, akit valaha is ismertem, de a családja miatt nem vette fel a kesztyűt velük. Ezt a barlangot csupán akkoriban ásták ki. Én számtalanszor felkerestem azóta is. Rendszeresen bújtak meg itt különböző alakok, egy-két napra.

Oroszlánkő várának belsejében, a múlt héten

42

1995 nyara: Belépünk az oroszlányi orvosi ügyeletre. 40-es orvos, unott arccal fogad. Még nem volt aznap délután semmi dolga. Zsuzsi 23. Teljes szépségében ragyog. Ahogy a barátaim jellemezték akkoriban: Igazi „felsőpolcos” szépség. Ennek magyarázata: a bárokban a felső polcra rakják azokat az italokat, amik különlegesek és drágák, hiszen ritkán kell levenni őket.

Az orvos is felélénkül a látványtól.

Miben segíthetek? Az Oroszlánkő váránál túráztunk és észrevettük, hogy a hölgybe elég sok kullancs belemászott. Elkezdtük kiszedegetni, amikor is furcsa érzése támadt. Lekapta a pólóját – az orvos erre már teljesen felvillanyozódott – és a mellébe egy hatalmas lókullancs fúródott. Nem mertünk hozzányúlni.

Jól tették! Mutassák! Zsuzsi ismét lekapja a pólót. Az orvos már örül. Ezt az ügyeletet megőrzi emlékeiben. A jobb mell alsó felében, hatalmas kullancs. Az orvos bal kezével megfogja és kicsit megemelve megnyomja a mellet, hogy feszüljön és kidudorodjon ott, ahol a kullancs tanyát vert. Zsuzsi elpirul. A másik kezével a csipeszt fogja. A vérszívó elég nehezen jön ki. Nézzük most már meg, maradt-e még!

Még további hetet találunk a hajas fejbőrben, a fültövön és az egyik hónaljban. Bennem egy sincs!

Most 2023 február eleje van. Éppen hazaértem az Oroszlánkő várától. Hányszor is lehettem már arra?! Jól beöltöztem, mert idén kicsit nedvesebb a tél, még ha eső is a csapadék. Ledobom a pólóm és egy kávé mellett elkezdek telefonálni. Meglátok a hasfalamban egy apró fekete kullancsot, majd a mellemben további kettőt!

43

1998, Pineda del Mar. Costa Brava. A tengerpart apró kavicsos. Hallgatjuk a tenger ütemes hullámzását. Jó meleg van. Nemrég jöttünk ki a vízből és hason fekve próbálunk megszáradni. Játsszunk struccpolitikát! - mondja Zsuzsi és belenyomja arcom az aprókavicsos talajba. Felemelem az arcom. Akár egy kőember. Mindketten röhögünk, persze én csak annyira, hogy ne kerüljenek a lepotyogó kavicsok a számba. Enyhe figyelmeztetés volt ez, hogy 4 év ökörködés, csavargás és szerelmeskedés után ideje lenne megkérni a kezét.

Könyvesbolt a Fürst - Gárdonyi sarkán

44

Hajnóczy

Számomra Oroszlány egyik legikonikusabb pontja a Fürst Sándor és a Gárdonyi Géza utcák kereszteződésében található könyvesbolt. A bejárat felett egy fantasztikus torony áll, egyik oldalról egy kapuív, amelyen átvisz egy út. Hangulatos pontja a városnak építése óta, vagyis valamikor az ’50-es évek végétől.

Ide mindig bementem, ha arra jártam. Voltak olyan polcai, ahol régebben kiadott könyveket tároltak. Itt vettem számtalan verseskötetet Weöres Sándort, Károlyi Amyt, stb Emlékszem, amikor a Bányászklubban kitöltöttem a KRESZ vizsga tesztet 1981-ben, idesétáltam és találtam egy Heltai Jenő kötetet, amin jól elszórakoztam az eredményre várva. Egy másik alkalommal igazi kincsre leltem: Li Taj Po, Po Csü-ji, Tu Fu verseskötet! Ez egy utazó könyv lett. Több ezer kilométert megtett már velem az évtizedek során, vagy ott vettem Auden válogatott verseit. A Szfinx-et hányszor elolvastam, mielőtt elmentem Egyiptomba. Bevonulás előtt leltem rá Hajnóczy Péter összegyűjtött műveire. Elég vastag kötet volt. Teljesen magával ragadott ennek a géniusznak a tehetsége, akit addigra már elragadtak démonai a túlvilágra. Annyira kellettek a sorai! Megtisztultam tőlük. Segített felállni mindenkor. Sok embernek kölcsönadtam és mindig visszakértem. Aztán elkísért a hadseregbe is 1984-ben. Ott a barátaim olvasták először, aztán egy törzszászlós is elkunyerálta Jászberényben. Tőle már nehezebb volt visszaszerezni, de nem hagytam nála. Amikor István már alkalmas volt rá, neki is odaadtam. Azóta az ő polcán van. Néha leveszem, beleolvasok, de már ott a helye. Idővel más könyveim is odaköltöztek.

45

Két lány

1997 októberében, teljesen váratlanul sikerül eljutni Egyiptomba.

Az első lány: Az idegenvezetőnk egy félig magyar, félig arab lány. Ő is húszas évei közepén jár, mint Zsuzsi. Jól beszéli a nyelvünket, mert anyukája magyar és ide jött férjhez. Minden közös programra hárman megyünk, persze, amire befizettünk. A Szfinxnél azt mondja, oda kell állnunk az ősi szobor elé, és meg kell csókoljuk egymást. Ő pedig majd lefotózza. Ez az örökké összetartozás jelképe lesz.

A második: A Penta Siag Hotelben lakunk Gizah-ban, aminek 9. emeleti erkélyéről rálátni a piramisokra. Szobalányunk egy fiatal, gyönyörű, szudáni lány. Igazi csillogó, fekete bőre van. Piros szája, hófehér szeme fehérje és fogai, csak úgy virítanak. Haja szorosan lekötve. Szégyenlősen mutatkozik be, hogy ő fog nálunk rendet tartani. Egy alkalommal csak a délután közepén volt programunk, ezért az ágyban pihengettünk, amikor benyitott. Soha nem tudnám elképzelni, hogy észre lehet ezen a bőrön venni az elpirulást, de észre lehet! Hamar eltelt az a pár nap, amit ott töltöttünk és eljött a kiköltözés ideje a hotelből. Szólunk a szobalánynak, hogy elmegyünk. Ő sírva fakad és Zsuzsi nyakában borul. Össze-vissza csókolgatja. Mindketten zavartan állunk. Mint, ha valaki egy rokonától, vagy szerelmétől búcsúzna, akit soha többé nem láthat.

46

Emanuelle

1983 júniusa, Athén

Egy hónapig hálózsákkal járjuk az országot. Célunk, hogy egyetlen éjszakát sem töltve fizetős szálláson, jelentős összegeket spóroljunk meg. Ez végül sikerül is, csupán a Pireusz – Iraklion hajójáraton alszunk ágyban, akkor viszont közel nyolc órát, hisz a hajó este 6-kor indul és reggel 7 is van már, mire kikötünk. A csomagjainkat rendszerint vasútállomási csomag megörzőkben tartjuk és este vesszük ki, mert akkoriban Görögországban este 10-kor bezártak a vasútállomások, és a csomag megörzők ezek területén vannak. Az előző éjjel elkéstünk és egy éjjel is nyitva tartó bár, utcára kitelepített asztalainak egyikénél próbáljuk átvészelni az éjszakát. A fura alakokat már megszoktuk, hisz a parkok, amikben aludtunk, tele voltak ilyen figurákkal. Most azonban elég rossz a helyzet. Megint elkéstünk. A második éjszaka, hálózsák nélkül elég keménynek ígérkezik. Az a mentőötletem támad, hogy keressünk egy folyamatosan játszó mozit, ahol elvagyunk reggelig. Három ilyet is találunk. Ebből kettő pornó mozi. Választjuk a harmadikat. Ez viszont az Emanuelle című francia erotikus filmet adja, franciául, görög felirattal,amiről már hallottunk, de a kádári Magyarországon nem volt látható. Kellemeset a hasznossal, ismerkedjünk meg Emanuelle-el. Éjjel 11 körül van, amikor beülünk. Reggel, hét felé azt mondják menjük el, mert mindjárt takarítanak. Ez idő alatt nagyjából ötször lement a film, amit részletekben kellett utólag összerakni, aztán sok-sok évvel később, a rendszerváltás környékén tudtam egyben megnézni.

folyt. köv

Három rövid

Bárkiben megleled a hibát.

Tökéletes vagy és

Páratlan.

*

A kimondott szó

elszáll.

A leírt sorok tán

megfontoltabbak.

De a lényeg nem ezekben van.

A ki nem mondott szavakban,

a le nem írt sorokban,

az üres lelki terekben,

a szünetekben,

a hiányokban.

 *

résekbe szorult gondolatok

jobb

ha maradtok

ott

ahol vagytok

mérleg

hétfő reggel

csak úgy

mert eszembe jutott

nem vagyok szép ember

nem vagyok gazdag ember

soha nem volt luxus autóm

még középkategóriás is alig

csak pont olyan

ami elvitte a családot

soha nem volt luxus ingatlanom

mindig csak egy lakásom

pont akkora

amekkorában elfértünk

soha nem volt kövér bankszámlám

vagy befektetéseim

de mindig ki tudom fizetni a számlám

és még egy kevés másoknak is jut

nem vágytam olyan helyekre

mint Dubaj, Seyselles, Maldives, vagy Bali

de ha utaztam

őszinte csodálattal néztem egy ország kultúráját

természeti kincseit

a helyiekkel beszélgettem

ha lehetőségen adódott

soha nem voltak luxus szeretőim

csak szép párjaim

nem kerestem befolyásos kapcsolatokat

és ilyenek nem is kerestek engem

soha nem vágytam olyanra

amit nem érhetek el

és minden kicsi sikernek

nagyon tudtam örülni

ha sikertelenség ért

nem kerestem a kifogásokat

nem bújtam ki a felelősség alól

csupán próbáltam megtalálni ezekben is a jót

a hasznosíthatót

s lám: idővel rájöttem

lassan meglelem

az igazságot

a boldogságot:

itt belül van a béke:

a lelkemben

A fotók Dunaszentmiklós határában készültek, a Gerecsében

Ezt a verset néhány hónapja írtam. De nem akartam még elengedni. Pár napja elővettem, hátha van még valami, amit bele kellene írni, vagy esetleg kihúzni. De nem találtam semmit. Ezért most elengedem. Egy vers a szeretetről, összetartozásról, törődésről. Ez mindennek az alapja.

Kéne

Kéne egy nő, aki azt mondja: Vigyázz magadra!

Kéne egy nő, akinek azt mondom: Vigyázz magadra!

Kéne egy nő, aki azt mondja: Vigyázz rám!

Kéne egy nő, akinek azt mondom: Vigyázz rám!

Kéne egy nő, aki azt mondja: Szeress és szoríts magadhoz!

Kéne egy nő, akinek azt mondom: Szeress és szoríts magadhoz!

Kéne egy nő, aki azt mondja: Ne bánts soha, mert ha bántasz, belehalok!

Kéne egy nő, akinek azt mondom: Ne bánts soha, mert ha bántasz, belehalok!

Kéne egy nő, aki azt mondja: tudom, néha fáj!

Kéne egy nő, akinek azt mondom: tudom, néha fáj!

Kéne egy nő, aki azt mondja: Te vagy az élet!

Kéne egy nő, akinek azt mondom: Te vagy az élet!

Kéne egy nő, aki azt mondja: Ne halj meg soha!

Kéne egy nő, akinek azt mondom: Ne halj meg soha!

Kéne egy nő, aki, ha meghalok, belé ragadnak a mondatok.

Kéne egy nő, aki, ha meghal, belém ragadnak a mondatok.

Aki sírom benövi, akár a folyondár

Akinek sírját benövöm, akár a folyondár.

60 év, 60 emlékmorzsa

35-39 történet

35

11-12 éves lehetek. Már hobbimmá vált a fára mászás. Olyanokra mászom fel, amelyek nagyon magasak. Régóta terveztem már, hogy meghódítom azt a hatalmas, fekete nyárfát, amire kiskorom óta csodálattal néztem fel az oroszlányi Városi tó partján. Akkoriban még nem volt ott tó, csupán 3 patak folyt össze azon a részen, a Pénzes, a Kertaljai és a Svandaberegi patakok. De mire rászánom magam, már a patakokból felduzzasztott tó partján mered az ég felé. Kimegyek hát. Barátom, Józsi, szintén nagy famászó, lenn marad és én elindulok az ég felé. Az elején gyorsan haladok, nem kíván különösebb technikát. Rutinosan lépegetek egyre feljebb, minden veszélyérzet nélkül. A famászás lényege, hogy tényleg felérj a tetejére.

Már csak csukló vastagságúak az ágak, ott vagyok a korona tetejében. Sikerült! Elmondhatom, hogy igen, ez is megvan! Lenézek, a tó partjáig és a vízre. Elszörnyedek, hogy milyen magasan vagyok és életemben először bekapcsol a veszélyérzetem. Azt is észreveszem, bizony az az ág, amin lekuporodtam, hát, elég vékony. Nyár van. Amíg másztam, elborult az ég, fújni kezdett a szél és bizony remegni kezdek. Az a szörnyű érzésem támad, ha megmozdulok, leesem és az a biztos halál. De a szél egyre erősebb és a kezem remeg. Amikor igazán remeg az ember, a szorítása sem olyan erős, vagyis, annyira elbizonytalanodik, hogy nem érzi elég erősnek. Ez szörnyű érzés. Minél tovább tart, annál jobban szippantja be az embert egy örvény. A félelem örvénye. Egy fa tetején pedig ez az örvény ténylegesen is lefelé húz.

Ha akkor nem hallom meg Józsi kiabálását, hogy gyere már, jön a vihar, talán nem zökkenek ki ebből az állapotból és végem. De rögtön eszméltem. Mint, akit pofon vágtak, vagy megrázták az ágyban, hogy ébredj már! Az első néhány ereszkedő lépés még óvatos, de aztán visszanyerem a bátorságom és néhány perc után leérek. Soha többet nem fogott el a bizonytalanság magamban és az erőmben. Nem engedtem meg neki. Mélyen elraktam lelki szekreterem egy belső fiókjába, hogy nehogy előjöjjön újra. Később tovább fejlesztjük a famászási hobbinkat. A Vértesben nézünk ki fákat. Már olyan fákat jelölünk ki célpontnak, hatalmas tölgyeket és hársfákat, amelyeknek az első pár méterben nincs is ága. Az ilyen alkalmakra Józsiék pajtájából kis fejszét és ácskapcsokat is viszünk. Szerencsére soha nem ért baleset és sok-sok nagy fára felmásztam még. Aztán a fára mászás élményét felváltották a sziklák.

36

Soha nem felejtem el a viccet: A ’70-es években egyáltalán nem kapható banán, sehol. Narancs is nagyon ritkán. Csak az ehetetlen, úgynevezett kubai narancs van időnként. Azt mondják valutába kerül és az nincs az országnak. Valaki elterjeszti, hogy a hentesnél banán kapható, pult alól. Sorban jelennek meg a vásárlók és óvatosan, vagy nyíltan érdeklődnek, hogy tényleg van-e banán. A hentes először csodálkozva, majd egyre mérgesebben utasítja ki az embereket a boltból. Értsék meg emberek! Ez húsbolt és egyébként sincs banán. Egy idő után megunja és kiírja az ajtóra.: BANÁN NINCS!!! Erre belép egy meglepett arcú ember: Tessék mondani! Volt banán?

A ’80-as évek első felében is csak karácsony környékén, a nagyobb városokban és Budapesten lehetett banánt venni, de nem volt elég mindenkinek. Viszont Csehszlovákiában, ki tudja miért, bőven volt banán. Korlátozás nélkül bárki vehetett. Ezért felültem a vonatra egy barátommal együtt és átmentem Révkomáromba venni pár kiló banánt karácsony előtt. A határon lutri volt, hogy mit engednek át, és mennyit. Kell-e vámot fizetni, vagy esetleg le is foglalják az átvinni szánt terméket. Banánnal jól felpakolva odaértünk a határra. Mondja a vámos, mit viszünk? Ezt-azt és egy kis banánt. Azt mondja, a banánt nem vihetjük át. Megenni lehet, kérdezem. Elkerekedett szemekkel néz, azt hitte, vita, kiabálás, könyörgés következik. De nem. Olyan ritkán eszem banánt! Hát most be fogunk kajálni rendesen! Leülünk ott, mindjárt egy padra és befalunk egy banánt. A vámos pár méterről figyel. Aztán egy másikat. Már venném elő a harmadikat, van bőven, amikor odajön. Na, menjenek.

Egy ismerősöm, ebben az időben egy láda Arany fácán sörrel járt így. A láda szélén ülve kezdték elfogyasztani, az átengedni nem kívánt nedűt. A második üveg után mehettek ők is.

37

Nagyon szeretem az indiános történeteket. Gyermek koromban az összes Karl May könyvet elolvastam, aztán a Cooper féle nagy indián könyvet és minden mást is, ami a kezem ügyébe került. Winnetou történetei évekre lekötötték a romantikus képzeletemet. Lassan becsorogtak az indiános és westernfilmek is a mozikba. Főleg a nyugat-német filmek, kelet-német remake-jei Gojko Mitic főszereplésével. Az viszont nagyon ritka volt, hogy amerikai westernt vetítsenek a mozikban. Még alig vagyok 7-8 éves, amikor unokatestvérem kíséretében elmehetek az Oroszlányi Ady Filmszínházba. A Mackenna aranya című filmet vetítik Gregory Peck főszereplésével. Annyian szeretnék megnézni, hogy a megtelt nézőtér mellett állójegyeket is kiadnak. Nekünk is ez jut. Jobbra balra két oldalt még legalább 50 embert engednek a nézőtérre. Leülünk az olajos fűrészporral felsepert padlóra. Leterítem az örökölt irhabundám és ráülök, mint egy hortobágyi gulyás. Mamám még egy szendvicset is csomagol, amit rögtön az elején elmajszolok. A film olyan frenetikus hatással van rám, hogy az este további részében tátott szájjal ülök. A rendszerváltás után megszaporodott tévécsatornák valamelyikén időnként elkaptam a filmet és újranéztem. Aztán fel is vettem VHS kazettára. Mostanában pedig letöltve várakozik a mobil winchesteremen egy újabb újranézésre. Minden évben egy alkalommal sort kerítek rá.

38

Lennon

1999 Zöld Kakas étterem, Neszmély. Lakodalmat ülünk Zsuzsival. Nem tudom mi volt az előzmény, de egyszer csak ott vagyok a színpadon az amerikai rokon lánnyal, Gyurikával, az esküvői tanúmmal és John Lennon dalát, az Imagine-t énekeljük. Még geológus tanuló koromban sikerül megszereznem magnókazettán azt a Lennon lemezt, amin ez a dal is található és örök kedvenc maradt. Mostanában, amióta kitört az ukrán-orosz háború a Give Peace A Chance (Adj esélyt a békének) című dalát hallgatom rendszeresen. Mariska annak idején hatalmas Beatles rajongó volt. Az összes lemezét megszerezte, aztán pedig John Lennon Double fantasyját is, amin fele részben osztoznak a dalokon Lennon és Yoko Ono.

1980 december 8-án történt és máig jól emlékszem rá, ahogy bemondja a rádió: Meggyilkolták John Lennont! Gyilkosa előzőleg autogramot kért tőle a Double Fantasy című albumra és közös fotó is készült. A merénylő, elmondása szerint egész nap ezt a Beatles dalt hallgatta:

Nap nap után magányosan a hegyen. Ostobán vigyorgó férfi áll teljes csendben. Nem akarja megismerni senki. Tudják csak egy bolond, aki soha nem szól vissza. Ám ez a bolond ott a hegytetőn látja a lenyugvó napot, és érti a világ körforgását. Jó úton jár, a fellegekben él. Ezerféleképp is elmondja ez a férfi, mégsem érti senki. Nem tudják mit akar mondani. Tán senki sem kedveli. *Részlet: Beatles Fool On The Hill (saját, nem szó szerint fordított szöveg)

Később odament Lennonék házához, a híres Dakota házhoz és elbújt a bokrokban. Amikor Lennon odaért, hátulról ötször rálőtt. Ebből négy golyó el is találta. Jelenleg is börtönben ül. Már letelt az eredetileg kiszabott büntetése, mégsem engedik szabadon. Lennon halála beleillik abba a végzetes eseménysorba, ami szerint Amerikában, mindenki korán meghal, aki a nép ikonjává válik. Lásd Marilyn Monroe, James Dean, Martin Luther King, Jim Morrison, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Kurt Cobain, stb.

39

Talán 1979 nyara lehet. Szokás szerint gitározom a házunk mögötti padon. A Fonográf Hunyd le a szemed című dalát gyakorlom. Egyszer csak a semmiből ott terem egy harmincas korú férfi és mellém ül a padra. Jól játszol. Figyeltelek innen a bokorból. Tudod a Börtön ablakába soha nem süt be a nap című dalt? Tudom. Eljátszod nekem? Persze. Elkezdem, énekli velem. Amikor vége lesz. Elköszön. Mennem kell. Keresnek. Megszöktem a börtönből. Megnéztem anyám, ettem egy kicsit és most eltűnök. Tátott szájjal nézem és persze nem hiszek neki. Napokkal később hallom, hogy a Vértesben, a Csáki barlangnál elfogtak egy rabot, aki napokig bujkált ott és egyszer még Oroszlányra is bemerészkedett.

Két januári vers

Januári altató

ha eljő a paplanos éj

a fáradt ember nyugovóra tér

van, aki szép álomért

van, aki a színesért

van, ki felejteni szeretne

más minden rosszat feledne

álmában mindenki megpihen

függetlenül attól, nappal ki milyen

a hold kíváncsian kukucskál

bizony szemérmetlen egy holdsugár

mindig vidám

mindegy mit lát

haldokló embert

szeretkező párt

rossz álomtól forgolódót

vagy szerencséről álmodozót

álomport fúj gyermekek szemére

tündért fektet az anya helyére

szép szeretőt magányos férfinak

melegvizes palackot fázós nagyinak

álmában bárki megkaphatja

amit csak szeretne

holnap lehet egy új esély

tán újévi szerencse

Januári tavasz

tavaszt játszik

a januári tél,

becsapja magát is

rügyesbe csalja a fát is

vírust hízlal kéjesen

István köhécsel mérgesen

kérnénk a hóroppanós januárt

a hóvirágbontó februárt

a tél legyen tél

aki mást akar, mit remél

A fotók Pilisjászfalun készültek

és Pilisszántón készültek.

60 év, 60 emlékmorzsa 4

26-34

26

Édes. Lehet a víz, vagy egy íz. De lehet név is.

Néhány emberrel már beszélgettem arról, hogy soha nem volt igazi becenevük. Olyan igen, amin a szülei hívták, de olyan ragadványnév, amit nem a szülők rajongása szül, nem mindenkinek adatik meg. Talán kell valamilyen tulajdonsággal bírni, hogy az emberek valakit becézni akarjanak. Nekem viszont mindig voltak beceneveim. De nem egy, hanem korommal az időben, társaságtól függően pedig a térben változnak. Például első becenevem a Titi volt, mert csak így tudtam kimondani a nevem, ez óvoda idejére Tyityivé módosult. Átugorva néhány évet:

Egy házibuliban vagyunk valamikor a ’80-as évek elején. Kis Guszti barátoméknál 10-15-en lehetünk. Iszogatunk, hülyéskedünk, ahogy a 18-20 éves fiatalok szoktak. Már valamennyit ittam. Semmi bajom, de azért vigyorgok, mint a tök. Ekkor Guszti odaül mellém a fotel karfájára, átöleli a nyakam és elkiálltja magát: Nézzétek! Hát nem édes? Ettől a pillanattól Édesnek hív mindenki a baráti körömben. Elég nagy baráti köröm van akkor, így sokan hívnak így. Ezek az emberek más baráti körökkel is találkoznak és sok történet kerül elő ezekben a társaságokban. Így aztán egy idő után azt veszem észre, hogy sokkal többen tudják a nevem, mint ahány embert ismerek. Többször előfordul, hogy koncerteken szóba elegyedek valakivel, aki aztán meglepetten kérdezi: Jé, te vagy az Édes?

Eleinte nem is tetszik annyira ez a név, hiszen mindig akad egy-egy újabb név és minek. De aztán egy gyerekkori barátommal beszélgetve, aki nem éppen a szépségéről híres fiú volt, szóba kerül ez a becenév dolog. Elmesélem neki, hogy történt és hogy nem rajongom annyira érte. Ekkor azt mondja: Tudod mennyire szeretném, hogy engem így hívjanak a barátaim, na meg főleg a lányok? Ekkor végképp elfogadom. Igaza volt. Mára már csak néhány régi, lelkem mélyén pihengető, egykori szeretett barát szólít így, ha összefutunk és meg is lepődöm rajta. Sajnos néhányan már el is költöztek az emberek világából, többek között Guszti is.

27

A halál tényével először akkor találkoztam, amikor bányakovács nagypapám meghalt. Mély nyomot hagyott bennem a temetés, de főleg a ravatal. Aztán elvégeztem az általánost. Kikerültem egy körből. Az iskolai osztálytársak, barátok és az eszperantisták köréből. Elkezdtem a középiskolát. Az első évben két ilyen társat is elvesztettem. Mindketten olyanok voltak, akiket nagyon irigyeltem, mert gyönyörű utazáson vehettek részt. Az egyiket Csillának hívták. Első lett a nyolcadikosok között a megyei orosz nyelv tanulmányi versenyen. Mongóliába mehetett. A másik, Jancsi, az eszperantista fiú, aki tanulmányai jutalmaként Kubába juthatott el. Egy év múlva már egyikük sem élt. Mindkettő agydaganatban halt meg. Emiatt évekig féltem, nehogy agydaganatot kapjak. Azért fura, még úgy is, hogy nem hiszek az összeesküvés elméletekben.

Régebben úgy véltem, hogy az öregség egyik mutatója lehet, ha meghallom, hogy meghal egy korábbi osztálytársam, vagy egy régi focitárs a lakótelepről, vagy hogy ha meghal egy olyan lány, akihez közöm volt annak idején. Az első ilyen eset talán a 40-es éveim elején történt. Mára már nem mernék mérleget vonni. Túl nagy a veszteséglista.

Aztán átszoktam arra, hogy híres embereket, focistákat, színészeket, zenészeket néztem, hogy: Jé, ez is fiatalabb nálam, meg az is már hol tart, míg én mindig itt! Azt hiszem, a kor nyilvántartásának ez jóval konszolidáltabb változata, mint az előző. De már vagy 15-20 éve egyáltalán nem foglalkozom az ilyen viszonyítgatásokkal.

28

Az első igazi csók. Amolyan kísérleti darab, de kétségkívül igazi. 14-15 lehettem, valamilyen szilveszteri buli. Szülők külön, fiatalok is külön, talán a szomszéd házban. Pontosan nem emlékszem. A társaság adott és mindenki más is ezt gyakorolja éppen ott a fiatalok közt, hát én is megpróbálkozom egy ismerős lánnyal. A véleményem utána: Ez jó!

Így képzeld el a Solisko világát (Stock fotó)

 29

1982.Bányásznapkor elcsalom szüleimet a Magas-Tátrába. Attól függetlenül vágyom vissza, hogy 3 évvel korábban, amikor az iskolával voltam ott, felemás élmények maradtak bennem. Elviszem a barátnőmet, Mariskát is. Az első nap a Szlovák paradicsomig jutunk. Egy hatalmas, kölcsönkapott, 4 személyes sátrat próbálunk felállítani, előzetes próbaállítás nélkül. A mi generációnknak még nem volt alkalma gyermek korban Legó, majd később Ikea jártasságot szerezni. Apám idegei kifeszülnek, mire végzünk. Megegyezünk, hogy a Tátrában inkább keresünk egy magászállást, de ezt nem ismételjük meg. Találunk is egy Huncovce (Hunfalva) nevű faluban. Egész nap olyan helyeken csavargunk, ahová autóval lehet eljutni. Szólok apámnak, hogy holnap valami hegyre kéne menni, mert ezért jöttünk, legalábbis én biztos. A Szoliszkót nézem ki. Anyám a parkolóban marad és a Csorba-tónál sétálgat. Mi hárman elindulunk fel. Apám az Elülső-Szoliszkóig bírja. Akkor már szédül, fáj a feje. Nem csoda. Minden előzetes felkészülés nélkül, így is kétezer méter fölé jött fel. Visszaindul. Mi Mariskával tovább megyünk, amíg el nem érjük a legmagasabb Magas-Szoliszkó csúcsot. Fenn a csúcson leülünk és lóbáljuk a lábunkat. Felejthetetlen kilátás és élmény!

Hazafelé megmutatjuk, hogy tudunk ékszíjat is cserélni egy Ladában.

30

Csövezés, stoppolás

Micsoda szavak! Mennyivel mást jelentenek a ’80-as évek elején, mint később. Akkoriban kispénzű fiatalok, egyetemisták utazási és kikapcsolódási módja volt. Bármelyik balatoni szabadstrandon, vagy koncerthelyszín közelében tömegével aludtak a fiatalok, hálózsákban. Lássuk be: hol is aludhattunk volna?

Debreceni jazzfesztivál, 1980. Tamás barátom csal el. Utazás stoppal, alvás hálózsákban Debrecen parkjaiban. Jegyek elővételben, szinte minden fontos koncertre. A Kőbánya-Kispest metrómegálló mellett állunk ki stoppolni egy kartonra írt Debrecen felirattal. Öt perc sem telik el és megáll egy osztrák rendszámú Mercedes. Szolnok közelében meghív egy ebédre. 56-os disszidens. Először elég lekezelően beszél velünk, dicsekszik, vagányul vezet, villog a nyelvtudásával. Mi szerényen hallgatjuk, majd Tamás, aki már akkor is nyelvzseni volt, jómagam is az eszperantó révén ismerkedtem meg vele, megszólal: Ugye, ön Edmonton környékéről származik? Igen! Felelte meglepetten vendéglátónk. Honnan tudod? Hát azért, mert amikor a rokonaimnál vendégeskedtem Edmontonban, ők is pont ezt az angol nyelvváltozatot beszélték. Megváltozott a hangneme és már utazópartnerként tekint ránk. Hajdúszoboszlóig visz, de ott sem dob ki az út mellett. Elvisz egy kerthelységhez és fizet még egy fröccsöt. Épp lenyeljük, amikor odalép hozzánk egy fiatal férfi. Gyertek, elviszlek benneteket Debrecenbe. Beülünk a Trabantjába.

A fesztivál idején, a rendőrök vadásznak a fiatalokra. De minden parkba, minden padhoz és minden bokorhoz, még a kádárista rendőrállamban sem lehetett rendőrt állítani.

E korszak csúcsa, az 1 hónapos hálózsákos csavargás volt Görögországban, 1983 júniusában. De ez már egy másik, hosszú történet…

31

1983 szilvesztere

Kitaláljuk, hogy négyen az NDK-ban szilveszterezünk. Megvesszük a repjegyeket Drezdába. Én amolyan búcsúbulinak gondolom ezt az utat. Januárban technikusi vizsga, aztán február elején bevonulás a hadseregbe. Tudom, más ember leszek ezek után. Nem akarom kivonni magam az élet próbatételei alól. Soha nem féltem semmitől. Minden konfliktusba belementem, ahol láttam pici esélyt a megoldásra. A Marxizmus – leninizmus tantárgyba bele sem néztem addig. De vizsgázni kell abból is. Két kötet. Poénból beteszem a hátizsákba és elviszem Drezdába. A reptéren minket négyünket eléggé feltartanak. Levi’s 501 farmer, western csizma, hosszú bőrkabát, és hosszú haj. Szúrjuk a kelet-német vámosok szemét. Mindegyikünknek ki kell pakolni. Amit tudnak elvesznek. Semmilyen idegen nyelvű újság, könyv nem mehet be az országba. A Marxizmus könyveimet sokáig nézegetik, lapozgatják és nem merik elvenni.

Ott, abban a szűk két hétben olyan érzésem van, hogy náluk sokkal keményebb a diktatúra, mint nálunk.

A visszaúton elkövetem életem egyik legnagyobb bakiját. Apámnak vettem egy méretes kést, haltisztítónak, mivel imádott horgászni. Magamnak vettem egy rulettjátékot, mert soha nem volt korábban és mindig szerettem volna. Már a szállodában is játszottunk vele. Nagyon kevés hely volt az utazó táskámban. Sem a rulett, sem a kés nem fér bele. Így a rulett dobozába belecsomagoltam a kést és felvittem kézipoggyászként az utastérbe. Akkor hűlt meg bennem a vér, amikor átvilágították a csomagom. Ha felismerik a kést, simán lecsukhattak volna terrorizmus, vagy gépeltérítési kísérlet miatt és egy kelet-német börtönben végzem. Máig sem értem, hogy nem ismerte fel a vámos.

32

1984 nyara „A rádiót hallgatva az őrtoronyba ültem” -Hobó

Nem kívánom a végtelen számú és hosszúságú katonatörténeteimet előhozni. Csak egy apró, bizarr kórtörténet. A jászberényi tüzérekhez rendelnek 4 és fél hónapos bemérő (katonai földmérő) kiképzésre. Ebben a laktanyában szolgált Hofi Géza is és a történeteiben emlegetett Gumi Rudi még ott szolgál akkor is, mint százados. Nos a történet: Egyre többen lesznek rosszul a laktanyában. Kb 200-an lehetünk és már közel a fele beteg. 1-2 nap után én is elmegyek a laktanya orvoshoz. Addigra megtudom, hogy fűrészporban tárolt romlott sonka és megkukacosodott szalonna voltak azok az ételek, amivel etettek minket. Van, aki kórházba kerül, de legtöbben ott szenvedünk ebben a vidéki kis pokolban. Kedvezmény nincs, a kiképzés folyik tovább, csak a tiszt elnézi, ha valakinek wc-re kell szaladni. Gyógyszereket sem kapunk.

Elmondom a vizsgálatomat az orvosnál: Mi a baja? Hányás, hasmenés. Melyikből van több? Hasmenés. Most tudja produkálni? Persze, két napja bármikor tudom. Menjen ki a wc-re és ne húzza le, csak, ha a szanitéc szól! Szanitéc! Menjen utána és jelentsen. Kimegyek, végzek. A szanitéc benéz és kikiabál az orvosnak! Őcsééém! Ez nem semmi!

33

1986. valamikor a nyár elején. A bánya Minőség-ellenőrzési osztályán dolgozom már egy éve. Túl a technikusi vizsgán és a katonaságon, megszabadulva a XX-as aknától és a földalatti fúrós munkakörtől. Tényleg megváltozott minden, ahogy az NDK szilveszterezés előtt gondoltam. Friss házas vagyok, szakos művezető, 3 szakos munka. Éppen délutános leszek. Ebédelek és szól a Déli krónika. Egy hírre leszek figyelmes. Július végén fellép a Queen. A jegyeket a Népstadion összes pénztárában kezdik árusítani, holnap, szombat reggel 10 órától. Már most érezhető, hogy emberek kezdenek összegyűlni a stadion környékén. Holnap ügyes legyen, aki jegyhez szeretne jutni. A hálózsákom előkeresem. Elmegyek dolgozni. Elkéredzkedem, hogy az utolsó budapesti vonatot elérjem. Este 10 után érek a stadionhoz. Ha jól emlékszem 24 pénztár volt. Mindnegyik előtt 20-30 főt számláló sor alakult már ki. A legközelebbihez megyek ledobom a hálózsákom és ráülök. Nincs más dolgom, csupán reggel tízig itt ülni. Előttem egy lány kispárnával a feneke alatt. Átinvitálom a hálózsákra. Mégis csak kényelmesebb. Igazi jamboree kezd kialakulni. Beszélgetős, iszogatós társaságok szerveződnek spontán. Van, aki kempingszéket hozott. Van, aki az autójának tetejére kis hangszórót tesz és szól a zene. Kettő körül rájövünk, hogy a Sportszállóba beengednek wc-re. Felváltva bemegyünk és ha már ott vagyunk egy kicsit ejtőzünk a Hatalmas bőrfotelokban. A személyzet nagyon jó fej. Engedik. Pénztárnyitásra a sorok összeérnek és embergyűrű veszi körül a stadiont. De nem tolakodnak. Mindenki 4 jegyet vehet és általában minden sorban álló annyit is vesz. Manapság melyik fiatal tudna egy világsztár koncertjére csupán azért 4 db jegyet váltani, mert annyit lehet. Az összes jegy elfogy nagyjából egy óra alatt. Igazi értéknek számítanak, miután az összes belépő elkelt. Én Mariskát viszem és kettőt egy akkor legjobbnak gondolt barátomnak adom. Talán egy éve történt, hogy unokájával a kezében elsétált előttem. Akartam neki köszönni, de félrenézett.

Az idő múlásával így válnak barátságok, szerelmek, vagy például Queen koncertjegyek erodáló emlékezetté.

34

Nem célom koncertbeszámolóvá silányítani a történeteket. Mindig kell még valami, ami miatt idekerülhetnek. A Genesis mindenképpen idekívánkozik. 1987. június 18-án lépett fel a Népstadionban. A jegyet jóval korábban megvettem. Mariska már terhes volt. Közeledett az idő a koncertig és a szülésig. Már az elején tudtuk, hogy csak én tudok elmenni. A koncert után egy héttel volt várható első gyermekünk születése. A csodálatos élmény, amit a Genesistől kaptam, mindig itt lesz a lelkemben. Ugyanakkor az az érzés is, amikor késő este a Keleti-pályaudvarra érkeztem és csak hajnalban ment vonat. Volt idő gondolkodni. Mit keresek én itt? Ott lenne a helyem a közös kis lakásban és együtt várni a születendő babára! Olyan rossz érzés, lelkiismeret furdalás fogott el, hogy ezután jó ideig nem látogattam meg egyetlen koncertet sem. Másnap délután kellett menni a következő vizsgálatra a tatabányai orvosunkhoz. Autónk nem volt. Felültünk a vonatra. Mondom: még nem beszéltük meg, hogy mi legyen a baba neve. Mariska: Mondd, mi legyen! Én: Ha fiú, legyen Dani, ha lány legyen Kriszti. Rendben. Átszállunk egy helyi járatú buszra, Tatabányán. Zsúfolt a délutáni csúcsban. Ülőhely nincs. Mariska azt mondja, lehet ma szülök. Látom, nagyon szenved. Hőség van a buszon, oxigén meg alig. Ahogy beérünk a kórházba, rögtön ott fogják. Engem hazaküldenek, hogy hozzak be mindent, amit a szüléshez összekészítettünk. Autó nincs, a mobilt még fel sem találták. Hazavonatozom és felhajtom a sógorom. Neki van egy motorja. Odaadom neki a holmit és beviszi a kórházba. Én pedig várok. Nagyon fáradt vagyok, hisz hajnalban értem haza a koncertről, alig aludtam, aztán meg ezek az izgalmak… Tán el is bóbiskolhattam. Este negyed 10-kor átsétálok anyámékhoz, hátha tudnak már valamit. Nekik van telefonjuk. Mondják: megvan a baba, Daninak hívják. Tatabányára már nem tudok bemenni, csak másnap látogatási időben. Hazamegyek és megiszom egy sört. Ott ücsörgők a csendes lakásban és akkor jövök rá: Előző este, ott a Keletiben, megéreztem, hogy máshol van dolgom, hogy történhet valami, ahol szükség lenne rám. Megéreztem Dani születését!

60 év, 60 emlékmorzsa 3.

21-25

21

12-15 éveim alatt

Minden hétköznap este 6-kor az utcán a helyem. Így van már ez 12 éves korom óta. Essen az eső, vagy történjen bármi is. Ott jön legjobban a Sokol rádiómon, a Radio Luxembourgh adása a középhullámon és kezdődik a BBC esti kislemez slágerlistája. Már napi szinten vagyok képben az angol slágereket illetően. Viszont egyáltalán nem tudok angolul. Egy füzetbe kezdem leírni fonetikusan az együttesek, énekesek neveit és a dalok címeit. Aztán felfedezem, hogy a Rádió–tévé újságban helyesen leírva megtalálhatom az együttesek neveit, mivel a hétfő, szerda, pénteki napokon sugárzott Slágerkoktél, a kedd és csütörtöki napokon adott Melódiakoktél, a hétfői Slágermúzeum és a szerdai Tip-top parádé műsorában sugárzott dalokat közlik. Sajnos a dalok címeit magyarra fordítva írják. Ezen füzetekből ma is őrzök egy-kettőt. Aztán lassan az angol nyelv is kezd rám ragadni.

Apropó rádió:

Anyám rosszallóan mondja apámnak: Pityu, halkíts egy kicsit a rádión! Mindenki hallja, hogy a Szabad Európát hallgatjuk. …és valóban, a Forgó színpadot, a Tinédzser partit, a Rock mestereit mindig hallgatom, apám az elsőt és a politikai műsorokat. A szív küldi elmés-humoros jeligéi még mindig a fülembe csengenek, valamint a bejelentkező szöveg:

„Itt Cseke László beszél, a Tinédzser partit hallják, a 25, 31, 41 és 49 méteres rövidhullámon"

és a Forgó színpad szignálja -Happy days are here again / The skies above are clear again / So let's sing a song of cheer again / Happy days are here again. Időnként még mostanában is meghallgatom.

22

Jóga gyakorlatokat végzek a nagyszoba szőnyegén. Apám szerezte a fényképekkel gazdagon illusztrált jóga könyvet. Sok nyaktörőt meg tudok már csinálni, a fejenállást gyakorlom éppen. Nem sportolok, igazából semmit. Amikor felvesznek a középiskolába, abba kell hagyjam a kosarazást, az akkor éppen az első osztályba feljutó Oroszlányi Bányásznál. Nincs idő a napi szintre nőtt edzésekre, meccsekre eljárni. Hétvégeken kirándulok a Vértesben, gyalog és kerékpárral, néha visszatérek valamelyik gyűjtőhelyre, ahol az iskolával voltam. Esténként futok. Egy este fennakadok a sötétben, egy kivilágítatlan járdaszakaszon, fejmagasságban kifeszített acéldrótban, az éppen épülő városi rendelőintézetnél. Hanyatt vágódom, beverem a fejem és eszméletem vesztem. Megúszom, bár a fejem hátsó része egy hatalmas duzzanat és a fogínyem is csúnyán sérül, mert a drót éppen szájmagasságban akaszt meg. Leszokom az esti futásokról, pedig nagyon élvezem. Telente sí tornázom. Az ORF tévében ősztől sítornát közvetítenek napi szinten. Könnyedén végigcsinálom, bár soha nem tanulok meg síelni. Drága sport.

23

1980 január. A híre már megelőzte, így zsebpénzem összegyűjtve jegyet váltok a Hair majdnem összes előadására az Oroszlányi Ady Endre filmszínházba. Aztán még megnézem máshol is, több tatabányai moziban. A film betétdalait azóta is hallgatom. Első időkben az Aquarius, a Sodomy, a Hair, a Manchester England, az I Got Life és a nagy finálé, a The Flesh Failures/Let the Sunshine In voltak a kedvencek. Később a Good Morning Starshine és a blues dalok voltak a favorizáltak, mostanában a fantasztikus énektudást igénylő Easy to Be Hard-ot hallhatom a legszívesebben.

Még egy film volt rám ekkora hatással azokból az időkből a Jézus Krisztus szupersztár, amire már nagyon vágytam. Sokkal korábban, a ’70-es évek közepén, elnyűtt kazettán tudtam megszerezni a rockopera részleteit egy budapesti sráctól, de az egész neki sem volt meg.

Ehhez csupán egy utolsó adalékot adnék. Az eredeti musicalt 1971-ben, a filmet 1973-ban mutatták be Amerikában. Magyarországi bemutató 1983.

Haverok, buli, Fanta /? az akkor még nem volt Magyarországon/

24

1980. Fekete bárányok fesztivál az Óbudai hajógyári szigeten. Az első igazi rockfesztivál, amin részt veszek. AE Bizottság, Beatrice, Hobo Blues Band, P Mobil. Találkozom Barnival, az ex-oroszlányi lánnyal, aki Csornáról keveredik oda. Együtt vagyunk végig. Este már fázik. Ráadom a keresztanyám által kötött pulóverem. Kedvelem ezt a lányt. Oroszlányon is többször megkeres. Aztán elsodorja az idő. Majd 25 év múlva futok vele össze Győrben. Én már Zsuzsival. Odasúgja: még megvan a pulóver. Később azt írja, ez már a facebook korszakban van, hogy a pulóverem Kanadába került. Mindegy is. Hát így kötnek össze pulóverek korszakokat és távoli helyeket.

Hamarosan újabb ikonikus fesztiválok szerveződnek, mint a Fekete bárány 2, a Dorogi rockfesztivál, a pilisborosjenői Fenevad fesztivál, amely egy horror film forgatáshoz használt helyszínként szolgált. Mindegyik külön történet…

25

Bánya. Hova mehetnék Oroszlányon, a szakmámmal? Dolgozni kell. XX-as akna. Földalatti fúrós beosztás. A hajam már szépen nő. A Hair Bergerének kinézete a cél. Meglesz. A göndörsége ugyanolyan. A hossza, az idő múlásával megoldódik. A bányában mindenkinek van egy beceneve. A bányászok nagyon találó neveket találnak ki. Nekem természetesen a hajam kerül a keresztelés célpontjába. Végső nevem egy hosszú transzformáció után nyeri el végleges változatát. Népszerű vagyok. Mindenki akar nekem becenevet adni. Lobonc, hippi, hobó, hobi (hobó becézett, kedveskedő változata), kócos. Az utóbbi lett a rögzült változat. Még a főnökök is így hívtak. Sőt, voltak, akik azt hitték ez a vezetéknevem. Egyszer egy aknász le akart vonatni 1 órát a munkabéremből, mert szerinte korán mentem a kas alá. Fel akarta írni a nevem. Azt mondja: Hogy is hívják magát? Kócos mi? Mondom: Kócos István. Másnap megkeres. Maga átb.szott engem! Olyan munkavállaló nincs is, hogy Kócos! Felháborodottan válaszolom: Maga mondta, nem én! Nem tudja még a beosztottjai nevét sem? Az ügynek ezzel vége lett.

folyt. köv.

 Siófok a 60'-as évek végén

IV. A remény felé lépdelve

Azt mondják, az lesz igazából felnőtt, akinek már nem élnek a szülei. Hát ilyen szempontból szerencsés vagyok. 60 lettem, mire felnőtté váltam. Ez azért lehetett így, mert szüleim nagyon korán akartak engem és épségben is tartottak, hogy megéljem ezt a kort. Anyám mindig azt mondta, amikor látta, hogy életem nehezebb periódusában vagyok, hogy: Vigyázz magadra, nem akarlak eltemetni! Neked kell majd engem!

Sajnos, most, hogy már én is felnőtt vagyok, ami ráadásul egybeesik a 60. életévről megemlékező írással, így a szüleimre való emlékezés is szervesebben épül bele ebbe az írásba.

Amikor betöltöttem az 50-et, kezembe került egy régi mappa, benne egy csomó, lap, fecni, a tinédzser koromban született íráspróbálkozásaimmal. Ebből közöltem akkor egy csokrot 50 címmel. Tudtam, hogy most, a 60. alkalmából mást kell kitaláljak.

Van egy mondásom: Az öregedésben csak egy jó dolog van, hogy az embernek lassan mindenről lesz egy története. Nekem pedig nagyon sok történetem van, hiszen mindig próbáltam mozgalmas életet élni. Ám sok olyan kisebb történés válik emlékezetessé, ugrik be időnként az emlékezetbe, amit nem lenne érdemes önálló sztoriként megírni. Így született az ötlet, hogy elkezdem összefonni az ilyen aprócska emlékképeimet és meg sem állok 60-ig. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy ezt be kell fejezzem a következő születésnapig.

15

Kb 13 lehetek. Kapok egy könyvet ajándékba. Az osztrák tudós-meteorológus, Alfred Wegener kontinensvándorlásokról szóló kutatásait mutatja be Dr. Hédervári Péter, a Születő óceánok, haldokló tengerek címmel. Lenyűgöz és elhatározom, hogy geológus leszek. Beadom jelentkezésemet az ország egyetlen geológusképző iskolájába.

Csak jó tanulók mehetnek és szóbeli is van, ami szokatlan a 70-es évek közepén. Az elbeszélgetés első kérdése ez volt: István! Hallott már valamit a geológiáról?

Rögtön beugrott a kedvenc könyvem, így ezt válaszoltam: Nemrég olvastam egy könyvet a Wegeneri Pangeáról.

Nem volt több kérdés. Felvettek.

16

Lassan 15 leszek.

Első többnapos terepgyakorlat a geológus iskolával. Az Aggteleki karsztba megyünk. Bevisznek minket egy zárt kutatóbarlangba. A tanulókat vezető kutató észreveszi, hogy többen cseppköveket gyűjtenek, ami szigorúan tilos mindenhol, nemhogy egy kutatóbarlangban. Azonnal véget ér a túra. Visszamegyünk a szállásra, ahol a tanárok átkutatják a csomagjainkat. Akiknél találnak a barlangból származó köveket, súlyos büntetést kapnak később.

Közben a közeli meteorológiai állomásról is jelzik, hogy eltűnt valamilyen csiszolt üveggömb, ami az egyik észlelőberendezés pótolhatatlan alkatrésze. Ennek keresésére egy nyomozótiszt jön. Szerencsére nincs a tanulóknál. Amíg el nem kezdődik a procedúra, nem is tudunk róla. Egy szobában négyen vagyunk. A mi szobánkból senki sem érintett a cseppkőlopásban, így mi nem számítunk semmire. Az egyik szobatárs otthonról elcsent egy üveg bort. Gondoltuk, megkóstoljuk. Még csak épp kibontottunk. Az üveg, az asztal közepén, mi négyen ülünk az asztal körül. Hirtelen belép a nyomozó és az egyik tanár. Mi riadtan lekapjuk a poharainkat és az üveg bor ott meredezik az asztal közepén. Szerencsére ebből már nem lesz ügy. Túl sok ügy jutott aznapra szegény tanárainknak.

17

Az első év vége felé járunk a geológus iskolában. A vasútállomásra tartok. A tatabányai centrum környékén járok. Látom, hogy le van zárva minden és egy színpad áll a parkolóban. Megtudom, hogy Piramis koncert lesz majd. Egyszer csak meglátom a közelemben Révész Sándort. Előkapom az egyik füzetemet, amibe ősmaradványokat kellett rajzolni. Odarohanok hozzá és kérek a füzetembe egy autogramot. A koncertet csak részben látom, nem merek sokkal később hazamenni. Néhány évvel később a tatai Építők parkjába hirdettek Piramis koncertet. Olyan kezelhetetlen tömegű fiatal gyűlt össze, hogy a rendőrség a koncertet lefújatta. Egy későbbi időpontban mégiscsak megtartják a koncertet az Angolpark szabadtéri színpadon. Nagy rendőri erők vonultak ki. Azokat, akik ugrálni, mozogni akartak a koncerten gumibottal csúnyán összeverték. Még egy alkalmam adódott megnézni a nagy Piramist, 1982-ben. Egy tatabányai moziban léptek fel. A koncertre sikerült bejutnom, de akkor már Révész nem énekelt. Csalódás volt.

De aztán eljött az igazság pillanata. Újra összeállt a Piramis és a Budapest Sportcsarnokban hatalmas bulikat tartottak. Egy koncertet szerettek volna tartani, de Magyarország legnagyobb csarnoka, ötször telt meg. Az egyiken ott voltam és csodálatos volt. Lemez és film is készült így aztán ez az emlék örökre megmarad.

18

16 éves vagyok, amikor először elmehetek egyedül koncertre. Akkoriban a Párt, a KISZ felhasználásával próbálta összemosni az ünnepeket. Március 15, a Tanácsköztársaság ünnepe március 21, és a szovjetek által felszabadított ország kinevezett ünnepnapja április 4. Ezeket a KISZ Forradalmi ifjúsági napok címen összevonta, egalizálta és erre egy ünnepségsorozatot szervezett. Ennek a zárórendezvénye volt a tatabányai Turul madárnál egy nagy popkoncert. Az első ilyenen veszek részt, ahol a Corvina lép fel. Nagyon élvezem. Borzasztó hideg van. Vastagon látszik a lehelet. Abban az időben a rendőrök nem engedték a tombolást, a koncerthangulatot, inkább úgy gondolták, egy koncerten úgy kell viselkedni, mint a színházban.

Soltész Rezső a basszgitáros énekes nem szívbajos. Gyerekek mozogjunk, táncoljunk mert mindannyian megfagyunk. Így aztán a rendőrök sem nyaggatták az ugrálókat.

19

13 éves koromban apám hazahoz egy elektromos gitárt. Nem boltban vette. Egy munkatársa készítette, de nem vált be neki. Jó kis gitár lenne, de a nyaka nagyon vastag. Nehezen éri át a kezem. Sokat próbálkozom vele, de állandóan begörcsöl a tenyerem és az ujjaim. Felpaprikáz a tehetetlen düh, hogy csinálnám, de nem megy. Előveszem a vasfűrészt és levágom a gitár nyakát. Egy év múlva kapok egy igazi gitárt, a Cremonát. Újra nekiállok gyakorolni és autodidakta módon megtanulok alapfokon játszani. Ezután hordom az iskolába, a terepgyakorlatokra, házibulikra és játszom Oroszlányon is a lakótelepünkön. Legalább 10 év gitározással telt el. Együttest soha nem csináltam. Viszont többen is tanultak tőlem, akik sokkal többre vitték. Két apró kis történet jut erről az eszembe. Egyszer egy lagzin voltam a tradicionális Arany csille étteremben. Egy 3 tagú rockegyüttes zenélt. Már emelkedett hangulatomban elkiáltottam magam, hogy szamba. Erre a banda elkezdte játszani Santanától a Samba Patit. A végén odamentem hozzájuk és megköszöntem. Ekkor a basszeros azt mondta: Én köszönöm, hogy annak idején a lakótelepen, az első akkordokat megmutattad.

A másik sztori:

Zsuzsival elmentünk szilveszterezni Oroszlány ikonikus vendéglátó helyére, az Éden eszpresszóba. Egy ismerősöm együttese játszott, akivel üdvözöltük egymást. Neki is mutattam annak idején blueszenéket és több próbájukon is részt vettem korábban. Elfoglaltuk asztalunkat és már 2-3 dal lement, de még senki sem táncolt. Ekkor az énekes beleszólt a mikrofonba. Szeretném felkérni kedves barátomat, teátrálisan asztalunk felé mutatott, hogy szerelmével nyissa meg a szilveszteri bált, majd rákezdtek egy Santanára.

Geológus tanulóként, fehér pólóban

20

Másodikos vagyok a geológus iskolában. Nagy hírrel fogadnak reggel. Az utolsó két órában moziba megyünk a felsőgallai bányászmoziba. A Helga és Michael című nyugat-német, szexuális felvilágosító filmet kell megnézni. Filmnézés közben eszembe jut egy korábbi emlékem. Talán 13 lehetek. Béla ekkor az Oroszlányi Szénbányák Bányászüdülőjének beszerzője és az üdülő területén lakik, egy kis házikóban, Siófokon. Elkér pár napra a szüleimtől. Van, hogy vele megyek az árubeszerzésekre, van, hogy hagyja, hadd csináljak, amit akarok. Egyik nap elmegy és kezembe nyom egy színes külföldi újságot, hogy nézegessem. Egy dán pornóújság volt…

Nos e két alkalommal szexuális felvilágosításom elméleti része megtörtént.